Balázs Géza rovata

Kazinczy megtalálta az örömöt a művészetekben, az állandó alkotásban, a levelező-kapcsolattartásban, a közösségszervezésben, kertje (és anyanyelve) ápolásában.

Leonard Norman Cohen a legbonyolultabb emberi kérdéseket boncolgatja hallatlan egyszerű szavakkal, dalokkal. Sokan tanulhattak meg dalaiból angolul.

Az antropológiai nyelvészet azt vallja, hogy a különböző nyelvcsoportok és nyelvek másként látják, másként képezik le a világot. Amerika őslakosai például a valóságot a folyamatok összefonódásaként észlelik.

A nyelv alkotóelemei közül a szó a legkézzelfoghatóbb egység, ez van kitéve a legnagyobb és leglátványosabb, egyúttal leginkább megragadható változásoknak, s ehhez a legkönnyebb kulturális értékeket társítani.

„Szellem vala ő, mely a tespedő egészet oly sokáig csaknem egyedül eleveníté; s lépcső, melyen egykorúi magasbra hághassnak s a szerencsésebb maradék tetőre juthasson.” (Kölcsey Ferenc)

Javaslom, őrizzük nyelvi hagyományainkat: március tizenötödikén, nem tizenötén!

Miért és hogyan szolgálja a bulvársajtó, valamint annak nyelvhasználata az örömelvet?

Széphalmon egy hiedelem szerint Kazinczy Ferenc, a Mester éjjelente itt járkál a parkban. Sétál, körülnéz, megállapít, vizsgálgatja a park fáit, elzavarja a kóbor kutyákat. A szellemektől félnek az emberek, ezért a parkot éjjel mindenki messze elkerüli. Ezért maradtak meg a háború után a park csodálatos fái, senki nem merte az éj leple alatt kivágni őket, hátha Kazinczy éppen arra jár és rápirít, a szívbajt hozzá rá. Én mint a néplélek kutatója, nem félek a szellemektől. A minap, amikor itt éjszakáztam, éjfélkor fölkeltem és kimentem a parkba. Nemsokára valóban feltűnt egy árny-alak, régi idők homályából, nem kétséges, Kazinczy Ferenc volt. Regényes beszélgetésünket most nem idézhetem, csak a mai ünnepi eseménnyel kapcsolatos részt.