Szerelem, erotika, szexualitás

Már a kultúra kezdeteinek kezdetén, az őskori barlangművészetben föltűnnek a vulva-jelek (Abramova 1982: 13). A fallizmus (fallosszal kapcsolatos kultúra) nyoma a föld szinte valamennyi népénél megtalálható. Az ógörögöknél Erósz a szerelem istene. Az ógörög kultúrában a szépség kultuszát nem szégyellték. Erósz alapvetően befolyásolta az emberi kapcsolatokat. „Az emberi kultúrának az évezredek folyamán része lett az erósz, mint egy olyan rendező erő, amely szokásokat, az ünnepek rítusait és a hétköznapok megszokott cselekvéseit egyaránt irányítja.” (Hoppál 2016: 86.) És tegyük hozzá: a nyelvhasználatunkat is.

Először tisztázzuk az szerelem-erotika-szexualitás kapcsolatát. Nagy Ilona (1986: 64) írja, hogy a „szerelem fogalma a szexualitáshoz képest tágabb, tehát az erotika is az. A szexualitás csupán ösztöntevékenység, az erotikában tudatos lelki tényezők is bennfoglaltatnak.” A szerelemben még több lelki és kulturális tényező mutatható ki, gondoljunk csak a „plátói szerelemre”. A szerelem mint érzelem lényege a vágyakozás, odaadás, nemi vonzalom. Lutz Röhrich megfogalmazásában: „Az erotika kétszeresen is a ’szerelem művészetét’ jelenti: a puszta ösztöncselekedetnek az individuum számára való kifinomítását és magasztossá tételét, ugyanakkor tágabb értelemben annak művészi (játékos, metaforikus vagy szimbolikus) átalakítását, kifejlesztését, leírását, bemutatását, közvetítését, amint az a szokásokban, társas életben, divatban, művészetben, irodalomban, folklórban, reklámban stb. megjelenik” (idézi Nagy I. 1987: 64).

A szexualitást humán viselkedéskomplexumban az ember csoportjellemzői között tartjuk számon: kapcsolatvonzás, kontaktusvágy, szexualitás (Csányi 1999: 125). A hét alapszükséglet közül besorolható a szaporodás (fajfenntartás) körébe, a hét alapérzelmen túl nyolcadikként (tehát nem alapvetőként) szokás jelölni a kötődést, szeretetet. Az erotika a nemi érdeklődésre, vonzásra utal, a szexualitás pedig maga a nemi cselekedet. A három fogalom kapcsolatát így ábrázolhatjuk:

általános csoportjellemző, érzelem: szerelem

nemi érdeklődés, vonzás: erotika

nemi (testi) kapcsolat: szexualitás

Erotika és szexualitás különbségét Lutz Röhrichre hivatkozva Nagy Ilona (1986: 64) ezekkel a példákkal illusztrálja: „erotikus művészetről és irodalomról beszélünk, vagy erotikus regényről, népdalról, sohasem ’szexuális regény’-ről vagy ’szexuális szólások’-ról, ugyanakkor szexuális viccet mondunk és nem erotikusat”. Azt hiszem, hogy ezen a megállapításon a modern kor túllépett: van kimondottan pornográf regény (pl. Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vessző, eredeti megjelenés név nélkül 1907-ben, Apollinaire 1990.), pornográf vers (Löwy Árpád ~ dr. Réthy László: Tréfás versei, 1929), vagy a Kató mint asszony (név nélkül 1931-ben Bécsben megjelent „szeretkezési étvágygerjesztő”; új kiadás: 1990), és tudunk róla, bár nem dokumentáltuk kellően, hogy az 1980-as évekig különféle sokszorosított eljárással készült, továbbított pornográf elbeszélések, versátiratok (travesztiák) tucatjai születtek. (A leghíresebb a mai napig vitatott filológiájú a pornográf Toldi-átírás).

A valamikor ősi, össznépi (szinkretikus) egységben megjelenő szerelem-erotika-szexualitás a történelmi idők során elindult a szétválás útján (a szexualitás maga is multifunkcionálissá lett – véli Csányi 1999: 125), s ezt tükrözik a szerelmi (nép)szokásokban beálló, sokszor egymásnak ellentmondó jelenségek, valamint ezt mutatja a nyelvhasználat is: a valamikori természetes metaforikus nyelv előbb már csak kevesek által értett szimbolikus nyelvvé vált, ma pedig sokak számára érthetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, illetve külön nyelvi réteget képeznek a szerelemmel-erotikával-szexualitással kapcsolatos fennkölt, választékos és vulgáris (obszcén) szavak, kifejezések.

antropológiai korszakok[1]	őskori (archaikus) ember	történeti ember	civilizációs ember[2]
történelmi korszakok	őskor (ókor)	ókortól 19. sz.-ig	20. sz.-tól
alapelvek	természet-ember egy univerzális alapelv	szétválik ember és természet	az ember ural mindent
megértés	az ember önmagában nem érthető meg	önmagában akarja megérteni az embert	uralni akarja az embert, természetet
világlátás	kozmikus, metafizikai	anyagelvű, materiális	látszólagos (virtuális)
a lét alapja, célja	hosszú táv: család, jövő, fajfenntartás	rövid táv: evilági boldogulás	pillanatnyi kielégülés
szerelem-erotika-szexualitás kapcsolata	természetes egység, össznépi, karneváli kultúra[3] (egyben)	a karneváli kultúra szakadozik: szublimáció, rejtés (szerelem és szexualitás elválik)	elkülönülés (szerelem-erotika-szexualitás szétválik)
szerelem funkciója	természetes, ösztönös	közösségileg determinált életérzés	individuális
a szexualitás multifunkcionálissá válása	utódnemzés	utódnemzés + párkötődés	utódnemzés – párkötődés – stresszoldás
a szerelem nyelve (kódolás)	természetesség, (természetközeli), univerzális, ezoterikus, képes (metaforikus) nyelv[4]	szimbolikus és vaskos, életes, nyers („illetlen tudás”[5])	szimbólumvesztő, művi és vaskos, életes, nyers
nyelvi megértés	természeti kép-metafora párhuzamban	a természeti kép szimbólummá válik	szimbólumvesztés, csak kimondás van[6]

A szerelmi élet újkori fölfedezése: megtalált „boccacciók”, szerelmek

Nagy Olga (1987: 120) írja, hogy a folklorizálódott majd pedig megtalált „boccacciók” újabb kori folytatásai egy 16. századig létező európai össznépi kultúrának. „Ennek gyökere az az ősi szemlélet, mely a nemzést, a szerelmet, a termékenységet az élet alapelvének tekintette, a legősibb időktől fogva groteszk eszközökkel jelenítette meg az ősi antik kultúráktól mindmáig”. Ebbe a sorba a „boccacciók” mellett más nagy kultúrák műveinek újabb időkben való terjedése is beleillik. Például a Káma-Szutra (2014) annak arab megfelelője: Az illatos kert, Leo Frobenius gyűjtéséből Katona Tamás fordításában a Fekete Dekameron (1974), az ennek a mintájára született magyar folklorisztikai művek: Nagy Olga széki gyűjtése kapcsán Paraszt dekameron (1977), majd Újabb paraszt dekameron (1983), Balázs Lívia Rábaközi paraszt dekameron (1991), de említhetjük az erotikus, huncut palóc anekdoták gyűjteményét is (Ujváry 1986).

A magyar folklorisztikában sokat ígért Ortutay Gyula 1935-ös tanulmánya: A szerelem Ajakon a házaséletig (Ortutay 1973). A tanulmány az ismerkedéssel (beszéléssel, fonókázással, szerelmi jóslással), lánykéréssel, a szülők beleegyezésével, kihirdetéssel, lánykiadóval, vőlegényhívogatóval, esküvővel foglalkozik. Gunda Béla előbb Sex and Semiotics címmel megjelent angol nyelvű munkájában, később a pásztorok jeleiről szólva magyar nyelvű munkájában hívja fel a figyelmet a pásztorok (megerősített, kettős) szexuális jelzéseire:

„A megbeszélt jel nyomán látogatta meg… a pásztor a kedvesét. A feleresztett kútgém, az ablakba kitett tejesköcsög, a kerítésre terített dunnahuzat, alsószoknya jelezte a szabad utat. Az óvatos pásztor azonban mindig előbb a kúthoz ment, megmerítette a vödröt és ivott. A szomjas ember senkinek sem tűnt fel. Ivóvizet bárkinek jószívvel szokás adni. A konyhaajtóba szakajtóval, tejes csuporral, seprűvel kiálló menyecske nyomatékkal jelezte, hogy tényleg egyedül van a tanyán. Ha ez a második jelzés elmaradt, a pásztor az ivás után kérdezősködés nélkül ment vissza a legelőre, mert valami megzavarta a találkozást. A menyecskés tanyára induló pásztor ennyit mondott társának: Bemegyek egy kis jó vizet inni N. N. tanyájára. A másik huncutul kacsintott a szemével.” (Gunda 1975: 17.)

Bernáth Béla a pszichoanalízis által megérintve foglalkozik a témával: pl. A magyar népköltés szerelmi szimbolikája (1981), illetve a szólásfejtő írásaiból összeállított kötetében: A szerelem titkos nyelvén (1986). Ebben meglepő pszichoanalitikus következetességgel tárja fel a szólásokban rejlő erotikus mélyréteget. Bevezetőjében megközelítésmódját, módszerét így helyezi el a tudománytörténetben: Josef Winthuis szerint „a természeti népek gondolkodása át meg át van szőve erotikummal… az ausztráliai őslakók is olyan ártatlan szavaknál, mint szem, száj, fül, barlang, gyakran azonnal a vaginára; az orr, nyelv, lándzsa szavaknál viszont a penisre gondolnak. Talán meglepőnek tűnik, de e szavaknak ilyen jelentéseit a magyar népnyelvből is ki lehet mutatni”. Winthuis szerint tehát létezik egy, az énekekben, mítoszokban használt, a külső megfigyelő számára érthetetlen, ám az adott kultúrában élők számára (ezoterikus jelentéssel bíró) képnyelv. „E képnyelv szinte kizárólag a nemi életről szól, főként a mindent létrehozó nemi aktusról, és igen gazdag szókinccsel bír.” (Bernáth 1986: 7.) És Bernáth Béla szerint ez a magyarban is megvan: „A mindennapi élet tárgyait a nép valamilyen tulajdonságuk alapján (alak, szín, szag, tapintás stb.) hasonlónak, sőt azonosnak tekintette valamely nemi résszel, s a cselekvéseket szintén hasonlóság révén a nemi aktussal. Ezek a metaforák aztán távolabbi asszociációk folytán szimbólumokká alakulhattak.” (Bernáth 1986: 8.)

Magyarázó példái: „a rózsát a szeméremajkakhoz való színbeli és alaki hasonlósága (összeboruló szirmaival) tette meg a női külső nemi szerv metaforájává, s ebből vált a rózsa a fiatal lány, a szerető szimbólumává (…) A cselekvés hasonlósága révén keletkezett a cséplés erotikus jelentése a csűr (vagy a szérű) és a csép relációjában, ahol is a csűr és a szérű a nő, a csép a férfi nemi szervének felel meg. A hasonlóság az ütésben van, amely egyaránt jellemzi a cséplést és a nemi aktust…” (Bernáth 1986: 8.) Bernáth és a pszichoanalitikusok felfogását sokan kétkedve fogadták, és – mivel itt egy elveszett metaforikus nyelvről van szó – belemagyarázásnak vélték az erotikát. Bernáth ezzel az egyszerű példával igyekezett magyarázni módszerét:

Én ültettem az almafát (cédrusfát), rózsafát

Más köti hozzá a lovát.

Én szerettem meg a szép lányt,

Más éli vele világát.

A harmadik és negyedik sor az első kettőt értelmezi. A férfi „lovával” szemben áll a „fa” mint női elem, a „megkötés” pedig egy bensőbb köteléket (erotikát, varázscselekményt) jelent (Bernáth 1986: 9). Bernáth szerint a magyar szólások „ezoteriko-erotikus metaforikájával” még nem foglalkoztak, a népmesekutatók álszeméremből igyekeztek mellőzni az erotikumot, a nyelvújítás írói pedig gondosan kiszűrték nyelvünkből a póriasnak, alantasnak, vulgárisnak vélt metaforákat (Bernáth 1986: 10). Pedig voltak, akik rehabilitálni igyekeztek az erotika ősi metaforikáját. Például Bahtyin, a középkori karneválok vaskos humorában a testiség, a nemiség és az élet teljességét látta: „Az anyagi, testi elv univerzális és össznépi”, vagy Huizinga a lakodalmi népszokások „fajtalansága” kapcsán: „Ezek ősi dolgok… az ősi művelődés fallikus jelképvilágának erejüket vesztett átmenti formái” (Bernáth 1986: 10).

Ősi jelenség: fallizmus – a korábbi és mai magyar kultúrában

A fallizmus nyoma a föld szinte valamennyi népénél megtalálható. Jelentőségét mutatják a fallosz szobrok és a fallosszal formált figurák. A fallikus és vulva-ábrázolások kapcsolatban vannak a meztelenség fogalmával. Az egykori természeti meztelenséget („szűzanyameztelen”[7]) az egymást követő korokban különbözőképpen korlátozták, így elmondható, hogy a művelődéstörténetben a meztelenség visszaszorult, csak egyes reliktumokban (zárványokban, maradványterületeken) maradt fenn. A nők meztelensége általában erőteljesebben és érzékenyebben lett korlátozva a kultúrákban. A férfiaké kevésbé, illetve a gyermekeké alig a nemi kifejlődésükig. A reliktumok pedig a következők: művészeti ábrázolás, népszokás (főleg tréfás népszokás), modern kori nudizmus (naturizmus), az 1960-as évek szexuális forradalma. Megfigyelhető egyébként a „felszabadító” jelenségek visszaszorulása a szexuális forradalmat követő érzékenységi jelenségek, a személyiség, az intimitás védelme kapcsán, sőt napjainkban a gyermekek védelme érdekében nemi jellemzőik elkendőzése.

ősi, természetes meztelenség

korlátozott meztelenség

meztelenség reliktumokban

szexuális forradalom

az intimitás védelme

Az ókori kultúrák, a természeti népek fallikus termékenységi kultusza a magyar népi kultúrában sem ismeretlen. A magyar dramatikus népszokásokban felbukkanó erotikus, sőt obszcén jelenségeket Ujváry Zoltán (1978, 1987) dokumentálta. A farsangi és a lakodalmi, a temetést parodizáló játékokban, valamint a fonóban, disznótorban, dohányfűzés közben találkozhatunk a szexualitás megjelenítésével, kísérve obszcén szövegekkel. „A temetési játékok nagyszámú variánsában a nemiségre utaló mozzanatokat, a fallosz imitálását és tényleges mutatását, koituszt emlegető beszédet és különböző obszcén kifejezést, fordulatot figyelhetünk meg.” Jellemző mozzanat a fallosz-imitáció (kukoricacső, sárgarépa, tehéntőgy); a félre nem érthető beszólások, utalások:

Ettem paszulyt egyenesen / Áll a csákány egyenesen!

Hallod-e, te vőlegény! / Van-e nálad jó kemény?

Ha nincs nálad jó kemény,

Nem is vagy te vőlegény!

A temetést parodizáló játékokban egyértelműen megjelennek a párzással (koitusszal) kapcsolatos imitációk (pl. kutyázás, kutyálkodás) és utalások:

Addig iparkodjatok, míg kemény a farkatok… kegyes szüzek… amely legénynek szüksége van rátok… annak faroljatok… az a lány érzi csak boldognak magát, kinek lábaközit éjjel tapogatják (Ujváry 1978: 218). Ujváry Zoltán (1978: 226) így összegzi kutatásait: „kitüntetett a fallosz és a nemi aktus különösen fontos és megkülönböztetett jelentősége az emberi kultúrában, kultuszokban, mágikus és nem mágikus szokásokban. Az idevonatkozó magyar példák nem állnak elszigetelten… (…) a fallosz megjelenítésében számos egyezés lehet (azonos kellékek: faragvány, répa, kolbász; a fallosz megcsókolása, érintése, megevése stb.), azonban ezek az azonosságok egymástól függetlenül is kialakulhattak. (…) a fallizmus funkciója a magyar hagyományban is a hajdani kultuszokra, rítuscselekvésekre vezethető vissza. A halottas játékok fallosza a recens hagyományban azt az utolsó stádiumot mutatja, amelyben a kultusz tárgya csak a formát hordozza, s a komédia kelléktárába került.”

Vagy mégsem. A fallizmus a népélet mellett erősen jellemezte és szinte mindmáig jellemzi a diákéletet. A szocializmus időszakának úttörő- vagy még inkább KISZ-táboraiban, de különösen az egyetemek gólyatáboraiban napjainkig jellemzőek voltak az olyan vetélkedők, játékos próbák, amelyeknek erotikus, sőt obszcén színezete volt. Napjaink „érzékenységi”, metoo-kultúrája látszik teljesen eltörölni ezeket a nagyon messzi múltból, kultuszokból jövő, később játékos-komikus színezetűvé váló népszokásokat. Egy 2015-ös egyetemi gólyatábori erőszakos cselekmény kapcsán derült ki az illető egyetemi vezető számára:

„A jogi kar gólyatáborában megerőszakolt hallgató ügyében tartott meghallgatásokon nyilvánvaló lett számára, hogy a gólyatáborokban olyan programok folynak, amelyek hozzájárulhattak az ilyen cselekmények elkövetéséhez. A csapatversenyek során a több állomáson is kötelező alkoholfogyasztás és a szexualitás furcsa rítusokban keverednek egymással, ami pedig alkalmas lehet a gátlások feloldására.”

Ekkor kezdődött el a gólyatáborokból a nyilvános szexuális játékok száműzése:

„Az ígéretek között szerepelt például a gólyatáborok szervezőinek alaposabb szűrése, az érzékenyítő tréningek szervezése, az ivós és a szexuális jellegű feladatok kigyomlálása, és a tábori pszichológiai tanácsadás is. (…) A programban nem szerepelhetnek olyan feladatok, amelyek a szexualitásra vonatkozó utalást tartalmaznak.”[8]

Az Átlátszó oknyomozó riportja leír olyan gólyatábori jelenségeket, amelyek korábban a lakodalmi vagy farsangi népszokásokban előfordultak, valamint fölveti a csoportkényszert is:

• túlnyomó részben férfi szervezők, a gólyák direkt leitatása, a gyakran megalázó és erősen szexuális jellegű feladatok,
• egy régebbi gólyatáborban a résztvevőknek „konkrétan egy műfaszt kellett leszopniuk. Bár a feladatot nem meztelenül kellett végrehajtani, azért az „még így is” kimeríti a szexuális töltet fogalmát”,
• „Táborozó gólyák beszámolói szerint volt olyan feladat, amiben olajjal leöntött fürdőruhás lányok és fiúk birkóztak egymással, egy másik állomáson pedig levetett ruhákból kellett minél hosszabb láncot alkotni. (…) az utóbbi feladatban ráadásul plusz pont járt azért, ha valaki levette az alsónadrágját vagy a melltartóját is”,
• „Fontos persze leszögezni, hogy önmagában az ivós vagy szexuális jellegű feladatokkal semmi baj nincs. Még ha néha szeretik is gyerekként kezelni őket, a gólyák alapvetően akkor is felnőtt, saját ítélőképességgel rendelkező emberek, akik többségében bulizni mennek ezekbe a táborokba, amibe alapjáraton akár bele is férhetne egy-két ilyen feladat is. A baj akkor kezdődik, mikor ezeket a feladatokat bárki is kényszernek érzi.”

Jelen sorok írója 1997-ben egy egyetemi gólyatáborban tanúja volt annak, hogy egy esti játékos vetélkedőben, a színpadon egy fiatalember a közönség biztatására letolta a nadrágját és anyaszült meztelenül állt egy pillanatig. Hasonló jelenséget Ujváry Zoltán is leírt egy népszokás kapcsán: „Szólnunk kell még a nem imitált fallosz, hanem az emberi nemi szerv tényleges mutatásáról. Ezekben a példákban a játékos saját péniszét mutatta. A jelenetet úgy alakította, mintha nem tudna arról, hogy a peniszét látják, illetőleg, mintha az véletlenül lenne látható.” Például: „Nádudvaron az aratási halottas játék halottat alakító szereplője a takaró alatt a nadrágját kinyitotta, gatyáját letolta úgy, hogy a nemi szerve jól látható legyen. Amikor a leányok felemelték a takarót, hogy megnézzék a halottat, a legény nemi szervét látták. A karcagi (Szolnok m.) lakodalmakban előfordult, hogy ravasz és egyúttal merész, de többnyire már nem fiatal férfi a peniszét a násznépnek bemutatta. Táncba vitt egy magához illő asszonyt. Kilépett vele a szoba közepére. Előzőleg megoldotta a gatyája madzagját. A tánc közben hangos kurjantásokkal magára hívta a figyelmet, s egy alkalmas pillanatban engedte, hogy a gatyája leessen róla. Alsó teste teljesen pucéron maradt. Véletlennek tűnt, de mindenki tudta, hogy tudatosan történt a penisz-mutatogatás. Hasonlóan tudatos volt ez a domaházi (Borsod m.) farsangtemetés alkalmával is. A halál beálltát megállapító orvos elővette a halottat alakító legény hímtagját, s megmutatta a jelenlévőknek, hogy „nincsen abban már élet”…” (Ujváry 1988: 75—76). A későbbiekben az Ujváry Zoltán (1999: 102—105) által közreadott „ördögi” tréfás szokás ugyancsak a távoli múltba vezet vissza. Bornemisza Péter írja le azt az esete, hogy amikor magyar huszárok megunták, hogy csizmából, gyertyatartó fenekéből igyanak, „felfordították a gazdát seggel, és arra töltötték az bort, és azt köszönték egymásra”. Hasonló jelenséget idéz Györffy István Karcag város 1747. évi jegyzőkönyvéből: lakodalom alkalmával „pogányi csapszéket kezdettenek, nevezetesen egymásnak alfeléből bort hörpögettek, azonkívül Tóth István Isten ellen száját feltátván, teremtette mondásával káromkodott”. Ujváry Zoltán saját gyermekkorából idézi a jelenségre utaló mondást: Ihat a seggemből, ha hagyom. Jómagam egy egyetemi táborban már csak a levetett női cipőkből, illetve műanyag biliből (éjjeliedényből) való sörivást ismertem meg. De a lényeg az, hogy ezek a ma már durvának, erkölcstelennek minősített játékok, még néhány évtizeddel ezelőtt is diáktréfaként elfogadottak voltak, korábban a népéletben széles körben ismerték és gyakorolták őket, eredetük pedig ősi kultuszokig vezet vissza.

Erósz a nyelvben. Magyar nyelvi megközelítés

A valamikori ősidőkben egységes és természetes erotikus nyelv a történeti időkben elfelejtődött, részben egy más, „fogalmi”[9] (mesterséges) nyelv lépett a helyére, részben lesüllyedt az ún. „kultúra alatti” szintre, tehát a férfiszállások szókimondó közegébe, a „kiéhezett férfiúi vágyak” kompenzálására (Nagy O. 1976: 124), egyes népszokások (farsang, fonó, lakodalom) közegébe, és bizonyos – eleinte kevéssé figyelemre méltatott – műfajok közegébe. Ezek a következők:

dramatikus játékok (esküvőparódia, halottasjáték)

erotikus tréfák

erotikus népmesék

párosítók (regölés)

táncszó (kurjongatás)

szólások (mélyrétege)

káromkodások

kéziratos (kollégiumi) diákköltészet

pornográf kéziratos szövegkultúra

igaz történet (vándortörténet, anekdota, férfidicsekvés; fabulát, memorát

Vajda Mária (1987, 1988) és Szenti Tibor (1987) Ortutay Gyula programját folytatja a szerelmi élet jelenségeinek gyűjtésében; de annyiban lépnek túl Ortutayn, hogy adatközlőik nyelvjárásias szövegeit ismertetik. Ezekben a szerelem, szexualitás gazdag népi szókincse bukkan elénk. Vajda Mária (1987) szövegeiben: Mér szeretjük annyira a pinát? – Hát azír szeretjük, mert abbul búttunk ki, megkurgálták, a tisztnét meg lehet kanolni, hátulról csinálta az anyját, apja ilte a jányát, elcsecserésztünk a jánnyal, úgy bizsergeti az embert valami, blindik a pinájának a pecke (nyelveskedik az izéje), csöszkörélni, fart lökött, meg nem lűttem az asszonyt, girincre nem vágtam az asszonyt, ha háturul, akkor egy collal bejjebb megy, még be sem ért, mán elokádott, van, akiknek mindig áll a szerszámja, mint a jegenye, az enyim mindig tizenkettőt mutat, megfolyatták a tehenet, mepetéltík a tyúkokat. Szenti Tibor (1987) szövegeiben: csókolódni kezdtünk, megkögött a felesége, möggyakta, éjjel kétször gyakták mög, nagyon gyakos asszony volt, de jó lönne, ha most itt volna a fia, vagy az unokája f..a, mert az övé középen elbicsaklott.

A témának a folklorisztikában való „felszabadulása” sokakat ösztönzött korábban figyelembe nem vett, nem gyűjtött műfajok fölfedezésére. Meglepő erotikus mesegyűjteményeket produkált a Vajdaságból Burány Béla (1988a, 1988b, 1990). Érdemes emlékeztetni arra, hogy a folkloristák korábban úgy nyilatkoztak, hogy erotikus népmese nincs; kiderült, hogy nem pusztán erotikus, de kimondottan szókimondó, obszcén, mesének nevezett (egyébként vegyes műfajú) szövegek is vannak.

A mai vagy szűkítve városi folklór vonatkozó területe ugyancsak az elmúlt évtizedekben vált gyűjtés és kutatás tárgyává. Itt Háy Ágnes (1980) és Balázs Géza (1983, 1987, 1994) graffitigyűjtései tekinthetők úttörőnek.

Ifj. dr. Lőwy Árpád Szexszótárából (2020) kiderül, hogy a szerző számos néprajzi és orvosi munkát is átnézett szótára számára: Bernáth Béla szólásmagyarázatait, Burány Béla, Kóka Rozália, Szenti Tibor, Ujváry Zoltán, Vajda Mária folklórgyűjtéseit, valamint szlenggyűjtéseket: Balázs Géza graffitiközléseit, Fazakas István, Gégény János, Kardos Tamás, Kövecses Zoltán, Nyelvész Józsi, Szűts László, Rónaky Edit, Zolnay Vilmos és Gedényi Mihály szlenggyűjteményeit; valamint a szexuális felvilágosításban az utóbbi fél évszázadban megjelent sikerkönyveket: Bródy György, Buda Béla, I. Sz. Kon, Ludas M. László, Veres Pál könyveit. Ebből állt össze az eddigi legterjedelmesebb magyar nyelvű, szexualitásra vonatkozó szókészlet, elnagyolt számításaink szerint kb. 4200–4500 szó és kifejezés. A kiadvány további nyelvészeti értéke, hogy nemcsak a gyűjtött szavakat tartalmazza ábécérendben, hanem a végén egy 15 oldalas fogalomtárban összefoglalja a legfontosabb szavakat, kifejezéseket. A fogalomtár kategóriái a következők:

agglegény csók fenék férfi férfi nemi szerv homoszexualitás idősebb nő jegyesség, esküvő, házasélet közösül közösülés mell nemi betegség/rendellenesség nemi identitás/szexuális orientáció nő női nemi szerv ondó orális nemi aktus orálisan kielégít/közösül orgazmus önkielégítés önkielégítést végez perverzió prostituált prostitúció udvarlás, párkapcsolat, szerelem

A fogalmi körük közül a leggazdagabb a férfi, a férfi nemi szerv, a homoszexualitás, a közösül és a közösülés, a mell, a nő, a női nemi szerv, az udvarlás. Ez a szinonimagyűjtemény alaposabb nyelvészeti figyelmet érdemelne. Megfigyelhető, hogy mennyire férfiközpontú a terminológia. További elemzés tárgya, hogy ez milyen értékrendet, viszonyt, szemléletet tükröz.

Irodalom

Abramova, Z. A., 1982. A képzőművészet legősibb formái. (Az őskőkori művészet régészeti elemzése.) 7—29. In: Nyekljudov, Sz. Ju. szerk.: A művészet ősi formái. Gondolat, Budapest.

Apollinaire, Guillaume, 1990. Tizenegyezer vessző. Unio, h. n.

Balázs Géza, 1983. Firkálások a gödöllői HÉV-en. ELTE-MTA, Budapest. (Magyar csoportnyelvi dolgozatok, 18.)

Balázs Géza, 1987. Sátorfirkálások. ELTE-MTA, Budapest. (Magyar csoportnyelvi dolgozatok, 1987)

Balázs Géza, 1994. Beszélő falak. Ötszáz különféle magyar graffiti, 1980—1990. ELTE-MTA, Budapest. (Magyar csoportnyelvi dolgozatok, 64.)

Balázs Lívia, 1991. Rábaközi paraszt dekameron. Válogatás rábapordányi tréfákból és elbeszélésekből. Rábaközi Művelődési Egyesület, Csorna.

Bernáth Béla 1981. A magyar népköltés szerelmi szimbolikája. 16—87. In: Előmunkálatok a Magyarság Néprajzához 9. Folklór Tanulmányok. Szerk.: Hoppál Mihály, Ortutay Gyula, Bodrogi Tibor. MTA MNKcs., Budapest.

Bernáth Béla 1986. A szerelem titkos nyelvén. Gondolat, Budapest.

Bernáth Béla, 1987. A szerelem képes nyelvéről. A favágásról és a szerelemfákról. 40—63. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Bródy György, dr. 1966. Fiúknak lányokról. Medicina, Budapest.

Buda Béla, dr. 1980. A szexualitás modern elmélete. (Negyedik, bővített kiadás). Tankönyvkiadó, Budapest.

Burány Béla, 1988a. Szomjas a vakló. 66 vajdasági magyar erotikus népmese. Képzőművészeti Kiadó, Budapest.

Burány Béla, 1988b. Piros a tromf. 77 vajdasági magyar erotikus népmese. Antikva, h. n.

Burány Béla, 1990. A legkisebb királylány kívánsága. 88 vajdasági magyar  népmese. Képzőművészeti Kiadó, Budapest.

Csányi Vilmos 1999. Az emberi természet. Vince, Budapest.

Fazakas István – Timár György 2003. Szleng-szó-szedet. Fekete Sas Könyvkiadó Bt., Budapest.

Fazakas István 1991. Jasszok, zsarók, cafkavágók. Életképek a vagányvilágból, ó- és új argószótár. Fekete Sas, Budapest.

Fekete Dekameron 1974. Leo Frobenius gyűjtése. Fordította: Katona Tamás. Magyar Helikon, Budapest.

Gégény János – Kis Tamás 2015. Sittesduma. Magyar börtönszlengszótár. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen.

Gunda Béla, 1975. Pásztorok és jelek. 11—22. In: Jel és közösség. Szemiotikai szöveggyűjtemény. Szerk.: Voigt Vilmos, Szépe György, Szerdahelyi István. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Háy Ágnes, 1980. Hülye, aki elolvassa. Mozgó Világ, 1980/6.

Hoppál Mihály, 2016. Erósz és kultúra. Ethonologia, 2016/1—2. 85—106. (Mundus)

Hoppál Mihály—Szepes Erika szerk., 1987. Erósz a folklórban. Erotikus jelképek a néphagyományban. Szépirodalmi, Budapest.

Kama sutra 2014. Mittal Publishing, New Delhi.

Kardos Tamás – Szűts László 1995. Diáksóder. Hogyan beszél a mai ifjúság? Ciceró Könyvstúdió Kft., Budapest.

Kató mint asszony, 1990. Nótárius Könyvkiadói GMK, Budapest. (Eredeti kiadás, Bécs, 1931.)

Kóka Rozália 2002. Egy asszon két vétkecskéje. Bukovinai székely, gyimesi és moldvai csángó népi szerelmes történetek eredeti gyűjtések alapján. Második, átdolgozott kiadás, Timp, Budapest.

Kon, I. Sz. 1981. Kultúra–szexológia. A modern szexológia elméleti alapjai. Kossuth Kiadó, Budapest.

Kövecses Zoltán 1998. Magyar szlengszótár. Budapest: Akadémiai Kiadó.

Löwy Árpád Tréfás versei. Második kiadás. Kiadják: Barátai. (Arad, 1929. november hó.)

Lőwy Árpád, ifj., dr. 2020. Szexszótár. A szerelem és a szexualitás nyelvének szótára. Interkulturális Kutatások Kft., Budapest.

Ludas M. László (szerk.) 1980. A szexualitásról. A fogamzástól a felnőtté válásig. (Negyedik kiadás.) Tankönyvkiadó, Budapest.

Lux Elvira, dr. 1981. Szexuálpszichológia. Medicina Könyvkiadó, Budapest.

Mini szex-lexikon. http://www.szex-szerviz.hu/index_elemei/szex_lexikon.htm

Nagy Ilona, 1987. Ádám és Éva. Az erósz keletkezésének mondái. 64—94. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Nagy Olga, 1977. Paraszt dekameron. Válogatás széki tréfákból és elbeszélésekből. Magvető, Budapest.

Nagy Olga, 1983. Újabb paraszt dekameron. A szerelemről és a házasságról. Magvető, Budapest.

Nagy Olga, 1987. A szerelem témái a népmesékben. 102—126. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Nőgyógyászati és szexológiai szótár. https://www.zatik-nogyogyasz.hu/nogyogyaszati-szotar-a.htm

Nyelvész Józsi 2009. Szlengblog. Ha érted, hogy mondom. (Balázs Géza előszavával.) Silenos Kiadó, Budapest.

Ortutay Gyula, 1973. A szerelem Ajakon a házaséletig. 40—68. In: Fényes, tiszta árnyak. Szépirodalmi, Budapest.

Ortutay Gyula, 1987. A magyar parasztság szerelmi élete. 12—19. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Rónaky Edit 1999. Kész röhej! A diáknyelv humora. Tinivár Kiadó, Kolozsvár.

Szenti Tibor 1985. Parasztvallomások. Gondolat Kiadó, Budapest.

Szenti Tibor, 1987. Szerelmi élet a vásárhelyi gazdacsaládban. 218—240. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Szilágyi Gyula 2005. Tiszántúli Emanuelle. Osiris Kiadó, Budapest.

Szűts László 2008. Diáksóder 2. Cédrus Kiadó – Napkút Kiadó, Budapest.

Tátrai Zsuzsa, 1987. Erósz a jeles napi szokásokban. 146—162. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Tóth Gyula – Figler Gábor (é. n.). Levéltitkok, avagy rejtett vágyaink. (Válogatott szexlevelezések.) Levélpressz Kft., h. n.

Ujváry Zoltán 1978. A temetés paródiája. Temetés és halál a népi játékokban. KLTE Néprajzi Tanszék, Debrecen.

Ujváry Zoltán 1986. Menyecske a kemencében. Világjáró palóc adomák és huncutságok. Budapest: Európa Könyvkiadó.

Ujváry Zoltán 1988. Játék és maszk IV. KLTE, Debrecen.

Ujváry Zoltán, 1986. Menyecske a kemencében. Világjáró palóc adomák és huncutságotk. Európa Könyvkiadó, Budapest, Alföldi Nyomda, Debrecen.

Ujváry Zoltán, 1999. Folklór az Ördögi kísértetekben. Csokonai Kiadó, Debrecen.

Vajda Mária 1988. Hol a világ közepe? Parasztvallomások a szerelemről. Forrás Könyvek, Kecskemét.

Vajda Mária, 1987. Vallomások a paraszti szerelmi életről. 183—217. In: Hoppál—Szepes, 1987.

Veres Pál, dr. 1985. Erről is beszélnünk kell! Lapkiadó Vállalat, h. n.

Zolnay Vilmos – Gedényi Mihály 2008. A régi Budapest a fattyúnyelvben. Budapest: Fekete Sas Könyvkiadó Bt.

Abstract

Eros in Hungarian folklore and language

The paper first clarifies the relationship between love, eroticism and sexuality, and then the cultural and linguistic phenomena that can be associated with them in the periods of prehistoric, historic and civilised humanity. Throughout history, the public expression of love life and sexual life has been free, forbidden or semi-free – in the latter case taking relic forms. Typical literary and folkloric genres are Boccaccios, erotic tales/stories and phallic jokes in dramatic folklore. The Hungarian language of Eros is suggested by symbol-deciphering linguistic analyses and by Szexszótár, a recently published sex dictionary, whose glossary contains remarkable material for further analysis.

Keywords: love – eroticism – sexuality – phallicism – nudity – erotic and sexual language

[1] Hamvas Béla kategóriái (őskori, archaikus – történeti)

[2] O. Spengler kategóriája (kultúra – civilizáció)

[3] Bahtyin terminológiája (karneváli kultúra)

[4] Bernáth (1987: 40)

[5] Erdei Ferenc kifejezése (idézi: Nagy 1987: 125)

[6] Jankovics (1987: 38)

[7] anyaszült meztelen, Szegedi Szótár

[8] Bakó Júlia: Vetkőzni már nem kell annyit – így változtak a gólyatáborok. 2015. 09. 29. https://oktatas.atlatszo.hu/2015/09/29/vetkozni-mar-nem-kell-annyit-igy-valtoztak-a-golyataborok/

[9] Hamvas Béla fogalma