Elrabolt Hungária címmel annak a kornak üzenetét hordozza, amit nagyszüleink nemzedéke így emlegetett: „boldog békeidők”.
Egy Nagyváradról és egy Dicsőszentmártonból származó újságíró: Balázs D. Attila és Pataki Tamás azt foglalta kötetbe, ami már nem látható, még ha valaki Dévénytől Brassóig, vagy Ungvártól Fiuméig végig is utazná keresztül-kasul a hajdani történelmi Magyarországhoz tartozó területeket. Az album 100 korabeli képeslap segítségével felidézi egykor virágzó polgárvárosok míves középületeit, híres gyógyfürdőket, várakat, a történelmi emlékműveket, szobrokat, mindazt, amit a területek új tulajdonosai szétvertek, lebontottak, átalakítottak, vagy csupán pusztulni hagytak.
Van köztük igazi atlantiszi sors is, nemcsak jelképes: Ada-Kaleh, a törökök, magyarok és németek lakta egzotikus al-dunai sziget, amely magyar közigazgatásból Romániához került, míg 1971-ben a kommunista állam a vaskapui vízerőmű építésekor felrobbantotta. Vele együtt hullámsírba került Orsova is. Mármint a régi város, természetesen a Koronakápolnával együtt, amelyet Ferenc József emeltetett azon a helyen, ahol megtalálták az 1849-ben Szemere Bertalan által elásott Szent Koronát.
És még valamit közvetítenek ezek az idők során elszíneződött képeslapok: egy letűnt világ hangulatát. Mert mindenhol: Bártfától Herkulesfürdőig, Kismartontól Kolozsvárig elveszett egy életforma, egy stílus. De ezek a képeslapok mesélnek a Stubnyafürdő parkjában sétáló hölgyekről, a dobsinai jégbarlangban korcsolyázó párokról, a szépen művelt verseci szőlőhegyről, vagy a cigányzenekarról, amint az érsekújvári állomásépület előtt várja naponta az Orient expresszt, hogy a Rákóczi indulóval üdvözölje.
Hogy mivé lettek a régi Magyarországnak ezek a mozaikdarabjai, azt a képeslapokhoz fűzött jegyzetekből tudjuk meg. A két szerző stílusa pengeéles, de címadásuk is beszédes. Csupán néhány példa: Száll a turul fészkére (Munkács), Tündérkerti várból balkáni helyőrség (Fogaras), A múzsák maradtak, a művészek mentek (Nagybánya), Ahol már nem mulat Dankó Pista (Élesd).
A levelezőlapokon szerencsére feltüntetik a helység vagy a látvány nevét, e nélkül nem biztos, hogy ma felismernénk, melyik városról, településről készült a fotó. De a feliratok arról is árulkodnak, hogy milyen is volt a sokat emlegetett magyar nacionalizmus az 1900-as évek fordulóján. A lapokon ugyanis, ha több nemzetiségű helységet ábrázol, mindegyik név szerepel: Újvidék – Novisad (cirill betűkkel!) – Neusatz, vagy: Nedecz vár – Schloss Nedecz – Zamek Niedzica. Ez utóbbi, a legészakibb magyar határvár, Lengyelországhoz került Trianonban, de egyetlen az elcsatolt területek közül, amely nem tagadja le magyar múltját.
A száz képeslapot „a dicső múlt tükörcserepei”-nek nevezi Hetzmann Róbert, az albumot kiadó Magyar Patrióták Közösségének elnöke. A kötet megjelenését az EMMI támogatta, Kásler Miklós miniszter így ír köszöntőjében: „…az, ami materiálisan elveszett, a szellemi térben jelen van és összetartja a nemzetet.”
Nincs hozzászólás!