Tegnap valaki megkérdezte tőlem, hogy mit akarok én ezekkel a korszerűtlen, avítt mesékkel.

Alig húsz esztendősen elindultam a Kárpát-medence kellős közepéről, Újkígyósról, hogy fölkeressem
a keleti végek magyarjait.

Öreganyáink úgy mondták, hogy a virág a Nap földi kedve.

Életemben volt, hogy féltem, nem túl sokszor, de volt.

Czuczor Gergely és Fogarasi János nagyszerű munkájában ezt olvashatjuk az irgalomról:

Naiv voltam, s a mai szememmel nézve buta is.

Céltalannak tűnő módon, azon a szürke napon Kolozsvár külvárosának bontásra ítélt utcáin kószáltam.

Köd volt a nyeregben,

s hirtelen hűvös lett,

mikor egy piciny sugár jelezte a napot.

Az írott tojás sok-sok jelképet, pontosabban képjelet hordoz.

„Tankó Berta életének egyik legfontosabb alapélménye, hogy beleszületett ebbe a szóbeliségen nyugvó, hagyományos világba, felnövekedett benne, de annak létét, folytonosságát már veszélyeztetve látta.