Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Elfeledett csillagképek

2015.10.18.nincs hozzászólás

A magyar népi csillagnevek rendszeres gyűjtése az 1830-as években indult meg (Lugossy József, Ipolyi Arnold). Az aránylag nagyszámú megnevezésből azonban a 19. sz. közepén már csak igen keveset lehetett azonosítani az égbolt „hivatalos” (többnyire görög–római eredetű) csillagképeivel.

Az adatközlők emlékezetében, illetve az írásbeli forrásokban sok esetben csak az elnevezés maradt fenn, de a tényleges égi helyre vonatkozó ismeret ekkorra már elhalványult. Ez gyakran téves, hibás azonosítási próbálkozásokra vezetett. Egy, a 17. sz. első feléből származó kéziratos iskolai Vergilius-fordítás értékelése azonban lehetővé tette néhány eddig tévesen azonosított, illetve a hivatalos csillagképekkel nem is azonosítható csillag vagy csillagkép helyének pontos megállapítását. Különösen figyelemre méltó a korábban tévesen azonosított népi Darvak csillagkép fellelése, mivel a daru a népi hiedelemvilágban egykor kultikus madárnak számított.

Merre szállnak a „magyar Darvak”?

A Daru (Grus) csillagkép nem tartozik a nevezetesebb konstellációk közé, elnevezése sem nagyon régi. A 16. sz. végén azoknak a németalföldi tengerészeknek a csillagászati mérései alapján alakították ki, akik Jávára tartó útjuk során elsőként határozták meg az égbolt déli féltekéjén ragyogó fényesebb csillagok helyzetét. Adataik alapján már 1598-ban feltüntettek egy Daru csillagképet az ún. Plancius–Hondius-éggömbön. Az új csillagképet (több másik, Európából nem látható déli konstellációval együtt) a nürnbergi Johannes Bayer (1572–1625) alakította ki 1603-ban megjelent nevezetes csillag atlaszában, az Uranometriában.. A csillagképet a Nemzetközi Csillagászati Unió 1928. évi határozata véglegesítette.

A Grus csillagkép hazánkból (vagyis a közepes földrajzi szélességtől északabbra) gyakorlatilag nem látható. Csillagai az égi Egyenlítőtől messze délre helyezkednek el. Csupán két csillaga emelkedik Magyarországon nagyon kevéssel a déli látóhatár fölé: a közepes fényességű γ és a halványabb λ Gruis. De a látóhatár közelében a földi légkör fényelnyelése olyan nagy mértékben csökkenti a fényességüket, hogy az előbbi puszta szemmel még éppen csak látható, az utóbbi pedig már nem is pillantható meg. Gyakorlatilag tehát a hivatalosan elfogadott Daru csillagai tőlünk nem láthatók. A népi égboltfigyelők számára nem tűnnek fel, a hitvilágban nincsen szerepük.

A szakmai körökben elfogadott Darun kívül azonban a magyar népi csillagnevek közt is kellett léteznie egy „Darvak” csillagképnek. Erről nyomtatásban Lugossy József (1812–1884), a debreceni Református Kollégium sokoldalú professzora adott először hírt. Lugossy elsősorban irodalomtörténettel, nyelvészettel foglalkozott – a latin, görög, héber nyelvek mellett már fiatalon elsajátította az angol, arab, perzsa, tibeti nyelveket –, de tanított fizikát és geometriát is. Az 1830-as években fordult a figyelme – talán a Grimm testvérek Német mithológiájának  hatására – a szellemi néprajz (mese-, monda-, eredetmagyarázat) akkor kialakuló tudománya felé. Érdeklődését különösen a népi csillag- és csillagképnevek keltették fel. 1840-ben Berlinben a történelmi kor- és időszámítástan, valamint a csillagmitológia akkori híres szakértőjének, Christian Ludwig Idelernek (1766–1846) az előadásait hallgatta. A német tudós megígértette vele, hogy összegyűjti a magyar nép csillagneveit és mondáit. Lugossy József ekkor lett a magyar népi csillagnevek rendszeres kutatásának úttörője.

Nagy szorgalommal látott a népi csillagismeret gyűjtéséhez, de sajnos gazdag anyagából csak töredékeket közölt nyomtatásban. (Ideler alapvető könyvének egy fejezetét ismertette a Tudománytár 1840. évi kötetében, továbbá egy terjedelmes tanulmányt a Tejút neveiről az Új Magyar Múzeum 1855. évi számaiban.) Amikor azonban 1854-ben Ipolyi Arnold (1823–1886) kiadta a Magyar Mythológiáját, Lugossy átadta számára a névgyűjtését. A 250-nél több csillagnevet felsoroló lista valóban megjelent a munka 580–583. oldalán. Tévedései, hibái ellenére máig értékes kiinduló pontja a népi csillagismeret kutatásának.

Itt találjuk meg a „magyar Darvak” említését, mégpedig két formában. A Darvak vezére bizonyára a konstelláció legfényesebb csillagát jelöli, míg a Darvak hugya az egész csillagképre vonatkozik. Ismeretes, hogy a hugy az ómagyar nyelvben csillagot jelentett. A 16–17. sz.-ban már kiszorult a beszélt nyelvből, és csak csillagképeknél maradt fenn: Szekér-hugy (Nagy Göncöl), Kasza-hugy (Orion) stb. A Darvak hugya névhasználat ezért nemcsak hitelesíti a megnevezés népi eredetét, hanem annak régiségét is igazolja! Azonosítani a 19. sz.-ban azonban egyik klasszikus csillagképpel sem sikerült.


Vonuló darvak jellegzetes V-formájaú csapata

A daru egész Eurázsiában már az ókortól megbecsült madár volt. Költőink gyakran említették verseikben, többnyire a vonuló darucsapat V alakját. Arany János azt is tudta, hogy „Egy daru, ék csúcsán, a darvak vezére” száll (Buda halála). Valaha fontosabb, kultikus szerepe is lehetett a madárnak. Kálmány Lajos (1852–1919) az 1880-as években még feljegyzett olyan gyermekmondókát, amelyben arra kérik a darvat, hogy menjen fel az égbe, hozza el a Napot, a meleget. Bukovinai magyar (csángó) gyermekek csoportos játéka volt a „darvazás”, a madár-csapat jelképes helyhez kötése. Úgy látszik, hogy egykor a darumadár közvetítő volt a földi és az égi világ közt. A sámán, táltos is darutollal ékesítette magát. Kálmány szerint nyelvrokonaink között, pl. a finneknél a daru a tűzisten madara. (Szeged népe, II. Temesköz népköltése, 1883). Nálunk a szép darutoll még a 20. sz.-ban is a parasztlegények, pásztorok süvegét ékesítette. Egykor piacokon drágán árulták a darutollat. Falusi portákon díszmadárként tartották a darvakat. A darvaknak mint a földet az éggel összekapcsoló kultikus madárnak elhalványuló emléke bukkan elénk Heltai Gáspár (1510–1574) egyik tanmeséjében a páva és a daru párbeszédében, amikor ekként torkolja le az önnön szépségével dicsekvő pávát (Száz fabula, Kolozsvár, 1563):

„Mindéltig csak itt alatt a földen, a sárban és nagy bűzben kell laknod, mert szép tollaiddal nem mehetsz fel az égbe. A disznók is gyakorta reád támadnak, és kitépnek benne. De engemet e rút szürke tollak felemelnek az égbe, és ott fenn járok az égbe, kezel az Istenséghöz, és onnég az égből nézem az Istennek csodáit a földen nagy gyönyörűséggel és vigassággal.

A darvak, mint egykor kultikus madarak, utóbb pedig a hozzájuk fűződő hiedelmek révén helyet kaphattak a nép képzeletében a csillagok között is. Sajnos azonban ennek a csillagképnek az emléke a 19. sz.-ban már-már kikopott a népi csillagismeretből.A nyelvész-etnográfus Erdődi József (1908–1980) még hallott arról, hogy a 19. sz. végén Vágújhelyen a madarak útjának tudták a Tejutat: „Ezen az úton nem csak darvak repülnek, hanem a tavaszt hozó összes madarak”. Kutatásai szerint az uráli népek – nyelvrokonaink is –, pl. a permjákok ismertek egy „égi darut”. (Erdődi J.: Uráli csillagnevek… 1970, 140–141. old.) De ez nem maga a darumadár, hanem az égi útja. Magam a Darvak csillagait a téli esték egén sejtettem, mert ekkor indokolt fohászkodni, hogy hozzák el a Napot, a meleget. De ez sokáig csak feltevés maradt.

Kevésbé volt aggályos az 1900-as évek elején a csillagos égen és a néprajz terén egyaránt járatlan Toroczkai Wigand Ede (1869–1945), aki az Ipolyi–Lugossy-névjegyzékben talált az azonosítatlan darvakra. Valami kis csillagtérképről kiböngészte, hogy létezik egy „hivatalos” Daru (Grus) csillagkép. Minden néprajzi alap nélkül azonosnak tekintette a Bayer-féle Grust a magyar Darvakkal. (Toroczkai Wigand E.: A magyar csillagos ég. A MNM Néprajzi oszt. Értesítője, 1914. 15. évf. 283, 285. old.) Fel sem merült benne a gondolat, hogy honnan ismerhették volna a magyar földművesek, pásztorok a holland hajósok alkotta csillagképet vagy Bayer atlaszát. Bizonyos, hogy ő maga soha sem látta, senki meg nem mutathatta neki a szakcsillagászok Daruját, mert akkor tudhatta volna, hogy ezek a csillagok nálunk nem láthatók! Az általa jelölt Darut tehát – mint több más kiagyalt valótlanságot – nem létezőnek tekinthetjük.

Toroczkai Wigand kontárkodására még csak a fejünket csóválhatnánk. Nagyobb baj, hogy a komoly szaklapban megjelent cikkének „megállapításait” az égboltot ismerő csillagászok is ellenőrzés nélkül átvették, és így került pl. Kulin György nagy olvasottságú könyvébe, „A távcső világá”-ba, és Bödők Zsigmond „Harmatlegelőjé”-be. Ennek alapján pedig nyelvészek és néprajzkutatók is elfogadták a durva tévedést.

Tanulság egy 400 éves iskolai feladatban

A „magyar Darvak” égi hollétére azonban mégis fény derült, mégpedig egy négy évszázados diákjegyzet alapján! Ezt az iskolai latin fordítást éppen Lugossy fejtette ki egy 1641-ben nyomtatott könyv bőrkötésű fedőlapjából. (Ma az MTA Könyvtárban, K73 jelzet alatt található.) A nagyon rongált, helyenként hiányos, nehezen olvasható kézírás Publius Vergilius Maro (i.e. 70–15) „Georgica” c. tankölteményének prózai magyar fordítását tartalmazza, amelyet felsőbb osztályos diákok készíthettek. A címet „Paraszti munkák”-nak fordíthatjuk, a négy „Eclogára” felosztott költemény voltaképpen egy „parasztnaptár”. Felsorolja, hogy az év egyes időszakaiban a földművesnek, állattartónak milyen teendői vannak, miféle munkákra kell felkészülnie.

Ennek a nagy múltú műfajnak első ismert emléke Hésziodosztól maradt ránk, kb. az i.e. VIII. sz.-ból. A szerzők – Vergilius is – a gazdaság körüli teendőket nem hónapok, napok szerint sorolják fel, hanem az égbolt mindenkori helyzete alapján írják le az egyes időszakokban elvégzendő munkákat. Ahhoz igazítják a tennivalókat, hogy milyen fényesebb csillagok, jelentősebb csillagképek bukkannak fel hajnalban vagy az esti égen, illetve melyek tűnnek el alkonyat után a nyugati látóhatáron. Ezért Vergilius művében is számos, a maiakkal jól azonosítható csillag, csillagkép neve fordul elő.

A prózai fordítást először a jeles oktatástörténész, Mészáros István ismertette 1977-ben. A füzet bal oldali lapjaira (verso) a latin szöveget másolták le, a jobb oldalon (recto) a magyar fordítás olvasható. Mészáros úgy vélte, hogy a kéziratot legalább négy személy készíthette. A fordítás szövegeiben betoldások, kiegészítések, helyesbítések találhatók, néhol az egyes szavak fölé újabb javítást írtak. A füzet tartalmát Kecskeméti Gábor dolgozta fel és látta el magyarázattal. (Megjelent önálló kötetként: Kecskeméti Gábor és Borzsák István: „Régi magyar iskolai Georgica-fordítás”, Budapest, 1993.) Megállapították, hogy a fordításhoz Szenczi Molnár Albert (1571–1634) 1604-ben kiadott híres szótárát használták. Mészáros úgy sejtette, hogy talán debreceni diákok munkája, Kecskeméti a nyelvjárás alapján erdélyi iskolára gyanakszik. Feltehető, hogy 1604 és 1641 közt készült, mindenképpen a 17. sz. első felére keltezhető.


A Hyadok nyilt csillaghalmaza a Bika csillagképben

Számunkra az a legérdekesebb, hogy a fordítók a magyar szövegben gyakran nem a latin–görög csillag- vagy csillagképnevek szótári megfelelőjét írták, hanem a magyar népi megnevezést használták fel. Néhol a klasszikus elnevezés és a magyar népi csillagnév együtt szerepel. Pl. a Nagy Medvé-t szinte mindenütt Göncöl szekeré-nek, a Pleiadok-at fias tik-nak fordították. Ez a magyarosított fordítás lehetővé teszi, hogy a mai „hivatalos” csillagképekkel azoníthassunk olyan népi eredetű magyar csillagneveket, amelyeknek helye az égen eddig ismeretlen volt. (A következőkben a teljes latin szöveg idézését, terjedelmi okból, mellőzöm. Megtartottam azonban a 17. sz.-i magyar helyesírást.)

Az I. ecloga 138. sorának magyar fordításában bukkanunk először a Darvakra: Vergilius itt a következő csillagokat sorolja fel:

„Pleiadas, Hyadas, claramque Lycaonis Arcton[1]

Ezt az egyik diák ekként ültette át magyar nyelvre:

„…a’ Fiastyuknak, Esözöknek az darvak hugya, es a’ vilagos medvejenek, U. m. Gönczöl szekerenek csillagat”. („A világos Medve itt a fényes csillagokból álló Nagy Medvét, vagyis nálunk a Göncöl szekerét jelenti.)

A Hyadok a Bika (Taurus) fényes α-ja, az Aldebaran körüli, puszta szemmel is jól látható szórt csillaghalmaz. A római császárkorban kialakult legenda szerint a Hyadok nimfák, akik bátyjuk halálát siratják: nevük értelemszerűen Esőhozók-at jelent.. Az őszi esős évszak kezdetén tűnnek fel az esti égen. (L. pl. Bartha L.: A csillagképek története, 2010, 293-294. old.). Diákunk azonban a görög–latin mitológiai elnevezés után odaírta a magyar népi nevet is: Darvak hugya.

Azonosításunkat alátámasztja a 217–218. sor:

„candidus auratis aperit cum cornibus annum // Taurus et averso cedens Canis occidit astro,”

    Az egyik diák magyar fordítása:

„…a’ fenyes Bika, darvak hugya czillagh megh nittya az esztendőt aranyas szarvajval, es elenben az eb nevű czillagh neki engedven el megyen”.  (Az „eb nevű csillag” a Sirius-nak. értelemszerű fordítása, nem magyar népi elnevezés!)

Itt a „fényes Bika” az α Tauri (Aldebaran), amely után a fordító megint beírta a magyar népi Darvak hugya nevet.

A „magyar Darvak” csillagképe tehát a Bika (Taurus) fejét jelző α Tauri (Aldebaran), amelytől valóban V alakot mutatva halványabb csillagok sora nyúlik nyugat felé: a γ, a  δ, a Flamsteed 68 sz., az ε és a θ-1, és -2 Tauri csillagok. A csoport felidézheti a V alakban szálló darucsapat képét, élén a fényes Aldebarannal, a Darvak vezérével. A „magyar Darvak” képzetének kialakításához hozzájárulhatott, hogy a költöző madarak akkor érkeznek, amikor az égi Darvak az esti szürkületben nyugaton eltűnnek, és az őszi időszakban, a Hyadok esti felbukkanásakor vonulnak délre.


A Hyadok és a Bika csillagai a magyar népi “csillagképek” formájában

Az Egykezű és az Óriás

A Vergilius-fordítás a Darvakon kívül más, eddig azonosítatlan magyar csillagnevet is tartalmaz. Az I. ecloga 204–205. sorában latinul ezt olvassuk:

„Praeterea tam sunt Arcturi sidera nobis // Haedorumque dies servandi et lucidus Anguis”

Az egyik fordító így ültette át magyar nyelvre:

„Annak felette nekünkis ugi kel rá vigyaznúnk az egykezű czillagra, es az szilkes czillag idejeire, es az Orias szemoldokere…”

Ezekben a sorokban három népi csillagnévre bukkanunk, amelyeknek a görög–latin megfelelője Vergilius költeményéből olvasható ki:

– Az Arcturus (α Bootis) az Ökörpásztor legfényesebb csillaga az Egykezű csillag, talán a környezetében levő közepes fényű csillagokkal együtt. Ezt támasztja alá a 229. sor fordításához fűzött kiegészítő beírás: A fényes Bootes (föléje írva:) Egj kezü czillag.

– A Hoedi, vagyis Kecskegidák (Gödölyék) a Kocsihajtó (vagy Szekeres) ζ-ja és η-ja, közel a csillagkép legfényesebb csillagához, a Capellához (α Aurigae), amelynek latin neve anyakecskét jelent. (A Gödölyék és a Kecske nem magyar népi név, már Aratosznál is előfordul az i.e. III. sz.-ban.) Feltehetően a Capellá-t és a mellette levő két „Gödölyét” nevezte el a magyar népi képzelet Szilkés csillag-nak. Ez nem azonos a Szilkehordó-val, a Sirius egyik magyar nevével.

– Az Óriás szemöldöke a szöveg alapján nem azonosítható pontosan, de az Anguis, azaz Kígyó ezen a helyen a Sárkány (Draco) csillagképre vonatkozik. Vélhetőleg ennek egyik részét látta a magyar nép Óriás szemöldöké-nek.

Az Óriás holléte felől némileg útba igazít a 245–246 sor fordításának más kézzel írt kiegészítése. A latin szövegben a Nagy és Kis Göncöl közt S alakban húzódó Sárkány (Vergiliusnál „Kígyó”) csillagait így ültették át magyarra:

„…az Oriás szemöldöke itt ki tekeredik kebeles hajlasaval: … Az Gönczöl szekere az öcczivel…”

A Kígyó „kebeles hajlása” a Draco csillagkép S alakjára utal, mivel a latin sinus görbültet, kanyarodót jelent. (Még a 19. sz. elején a szakkifejezések magyarítói a szinuszgörbét „kebel”-nek, a coszinuszt „pót-kebel”-nek nevezték!) Kétségtelen, hogy az Óriás valahol a Draco csillagai közt kereshető.

Szinte családias hangulatú a két Medve együttesének magyar megnevezése: „Göncöl szekere az öccsivel”. Ez a megnevezés alighanem a fordító diák leleménye.

Néhány sorral előbb még egy csillagnévre találunk a fordításban: a stella Coronae – mai nevén Északi Korona (Corona Borealis) magyar fordításban (222. sor):

a’ ragyogo Koronanak Gnosia czillaga, Orias verme

Ennek alapján a magyar Óriás verme az Északi Koronával azonos. (A Gnosia-csillag a Korona egyik görög–latin névváltozata, szó szerint a „krétai nő csillagá”-t jelenti. A görög monda szerint Minosz krétai király leányának, Ariadnénak a  koronája volt.). Talán a félkört alkotó csillagok sora keltheti a „verem” (gödör) képzetét.


A Göncöl szekere, Óriás szemöldöke és verme a magyar népi “csillagképek” formájában

Az 1600-as évek diákfeladata alapján végeredményben a következő magyar népi csillagneveket azonosíthatjuk:

Darvak = a Hyadok a Bikában.

Darvak vezére = az Aldebaran, α Tauri a Hyadok „élén”.

Egykezű csillag = az Arcturus, α Bootis és környezete az Ökörpásztorban.

Óriás szemöldöke = a Sárkány egy része (talán az egész csillagkép).

Óriás verme = az Északi korona

Szilkés csillag = a Szekeresben (Kocsihajtóban) a Capella, α Aurigae és környéke (.ζ, η és talán az ε Aurigae).

Néhány névjegyzékben a magyar Óriás csillagképet (Toroczkai Wigand alaptalan találgatása nyomán) az Orionnal azonosították. Ez azonban, mint a fentiekből kitűnt, tévedés. Nem magyar, hanem ókori, görög–latin eredetű a Hyadok Esőzők, továbbá a ζ és η Aurigae Gödölyék elnevezése, amelyet a magyar nép ilyen néven nem ismert. Ugyanígy  görög–római név – és nem magyar népi eredetű – a Bootes/Arcturus Pásztor megnevezése, mivel a csillagkép értelemszerűen Ökörpásztor-nak fordítható. Valószínűleg a fordítást készítő diákok egyikének ötlete volt, hogy a Pleiades (Fiastyúk) görög eredetű, Maia nevű csillagát fias dísze-ként fordította. Más néprajzi adatgyűjtés ezt az elnevezést nem találta.

Nagyon figyelemre méltó, hogy a fordítást készítő diákok szinte minden csillag(kép)nevet igyekeztek a magyar népi névhasználatával is jelölni! Gyakran a klasszikus név magyar megfelelője mellett odaírták a népi csillagnevet. Ezek a tanulók a magyar irodalmi nyelv kialakulásának korában éltek. Közel Balassi Bálint és Rimay János korához, kortársai voltak Pázmány Péternek, Szenczi Molnár Albertnek – akinek szótárát is használták –, a magyar Biblia-fordításoknak és a hazai nyelvű prédikációgyűjteményeknek. Nem hamisították meg a római költő sorait azzal, hogy csak a magyar nép névhasználatát alkalmazták. A fordításban ott találjuk a többnyire latin csillagnevek „hivatalos” magyar megfelelőjét. De mintegy szótárszerűen azt is beírták, hogy nálunk hogyan nevezi a nép ugyanezeket a konstellációkat. Ily módon tájékoztatták a latin nyelvet nem ismerő és a tudományban sem járatos (elképzelt) olvasót, hogy melyik csillagképről van szó. Törekvésük négy évszázad távolságából is megbecsülést érdemel.

A másik tanulság, hogy Lugossy József átböngészte a nehezen kibetűzhető kéziratot, mielőtt 1854-ben az Akadémiának ajándékozta. A diákfordítás magyar csillagnevei megtalálhatók az Ipolyi Arnoldnak átadott névsorban. Ő maga azonban nem azonosította ezeket a megnevezéseket, vagy legalábbis nem közölte azokat. Erre csak másfél évszázados lappangás után került sor.

Összefoglalás

A Vergilius Georgicájának 17. sz.-i iskolai fordításában előforduló magyar csillag-név betoldások egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar népi csillagismeret a Bika konstellációban levő Hyadok csillagcsoportját nevezte Darvaknak. A V alakban elhelyezkedő csillagok sorának élén a Bika legfényesebb csillaga, az Aldebaran a Darvak vezére. A daru elhelyezése a csillagok közt az ősi magyar hitvilágra utal, amely ezt a madarat kultikusnak tekintette, mintegy összekötőnek a földi és égi világ között. A vergiliusi tanköltemény diákfordítása további, eddig a hivatalos csillagképekkel nem azonosított csillagmegnevezéseket is világossá tesz (Egykezű csillag, Óriás szemöldöke, Óriás verme, Szilkés csillag). A kimondottan magyar népi csillagnevek betoldása arra mutat, hogy a 17. sz. első felében számos népi csillagkép szélesebb körben még jól ismert és a tudományos nevekkel azonosítható volt. Figyelemre méltó a fordítást végző diákok törekvése, hogy a görög–latin elnevezések magyar fordítása mellett a magyar népi neveket is gondosan feltüntették, mintegy útmutatást adva a latinul nem értő vagy a tudományos csillagismeretben járatlan magyar olvasók számumára a felsorolt konstellációk azonosításához.

 

[1] Lycaonis Arcton = a Nagy Medve (Ursa Maior) egyik névváltozata. Árkádia mondabeli királyának, Lükaonnak a lánya Kallisztó, akit Artemisz medvévé változtatott, Zeusz azonban őt, majd fiát az égre helyezte, mint a Nagy és a Kis Medvét.

Új hozzászólás