Papp Andrea nyolcadik magyar nyelvű  kötetét tartom a kezemben. Vártam már.  Aki  ismeri korábbi félperces novelláit, mindig várakozással nyitja ki a következő kötetet.

Miért is?  Maga-magát, a hozzá hasonlókat, mindennapos beszédtémáikat  találja meg benne.

Ül az író egy barátnőjével  egy kávézóban,esetleg  egyikük szobájában vagy kertjében, és beszélget. Elfogódottság, magamutogatás, óvatosság nélkül, felszabadultan. Régóta várták már ezt a beszélgetést! Sorra kerülnek a családi hírek, ismerősök, kollégák és hírességek életéről szóló  hiteles történetek néha pletykák, a médiából ismert hazai beszédtémák. A nagy problémák, melyek vitára késztetik és megosztják a társadalmat: pedagógia, egészségügy, ostoba divatok a politikai közbeszédben, a „politikai korrektség” ostobasága például, mely semmi más, mint bizonyos szavak kirekesztése a nyelvből.

Vagy két-három régi kollégával, egykori évfolyamtársakkal beszélget a szerző. Rokonok, ismerősök szomszédok hozzák a történeteket.  Témáik között szerepel  sokféle tapasztalatuk és élményük, véleményük könyvekről, újságokról, közszereplőkről. Fájdalmak és örömök a család több generációs együttesével kapcsolatban. Mindezekről nem siránkozva, inkább némi öniróniával, néha talán csipetnyi malíciával szólnak. Papp Andrea mindegyik beszélgetőtársa  rendelkezik némi műveltséggel,  egyik sem rossz indulatú, világnézetük régen kialakult már, és mindegyik konzervatív a szónak ’szelíden, de határozottan megőrző’  értelmében. Magától értetődik, rá sem hederítenek a divatokra. Ők a történetek forrásai, többnyire hősei  is.

Bár Papp Andrea rövidnél is rövidebb történetei ilyen beszélgetésekből születnek, ő azért tágabb körben is kutatja ezt a világot, mely elég pontosan körülhatárolható: a magyar középosztály világa. Orvosi rendelőkben várakozó emberek, vonaton együtt utazók, osztály- és évfolyamtalálkozók résztvevői, tanítványok, futó ismerősök szolgáltatnak pillanatfelvételeket  hozzá.

Nem ír olyanokról, akiket nem ismer. Nem ír a földművesek, a kereskedők, a politikusok, a celebek, a városi szolgáltatásokban gályázó sokak életéről, noha érdeklődik irántuk. Nem ír a nagyvárosok koldus robotolóinak vagy léhűtőinek, sem az ország milliárdosainak napjairól.  Kizárólag arról, amit jól ismer. Íráshoz való viszonya tisztességes: nem mellébeszélni, csak tényt a tényre, megtörtént eseményt és őszinte véleményt! Csak azt írni, ami biztosan úgy van, ami biztosan úgy történt.  Ez itt a valóság, nem annak égi mása, ahogyan Arany János tanította, nem a  realista,  művészetté  desztillált valóság, ez valami olyasmi, mint legújabb kori festők fényképekre hasonlító festményei.  Papp Andrea  egyedi valóságdarabokat tesz elénk. Úgy rajzolja a valódit, hogy az elénk tárt kép igaz.

Stílusa egyszerű, a művelt köznyelv, esetenként a társalgási stílusban szóló köznyelv kifejezéseit használja, költői eszközökkel nem él. Hétköznapi, ahogyan könyvének jól megválasztott címe  is jelzi.

Egyre jobbak és jobbak a félperces történetek. Ebben a kötetben pedig még ráadást is ad: tényleges  fényképfelvételeket.

Szegedi lokálpatrióta, hát régóta fényképezi a város házait. Nem szokása a szónoklás, nem írja le egyszer sem,(legfeljebb újságcikkben), hogy vétek lebontani a kilencven-száz éves meg annál is idősebb házakat, hogy ezek adják minden város jellegzetességét, szépségét.  Mindössze arról számol be fényképekkel, hogy milyen gyöngyszeme tud lenni az utcának egy-egy megmentett ház. Amikor a felújítás  olyan jól sikerül, hogy az épület kora, stílusa  s vele a történelem egy periódusa maradéktalanul meglátszik az új, friss, mesterien helyreállított épületen.  Kommentár nincs, de a hitelesség kedvéért a képek alatt mindig ott áll a cím is, hogy bárki fel tudja keresni a helyet.

Máris szeretném benyújtani igényemet. A következő gyűjteményben utcai jeleneteket ábrázoló fényképeket,  a siető vagy bámészkodó, járműre szálló emberek alakját,ruháját,  arcát is jó volna látni!  Esetleg egy-két életképet családi ünnepről, iskolai mindennapokból.  A jelen kötet így is kiváló dokumentuma  a 21. század eleji  magyar társadalom egy jelentős rétegének, szavakban fölidézett hétköznapi villanások valóban. De ha a fotózásra is rátalált író tovább lépne, akkor a következő nemzedékek ebből a kis kötetből többet tanulnának  a magyar történelem e szakaszáról, mint bármilyen gonddal összeállított  tankönyvből.

(Papp Andrea: Hétköznapi villanások, Dugonics Társaság, Szeged, 2017.)

Papp Andrea néhány korábbi kötete:

Félpercesek szegedi papucsban. Dugonics Társaság. Szeged, 2015.

Sírunk, vigadunk. Újabb száz félperces. Dugonics Társaság, Szeged, 2017.

Hatvan év – hatvan félperces. Pajor László 60. születésnapjára. Bába Kiadó, Szeged, 2010.

Berg Éva Mária interjúja Papp Andreával: Édes Anyanyelvünk, 2017/3. 14. oldal.