Van masszázsszalonnak álcázott kuplerájunk is, pedig arra semmi szükség nincs. A magányos embernek ma igazán könnyű a dolga, a telefonos társkeresőn nem nehéz alkalmi partnerre lelni. Ha valamiért mégsem sikerülne, mindkét nem számára kéznél van a kéz a feszültség levezetésére. A kifinomult kéjencek azonban sokszor nem elégednek meg a kézenfekvő megoldással. Előfordul, hogy valakinek ideig-óráig (esetleg évekig) szexuális segédeszközre van szüksége, főleg, ha védtelen, támasz nélküli hölgy. Nem új dolog ez. Olvasom, hogy a nők az önkielégítéshez ősidők óta használtak hosszúkás tárgyakat, akár kőből, akár fából, sőt arra alkalmas növényeket is, uborkát, répát, banánt. Az évezredek kultúráját őrző Kínában a dámák állítólag lakkozott, selyemmel borított, beolajozott farudacskákat rendszeresítettek erre a célra.

A női nemről sok mindent tudó Krúdy Gyula természetesen jártas volt ezekben a furcsaságokban is. Napraforgó című regényében bizarr, de nem elképzelhetetlen esetet ír le. A Különös kisasszony különös udvarlói fejezetben a vidéki kúriában vendégeskedő Maszkerádi kisasszony egy szép tavaszi reggelen kilovagol a határba, hogy megkeresse azt a fát, amelybe évek óta szerelmes már. A gally nélküli, lecsupaszodott törpe fűzfa a kiszáradt patak felett álldogál komoran. Az „öné vagyok”, üdvözli barátját a delnő, miután átölelte a fát, „mint egy bálványt a vad népek asszonyai, akik már nem találnak férfira a nemzetségben.

A vén fűzfa görcsei, csonka ágai, mint megannyi kezek tapogatták végig Maszkerádi kisasszony acélrugóból való testét. A mohszakáll odasimult a dércsípte leányarchoz, amely különben hűvös és hideg volt. Talán viszonozta is a vén fűz az ölelést.

– Tudom, hogy ön titoktartó – rebegte a kisasszony. – Kérem, ne mondja meg senkinek, hogy én önt szeretem.

Megölelte a fát, ahogyan férfit sohasem merészelt volna megölelni. Karjaival, lábaival átfogta a törzset, és lángbaborult homlokát a vén bálványhoz simultatta, a római Priapus e késői maradványához, amelyet nem festettek be cinóberrel a nők.” Egyértelmű, hogy Maszkerádi a fával közösül, illetve intim játékszerként használja a törzs csonkjait.

Az elbeszélő még világosabbá teszi a történteket, amikor a göcsörtös ágtövekkel tűzdelt bálványfát Priapushoz hasonlítja. A görög-római pajzán kisisten a termékenység felelőse volt, védte a testi szerelmet, vigyázott a szőlőskertek és gyümölcsösök békéjére. Szobrait általában fából faragták, óriási fallosszal, s így ábrázolták freskón, vázafestményen is. Az orvosok máig priapismusnak mondják a kórt, amelyben a pénisz ingerek nélküli, tartós merevsége figyelhető meg.

Én ugyan soha még be nem tettem a lábam Lali Intimboltjába, de a szép Juhásznét láttam már onnan pirulva kijönni. Vendégségbe mehetett, mert csomagocskát himbált a kezében, mintha kis üveg tokaji bort vitt volna díszdobozban, rózsaszín selyempapírba burkolva.