Skip to main content
2015. 06. 23.

Letölthető könyv (PDF)

A szerző 100 ismeretterjesztő tárcája átdolgozott formában megjelent a Tinta kiadónál.

Ránki Sára -

A kriminalisztikai szövegnyelvészet hazai kutatástörténete 1960-tól 1990-ig

Jelen tanulmány a kriminalisztikai szövegnyelvészet – mai terminológiával forenzikus nyelvészet – kezdeti hazai kutatástörténetét kívánja bemutatni. Tekintettel arra, hogy ez az időszak az 1960-as évektől úgy az 1990-es évekig tartott, a tanulmány szerzője az akkori terminológiával él, azokat nem változtatta meg, hasonlóan az akkori helyesírási módozatok megtartásával él.

Tatár Zoltán - 2011. 08. 30.

Kriminalisztikai fonetika

A kriminalisztikai fonetika az igazságszolgáltatásban bűnjelként kezelt hangfelvételeken lévő emberi beszéd akusztikai-fonetikai elemzésével foglalkozik.

2010. 11. 11.

Semmi értelme

Volt egyszer egy kisfiú, akinek nem volt értelme. Kati, az anyukája benézett a kisfiú gyerekszobájába, aki odabent úgy viselkedett, mint akinek nem volt gyerekszobája.

Deák-Sárosi László - 2010. 10. 18.

A nyelvi stigmatizációról és a suksükölésről

Sokan úgy vélik, a suksükölés jelensége lerágott csont, nem lehet már semmit hozzátenni, csak ismételgetni egyes szembenálló felek véleményét, hogy el kell-e fogadni, illetve tűrni a használatát, vagy épp tanácsolni a kerülését. A jelenséget ugyan megmagyarázták a leíró nyelvtan szabályszerűségei alapján, de egyik oldalon állók sem hoztak fel logikailag kikezdhetetlen érveket a véleményük (hagyni vagy kerülni) alátámasztására.

2010. 10. 13.

Címszó a Retorikai lexikonból – Sms-retorika

Október 1-jén volt a Retorikai lexikon sajtóbemutatója. A világszinten is egyedülálló munka Adamik Tamás (főszerkesztő), A. Jászó Anna (szerkesztő) és további 13 szerző munkája. Mivel a bemutatón többször is szóba került az sms-retorika, sorozatunkban ebben a hónapban ezt a címszót közöljük.

2010. 10. 11.

Népdalgyűjtés Szarvasról II.

Az előző mappa sikerén felbuzdulva továbbra is nyitott (két)füllel járom a környéket, néha magabizonytalanul, de mindig vagányosan.

x