A plenáris előadások a Gólyavárban zajlottak. Borsodi Csaba dékán megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy a konferencia élő kapcsolatot jelent a magyar nyelvet alap-, közép- vagy felsőfokon tanítók között,  határon innen és túl, s ezt a 10 éves jubileumát ünneplő Anyanyelv-pedagógia folyóirat publikációi is bizonyítják. Juhász Dezső intézetigazgató köszöntőjében felelevenítette Vályi András és az első magyar nyelvi tanszék szerepét abban, hogy a 18-19. század fordulóján az itt végzett értelmiségiek korszerű állami feladatokat tudjanak vállalni egy soknemzetiségű országban.

 Az első előadást Kiss Jenő akadémikus tartotta A magyar nyelvközösség és nyelv a 21. sz. elején címmel. Kiss Jenő friss kutatási adatokkal mutatta be a magyar nyelv eltérő helyzetét az anyaországban, a Kárpát-medencében és a diaszpórában. Az anyaországban a magyar nyelv versenyképes, hiszen a magas kultúrát, pl. a tudományokat is magyarul műveljük. A határon túli magyarságnak viszont áldozatokat kell hozni, hogy megőrizze anyanyelvét: a diákoknak más településre kell átjárniuk, hogy az iskolában magyarul tanulhassanak, az állampolgárok nem intézhetik ügyeiket magyarul a hivatalokban – hogy csak a legszembetűnőbb eseteket említsük. Az előadó szerint a diaszpórában élő magyarság a közeljövőben minden bizonnyal fel fogja adni anyanyelvét. Mit tehetnek a pedagógusok? Alakítsanak ki pozitív érzelmi viszonyt az anyanyelv és a gyerekek között azért, hogy Magyarországon a nyelv versenyképessége megmaradjon, a határon túli területeken a nyelvvesztés folyamata lelassuljon.

Csernicskó István a kárpátaljai anyanyelvi nevelés lehetőségeiről, az új ukrán oktatási törvény 7. cikkelyéről beszélt, amely szűkíti a kisebbségi jogokat. A kisebbségi diákoknak nem lehet anyanyelvi oktatási intézményt választaniuk, 5. osztálytól államnyelven kell tanulniuk.  A törvény szerzett jogot vesz el, ugyanis 1919–1991-ig, amely időszakban Kárpátalja először Csehszlovákia, majd a Szovjetunió része volt, 1. osztálytól érettségiig lehetővé tették az anyanyelvi oktatást. A kárpátaljai magyar közösség azt kéri, hogy 5. osztálytól legyenek kétnyelvű tankönyvek és jól képzett tanárok, akik felkészítik a tanulókat az ukrán nyelvvizsgára. Adjanak három évnél több türelmi időt ezen feltételek teljesüléséhez. A jelenlegi anyanyelven oktató iskolákat hagyják meg, és biztosítsák a szülők választását, hogy milyen nyelven oktató iskolába íratják gyermekeiket.

A 2017-es jubileumi év kapcsán Arany János humorát választotta előadásának témájául Adamikné Jászó Anna. Közismert művekből (Családi kör, Buda halála, Nagyidai cigányok, Az elveszett alkotmány) idézett humoros érvelésekkel biztatta a magyartanárokat, hogy Arany életművéből a kötelező tananyagon kívül – lehetőség szerint – mást is emeljenek be a tanórák anyagába.

Antalné Szabó Ágnes Elmélet és gyakorlat az Anyanyelv-pedagógiában című előadásában az Anyanyelv-pedagógia folyóirat elmúlt 10 évét mutatta be a számok tükrében. Az online folyóirat sikerét bizonyítja, hogy több mint 150 országban olvassák, és nemcsak a határon túli területek, hanem Németország, az Egyesült Államok, Kanada és Nagy- Britannia szórványmagyarsága, illetve magyartanárai, magyarul tanuló diákjai is benne vannak az első tíz legnépesebb olvasótábor közönségében.

Az általános és középiskolai szekciók mindegyike foglalkozott a szövegtan elméletével, illetve a hagyományos vagy digitális szövegértés és szövegfeldolgozás gyakorlati kérdéseivel. Az óvodai és alsó tagozatos szekcióban (Bóna Judit és Steklács János vezetésével) az olvasástanulás vizsgálatáról, a hallásértés és a spontán beszéd fejlesztéséről hangzottak el előadások. A felső tagozatos szekció (Balogh Judit és Sejtes Györgyi vezetésével) a tanári kérdési stratégiákkal, a tanulói portfólióval és a grammatika átmeneti jelenségeivel foglalkozott. Külön szekciót kapott az infokommunikációs eszközök használata az anyanyelv-tanításban. Gonda Zsuzsa és Veszelszki Ágnes vezetésével az előadók a Netikett, a dezinformációk, a digitális játékok, valamint a szakmai honlapok témáját érintették.

A középiskolai szekcióban elsőként Parapatics Andrea tartott előadást a dialektusok és regiolektusok megítéléséről. Annak ellenére sztereotípiák élnek a nyelvjárási jelenségekről a magyar szakos pedagógusok és hallgatók körében is, hogy a szociolingviszikai szemlélet folyamatosan beépül a pedagógusképzésbe. A tanári értékelést a regionális köznyelviség tudatosítása segítheti: a regionális eltérések (ö-zés, nákolás, suksükölés) a beszédben nem hibák, de az írott sztenderdben, pl. az érettségi dolgozatokban hibának számítanak. Tóth Zsombor prezentációjában amellett érvelt, hogy ma is érvényes Babits Mihály retorikájának és stilisztikájának alapgondolata: a középiskolában gondolkodni és beszélni tanítsuk a gyereket, hiszen az érettségi vizsga is retorikai teljesítményt vár el. Laczkó Krisztina szekcióvezető felidézte az Anyanyelv-pedagógia folyóirat 2010/4. számában publikált tanulmányát, amelyben a középiskolai szövegtan tanítás elméleti megújításának szükségességére hívta fel a figyelmet. Az internetes szövegtípusok korában meg kell haladnunk a strukturalista kereteket, célszerű funkcionális-kognitív kommunikációs modellben gondolkodnunk. A szövegek használatba vételekor egy referenciális jelenet mentális ágensei vagyunk, jelentéseket adunk át a világ egy darabjára irányítva partnerünk figyelmét, ami visszahat magára a szövegre is. A szövegnek lineáris kohéziója, de globális koherenciája van, az értelemszintek nem mereven elválasztott, hanem egymásba épülő tartományok, a szöveg stílusa értelemtényező, amely a résztvevők kogníciójában képződik ki. Ebben a modellben a digitális szövegek is leírhatók. Fülöp Károly egyetemi hallgatók esszészövegeit elemezte kvantitatív módszerrel. Az 1972-től folyó hazai fogalmazás-vizsgálatokhoz kapcsolódva elmondta, hogy kutatása szerint sem a középiskolás, sem az egyetemista diákok szövegalkotási képessége nem tart lépést az információs tudattartalom bővülésével. A magyartanárok feladata, hogy a 18 éves diákok – főként írásbeli kommunikációjukat tekintve – rutinosan fogadjanak be és alkossanak aktuális szövegtípusokat, hiszen a munka és a felsőoktatás világa is megváltozott. Szentgyörgyi Rudolf szekcióvezető a finnugor nyelvrokonság tanításának lehetőségeivel foglalkozott. Véleménye szerint a magyar nyelv rokonságának kérdését nem a nyelvtörténet, hanem a világ nyelvei témakörben kellene tanítani. Sok indulatot megszüntetne, sok tévhitet eloszlatna, ha nem finnugor, hanem uráli nyelvrokonságról beszélnénk a nyelvtanórákon.

A konferenciát két szakmai műhely és a jubiláló Anyanyelv-pedagógia folyóirat szerkesztőségi ülése kísérte. Az egyik műhely beszélgetései napjaink nyelvhasználatáról folytak Raátz Judit és Ludányi Zsófia moderálásával, a másikban a jelnyelv lehetőségeit tárgyalták az oktatásban Bartha Csilla, Holecz Margit és Romanek Péter vezetésével.

A szíves fogadtatásnak része volt a vacsora is. A konferenciáról két gondolatot hoztam el magammal útravalóul: Juhász Dezső szavait, aki mindnyájunknak megköszönte, hogy pedagógusokként a legdrágábból, az időnkből áldoztunk a részvételre, hiszen közös ügyért, az anyanyelvoktatásért dolgozunk, és Kiss Jenő szavait, aki felidézte az első, 2009-es konferencia jeligéjét: „A nyelv olyan, mint az ég íve a maga egymásba futó színeinek gyönyörű játékával.” (Kazinczy Ferenc)