Az előadás 2010. december 2-án hangzott el a II. Alkalmazott Nyelvészeti Hallgatói Konferencián. A dolgozat írásos formájában bővebb változata megjelenés előtt áll.

Meg lehet-e mondani, hogy egy szöveget férfi vagy nő írt-e, hány éves lehet, vagy mi a foglalkozása? Ezek a kérdések merültek fel bennem is: vajon mi az a nyelvhasználatban, ami „árulkodik” a szerzőről? Az utóbbi évtizedekben egyre több kutatás kereste a választ a fenn megfogalmazott kérdésekre, elsősorban a kriminalisztikai alkalmazás miatt: névtelen levelek, bűntényekben felhasznált blogok, szájtok és csetbeszélgetések kapcsán. A számítógép és internet korában a szerző teljes névtelenségbe burkolózhat.

Kérdőíves vizsgálatommal szeretnék rámutatni arra, hogy milyen sztereotípiák élnek a laikus olvasóban egy anonim szerzőjű szöveg olvasásakor. Melyek azok a tulajdonságaink, amelyek írásbeli nyelvhasználatunkból megállapíthatók? A kísérlettel arra is szeretnék rámutatni, hogy ezek a kérdések relevánssá tudnak válni a hétköznapokban, például egy ismeretlen blog olvasásakor.

A kriminalisztikai nyelvészet feladata a bűncselekmények nyelvi bizonyítékainak az elemzése. A legfontosabb kérdés, amelyre a hatóság a választ keresi, a ki tette – jelen esetben írta a szöveget? Az igazságügyi nyelvész szakértő feladata a szerzőségvizsgálat. A dolog két oldalról vizsgálható: kereshetjük arra a választ, hogy a bizonyítékként lefoglalt szöveg szerzője megegyezik-e egy másik, a nyomozás során a gyanúsítottal írtatott szöveg szerzőjével; ugyanakkor vizsgálható az is, hogy az adott inkriminált szöveg szerzője milyen demográfiai-szociológiai változókkal jellemezhető (Szakácsné Farkas–Vágó 1988: 93).

Tudvalevő, hogy nemcsak a szépírók rendelkeznek egyéni stílussal, hanem minden embernek van egy sajátos stílusa, idiolektussal bírEnnek oka keresendő az egyéni képességek különbözőségében, az egyén eltérő szocializációs folyamatában, az egyén társas-szociális kapcsolathálózatának eltéréseiben és az egyes társadalmi csoportokon belüli differenciáltságban., amely minden nyelvi szinten vizsgálható (Fliegauf–Ránki 2007: 139). Az egyediség nemcsak az jelenti, hogy „a fogalmazásmód árulkodik a szerzőről” (Nagy 1980: 62), hanem azt is, hogy minden megnyilatkozásunk egy válogatás eredménye a nyelvi eszköztárból és ezek kombinálása (Bruner 2005: 27). Ez a nyelvi változatosság nemcsak a nyelveket és nyelvváltozatokat hatja át, hanem az egyén nyelvhasználatában is megmutatkozik (Nagy 2010: 158). Leszögezhetjük, hogy ez a válogatás korlátozott olyan értelemben, hogy a szövegalkotó csak az általa ismert nyelvi formák és szabályok közül tud válogatni, ez a korlátozottság pedig összefüggésben van az életkorával, nemével, iskolai végzettségével, szakmájával, társadalmi osztályba tartozásával stb. (Szilák 1980: 67, Juhász 1975: 14). Ez alapján a nyelvhasználat vizsgálható tartalmi síkon (téma), grammatikai szinten (grammatika), stilisztikai szempontból (stílus) és formai szempontból (tipográfia) (vö. Szilák 1981: 115; Nagy 1980: 66–68). A szerzőségi vizsgálatoknál releváns a kontextus kérdése is, hiszen axióma, hogy nyelvhasználatunk igazodik a beszédhelyzethez (vö. Hámori 2006: 161). Másképp nyilatkozunk meg informális és formális szituációkban; a szövegtípus választása függ a csatorna minőségétől vagy a résztvevők viszonyától.

Ha egy anonim szöveggel találkozunk, sztereotípiáink alapján kategorizáljuk. A kategorizáció a megismerés egyik legalapvetőbb eljárása, melynek révén a jelenségeket osztályozzuk, rendszerezzük aszerint, hogy bizonyos jegyek előfordulnak-e bennük vagy sem (Csepeli 1997: 461). A sztereotípiák és kategóriák nem velünk születettek, hanem társadalmi konvenciókon alapulnak, amelyeket szocializációnk során sajátítunk el. E sztereotípiák nem minden esetben támaszthatók alá tudományos kutatásokkal, de némely esetben bizonyíthatók. A jelen esetben releváns kérdés: milyen sztereotípiák működnek bennünk egy anonim szöveg szerzőjének kategorizálásában. Milyen fogódzkodóink vannak, ha azt kérdezik tőlünk, hogy milyen nemű vagy korú az ismeretlen szerző? Bizonyított tény, hogy minél kevesebb információ alapján kell döntést hozunk, annál inkább a sztereotípiákra hagyatkozunk (Smith–Mackie 2004: 292).

A röviden ismertetni kívánt kutatás két alaphipotézissel bírt. 1) A szöveg mint egyéni nyelvi produktum tartalmazza a szerző idiolektusjegyeit, ezáltal a szöveg árulkodik a szerző egyes tulajdonságairól, úgy, mint a nem, a kor, az iskolai végzettség vagy a foglalkozás, bár ezekről nem egyforma mértékben. 2) Sztereotípiák irányítják a laikus olvasót ezek megítélésben.

Vizsgálatom során hat szöveget ítéltettem meg laikus olvasókkalÉrtve a laikus alatt, hogy nem nyelvészek voltak, hanem „hétköznapi” emberek. egy online kérdőív segítségével. A kérdőívben az alábbi kérdéseket tettem fel az egyes anonim szövegeket olvasása után: Véleményük szerint milyen nemű, korú, iskolai végzettségű, nemzetiségű, mi a foglalkozása és honnan származik a szöveg írója? Reflektíve nem kérdeztem rá, hogy mi alapján gondolják azt, amit válaszoltak, hiszen a sztereotipizálás és kategóriákba rendezés teljesen automatikus kognitív folyamat.

Ezeket a szövegeket nekem írta három, általam felkért személy (SZI), és ímélben jutatták el hozzám. A szövegek írásakor megszabtam a maximális terjedelmet és az egyik szöveg témáját. A két szöveg közül tehát az egyiknek a témája a barátság volt (K), a másiknak egy szabadon választott téma (SZ).

1. ábra. A három szövegíró adatai

Az online kérdőívet 149-en töltötték ki, 70%-a nő volt, a többség budapesti vagy kisvárosi. 7 adatközlő kivételével érettségivel minimum rendelkeztek. A kérdőívre adott válaszok közül kettő eredményeivel foglalkoznék részletesebben a továbbiakban: a nemmel és az iskolai végzettséggel.

2. ábra. A nem megítéléseFélkövérrel szedve a helyes válasz eredményeit, dőlttel szedve a többség eredményeit láthatjuk.

3. ábra. Az iskolai végzettség megítéléseFélkövérrel szedve a helyes válasz eredményeit, dőlttel szedve a többség eredményeit láthatjuk.

A két táblázat eredményeit összevetve azt láthatjuk, hogy a laikus olvasók is legtöbb szöveg esetében helyesen tudták eldönteni a szövegírókra vonatkozó kategorizálást. A nem esetében egy szövegnél kiugró a helytelen válaszok aránya. Ugyanennél a szövegnél találunk nagyarányú helytelen választ az iskolai végzettség meghatározásánál is.

Az, hogy a SZI-1-SZ szöveg íróját miért ítélték meg ennyire másképp, illetve negatívan, magyarázatra szorul. Ennél a pontnál nyer értelmezést a sztereotípiák működtetésének mechanizmusa. Bár a hipotézis értelmében minden szövegnél működtek a sztereotípiák, e szövegnél azért tapasztalunk nagyarányú eltérést a valóságtól, mert a szövegíró ellentmondva a sztereotípia által vártaknak fogalmazta és írta meg szövegét. Igaz, ez nem tudatos folyamat volt részéről (ellenben például egy fenyegetőlevélre, melyben a tettes szándékoltan fogalmaz másképp, mint szokott). A hölgyíró egy tipikusan férfiasnak ható témát választott, és stílusában is erélyes, tekintélyelvű hangot ütött meg, amely sztereotipikusan szintén a férfiakhoz köthető. Emellett olyan stilisztikai eszközökkel élt, amelyet többen alacsony iskolai végzettséggel társítottak, helyesírási hibának tartottak, és az ún. paraszti világhoz kapcsoltak az adatközlők. Gondolatfolyamszerűsége miatt több adatközlő feltételezte, hogy alkohol hatása alatt íródott a szöveg, és az alkoholizmus szintén a férfiakra jellemzőbb.

Egy kontrollteszt keretében szerettem volna az általam leginkább feltételezett sztereotípiára rávilágítani, melyet a SZI-1-SZ szöveg írójának félreismerésének hátterében gondolok. Ezért a SZI-1-SZ szöveget helyesírási szempontból „feljavítottam”, a stilisztikai modorosságokat eltávolítottam; míg egy magasan pozitívan értékelt, a SZ-3-K szöveget teletettem helyesírási hibával. Az adatközlők köre hasonlított az eredeti kérdőív kitöltőihez: a 98 kitöltő közül 70 nő volt. A nagy többség érettségivel rendelkezett, és budapesti lakos volt. A tesztben az eredeti kérdőívhez hasonló kérdéseket tettem fel; az alapvető hipotézisem az volt, hogy a helyesírás döntően meghatározza az iskolai végzettség és a nem megítélését. Hiszen a nőket normakövetőbbeknek tartjuk, és a magas iskolai végzettséget társítjuk a helyes írás és központozás képességével.

4. ábra

5. ábra

Az eredeti kérdőívre és a kontrolltesztre adott válaszok azt igazolják, hogy a helyesírás és helyes központozás szignifikáns kapcsolatban áll az iskolai végzettség megítélésével. Az azonban nem nyert bizonyítást, hogy a nőket normakövetőbbeknek tartjuk. A nem eldöntése szempontjából azonban sok már sztereotípiát is működtetünk a sztenderd nyelvhasználat meglétén vagy hiányán kívül. Sokkal befolyásolóbb lehet a téma, a hangnem, melyekre itt nem kérdeztem rá.

Írásom zárásaként visszatérnék hipotéziseimhez. Igazolódott, hogy a laikus olvasók sztereotípiákat használnak az anonim szövegek megítélésénél, úgy, mint a rossz helyesírású ember alacsony iskolai végzettségű, vagy a férfiak használnak erőteljes, agitatív, tekintélyt parancsoló hangnemet. További kutatás témáját képezi, hogy milyen egyéb tulajdonságok alapján kategorizálunk és ítélünk meg anonim szövegeket (vö. Nagy–Sz. Farkas–V. Miklós 1983).

A nyelvi (és stilisztikai) profilalkotás, a stilometria, és a szerzőségi vizsgálatok a hétköznapi nyelvhasználat terén magyar nyelven még igencsak gyerekcipőben járnak. Dolgozatom és kutatásom épp ez okból csak problémafelvetőnek szánom. Alkalmazhatóság miatt azonban mindenképp egy olyan nyelvészeti területnek tartom a szerzőségi vizsgálatokat, ami az alkalmazott nyelvészeten belül művelhető, ám más nyelvészeti területekkel szervesen összekapcsolható, mint a stilisztika, a tartalomelemzés, a gendernyelvészet, a szociolingvisztika, az igazságügyi és kriminalisztikai nyelvészet vagy a korpusznyelvészet.

Felhasznált szakirodalom

Bruner, Jerome 2005. Valóságos elmék, lehetséges világok. Budapest: Új Mandátum Könyvkiadó.

Csepeli György 1997. Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Fliegauf Gergely–Ránki Sára 2007. Fogva tartott gondolatok. Budapest: L’Harmattan.

Hámori Ágnes 2006. A társalgási műfajokról. In: Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.) Szöveg és típus. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 157–181.

Juhász József 1975. A névtelen szövegek vizsgálatának lehetősége. In: A nyelvész szerepe a kriminalisztikában – A VII. Országos Kriminalisztikai Tanácskozás előadásai. 11–18.

Nagy Ferenc 1980. Kriminalisztikai szövegnyelvészet. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Nagy Ferenc–Szakácsné Farkas Judit–Vágóné Miklós Ilona 1983. Nőies és férfias szövegsajátosságok. In: Rácz Endre–Szathmári István (szerk.) Tanulmányok a mai magyar nyelv szövegtana köréből. Budapest: Tankönyvkiadó. 239–248.

Nagy Levente 2010. Hálózatok a nyelvi profilalkotásban. In Balaskó Mária–Balázs Géza–Kovács László (szerk.): Hálózatkutatás – Hálózatok a társadalomban és a nyelvben. Budapest: Tinta Könyvkiadó. 156–165.

Smith, Eliot R.–Mackie, Diane M. 2004. Szociálpszichológia. Budapest: Osiris Kiadó.

Szakácsné Farkas Judit–Vágó Jánosné 1988. A kriminalisztikai nyelvész szakértő munkája. Belügyi Szemle 24. évf. 4. sz. 93–95.

Szilák Jolán 1980. Az írásszokások néhány formai jegyének hátteréről. Belügyi Szemle 16. évf. 8. sz. 67–68.

Szilák Jolán 1981. Újságcikkek szerzőjének megállapítása kriminalisztikai nyelvészeti szövegelemzéssel. Belügyi Szemle 17. évf. 6. sz. 114–116.

Lábjegyzetek