Világunkban, tudományos, folklór- és művészeti alkotásainkban feltűnő a hármasságok (trichotómiák, triálisok, triádok, triászok, triumvirek, trojkák) nagy száma. A folyamat neve: triangulizáció, azaz hármasítás. Többen fejtegetik, hogy ezek mélyén valamilyen biológiailag meghatározott viselkedési, gondolkodási forma rejlik, hogy valamiképpen a gondolkodásunk be van állítva ezekre a hármasságokra. A kérdés neurológiai, filozófiai, vallási, társadalmi és pszichológiai alapjait most nem érintem, viszont a folklórban, irodalomban és nyelvben felbukkanó legfontosabb hármasságokra ráirányítom a figyelmet.

Illyés Gyula Az égig érő fa című népmeseközlésében csaknem negyvenszer fordul elő a három: három vaskapocs, három pár vasbocskor, három nap, három vödör, három ország, három ló, három táltosló, három út, három testvér, három nap az esztendő, három idegen hal, három fekete hal, három fehér holló, három tojás, de még a róka is csak három lábon ugrál, a negyedik lábát csak húzza maga után, és jó néhányszor a háromszor szó: háromszor eljöhetsz a feleségedet meglátogatni, háromszor eltűröm, háromszor megkegyelmezek, háromszor hajította le válláról a csikót, s háromszor vette fel újra. Nyilván nem mondhatjuk, hogy véletlen. Mi ez, ha nem szimbólum, a mélyén pedig valamilyen mágikus, tehát varázslatot rejtő hatás? Ami, ha másban nem, akkor legalább a gyakori ismétlésben nyilvánul meg. Sok találgatás van ezzel kapcsolatban, de most maradjunk a tényeknél.

Tény, hogy minden nép mítoszaiban, meséiben, irodalmában, valamint társadalmi szerveződésének számos részletében feltűnik a hármas szám.

A klasszikus műfajelmélet három műnemet ismer: líra – dráma – epika, a drámának alapvető jellemzője a tér – idő – cselekmény egysége. A tragédia felépítése: arkhé (keletkezés) – klimax (kifejlődés) – katasztrophé (elmúlás). A klasszikus retorika szerint a szónoklatnak (s ebből következően máig minden szövegnek) van bevezetése, tárgyalása és befejezése. A stílusnemeknek is három fő fajtája van: alacsony (könnyed) – közepes – magas (magasztos). Korunkig az esztétikai érték meghatározó eleme volt az igaz – jó és szép; „igaz” ez egy ideje megváltozott (megbomlott a hármasság). Az irodalmi művek gyakran szerveződnek trilógiába: Dante: Isteni színjáték (Pokol, Purgatórium, Paradicsom), Werbőczy: Tripartitum (Hármaskönyv), Arany: Toldi-trilógia, Móricz: Erdély-trilógia, Tamási Áron: Ábel-trilógia, Nádas Péter: Takarítás, Találkozás, Temetés (drámatrilógia). Kodolányi János „tatárjárás-trilógiája”: a Julianus barát, A vas fiai és a Boldog Margit. Gárdonyi Géza „rejtett” trilógiája: A láthatatlan ember, az Isten rabjai és az Egri csillagok. Különlegesek Ady Endre három szóból álló verscímei. A szonáta és a szimfónia három tételből áll (expozíció, kidolgozás, repríz). És még sorolhatnánk a művészeti ágakban megjelenő hármas alakzatokat.

Folytatása a helyorseg.ma honlapon: https://helyorseg.ma/rovat/szempont/dr-balazs-geza-harmassagok-az-irodalomban-es-a-nyelvben