Idegennyelv-tudásunk zavarai visszaköszönnek napjainkban. Ez különböző témákkal jelentkezik. Bizonytalan eredetű felmérések szerint: a „magyarok” nyelvtudása nem kielégítő (számban, minőségben). Adatokkal alátámasztott kimutatások szerint az egyetemi, főiskolai diplomák egy része nem adható ki nyelvvizsga-bizonyítvány hiányában. Nem tárgyunk vitatkozni a felmérésekkel (ám a konklúzió vitatható). Korábban is vitattuk a kötelező nyelvvizsgát, nem értettünk egyet azzal, hogy a diploma kiadását nyelvvizsgához kell kötni Erre a jogi kérdésre a minap adta meg a választ az alapvető jogok biztosa, vizsgálata szerint alapjogi szempontból aggályosan és kellő előkészítés nélkül írták elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a nyelvtudás új, szigorúbb követelményét. A hatékony, valamint a gyakorlatban is jól hasznosítható nyelvtanítás elsődlegesen az iskolarendszer feladata. (Lásd Nyelvet az iskolában = http://www.francianyelv.hu/velemeny/erdekessegek/velemeny/nyelvet-az-iskolaban) Mondhatnánk: íme a nem kellően lerágott csont, avagy tekeredik a kígyó.

A zavarokat pikánssá teszi, hogy Magyarországon sok nyelviskola működik, van elegendő nyelvtanár. A mennyiség, ezek szerint, nem hoz minőséget. Tehát nyelvtanítási zavarok is vannak. Azzal együtt, hogy hazánkban szép hagyománya van a nyelvtanításnak. Korábban Magyarországon (1945 előtt is, utána is) az iskolában tanítottak idegen nyelveket is, nem rosszabbul, mint más tantárgyakat, sokan nagyszerűen megtanultak idegen nyelveket (nem csak oroszt és nem csak angolt, latint is), használták szakmájukban, mások olvasgattak, zenét hallgattak, szemezgetve az idegen nyelvi kultúrából színesítették mindennapjaikat. Aztán, érdekes módon, amikor egyre szabadabbá vált a légkör, nyitottabb lett a „piac” a nyelviskolák és a vizsgaközpontok előtt, (állítólag) nyelvtudásunk nem megfelelő. (Ennek statisztikai, tartalmi és oktatás/politikai kérdéseibe itt nem kívánunk belemenni.) Az is lehet: vezetők, tanítók és tanulók rossz döntéseket hoznak. Javasolom, vegyük elő a jó hagyományokat, és kellően megújítva hirdessük meg: „Idegen nyelvet az iskolában!” Ma is sok (tagozatos, két tannyelvű, hagyományos) általános és középiskola jó színvonalon, eredményesen oktat. (A nyelvtanulási palettát színesítik az újmódi hirdetések: „Három év alatt tíz nyelvvizsga – Egy különleges módszer bemutatója vas megyében!” Van több hasonló is. Akkor miért nem rajtol rá a reguláris nyelvoktatás?)

Nevezzük mindezt problémahalmaznak. Ebbe tartozó elemek: tananyagok, tankönyvek, tanítási módszerek, tanulási ambíciók, képességek, tanári tudás, tanárképzés.

Alapállásom: a közoktatásban folyó idegennyelv-tanítást kell felerősíteni tartalmilag, szervezetileg, jogilag. Ez utóbbival honlapunkon foglalkoztunk (lásd http://www.e-nyelv.hu/2017-02-08/ajanlasok-az-idegennyelv-oktatasra/), most a két másik ajánlást vesszük elő, kicsit körüljárva a témakört.

Tartalmi kérdések (a felsorolás nem rangsort jelent): a) rendszerelméletű, interdiszciplináris programok, az idegen nyelv filozófiájának, szerkezetének, az idegen kultúra figyelembevétele, integráció az anyanyelvi tevékenységekkel, a tananyagok megfelelő elemeinek felhasználása, építve a gyermek anyanyelvi képességére, ami elősegíti az oda-vissza fejlesztő lehetőséget és hatást. Mindez az idegen nyelvi tanárképzés átalakításával jár: a) tanító- és tanárképző főiskolák bővítik a repertoárt, a „szakot”, b) az idegennyelv-tanár képző programjában kitüntetett helyet kapnak (követelnek) a nyelvészeti diszciplínák.

Szervezési kérdések: a nyelvtanítás megindítása kisiskoláskorban, a folyamat biztosítása, a második idegen nyelv bevezetése. (Lásd Jelentés a magyar nyelvről, 2010–2015” című kötetben (szerk. Balázs Géza, Bp., Inter Kultúra, Nyelv- és Médiakutató Központ Nonprofit Kft., 2016, 11.)

Mi a tanítás célja? A cél: a sikeres nemzetközi kommunikáció (boldogulás, problémalátás-megoldás). Ez három vonalon érhető el: 1. iskolai keretek között, 2. nyelviskolákban, 3. magánúton. Az idegen nyelvi kompetencia alakítását, s a kívánt szintre való „felfejlesztését” az iskolának kell elvégeznie. (Van „muníció”: a nyolcvanas években kísérletekkel igazolt, tartalmas, sokat ígérő programok készültek, franciából, angolból, japánból. Petneki Katalin német nyelvi anyagai a mai napig fejlesztési alapmunkák. Később egymás után születtek a tantervek, igaz már kísérletek nélkül.) Íme, egy vázlat. Az általános iskola, illetve a kötelező iskoláztatás ideje alatt legalább egy idegen nyelv jó szintű elsajátítása lehetséges. A nyelvtanulás az alsó tagozat 2. osztályában kezdődik, felmenő rendszerben a 8. osztállyal, vizsgával – nyelvből való vizsga – zárul. (5. vagy 6. osztályban a második idegen nyelv is beindítható.) A nyelvigényes (pl. vendéglátó) szakmákban szakképzésben tanulók, az általános iskolai tanulmányokat folytatva, szakmai jellegű kompetenciákkal kiegészítve az iskola befejezéskor vizsgát, nyelvből való vizsgát tesznek. A középiskolákban legalább egy, lehetőség szerint két (vagy több) idegen nyelvet tanuló diákok az érettségin kötelező nyelvi vizsgát tesznek (legalább egy nyelvből). Az iskolai tanulmányokat záró nyelvi vizsgák (tartalma, értéke) alkalmasak és elegendőek a tanulmányok folytatására, vagy a munkavállaláshoz.

Alapvetések. A közoktatásban el lehet juttatni a tanulót az eredményes nyelvvizsgához. (Idő, óraszám elegendő.) Furcsa (lenne): a nyelvtanár, közoktatási keretek között, nem tudja felkészíteni a tanulót az eredményes vizsgázásra, a nyelviskolában viszont igen. A nyelvvizsga-követelmények nyilvánosak tanár, diák előtt – a tanítási folyamatokat tehát ebbe az irányba kell terelni, tematikával, gyakorlással.

Meggondolandó, megoldandó tételek az idegennyelv-tanítási stratégiához.

 

1. A tananyag kialakítása a vizsgakövetelmények figyelembevételével.
2. Az idegen nyelvi tananyag illeszkedjen az anyanyelvi tananyag rendszeréhez. Ez követel: a) tantárgyi integrációt, b) tanári kooperációt.
3. A tanítási-tanulási folyamatok időbeni felépítése, követése.
4. Korszerű tanítási metodikák alkalmazása. (Vannak jók, a képzés feladata, itt nem térünk ki rá). Az idegennyelv-tanárképzés más nyelvi-tartalmi tudást ad, mint a jogi, a gazdasági, a külkereskedelmi, orvosi, mezőgazdasági satöbbi műveltségterületek képzési anyaga. Ez természetes, de ennek újragondolása szükséges. A tanári kompetencia folyamatos fejlesztést igényel.

Elvi kérdés: a közoktatásban folyó nyelvtanítás nem mondhat le az adott nyelv kultúrájának közvetítéséről. Ez nem ellenkezik (nem ellenkezhet) a nyelvvizsga értékeivel, követelményeivel – kölcsönös megfelelés szükségeltetik. A nyelvvizsga bizonyítvány minősége igényli a kulturális ismereteket. (Nem csak felsőfokon.)

Mely nyelvek mernek versenyezni? Az idegen nyelv preferálása. Az angol jelentősége elvitathatatlan. Hogy mikor legyen kötelező – beindítás, vizsgakötelezettség – már pedagógiai, szakmai, jogi kérdés. Szakmai szempontból nem feltétlen, nem egyértelműen indokolt az angol elsőként indítása. Ez kísérletileg igazolt eredmények nyomán mondható. Az anyanyelvi tanításhoz kapcsolva, lehet a német, a francia, a szerb, a román és más. A gyakorlatban igazolt eredmények birtokában lehet tervezni a stratégiát. Így lehet biztonsággal bejelölni a 2. idegen nyelv megkezdését, amely lehet éppen a japán. A nyelvtanítást befolyásolja (esetenként meghatározza) a helyi kínálat. Ha nincs angoltanár, de van német, francia, netán holland, adott a nyelvválasztás. (Kitekintés az iskola képzési kultúrájához, felfogásához, lehetőségéhez – brüsszeli példa. A vallon iskolában, a francia anyanyelv mellet kötelező a flamand, első osztálytól kezdve. A felső tagozat első osztályában „belép” a 3. nyelv, látókörünkben a latin. Eszi, nem eszi, nem kap mást. Luxemburgban a luxemburgi nyelvvel kezdenek, aztán jön a német és a francia, ez a kötelező. Aztán, feljebb megjelenik az angol.)

A nyelvvizsga értéke, értelmezése. A nyelvvizsga fetisizálása, misztifikálása helyett javaslat: rugalmas kezelés.

1. Az iskolai végzettséget igazoló bizonyítvány bizonyítja az idegennyelv-tudást, érvényes a tanulmányok felsőbb fokú folytatására. Az adott felsőfokú intézményben (nyelvi lektorátuson) a nyelvtudás tovább csiszolandó, kitüntetetten immár az adott szakirány tartalmi nyelvi világa felé. A diplomamegszerzéséhez legalább egy idegen nyelv, mint diplomakövetelmény, tudása kötelező. (Ez intézményi keretek között biztosítandó, illetve a vizsga megszerzése elérhető, időben, tartalmilag éppúgy abszolválható, mint más tantárgyi vizsgák.) A közvetlen nyelvigényes, vagy több nyelvhez kötött pályákra való képzésben a hallgató, a tanrendben előre meghatározott követelményeknek megfelelően köteles vizsgát tenni. A végzés utáni életpályákhoz való nyelvi boldogulást, elmélyedést, fejlődést, bízzuk az elhelyezkedni kívánó ambíciójára, akaraterejére, a rá váró munkahelyi követelményekhez történő viszonyulására.

Mert mikor ér(het) véget a nyelvtanulás? És ki dönti el, hogy valakinek „megfelelő” a tudása? Ez nem a nyelvvizsga-bizonyítvány kizárólagossága.

2. Találkozás a szakmával. Az igényes vállalatok döntési körükben kezelik a munkaerő-felvételt. A „humán erőforrás” osztály a jelentkező pályázatát elbírálja (írásban, szóban). A személyes meghallgatáson megbízhatóan „eldől” a jelölt nyelvtudása, bizonyítvánnyal együtt. (A felsőfokú nyelvvizsga értéke, tudásszintje is devalválódik, ha bizonyos ideig nem gyakoroljuk a nyelvet.)

3. Egyáltalán: kötelező nyelvvizsgát nem kötelez az EU. A boldogulás nem bizonyítvány kérdése. A franciás vállalat megköveteli a francia nyelv tudását, mondjuk, vizsgával. A munkavégzés kommunikációjához szükséges angol nyelvet, így vagy úgy, ilyen vagy olyan szinten, elsajátítja a dolgozó. (Sok esetben házon belül szervezett tanfolyamon.) A holland vagy a francia, a spanyol nyelvi vizsgabizonyítványt nem írhatja felül az angol. Vagyis az nem lehet akadálya a felsőfokú tanulmányoknak. (Más nyelvek is számításba jönnek a mai gyakorlat alapján, mint az orosz, a román, a finn, a szerb…)

Kétnyelvűség – többnyelvűség. Mai téma. És éppen a nyitottság okán égetően aktuális – be- és kiilleszkedés. És visszailleszkedés. Mindez a magyar családok külföldi munkavállalása nyomán: a gyermekeik számára kialakult nyelvi iskolás helyzet valós probléma, kutatás tárgya, mondjuk: Gyermekeink iskolajárása az unióban.  (Hogy a szociálpszichológiai vetületekről, az identitásról satöbbi, ne is beszéljünk. Tapasztalatainkról itt: „Így írvasunk mi”, avagy az olvasás nehézségei és örömei = Az olvasás össztantárgyi feladat. (Szerk.: Nagy Attila, Imre Angéla, Köntös Nelli) Savaria University Press, 2011. 113-118, és      http://www.mek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf)

Szakmunkás és a nyelv. A szakmai képzésben különösen fontos, hogy az iskola biztosítsa a megfelelő nyelvtanulást. A szakmunkás, a végzés után használja a nyelvet, rengeteg példa van, hogy nyelvvizsga nélkül ragyogóan boldogul a szakmában például az orvos, az informatikus. („Vágja” a szaknyelvet.) Nincs felmérés, csak feltételezhetjük: a külföldön munkát vállalók (orvos, pincér, egyéb) nem nyelvvizsga-bizonyítvánnyal a zsebben vágnak neki az útnak. Valahogy boldogulnak.

Összegezés

1. Nem kötelezhető a „külön” nyelvvizsga. Ha a magyar, a matematika, a történelem érettségi tárgyaknak „rangot” adunk, „pontokat érnek”, tegyük meg ezt az idegen nyelvvel is, tartalmilag, szervezetileg, jogilag. Elérhető. Megtehető.
2. Az iskolai bizonyítvány jogi és tartalmi esély a) a tanulmányok folytatásához, b) a munkába álláshoz.
3. A nyelviskolák létjogosultságát, a nyelvvizsgáztatást senki nem kérdőjelezi meg. De: ennek megválasztása legyen a tanulóé. (Miként az is, ha magántanárhoz jár.)
4. A nyelvtanulásból, a nyelvtudás szinten tartásából azonban ne „mentsük fel” a tanulót! És jó, ha erre saját magát is figyelmezteti.

Kitekintve. Idegennyelv-stratégia nem működhet anyanyelv-stratégia nélkül. Az anyanyelv ereje, szépsége alapja az idegennyelv-tudásnak. Izgalmas ponthoz értünk. Egyrészt tapasztalható némi ódzkodás e szótól – stratégia, félelmetes az oktatásban ez nem való. Különben is van anyanyelv-stratégia, intézményesen is. E körül gyakorlati és értelmezési vita folyik (lásd e-nyelv.hu) Tudjuk, hogy az oktatástervezés is használja e szót, lásd „A nemzeti idegennyelv-oktatás fejlesztésének stratégiája az általános iskolától a diplomáig” című Fehér könyv, 2012–2018 (http://nyelvtudasert.hu/cms/data/uploads/idegennyelv-oktatas-feher-konyv.pdf)

Akkor mi a gond? Néhány gondolat a stratégia fogalmi tisztázásához. Eredendően a hadászatban, a hadviselésben használták, „a háború megnyerésének művészetét, a seregek mozgatását és ellátását jelentette”. (wikipédia) Vagyis cselekvések és azok végrehajtásához szükséges erőforrások biztosításának időben kiterjedt, átgondolt megtervezéséről van szó. (Még vesztes csaták esetén is használatos, a győzelem és a vereség is elemzést kíván.) A mind összetettebbé váló munkák rendszerszemléletet követeltek, megszületett a rendszerelmélet. (Idővel annak több változata is.). Az összetett munkákba, mint rendszerbe fokozatosan bekerült a rendszerelméleteken nyugvó stratégia. Ilyen például az építkezés, az üzlet, a kereskedelem, a gyógyászat, a gazdaság, a sport stb.

Mert szerteágazó tevékenységek rendszereket kell megtervezni, megteremteni a kiegészítő és a feltételi elemeket, indítani, működtetni, ellenőrizni, módosítani, lezárni, elemezni, értékelni. Ilyen rendszer az oktatás is. Sok hasonló elemmel, a sajátosságokkal együtt. Az nem elég, ha egy intézmény viseli a szót mint elnevezést, az sem, ha egy tervezetre ráírjuk: stratégia, az még tervezet marad, ismeretek leírása, azt át kell tenni tevékenységekre, a folyamatokat kezelve (bemenet – kimenet). Mindezt azért, hogy mind pontosabban megjósolhassuk a várható kimenetet, az eredményt.

 A versenyképes, a haszonelvű nyelvtudás mellett, közben létjogosultsága van a kulturális ismereteknek. Az illető nyelvi kultúrához tartozik annak gasztronómiája, geográfiája, történelme, irodalma, zenéje, a mindennapi élet szokásai, életmód satöbbi. Eredetiben olvasni a szöveget. Mindez szórakoztat, és a nyelvtani szabályok, nyelvhelyességi keretek kíséretében barátságos kommunikációra nyílik lehetőség, s azzal a partnerek alaposabb megismerésére is. Kialakul a magabiztos nyelvhasználati tudatosság, vele az eligazodó és eligazító egészséges érvényesülés. Ezáltal a hivatali „üzlet” megnyerésének is nagyobb az esélye.

Az idegen nyelv és kultúrája szórakoztat, pihentet, élvezeti értéke van, elkíséri az embert egy életen át, foglalkoztatja a nyelvvel való bíbelődés, a felfedezések. Hasznos időtöltés, művelődés. Ezt ne vonjuk meg a nyelvet tanulótól. A nyelvtanulás, ha elszánt a tanuló, s ha kedvet csinálóan vezetik, jó dolog, szép bóklászni a nyelvi labirintusban, szabályok között is. (A „rend szépség”, erősíti meg Hamvas Béla.) Az alakuló nyelvtudással jó dolog bóklászni az idegen nyelvi kultúra világában: felfedezés. És adódik az összehasonlítás és a viszonyítás, ami identitásunkat alakítja.

A hazai közoktatás – minden problémája, az (olykor ál)viták ellenére, jobb, mint a nyugati átlag. Különösen értem itt a magyartanítás tartalmát: szélesen merítünk a világirodalomból, és összevetésben nem állunk rosszul – a magyar irodalom értékei egyetemesek. (Ezt itt nem akarom részletezni, részletezve van összegzően: Egy franciatanár irodalmi kalandjai, Szombathely, Savaria University Press, 2015.)

Nemzeti kultúránk gazdag. Oktatásunk szép hagyományai a mai korban olyan oktatási stratégiát követelnek, amely, értékeinkkel gazdálkodva, a civilizáció értelmes termékeit közel hozva, figyelembe veszi a tanuló érdekeit, hogy a kölcsönös meg- és felismerés jegyében, a tanuló rugalmas mozgatója, közvetítője lehessen mindezen értékeknek, a maga és a köz javára. (Pedagógia technológia, alapja a stratégiának, volt már ilyen, szakmai lap is működött ezen a néven az OOK kiadásban.) Bízzunk a folyamatokban, s a „lehetséges emberben”.

És tárgyunk végiggondolása során újabb nagy témakörhöz érkeztünk: oktatási stratégia. Erről majd legközelebb.