Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

„Csípős” szavak

2012.07.25.nincs hozzászólás

A nyelvhasználat ízlelés, ízlés dolga. Ahogy torokfájás esetén sós vízzel gargarizálunk, és gyomorfájásunkat savanyú- vagy keserűvízzel enyhítjük – édes anyanyelvünkben is vannak „sós”, „savanyú”, „keserű”, sőt „csípős” szavak is.

Szatmárban, Erdélyben és a Kárpátalján, sőt – elsősorban a nincs/van vér a pucájában szólásnak köszönhetően – immár valamennyi magyar nyelvterületen ismert a puca szó. Szatmárban a becézett „pucu” formában is előfordul.  A nagy testvér, az „f”-fel kezdődő és „sz”-szel végződő, a „fesz” gyökkel rokonságban lévő, a szankszkrit „pasz-asz”-szal megegyező, minden bizonnyal nyelvünk legdurvább elemeként számon tartott szó. Erről az etimológiai szótár a következőket írja: „Bizonytalan eredetű, esetleg ősi, finnugor kori szó. A feltehető finnugor kori alak pace ’pénisz’.” A „Huj, huj…” ősmagyar csatakiáltás ismétlődő, lelkesítő indulatszavának hangzására emlékeztető durva orosz „chuj” szóval már többször is találkoztam életemben. Bár ennek él egy kedveskedő, becézett „chujocsek” formája is, maga a szó ugyanolyan durva, mint magyar megfelelője. Primitív nyelvi közegben pusztán ezzel a szóval, illetve toldalékolt, képzett és ragozott formáival is lehet társalogni. Moszkvában fültanúja voltam annak, amikor az egyik orosz munkás egy egész mondatot mondott ezzel (mi most enyhítjük): „Francikám! Francold már ide a francos francból azt a francot, hogy kifrancoljam a francból a francot!”

Az f és p megfeleltetés több finnugor nyelvben megfigyelhető: a magyar fér(j), fi, fiú  „férfias” f hangnak más finnugor nyelvekben, például a vogulban p felel meg, a fiú pig. Az f, illetve p megjelenik a latin „penis” és a görög „fallosz” szavakban is, de nem valószínű, hogy a magyar szó az utóbbival összefüggne, bár hasonlít rá.  A latinban létezik egy „nyaláb”, „köteg”, „vesszőnyaláb” jelentésű „fascis” szó, amely alatt az ókori Rómában a konzuli hatalom jelképét is értették. A magyar szó esetleg innen is származhat, gondoljunk a vessző jelentésre. F-fel kezdődik a bot jelentésű (Szatmárban használt) „fütykös” szó is. A puca kistestvére az f-nek megfelelő p-vel kezdődő pöcs, pöcsi, pöcsike is. A „nagy f…” alárendelő, minőségjelzős szintagma elsősorban pejoratív értelmű, de jelentése mára átfordult, és jelenti az ügyeskedő embert is. Ellentéte, a „kis pöcs” egyértelműen pejoratív kicsengésű: az önmaga jelentéktelenségét felismerni képtelen, „pitiáner” emberre mondják.

A „nagy f…”  megfelelője a „tökös gyerek” kifejezés. „András, töki monya hangyás!” csúfolták osztálytársaim Szatmárcsekében a szerencsétlen falu bolondját. A tök és a mony a növényvilágból, egy kabak, illetve egy csonthéjas termés nevéből „kölcsönzött” metafora.  A „mony” szó – Kálmán Bélától tudom – ősi finnugor örökségünk. Benne van a manysi a neki megfelelő magyar szóban is. Jelentése: mogyoró. Hogy a monynak köze van a mogyoróhoz, azt mutatja a megmogyoróz ige is. A „tökös gyerek” szókapcsolat Szatmárban is a vagányságot érzékelteti, a „kis dolgát” gyakrabban végző férfiemberre pedig azt mondják: vászontökű. A „szerszám” megfelelője a „mű”. A férfiúi alkalmatosságnak ez a „művészneve” a különböző életkorokban (ezt is a Tiszaháton hallottam) előbb „hetyke mutogató”, majd „erőfitogtató”, végül „petyhüdten lötyögtető”, a tréfa szerint először vízmű, később erőmű, végül emlékmű, legvégül pedig bőrdíszmű.

Az írásomban érintett téma az eocén, miocén, oligocén és a többi földtörténeti kor mintájára remélhetőleg nem mint az obszcén-kor terméke fog bevonulni a lingvisztika történetébe.

Új hozzászólás