Skip to main content

„Magunkba zárva”! – Magamra maradva?

Gráfik Imre - 2021. 09. 20.
  1. Bevezetés

A város hagyományát a rendkívüli helyzetben is folytatták, ám idén a Tánc Világnapja alkalmából online tereket töltik meg tánccal és zenével. 20 egyesület, több mint 3 héten keresztül oktatóvideók által mutatkozott meg az AGORA facebook oldalán (https://www.facebook.com/agora.savaria/), melyek által a különböző műfajokat otthon is bárki kipróbálhatta. Ezekből aztán a Tánc Világnapjára egy hatalmas videó állt össze (Tánc világnapja 2020), amely megmutatja Szombathely táncos sokszínűségét és hogy Szombathely tényleg a Tánc fővárosa.

Az előadóknak köszönhetően virtuálisan élvezhették a helyiek a változatos produkciókat és a tánc erejét. A világhálón megosztott videóban különleges táncosok szerepelnek, összesen 120-an. Vannak, akik nagyszülőkkel, szülőkkel, háziállatokkal ropják, sokan pedig a kertben, konyhában vagy éppen a teraszon mozognak.

  1. Szobafogságban

Szerencsés voltam, hogy a gyenge tél ellenére – a szezonban utoljára – még közvetlenül a vírus megjelenése előtt hódolhattam a közeli hóban biztos pályán síelési szenvedélyemnek.

A járvány megjelenése után viszont már csak a nosztalgikus visszaemlékezés maradt fiatalkori amatőr sikereimre.

A koronavírus okozta járvány ideje alatt sokadmagammal én is fegyelmezett emberként betartva az ajánlásokat, csak a legszükségesebb alkalmakkor hagytam el a lakásomat. Voltaképp egyfajta szobafogságban élve az elfoglaltságok köre számomra is beszűkült, illetve átrendeződött. Az idő hasznos és értelmes kitöltésében a korábban megszokottakon túl (olvasás, zene, filmek, kisebb-nagyobb házi munka) mások hangsúlyosabbak lettek.

Az új helyzetben néprajzkutatói szakmai munkálataimra (szöveges és fénykép dokumentumok rendezése, tanulmányok írása, előadások előkészítése) több időt fordítottam. Ez utóbbiak kapcsán a technikai eszközök intenzívebb használata révén a napok jelentős részében a számítógép volt a társam, partnerem.

E tevékenységek ugyan többnyire kitöltötték a napokat, eközben azonban főképpen a személyes találkozások hiányoztak. A személyes kapcsolattartási lehetőségek hiányában pedig a technikai eszközök segítségével, például mobiltelefon, skype (a korábban egyébként is csak fontos helyzetekben használt, főként vonalas telefonon kívül) a világháló igénybevételével fokozatosan átkerültem a virtuális térbe. E vonatkozásban az elektronikus levelezés volt/maradt a fő ütőér. (Ennek révén kaptam e tanulmány összefoglalójának angol nyelvre fordításában gyors segítséget nyelvész keresztkomámtól, akinek ezúton is köszönöm fáradozását.)

Nehezen kezelhető volt, s az idő múlásával egyre erősödő hiányérzetet keltett, hogy elmaradtak a családi ünnepek, a szakmai összejövetelek, a baráti találkozások. A legnagyobb hiányt azonban a távol, önálló életet élő felnőtt gyerekekkel (Anna Budapesten, Árpád Szekszárdon, Eszter Ausztriában, Villachban él) való együttlét lehetőségének a szüneteltetése jelentette. Különösen, hogy az utóbbi években amúgy is ritkábban látjuk mindhármukat együtt, egyszerre. Maradt a régebbi évek jókedvű együttlétek fölidézése fényképek segítségével.

A telefon és a skype kapcsolat gyenge kárpótlás e téren. Hiányoznak a távolabb élő rokonokkal, barátokkal, kedves ismerősökkel való találkozások is.

A váratlanul ránk tört szabad mozgás korlátozása a bezártság ugyan mindenkit érint, de nem egyformán. A technikai eszközök kezelésében járatosabbak (de az egyszerű fölhasználók is) az informatika, a világháló segítségével akár ki is tágíthatták kapcsolataikat. Azaz a virtuális tér kinyílásával az ember a korábbi (tudatosan választott) személyes és közvetlen kapcsolatokon túli és kívüli (véletlenszerű) hálózati viszonyokba is kerül/het. Ezt a helyzetet tudománytörténeti szempontból nézve azt tapasztaljuk, hogy a társadalmi kapcsolatrendszert vizsgáló szociometriától (mely alapvetően lehatárolt közösségeket elemzett), mára eljutottunk a társadalmi hálózatok kutatásáig (mely az egyéntől a társadalmi rendszerekig terjeszti ki vizsgálódását), amikor is a kapcsolatháló-elemzés rokoni, baráti, kommunikációs, tranzakciós, gazdasági, hatalmi stb. kapcsolathálózatokat analizálva tár fel bizonyos hasznosítható törvényszerűségeket (lásd Szvetelszky 2006).

2.1 Korábbi elfoglaltságok – új élmények

Föltételezem, hogy nemcsak az én esetemben, hanem sok ember, főként értelmiségi foglalkozásúak körében megnőtt az olvasás és a zenehallgatás jelentősége aránya az elfoglaltságok sorában. Ez nálam – vélhetően másoknál is – különös helyzeteket hozott létre.

Az olvasás kapcsán előtérbe kerültek a nem szakmai könyvek, azaz a szépirodalmi alkotások. E tekintetben két jelenség érdemelhet figyelmet. Az egyik; új, illetve korábban meg nem vásárolt könyvek beszerzése, természetesen online vásárlás révén. A másik; olyan régebben megvásárolt könyvek olvasása, melyek valahogy időközben a polcra helyezve elfelejtődtek, de előfordult bizonyos könyvek újraolvasása is.

A zene hallgatása terén, a járvány előtti időszakban is jellemző Bartók rádió követésén túl, az eddig háttérbe szorult hanghordozók elővétele eredményezett megújuló élményeket. Ismeretségi körben tudott, hogy a klasszikus zenén kívül nagy dzsesszrajongó, illetve jazzkedvelő vagyok. A kijárási korlátozások idején kézbe vettem, a mintegy 200-250 darabos bakelit lemez gyűjteményem, és valósággal koncerthangulatba ringatva magam élveztem kedvelt zenészeim, együtteseim játékát. Csak néhány példa: Modern Jazz Quartet, David Brubeck Quartet, Thelonious Monk, Benny Goodman, s hogy a magyarok se maradjanak ki: Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, s folytathatnám a sort.

A zenéhez fűződő kapcsolatom alapja, hogy én is tanultam hangszeren játszani, igaz a családi hagyománytól eltérően, édesapám hegedűn játszott (lásd Gráfik 2008, Gráfik 2017a), éppen Benny Goodman játékának hatására klarinéton.

 

2.2 Tűnődések, gondolatok

E pandémiás helyzetben fölidéződtek bennem Mérei Ferencnek azon gondolatai, amelyek A magyar kultúra napja 2000-ben konferencián hangzottak el a jövőkép alakításával kapcsolatban. Mérei Ferenc a jövőkép kialakításával kapcsolatban megjegyzi, hogy az anticipációs módszer háromféle eredményre vezethet.

„Az első megoldás az utópista idill, eredményeink és erényeink megsokszorozása. Modellje az utópisták optimizmusán csiszolódott. Legszebb példája Fourier víziója. Húsz-harminc évvel a gőzmozdony és a gőzhajó feltalálása előtt úgy képzelte, hogy az emberiség az egyetemes harmónia korszakában minden vadállatot megszelídít, a tengeren szelídített bálnák vontatják majd a gyorshajókat, a szárazföldön pedig szelídített oroszlán hátán vágtat vagy tigrisfogaton száguld az utas. E képalkotási minta alapján élnek majd – számos más gondolkodó jövőképe szerint – távoli utódaink luxus felhőkarcolóikban, és kalandozzák be ’aranyhalas’ űrhajókon a tejút szépséges bolygóit” (Mérei 1989: 182).

Közbevetőleg jegyzem meg, hogy ami a gőzhajózás elterjedése előtti folyamhajózás vontatási gyakorlatát illeti, kutatásaink sok olyan archaizmust tártak föl (lásd Gráfik 1983 és Gráfik 2004), melyek rövidebb-hosszabb ideig túlélték az ipari forradalom újításait.

„A második jövőképváltozat a futurológiai világvégével fenyeget. A bűneinkért és mohóságunkért megérdemelt büntetésünket mutatja be: nem lesz vizünk, nem lesz ennivalónk, elsatnyulunk a benzingőzben, elpusztulunk az atomháborúban. E képalkotás modellje a próféták mennydörgése, az istentelen élvezkedésre lesújtó kénköves végzet jóslata, az Apokalipszis korszerű megfogalmazása” (Mérei 1989: 182).

Ha nem is drasztikus világvége-hangulat fölidézésével, de ezek a gondolatok több vonatkozásban megjelennek a mind fölerősödő környezetvédelmi mozgalmak révén, az úgynevezett zöldek társadalmi-politikai törekvéseiben.

„A harmadik jövőképváltozat jóval ritkább… E hangsúlyozottan konzervatív képalkotás szerint semmi sem változik. A harmadik évezred küszöbén, sőt még az ezt követő századokban is lényegében minden olyan lesz, mint ma. Nyilván magasabb felhőkarcolók épülnek, még kevesebb hal marad a szennyezett vizekben, még gyorsabbak lesznek a repülőgépek, és tovább módosulnak a demográfiai görbék. De mindez alig észlelhető változás. E megrögzött konzervativizmusnak is megvan a művelődéstörténeti sztereotipiája: a Salamon példabeszédeiből származó „semmi sem új a Nap alatt” tétel, a diaszpóra létfenntartó ortodoxiájának egyik vezérelve” (Mérei 1989: 182-183.).

Itt ismét közbevetem szubjektív élményeimet röviden összefoglaltam a chicagói magasházak, felhőkarcolók kapcsán (vö. Gráfik 1979, Gráfik 2019a). Akkor nemcsak írásban fogalmaztam meg gondolataimat, hanem fényképdokumentumokat is készítettem (1. kép).

 

1. kép. „Felhőkarcolók egymás között”.

A szerző felvétele.

Később Szombathelyen – Dalos László fotóművész segítő rendezésében – egy fotografikai kiállításon is emléket állíthattam vizuális élményeimnek.

Az 1970-es évek elején Chicagóban szembesülve a metropolisz sok-sok magasházával, a világ akkor legmagasabb felhőkarcolójával, a Sears Tower épületével, nem gondoltam, hogy mára már csak sokadik a magassági rangsorban az építészeti bravúrok körében.

  1. Egy hiány: a játék

Nincs miért tagadnom, s szégyenkezni sincs okom, ha bevallom, hogy a bezártság, a lakhely elhagyási korlátozás egy sajátos szórakozásom élvezetében komoly akadályt okozott. Gyerekkorom kedvelt játékáról van szó, mely kisebb kihagyásokkal egész életemben végig kísért. Korán rájöttem, hogy a játék komoly dolog. Idézhetném ismét Mérei Ferencet, aki szerint: a játék királyi út (vö. Györgyi 2017). A fiatal éveimben sok barátot, máig tartó barátságot szerző játékának, pontosabban a konkrét társas játéklehetőség hiánya – járvány okozta – korlátozottság miatt (lásd Csupor 2016) egyre jobban elkedvetlenített. Hiányoltam gyermekkori játékszenvedélyem (lásd Gráfik 2007a) megélését, gombfocizó barátaimat, „sporttársaimat”, illetve a játékalkalmakat. A gombfoci játék élményét még egy kisebb elbeszélésben, novellában is megörökítettem (Gráfik 2017d, 2017e).

Néprajzkutató muzeológusként is foglalkozni kezdtem a játékkal, aminek látványos, és meglepően nagy érdeklődést fölkeltő eseménye egy kiállítás volt (lásd Gráfik 2007b), melyet a neves sportriporter Vitray Tamás nyitott meg.

A játék iránti közérdeklődés sem csökken. Még közvetlenül a koronavírus fölbukkanása előtt, 2020. március 5-én készült, illetve jelent meg e tárgyban egy riport: Vajon hungarikum lesz a gombfoci? címmel (Tóth 2020).

Sokaknak nyilván más társas játéklehetőségek és játékalkalmak hiányozhattak, hiányoztak. Tény, hogy ezen a téren is többnyire a számítógépes játékok kerültek előtérbe, amelyeket egyedül, önmagában is játszhatta, élvezhette az ember, tapasztalataim szerint azonban leginkább a fiatalabb korosztály, s azon belül is (kis)gyermekek. Ez utóbbi komoly gondokat okozva a szülőknek, akik egyébként is különböző praktikákkal, stratégiákkal igyekeztek megszabadítani a gyermekeket az elburjánzó elektronikus játékoktól, a számítógép függőségtől. Ezek ugyanis, miután társaság nélkül, szinte kizárólag egyedül is élvezhetők –miközben tagadhatatlanul fejlesztenek bizonyos kreatív képességeket – veszélyes módon növelik a gyermekek elmagányosodását.

  1. Ami változatlanul maradhatott/maradt

Esetemben a karanténba zárt család – felnőtt, önálló életet, távolban élő gyermekeink lévén, ráadásul unokák hiányában – két nyugdíjas felnőttből és egy „neveletlen”, ám roppant szórakoztató társként, egy menhelyről befogadott keverék tacskóból áll.

Ennek a meglehetősen szűkös családi körnek természetesen megvoltak a korábbi, „normális” életmódhoz, életvitelhez tartozó, szinte rutinszerűen ismétlődő elfoglaltságai, szokásai. A házon, lakáson belül végzendő teendők maradéktalanul megmaradtak, sőt bizonyos értelemben nagyobb figyelmet kaptak. Maradtak azonban lehetőségek kisebb-nagyobb kimozdulásra is.

A feleségem város határában fekvő hobbi-kertje – a távolságtartó szabályok figyelembe vételével is – fölkereshető volt, s jó idő esetén a szabad levegőn pár órás tevékenységet, kikapcsolódást jelentett.

A kisebb és a városban is gyakorolható elfoglaltságok körébe tartozott – tapasztalataim szerint sok háztartás, család esetében – a házi állatok, kedvencek mindennapos kötelességszerű ellátása, főként mozgásigényének kielégítése, melynek révén a bezártság érzete folyamatosan oldható volt.

Nálunk a „Kicsi” névre hallgató kutya a házi kedvenc, aki/amely gyakran türelmet igénybe vevően makacs, sőt olykor zsarnoki manírokkal nehezíti az együttélést.

Egy vélhetően kutyabarát szellemes megjegyzését aktualizálva, kutyánk „zsörtölődésére” egyébként – a kijárási korlátozásokkal összhangban – figyelemmel voltunk, vagyunk (2. kép).

 

2. kép. Fotomontázs: a Kicsi kutya „zsörtölődése”.

Készítette a szerző, 2020.

A kutya napi többszöri sétáltatása, mint egyfajta kötelezettség, rendszeres elfoglaltságot jelentett. Ebben azonban – be kell vallanom – főként feleségem vállalt nagyobb szerepet, naponként gyakran több kilométeres gyaloglással.

Másrészt mindvégig enyhítette a bezártság érzetét az a „normális” élethelyzetben is jellemző közlekedési mód, ami a kerékpár városi használatát jelenti. Ez a járvány időszakában, ha lehet (a városszéli bevásárló központok fölkeresésével, de azon túl is kisebb túrák lebonyolításával) még inkább igénybe vett mozgási lehetőséget jelentett.

  1. Összefoglalás

Végső összegzésként azt mondhatom; legkellemetlenebbül az érintett, hogy elmaradtak az első félévre tervezett különböző tárgyú, tematikájú előadásaim (Szentendrei sziget – Pócsmegyer, Balatonalmádi, Művészetek völgye, Budapest, s a szlovákiai Komarno).

Természetesen a nyári szállásom meglátogatása is nagyon hiányzik már, késik az évente ismétlődő, rituális tavasz-nyitás a Remete-lakban. A Balatonalmádi Remete völgyben elhelyezkedő porta, egy élő patakkal a kert aljában, 1993 óta legendás találkozóhelye a magyar néprajztudománynak (lásd Gráfik – Hála 2004). A Remete-köz tehát vár rám, mint azt egy korábbi haiku-haiga alkotásomban is megfogalmaztam (3. kép). A porta és a ház gondozásában távirányítással megkértem karbantartó helyi segítőimet, legfőképp a kertben fűnyírásra és a víz megnyitására.

3. kép. Haiga, Remete-közi ál-haiku.

Készítette a szerző 2017.

Végezetül, mit is írhatnék még mást, mint hogy bármennyire is rémítőnek tűntek a koronavírus okozta járvánnyal kapcsolatos korlátozások, megszorítások, a fontos és hasznos teendők egy része maradhatott, maradt, s a kapcsolatok is – e sorok írásakor még – bírják a megpróbáltatásokat, nem szakadtak meg, és ami talán a legfontosabb; komolyabb betegségre panaszkodva nem kellett orvoshoz menni, korunkhoz képest egészségesek vagyunk.

Kétségtelen, hogy a korábbinál megszokott és erősebb dinamikájú életmód, életvitel a járvány ideje alatt kissé visszafogottabb. Az is természetes, hogy eközben az emberi kapcsolattartásban a technikai, informatikai eszközök, formák, módok előtérbe kerültek. (Én például a korábbi időszakokhoz képest gyakrabban és valamivel több internetes felületet, szolgáltatást, hírportált kerestem/keresek föl.) Ám – személyes tapasztalatom szerint – csak erős megszorításokkal állíthatnám, hogy ezek használata, igénybevétele eluralkodott volna rajtam, de ismerőseim körében sem. Még a rokonokkal, barátaimmal, kollégáimmal való telefonálások, az elektronikus levelezés sem sokasodott meg olyan mértékben, hogy az föltűnő lett volna. Az idősebb generációhoz tartozva – mint akik még többnyire külön kezeljük a virtuális és a valós világot -, miközben éltünk a digitális világ előnyeivel, az nem uralkodott el drasztikusan rajtam/rajtunk.

Akár közhelyszerűen is hangozhat; de az élet megy tovább! S a járványveszély egyre inkább remélhető lecsengésével összhangban, lassan, mintha nemcsak az emberek aktivizálódnak egyre jobban, hanem a természet is fokozatosan élénkülne.

  1. június 12.

Irodalomjegyzék

Csupor I. 2018. A gombfoci legyőzte az esős időt! Új Almádi Újság 2018/8: 17.

Gráfik I. 1979. Felhőkarcolók – három nézőpontból. In Az Élet és Tudomány kalendáriuma. Budapest. 354-357.

Gráfik I. 1983. A magyarországi fahajózás. A hajóvontatás néprajza. Budapest: Néprajzi Múzeum. (Néprajzi Közlemények XXVI.)

Gráfik I. 2004. Hajózás és gabonakereskedelem. „Gabonakonjunktúra vízen”. Pécs: Pro Pannonia Kiadó.

Gráfik I. 2007a. Játék és szenvedély (Balatonalmádi – szubjektív – gombfoci-története) Új Almádi Újság XIX. 2007/7: 11.

Gráfik I. 2007b. Csonttól a műanyagig: gombfociból szektorlabda. In Fejős Z. – Frazon Zs. (szerk.): Műanyag –Plastic. Budapest: Néprajzi Múzeum. 346-347.

Gráfik I. 2008a. „Kék nefelejcs …” – Zenés szórakozás Balatonalmádiban az 1940-es években. Üj Almádi Újság XX.(2): 6-7.

Gráfik I. 2016. A ”játékok játéka”: a gombfoci Napút XVIII. 2016(7): 114-122.

Gráfik I. 2017a. Cigányzene a Balatonnál. (Zenés szórakozás Balatonalmádiban az 1940-es években) Napút XIX.(3): 71-83.

Gráfik I. 2017b. A „játékok játéka“: a gombfoci. Játékból – sportjáték. In Györgyi E. (szerk.): „A játék királyi út“. Budapest: Kiss Áron Magyar Játék Társaság. 120-131; 356-361.

Gráfik I. 2017c. Multikulturális közösség kapcsolati hálója szemiotikai szempontból. In Balázs G. – Minya K. (szerk.): Multikulturalizmus. Budapest: Magyar Szemiotikai Társaság. 2017. 49-72.

Gráfik I. 2017d. Bodó, a játékosedző I. Új Almádi Újság 2017. május XXIX.(5): 16.

Gráfik I. 2017e. Bodó, a játékosedző II. Új Almádi Újság 2017. június XXIX.(6): 15.

Gráfik I. 2019a. Felhőkarcolók – magasházak. In Blankó M. – Pölcz Á. (szerk.): „Az élet éppen elég hosszú”–- BG60 Írások Balázs Géza 60. születésnapjára. Budapest: Inter Neoprint Kft. 26-31.

Gráfik I. 2019b. A játékok játéka: a gombfoci

Gráfik I. – Hála J. 2004. A Jankó János-díjas néprajzkutatók találkozói (1993-2004) Néprajzi Hírek 33(3-4): 203-211.

Györgyi E. (szerk.) 2017. „A játék királyi út”. Budapest: Kiss Áron Magyar Játéktársaság.

Mérei F. 1937. A gombozó gyermek. Budapest: A Magyar Királyi Gyermeklélektani Intézet Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó Közleménye.

Mérei F. 1989a. Együttesség és önismeret. Viselkedésmeghatározások a harmadik évezred küszöbén. In Mérei F. Társ és csoport. Budapest: Akadémiai. 182-191.

Mérei F. 1989b. A gombozó gyermek. In Mérei Ferenc: Társ és csoport. Budapest: Akadémiai Kiadó. 25-28.

Szvetelszky Zs. 2006. A társas mezőktől a hálózattudatig. Magyar Tudomány 2006/11: 1353-1357.

Tánc világnapja 2020.

https://www.facebook.com/458240044225038/videos/1154716804881248

Tóth G. 2020. Vajon hungarikum lesz a gombfoci?

[Letöltve 2020. 05. 29.]

A szerző néprajzkutató, muzeológus, Szombathelyen él. E-mail: grafikimre@gmail.com.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x