Kóródi Bence rovata

Ma nosztalgiázni volt kedvem, csendes, gyermekszó nélküli nyári estén, fotelforradalmár szekértáborokat is félretolva.

Ma az euroatlanti kultúra legfontosabb szaváról mesélek, EU-n sem innen, USA-n sem túl.

Szövegértési csupa szív eszmefuttatás következik, szóról szóra.

Az evilági hívságoktól visszavonult kapucinus barátok csuklyát viseltek, ennek a csuklyának a latin neve a caputium, ejtsd és fülelj: kapucium.

Aki azt állítja, hogy a kertkultúránk is jövevényszavakból áll csupán, és mindent csak másoktól tanultunk volna vagy vettünk át, hát én megbúbolom.

Nem, nem, hát hányszor mondjam, nem kell… legalábbis a minden korok parlamentje bal- és jobboldali ülésrendjének felfejtéséről nem kell most is szót ejteni.

A magyar népi műveltség a régi és a letűnt korok, így a sámánhit számos emlékét is őrzi. Ezekből nyújtok át egy csokorra valót most nektek. Hová bújtak, hogyan maradtak ezek fenn? Ez sem titok többé.

Átlépi-e az illem határát az, aki pajzánságot követ el, vagyis pajzánkodik, pajzánul viselkedik?

Hogy kerül az egyik legszentebb írásos nyelvemlékünk, a Halotti beszéd egyáltalán egy trendi nyelvi blogba? S miért éppen októberben fontos ez? Blogozzuk ki a szálakat együtt.

A mai játékos szótörténet mi másról is szólna, mint a suliról, az iskoláról? Nyakunkon a tanévkezdés.