Édes kelepce. Tudjuk, hogy a köznyelv: kallódó próza. A próza: elvetélt vers. A vers: néma zene. A zene: a mindenség köznyelve. De ez a tudásunk is inkább mondatakrobatika, mint megfontolt rábukkanás dadogásaink titkos okára. Angyalok honfitársa az ember (az „univerzum polgára” – Pilinszky), de közlése ritkán oly éteri, mint egy Székely Magda-négysoros vagy egy Nirinjan Kaur-mantra. „Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”, mondja Ludwig Wittgenstein. Míg ki nem találjuk, hogyan beszéljünk róla, fűzhetnénk hozzá. De nem volna igazunk. Sosincs igazunk, mert az igazság nem szorul rá, hogy valakié legyen. Közvagyon, mint a nyelv, a zene vagy a mindenség.