Balázs Géza rovata

Néhány éve történt, hogy a Budapestre tartó IC étkezőkocsijában megkérdezték tőlem: meddig megyek. Mondom: Pestig. Az „ittasellátós” ijedt arccal: Ajaj, ez a vonat nem megy Pestig! Hogyhogy? kérdeztem… Kaján válasz: Hát a Délibe megy, az pedig Budán van!

A hiperkorrekciónak vagy hiperurbanizmusnak nevezett jelenség magyarítása: túlhelyesbítés, túlszabályosítás. Az a jelenség, amikor egy alacsonyabb presztízsű nyelvváltozatot beszélők a magasabb presztízsű nyelvváltozatot nem eléggé ismerve, annak egyes formáit eltúlozva, lényegében szabálytalanul használják.

A táncosok a barokk opera zenéjére szelídített, vagy inkább balettszintre emelt, utcai durva gesztusokat felvonultató breaket adnak elő; olyan ez, mint az irodalomba emelt argó vagy szleng.

Békén hagyni a nyelvet, avagy ápolni, gondozni, nyesegetni? Kosztolányi türelmes, megértő, megegyezésre törekvő, ám egyúttal határozottan elkötelezett volt a nyelvműveléssel kapcsolatban. Egyik lényeges és megfontolandó intése ez volt: “Ne bántsuk a dilettáns nyelvészeket!”

A magyar nyelv hete megnyitó előadásának írott változata.

Az anyanyelv elsődleges, meghatározza világszemléletünket, orientációt és integrációt nyújt. Továbbfejlesztésére csak az anyanyelvi beszélő képes.

Mondhatjuk, hogy eddig volt ősmagyar, középmagyar, újmagyar szleng, ez pedig itt a mai magyar (némi újmagyar maradvánnyal meg beütéssel).

Temesi Ferenc közel harminc esztendeje az ezeréves történetmondás és a posztmodernnek mondott szövegirodalom közötti térben valami egészen egyedi, „temesis” irodalmat és nyelvet művel.

A szavaknak világuk van. Nem empatikus használatuk újabb és újabb társadalmi feszültségek forrása lehet.

Kazinczy megtalálta az örömöt a művészetekben, az állandó alkotásban, a levelező-kapcsolattartásban, a közösségszervezésben, kertje (és anyanyelve) ápolásában.