1. az eredetiség illúzió, minden szavunk és gesztusunk kölcsönvett kincs; 2. a nyelvnek nem használói, a műnek nem tulajdonosai vagyunk: a beszéd és a szöveg éppúgy használ, birtokol bennünket. Az Esterházy Péterre emlékező írások (számtalan volt – és számos gyönyörű) egyike egy Fuharosokból vett részlettel zárul. A szerző reflektálatlanul hagyja, hogy a „valódi” forrás: Pascal. Mégsem látjuk kegyeletsértő tévesztésnek ezt, sőt. Talán ez a legméltóbb az intertextualitás mesteréhez. Olyan idézettel gyászolni meg, mely a végtelen szöveguniverzumba ágyazza vissza emlékét – és múlhatatlan jelenvalóságát.
Méééér zavar ez mégis másokat…??
https://index.hu/kultur/2018/02/14/angol_regenyt_plagizalt_konyveben_tolvaly_ferenc/
A vendégszöveggel szerintem sincs baj, az egész irodalom voltaképpen az. A támadások kiváltóoka EP politikai szereplése. És vegyük figyelembe, hogy EP-t számosan védik a vendégszövegei miatt, Temesi Ferencet egyértelműen csak támadják, most nekiugrottak Tolvaly Ferencnek, hogy új regényének egynegyede egy kevéssé ismert angol szerző művének fordítása, és egy emberként ugrottak rá egy kisdoktorra, aki sportdoktori értekezésében felhasznált nem kellően idézett mást, egyébként pedig az irodalomjegyzékben fel is tüntette. A támadás tehát attól függ, hogy melyik padsorban ülsz. Ez nem értelmiségi magatartás.
Nem, valóban nem az.
Viszont figyelembe kellene venni azt is, hogy pl. egy bizonyos terjedelemnél már szerzői jogi kérdéssé válik a jelöletlen idézgetés. Amiről pedig a legritkább esetben esik szó: hol marad a tisztelet az iránt, aki a vendéggé tett szöveget először megfogalmazta, vagy ha úgy tetszik, aki először vált alkalmassá a gondolat megnyilvánulására.