Aztán számos alkalommal hallhattunk a pofátlan végkielégítésekről is. Hallhattuk azt is, hogy a konkurens párt vezetőjének felesége megellett. Aztán nap mint nap tanúi lehetünk a nonverbális kommunikáció félreérthetelen jelenségeinek, amelyek minden jobb társaságban azonnali kizárást vonnak maguk után. Ezek a jelenségek pártsemlegesek és függetlenek az aktuális politikai pozíciótól: kormánypárti oldalon éppúgy megtapasztalhatók, mint ellenzékben. Cseppet sem vigasztal, hogy – állítólag – nyugati demokráciák parlamentjében sem jobb a helyzet. Ez legyen az ő bajuk. A hatás azonban társadalmi méretű, mert naponta látva-hallva követendő mintává válik.
Akaratlan fültanúja vagyok olykor egyetemi hallgatók, lányok és fiúk, barátinak tűnő beszélgetéseinek, utcán vagy óraközi szünetekben vagy éppenséggel a menzán. Csak úgy rõpködnek az angolban nemes egyszerűséggel csak négybetűsnek nevezett, magyarul: szitokszavak. Egyszer szemrehányóan rájuk néztem, erre a válasz csak ennyi volt, “na, mi van?!”
Elmosódik a különbség a kocsmai nyelvhasználat és az ország házában vagy például az egyetemi vizsgán elvárható és használandó nyelvezet között. Egyre kevésbé és egyre kevesebben ismerik a stílusértékeket, nem is tartják azokat fontosnak, hiszen kommunikálni nélkülük is lehet.
A nyelvhasználat ilyeténképpeni változását nem tartom a természetes nyelvfejlődési folyamat eredményének. Sokkal inkább az oktatás általános színvonalának süllyedését kárhoztatom ezért, s mindazt a – pártszínektől független – politikát, amelynek mindez köszönhető. A színvonalsüllyedés a közoktatásban éppúgy megfigyelhető, mint a felsőoktatásban.
A nyelv primitívvé válásával együtt jár az élet durvulása. Ez a kedvezőtlen folyamat – a fenti és még gyarapítható – példák szerint behatolt a politikai életbe, s elérte az e téren roppant tanulékony egyetemista ifjúságot is. Mit várhatunk el ezek után a lakosság kevésbé kiművelt rétegeitől, a növekvő számú potenciális analfabétáktól? Mire fog oktatni a majdani pedagógus, milyen életmintát fog mutatni a felnövekvő értelmiség?
Egy majdani műveletlen, igénytelen ország majdani elitje már jelzi az élet majdani normáit.
Legyen 2015 az igényes magyar nyelv éve. Rajtunk áll, valamennyiünkön. Rajtunk áll – vagy bukik.
Nincs hozzászólás!