Akkor még Csehszlovákiába kellett belépni, ha az ember Ipolybalogra akart jutni – látni azt a templomot, ahol a magyar Szent Koronát is őrizték, s ahol még a torony csúcsán is a koronánk látható a kereszt helyén. Jobb híján gyalog indultam Balassagyarmatról a szállásomról az útra, hiszen a házigazdám szerint nem kell 15 km-nél többet menni. Alapos határvizsgálat után – bár tényleg nem volt messze, azért baktattam vagy négy órát…
Különös fények, különös idő kísért végig, a java részt az Ipoly mentén kanyargó úton. Olyan, amit a régi öregek „Táltos-időnek” neveztek…
Ipolybalog temetőjében találkoztam a képen látható anyókával – egy valószínűtlen helyen, valószínűtlen időben ez a különös néni azzal fogadott, hogy tudta, hogy jövök és már várt. Hosszú, bensőséges beszélgetés kezdődött, majd rövid búcsúzkodás. Laposan sütött a nap, de már elcsöppent egy-egy kövér esőcsepp is. A temető kapujában jutott eszembe, hogy jó lett volna egy fénykép a néniről. Jó lett volna, ha lett volna nálam fotómasina. Abban a pillanatban, mintha a semmiből érkeznének az úton két, elegáns, modern ruhába öltözött fiatal leány sétált arra, egyikőjük kezében fényképezőgép. Megszólítottam őket, elkértem a gépet, vissza futottam, kattintottam, címet adtam és úgy egy hónap múlva postán érkezett a kép, ami jól látható módon valószínűtlen helyen és időben készült s róla egy különös öregasszony tekint rám, aki azzal fogadott, hogy tudta, hogy jövök és már régen várt…
Nincs hozzászólás!