Tekintettel a rendelkezésre álló rövid időre is, csak néhányat említek, s közülük is csak kettőt emelek ki jobban: a reformációt, s vele a magyar nyelvhasználat terjedését segítő tényeket; köztük pedig a könyvnyomtatáson belül az anyanyelvi katekizmusok ügyét.

A reformációnak, a keresztyén egyházmegújítás egy fő törekvésének az indulása, tudjuk, elsősorban Luther Márton Ágoston rendi szerzetes nevéhez fűződik, aki a bűnbocsátó cédulák árusítása ellen fellépve 1517. október 31-én fogalmazta meg a Biblia alapján 95 tételben a tiltakozását. Az ő nézetei alapján – és vele is konzultálva – az 1530-ban Augsburgban összehívott birodalmi gyűlésre Philipp Melanchthon írta meg az úgynevezett Ágostai hitvallást. (Luther egyházi és birodalmi átok alatt volt, nem mehetett oda.) A reformáció szó szerint visszaformálást, visszavezetést jelent a Szentírás, az Újszövetség tanaihoz; mintegy a korabeli, mind nagyobb világi hatalomra, anyagi javakra is törő egyházi hierarchia ellenében.

Az anyanyelv tekintetében ez egyfajta demokratikusabb, a polgári fejlődést ugyancsak segítő, az egyházban is szélesebb körben való használatot, s az eredeti bibliai tanítás, szövegek jobb megismertetésének a kívánalmát is jelentette. Persze, ennek voltak előzményei, s jó, ha ezekről szintén megemlékezünk.  Ide számítandó nyilván maga a korábbi nyelvhasználat. A középkori európai keresztény egyházak jó részének hivatalos és szertartási nyelve a latin volt, de természetesen – főleg a világiak között – az anyanyelvet sem mellőzték. Például a prédikáció, a gyónás, a fogadalomtételek a nép, a világiak között az anyanyelven folytak, s az anyanyelven kellett tovább adni és elsajátíttatni a legalapvetőbb egyházi tanításokat, szövegeket is.  S a kiterjedt magyar egyházi szóbeliség mellett némi írásbeliség is élt. A latin szövegek szavai fölé emlékeztetőül olykor magyar szavakat, kifejezéseket is odaírtak (glosszák), és fennmaradt, többnyire másolatban,  egy-két, latin kódexbe beírt rövidebb magyar szöveg is (pl. Halotti beszéd 1195 körül; Ómagyar Mária-siralom, 1300 k.; Gyulafehérvári sorok 1310 k.). S az, hogy  ezekben a szövegemlékekben is van néhány, a mai napig használt kifejezés (pl. HB.: por és hamu vagyunk; halálnak halálával halsz), azt mutatja, hogy már az Árpád-korban kialakult egy magyar nyelvű egyházi fráziskészlet. Később, főleg a latinul nem tudó apácáknak, valamint szerzeteseknek könyvméretű szövegeket is lefordítottak magyarra: szentek életét és legendáit, bibliai szövegeket stb. Korai kódexeink közül való az együttesen Huszita Bibliának nevezett Bécsi, Müncheni és Apor-kódex, amelyek az Ószövetség néhány könyvét (BécsiK.), az evangéliumokat (MünchK.) és  a Zsoltárok könyve megcsonkult fordítását (AporK.) őrizték meg másolatban. Eredetijüket – a hagyományos felfogás szerint – a délvidéki Pécsi Tamás és Újlaki Bálint fordíthatta az 1400-as évek elején, első harmadában. Ők Prágában tanultak, itt ismerkedhettek meg Husz János tanaival, s az ő mellékjeles helyesírási rendszerét alkalmazták. Husz János tanítása, a huszitizmus, egyike az előreformációs mozgalmaknak, amely ugyancsak célul tűzte ki a bibliai, a keresztény tanítás anyanyelvi terjesztését.

 A reformáció hatására született anyanyelvi bibliafordításoknak, egyházi irodalomnak a segítőjeként emelhetjük ki a kései humanizmus szerepét is. (Magyar viszonylatban nem egyszer már ezt is a reformációhoz sorolják.) A humanisták ugyan főleg az antik görög és római szövegek felé fordultak, szabad szellemmel, filológiai módszerrel is vizsgálva azokat, de közülük egyesek, elsősorban Erasmus, a bibliafordítás kérdéseivel is foglalkozott. S ennek a hatása Magyarországra szintén eljutott; lásd Komjáti Benedek: Az Szent Pál levelei magyar nyelven (Krakkó, 1533; Régi magyarországi nyomtatványok[1] – a továbbiakban RMNy – 13; az első nyomtatott magyar nyelvű könyv), Pesti Gábor: Új testamentum [a négy evangélium] magyar nyelven (Bécs, 1536; RMNy 16), Sylvester János: Új testamentum magyar nyelven (Újsziget–Sárvár, 1541; RMNy 49; az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyv). Pesti Erasmus latinra fordított Újszövetségét ültette át, de igénybe vette a korábbi, a Vulgata alapján készült magyar fordításokat is. Latin nyelvű előszavából idézek magyarra fordítva: „Úgy tűnik, hogy Erasmus is –… aki korunk minden bölcs emberének véleménye szerint a legtudósabb – hevesen elhatárolja magát azoktól (amint azt számos alkalommal tanúsítja az Újtestamentumhoz írott magyarázataiban), akik nem akarják, hogy hozzá nem értők olvassák Isten szavait a köznép nyelvére (hogy Erasmus kifejezését használjam) átültetve, Mintha a Nap nem sütne mindenkire, mintha nem lenne mindenki számára közkincs Krisztus tanítása, amely nem utasít vissza senkit, bármely korú, bármilyen nemű, bármilyen vagyoni állapotú, bármilyen nyelvű és rangú is” (Zvara 2003: 43). Újtestamentumának előszavában Sylvester is hivatkozik Erasmusra „a keresztény világ e ragyogó fényére”, akinek a magyarázatait ő is követte. Például újszövetségfordítása előtt kitér az olyan igékre, amelyek „nem tulajdon jegyzésben vítetnek”, azaz metaforikusak. A kenyér például mind a zsidóban, mind a magyarban jelenthet étket, a test és vér embert, stb. A „nehéz igéknek” magyar jelentéséről is közöl egy jegyzéket ábécérendben. Az alfa, a görög ábécé első betűje általában is jelenti az elsőt, az omega az utolsó betű az utolsót (vö. „Én vagyok az α és az ω”; stb. „Alleluja zsidóul. Magyarul: dicsírjítek az Úristent; Amen zsidóul, magyarul: legyen úgy. Diákul fiát”; stb. (Zvara 2003: 54).

A reformáció  magyarországi terjedésében fontos tény még, hogy annak kezdete összeesett egy olyan időszakkal, amikor hazánk egy óriási történelmi kataklizmát szenvedett el:  a mohácsi vereséget és az azt követő török  hódítást, s ennek következtében az ország három részre szakadását. A korabeli egyházi élet visszásságai, a rendezetlen közállapotok egyaránt elősegítették a reformáció eszméinek s ezzel együtt – a viszonylag békésebb területeken – az anyanyelv használatának terjedését is. Különösen áll ez Erdélyre, amely a Habsburgok uralta Magyar Királyságtól elszakadt, s kényszerű török vazallusként ugyan, egyfajta részleges önállósággal bírt. „A politika magyar meghatározottságának, a magyarság számbeli túlsúlyának s a hitújítás nyelvi forradalmának eredményeképpen az erdélyi hatóságok a visszaszoruló latin helyett a magyart kezdik hivatalos nyelvként használni. A hivatali levelezés és ügyintézés, a jogszolgáltatás, s végül (1565-től) maga a törvényalkotás is magyar nyelvűvé vált” (Barta 1986: 519). Ugyanakkor az evangélikussá lett Szászföld és a németek lakta városok belső ügyintézése, valamint egyházi élete német nyelvű lett. De a fejedelemhez magyarul írtak, s követeik így beszéltek az országgyűléseken is. Ha pedig egy erdélyi román család a nemesség tagjává emelkedett, megtanult magyarul, mert ez volt a társadalmi érintkezés és a hivatalosság nyelve (ld. pl. Monok 1996: 393). A hivatalos használatban is tért nyerő erdélyi magyar írásbeliség, nyilván ugyancsak erősítette az akkor még többségben lévő magyar és protestánssá lett lakosság magyar egyházi nyelvhasználatát is.

Tudjuk, a reformációnak Magyarországon, Erdélyben is először a lutheri ága terjedt el, amely a magyar lakosság körében később a helvét, kálvini irányba fordult.  Kezdetben nem is formálódott ki, vált el egyértelműen a két irány, a szakirodalom erre az óprotestáns szakszót használja. Erdélyben és némileg Dél-Magyarországon pedig aztán az unitárius hitelvek is kezdtek terjedni, s a magyar (és részben a német) polgárság, így a kolozsváriak többsége is egy időre unitárius lett. Vezetőjük, Dávid Ferenc (másokkal, például Heltai Gáspárral együtt) maga is megjárta a római katolikus → evangélikus → református → unitárius hitváltást. Később az unitárius egyház – a református vagy katolikus fejedelmek ráhatására, nyomására is – visszább szorult. Ezenkívül a katolicizmus Csíkban és Háromszéken összefüggő területen is megmaradt, számos városban pedig csak megfogyatkozott, hogy majd az ellenreformáció hatására ismét megerősödjön. Már korábban, 1568-ban a tordai országgyűlés – a világon akkor egyedülállóan – ki is mondta a szabad vallásgyakorlás jogát: ez az evangélikus, a református, a római katolikus és az unitárius vallásra vonatkozott, s hasonlóan biztosították a románok ortodox vallásának szabad gyakorlását is. Igaz, a tordai egyezményt (maradéktalanul) olykor nem tartották be. A magyar anyanyelvű lakosság között a kálvini irányba való fordulást – a reformációs tanok belső alakulása mellett – az is elősegíthette, hogy a latinul jól tudó magyar peregrinusok és Luther között kevésbé alakult ki szorosabb kapcsolat.  Ő ugyanis a Wittenbergi Egyetemen az előadásai során a latinról gyakran németre váltott, amit ők nem értették, s inkább Melanchthon, majd mások felé fordultak. A Melanchthon képviselte úrvacsoratan pedig az Ágostai Hitvallás általa módosított 1540-es kiadásában (Variata) lényegében ugyan evangélikus (lutheránus), de a kálvinisták felé közvetítőbb jellegű, s azzal megismerkedve, a magyar peregrinusoknak odakint és itthon könnyebb volt közel kerülni a svájciak (református) úrvacsoratanához, majd elfogadni azt. S a két felekezet között ebben volt és van a fő különbség. Melanchton egyébként általában is törekedett a közeledésre, a közvetítésre, más pontokon a katolikusok felé is (vö. pl. Monok 1996: 393–394; Melanchthon /1997; Buzogány 2010: 22–28; MKL).

A reformációt, tanainak gyors és széles körbe eljutó terjesztését nagymértékben segítette a könyvnyomtatás is: a szövegek nagyobb példányszámát, állandóbb használatát és hatékonyabb megismertetését tette lehetővé.  Igaz, Magyarországon már Mátyás király idejében nyomtattak néhány latin nyelvű könyvet (pl. Chronica Hungarorum, 1473, ld. RMNy 2), utána azonban a könyvnyomtatás nálunk lehanyatlott, s majd csak a reformáció korában ébredt újra. A nyomtatványok közül ezúttal elsősorban a korai katekizmusokra térek ki, amelyek az alapvető egyházi tanításokat, szövegeket tartalmazzák és magyarázzák röviden, s amelyeket a magyar szakirodalom viszonylag elhanyagolt.  A nálunk fejlettebb Németországban Luthert épp az egyházi vizitációkon látottak sarkallták arra, hogy megírja Kis kátéját (Enchiridion, oder der kleine Katechismus, 1529), amely röviden rendszerbe és összefoglalja, valamint magyarázza a legfontosabb egyházi tudnivalókat és szövegeket. „Istenem! Mennyi nyomorúságot láttam: az egyszerű ember, különösen faluhelyen, semmit sem tud a keresztyén tanításból, és sajnos sok lelkész is nagyon készületlen és alkalmatlan a tanításra. És ezeket hívják keresztyéneknek, ezek vannak megkeresztelve, és élnek a szentségekkel, pedig sem a Miatyánkot, sem a Hiszekegyet, sem a Tízparancsolatot nem tudják!” – írja (Luther 1529/2008: 6). A Miatyánkra például Luther szerint ilyen egyszerűen tanítsa a családfő  a házanépét: „A megszólítás. – Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy! – Mit jelent ez?  [Was is das?] – Felelet –: Isten ezzel arra biztat minket, hogy higgyük, hogy ő igazán atyánk, mi pedig gyermekei vagyunk, és ezért bátran és teljes bizalommal kérjük őt, mint a gyermekek édesatyjukat” (uo. 30; a feleletek, magyarázatok többsége ennél hosszabb). Stb. Nem véletlen, hogy a legelső, a reformáció idejében nyomtatott magyar nyelvű könyvek többsége is egyházi, hitbuzgalmi tárgyú, s nem egy a Lutheréhez hasonló káté, illetve annak egy olyan fajtája (ábécés katekizmus), amelyet még az ábécé, az olvasás, valamint az írás tanításával is kiegészítenek. Az olvasás, valamint az írás fő célja ugyanis a vallási ismeretek, elvárások minél jobb megismertetése és minél szélesebb körben való terjesztése. Magasabb szinten ugyanerre törekednek az anyanyelvű bibliafordítások és énekeskönyvek is.

Ha az RMNy   I. kötetét lapozzuk már a legelső nyomtatványok között találunk olyanokat, amelyek a reformáció szellemében fogantak. A 15. sorszámú, Ozorai Imre De Christo et eius ecclesia (Krakkó 1535) latin címe ellenére jórészt magyar nyelvű evangélikus tanítás – bibliai idézetekkel is megtámogatva. Azt fejtegeti, hogy csak a Biblia helyes értelmezése vezet el Krisztus igaz ismeretére. Ha pedig a pap „deákul (= latinul) nagy sokat énekel, avagy beszél, kiben a község semmit sem ért, mert akár a kűfalnak szóljanak, akár a paraszt embernek, egyaránt értik mind a ketten”. Gálszécsi István evangélikus énekeskönyvet állított össze (Krakkó 1536, 1538; RMNy 18, 24), és Luther nyomán katekizmust írt: A keresztyéni tudományról való rövid könyvecske (Krakkó 1538; RMNy 25). Bencédi Székely István (1538-ban Krakkóban megjelent) énekeskönyvéről (RMNy 26) föltehető, hogy ez közvetítette a későbbi graduális gyűjtemények (protestáns szertartáskönyvek) számára a középkori himnuszok magyar fordítását; de ő is írt gyermekeknek két evangélikus katekizmust (Krakkó 1538; RMNy 27; 1544; RMNy 58), amelynek bővített, valószínűleg felnőtteknek szóló kiadása is megjelent (Krakkó, 1546; RMNy 65). E munkákat sokszor csak egy vagy két hiányos példányból vagy töredékből, illetve leírásokból, említésekből ismerjük, mert a viharos történelmi események során elvesztek, vagy – más gyakran használt könyvekhez hasonlóan – elkoptak.  Gálszécsi és Bencédi Székely említett műveiről például csak Bod Péter (1712–1769) tudós református lelkésznek, Teleki Józsefné, Bethlen Kata (1700–1759) udvari papjának a leírásából tudunk, aki többek között elkészítette Bethlen Kata könyvtárának a katalógusát, illetve összeállította az első magyar írói lexikont (Magyar Athenas, Nagyszeben, 1767). Később Nagyenyed 1849-es feldúlásakor, amikor a Kollégium és könyvtára is elpusztult, ezeknek a könyveknek is megsemmisült az egyetlen fennmaradt példánya. A Székely István-féle 1538-as katekizmust Bod Péter például így mutatta be: „Egy kis könyvecskét írt a szikszai iskola-béli gyermekeknek számokra, melynek titulusa ez: Keresztyénségnek fundamentumáról való tanúság. Nyomt. Krakkóban 1538-dik eszt. Ekkor volt szikszai iskolamester, a könyvet is ajánlotta a szikszói gyermekeknek” (Athenas 258).  Az 1544-es kiadást pedig ekképp: „Keresztyénség fundamentomáról való rövid tanúság. Nyomt. 1544dik eszt. S. Vagyon ajánlva Régi Kelemennek vitézlő úri embernek, hogy fiát eszerint tanítaná, az A.B.C.-ét elől leírta, hogy a gyerekek aszerint taníttatnának olvasni. Írta ezt Liszkán [ma Olaszliszka] laktában”. S az RMNy erről többek között megjegyzi még, hogy tartalmilag valószínűleg megegyezik az 1538-as katekizmusával, de azt itt ábécével bővítették.  Az 1546-os kiadás pedig föltehetőleg felnőttek számára készülhetett. Erről Bod ezt írta: „Adatott ki harmadszor is a hit fundamentomáról egy könyvet bővön, amely már szép tudós munka. Nyomt. 1546. 8.r.”

Dévai Bíró Mátyás, Orthographia Ungarica című, először bizonyára 1538-ban Krakkóban kiadott, de csak ugyanott az 1549-es második kiadásában és egyetlen példányban fennmaradt műve  (RMNy 22, 77)  tulajdonképpen magyar ábécés könyvecske, de közel áll az ábécés katekizmusokhoz. Rövid bevezető után kilenc kis lapon a magyar hangrendszerről és a megfelelő betűkről szól (vokálisok, diftongusok, konszonánsok), s magyarázatokat, példákat, helyesírási szabályokat, kiejtési-olvasási segédletet is fűz hozzájuk. (A diftongusokon nála mellékjeles betűvel jelölt magánhangzók – é, ő, ü, ű, ú – értendők.) Ezután a (lerövidített szövegű) tízparancsolat, a hiszekegy (ah hitnek tizenkét ágazatja), a miatyánk, az angyali üdvözlet, majd a gyermekeknek tanítandó imák (reggel, este, étel előtt, étel után) és válogatott újszövetségi részletek szövegei következnek. Végül pedig az arab és a római számjegyek. Megemlíthető, hogy nem azonos, de hasonló felépítésű és szövegű az első finn nyomtatott könyv is, amelynek a kritikai kiadását három különböző, Stockholmban megjelent kiadásának a töredékeiből rekonstruálták: Mikael Agricola: Abckiria 1543/1549–1551körül/1559/2007.  Bár mindkét műre hatott Luther Kis kátéja, nem arra mennek vissza, hanem nyilván korabeli lutheránus (ábécés) katekizmusokra és a korábbi szöveghagyományra, amelyeket Luther is felhasznált. S az is érdekes, hogy az Orthographia Ungarica tízparancsolat-szövege nem egyezik meg Dévai Bírónak az ugyanekkor és ugyanott megjelent At tízparancsolatnak… magyarázatja című könyvében (Krakkó 1538/1549; RMNy 23, 78) lévővel. Sőt, az közelebb áll egy kódexbe, a Példák könyvébe (1510) a domonkos apácák számára beírt, megtanulandó latinból fordított verses tízparancsolat-szöveghez, olykor ezzel szó szerint egyezik is: „Egy Istent higy… Innepet ilj [ülj ’szentelj’]. Atyádat, anyádat tiszteljed. Ne ölj. … Hamis tanú ne légy.” Mindez a szóbeli hagyomány hatására vall, és arra is, hogy a tízparancsolatnak nem alakult ki standard lerövidített szövege (a fentiekre ld. A. Molnár 2011a, 2011b).

Luther Kis katekizmusát magyarul először Heltai Gáspár, akkor kolozsvári evangélikus prédikátor fordította le és adta ki a saját maga alapította nyomdában: Katekizmus minor, az az a keresztyéni tudománynak röviden summája. (Kolozsvár 1550; RMNy 86; Heltai es Hoffgreff). Ez,  az eredetihez hasonlóan,  kérdés-felelet formában először  1/ a tízparancsolatról, 2/ a hitnek ágairól, azaz a credoról  (a hiszekegyről), 3/ az imádságról, 4/ a keresztségről, 5/ az áldozatról (a feloldozásról) és 6/ az Úr vacsorájáról szól. Ezután reggeli, asztali és esti imádság, az asztali áldás és egyes rövid bibliai szövegek jönnek. Heltai a kátét „az együgyű keresztyéneknek építésére” bővebben is kiadta (Kolozsvár 1553; RMNy 100),  „gyermecskéknek és az egyéb együgyű keresztyéneknek építésére” pedig rövidebben (Kolozsvár 1553;  RMNy101), és ebbe egy ábécés részt is betett A magyar írás olvasásának módja címmel. S a számos német nyelvű kiadvány között ott lehetett a Katekizmus minor eredetijének – a példányból már nem ismert – Heltai Gáspár (Caspar Helth) által készített kiadása is (Klausenburg [Kolozsvár] 1551; RMNy 93; Helth und Hoffgref). A Kis katekizmust az eredeti német nyelven, de némileg átdolgozva Johannes Honter már 1548-ban kiadta Brassóban (RMNy 72).  Luther Kis katekizmusát követi Batizi András  is, akinek  a Keresztyéni tudományról való rövid könyvecske című munkájának három kiadásáról csak töredékekből tudunk (Krakkó 1543–1545; RMNy 57; Krakkó 1550; RMNy 88A; Kolozsvár 1555; RMNy 125).  Bornemisza Péter Négy könyvecske a keresztyéni tudományáról című kiadványa evangélikus katekizmus, ágenda és elmélkedés. Az első könyvecske Luther kis katekizmusának kivonata, címe:  A keresztyén  gyermekektől való kérdések, kik a mi Urunk Jézus Krisztusnak szent vacsorájához járulnak, a második könyv Luther teljes kis katekizmusa: A kereszténi tudományról, melyben nem csak a gyermecskék, hanem minden korosbeliek is taníttatnak. S a könyv „Nemes úrfinak, Balasi Menyhártnak, … Balasi István és Zrini Ilona fiának ajánlásában „A magyar írás olvasásnak módjáról” is szó van (Sempte 1577; RMNy 396).

A román nyelvű könyvnyomtatásnak pedig a kezdetét jelzi (cirill betűvel) egy evangélikus katekizmus Cebin [Szeben] 1544; RMNy 59), amit később Brassóban is kiadtak (cr. 1561; RMNy 167).  S Luther Kis katekizmusának fordítása az első Magyarországon készült szlovák biblikus (bibličtina) nyelvű nyomtatvány is (Bardejov [Bártfa] 1581; RMNy 479).

Később aztán sorra kezdenek megjelenni a református szemléletet képviselő egyházi kiadványok is.  Az 1561–1562-ben a debreceni és a nagyváradi zsinatokon formálódó, latinul megfogalmazott úgynevezett Debrecen-egervölgyi  hitvallás, amely főleg Melius Juhász Péter műve, nagyban hozzájárult a helvét reformáció magyarországi megerősödéséhez (Debrecen 1562; RMNy 176, 177). Meliusnak a Katekizmus. Az egész keresztyén tudománnak fondamentoma  és sommája… című munkája lehet az első magyar nyelvű református katekizmus (Debrecen1562 ; RMNy 182).  Ez hivatkozik Kálvin Jánosra, de nem kifejezetten az ő tanait képviseli. A Melius fordította  A genevai szent gyülekezetnek katekizmusa (Debrecen 1563–1564; RMNy 192A) viszont már Kálvin genfi kátéjának a magyarítása.  Kálvini szellemű református kátét állít össze például Szikszai Hellopoeus  Bálint is (Krakkó, 1573; RMNy 328), s ennek a rövidített, átdolgozott változata  az egri anyaszentegyháznak ajánlott katekizmusa, amelynek fő része a református hit tételeit kérdés-felelet formában dolgozza fel (Debrecen, 1574; RMNy346). Nem sorolom fel a korai katekizmus-kiadásokat sem, külön csak még egyet-kettőt említek:  az 1563-ban megjelent – és Huszár Dávid, Huszár Gál fia által lefordított és kiadott – Heidelbergi kátét (Pápa 1577; RMNy 395), amely később újabb fordításokban is  megjelent, és a magyar református egyháznak ma (is) az egyik alapvető dokumentuma. (A Heidelbergi Káté már korábban eljutott Erdélybe, 1566-os kolozsvári latin nyelvű kiadása azonban az eredetinek unitárius színezetű módosított formája, ld. RMNy 215). Siderius János tarcali lelkipásztor Kisded gyermekeknek való katekizmusa (Debrecen 1597; RMNy 801), kérdés-felelet formában dolgozza fel a hittételeket, és a XVII. századból számos kiadása ismert. A Káté anyagának elsajátítását segítette az a módszer, amely a tárgyalt hitcikkeket részekre bontja, és így egészíti ki magyarázatokkal. Keresztúri Bíró Pál, I. Rákóczi György fiainak, Zsigmondnak és Györgynek a nevelője is így sajátíttatta el velük az úrvacsoravétel előtti vallásvizsgának (? konfirmációnak) az anyagát, amely a Heidelbergi Kátéra épült. A vizsga a gyulafehérvári udvarban a fejedelem előtt folyt, a tananyagot latinul (Keresztúri Pál: Christianus lactens…; Gyulafehérvár 1637; RMNy 1674), majd magyarul is kiadták: Keresztúri Pál: Csecsemő keresztyén, mellyet az tekintetes és nagyságos urak az Rákóczi György és Zsigmond Istennek segítségéből, az egész jelen valóknak nagy örvendezésekkel, dicséretesen és igen boldogul el mondottanak, mikor igaz vallásokban való szép épületekről abban az próbában bizonságot tennének, mellyet az Erdélyországnak kegyelmes fejedelme az Úr Vacsorája előtt kívánt hallani. Kisasszony [augusztus] havának 15. napján az 1637 esztendőben, melyre nézve az ő nagyságok két fia másod nap az Úr vacsorájához való járulással az fejérvári templomban leg elsőben hiteket meg pecsételték. Kereszturi Pál, az urak ő nagyságok mestere által. (Fejérvárat 1638 [typ. principis]; RMNy 1721). A liturgikus keretek jellege vagy hiánya miatt ezt a vizsgát még nemigen nevezhetjük konfirmációnak.

Később  egyre gyakrabban (újra) kiadtak (protestáns) kátékat, volt úgy, hogy egyes gyülekezetek is. Illetve a káték olykor hittankönyvek kátémagyarázatok részei is lettek. Az evangélikusok például mindmáig többször megjelentették magyar fordításban Luther Kis kátéját (ld. fentebb). S megemlítem, hogy a szekularizáció hatását szintén tapasztaló Finn Evangélikus Egyház Luther Kis kátéját felhasználva és Eero Huovinen püspök által rövid, könnyen érthető szövegekkel kiegészítve 2000-ben egy kátét adott ki, amelyet minden finn háztartásba ingyen juttattak el.  E káté magyar fordítását, kiadását és a magyar evangélikusok közt való terjesztését ugyancsak a Finn Evangélikus Egyház anyagi segítsége tette lehetővé (Káté 2003). Külön figyelemre méltó például az első magyar (református) konfirmációs ágenda is, Piskárkosi Szilágyi Sámuel nem rég azonosított, 1751-ben készült, és annak idején többször és több tízezer példányban megjelent névtelen munkája, amelynek címe: Katekizmusi rövid oktatás azoknak, akik legelőször akarnak az Úrnak Szent Vacsorájával élni, és azon Alkalmatossághoz intézett Ágenda (Fekete 2007). Újabban modern kézikönyvként, magyarázatokkal is megjelent A katolikus egyház katekizmusa (Katekizmus 1994, vö. még1998). S a Heidelbergi Káténak szintén megjelent egy bizottság készítette új fordítása (Káté 2013) és egy kézikönyvben a magyarázata is (Fekete 2013). S külön kötetben is foglalkoztak a történetével és a teológiájával (Bartha 1965; Fekete és Ferencz 2013).   –  A reformáció, a Heidelbergi Káté és Erdély kérdéskörére lásd még Juhász 1996. Ezeket kitekintésként jegyeztem meg; e cikkben elsősorban a reformáció korai katekizmusaival foglalkozom.

Tanulságos, ha a RMNy eddig megjelent négy kötetéből a Tárgymutató segítségével sorrendben – ami egyfajta tágabb időrend – felekezetenként összevetjük a magyar nyelvű megjelent, illetve néha csak föltételezett  katekizmusok számát:  I. köt. (1473–1600): evangélikus (11), katolikus (4),[2], református (11, a református katekizmusok a XVI. század második felében jelennek meg); II. köt. (1601–1635): evangélikus: (3), katolikus (5), református (11), unitárius (4); III. köt. (1636–1655): evangélikus (-, 0), katolikus (1 és 1 latin–magyar), református (19, 7 magyar –latin), unitárius (3); IV. köt. (1656–1670): evangélikus (1 és 1 latin–magyar), katolikus (2 és 1 magyar –latin), (református (11), unitárius (1); ezekhez vö. még Dömötör 2006: 131–132.

Ezt a statisztikát, persze, még lehetne finomítani: a latin nyelvűek között evangélikusok, katolikusok és reformátusok is vannak, a németül és szlovákul írtak általában evangélikusok; latin és német nyelvű katekizmusokat külföldről is könnyen beszerezhettek, amik nincsenek benne az RMNy-ben. S figyelembe lehetne még venni a hitvallásokat, vallási tanításokat, stb.

Az azonban így is kitűnik – a más nyelvű itt fel nem sorolt adatokat is látva –,  hogy a katekizmusokat leggyakrabban a magyarok közt többségbe került reformátusok adták ki. S ez jó időre bizonnyal így maradt még akkor is, amikor a történelmi események, az ellenreformáció hatására később változott a felekezeti arány: a református többség csökkenő mértékben csak Észak-Kelet Magyarországon és Erdélyben maradt meg, Erdélyben pedig később az ortodox románok kerültek többségbe. Fokozatosan kialakult egy nemzeti-nyelvi viszonylagos csoportképződés is: a reformátusok általában magyarok, az unitáriusok is magyarok, az evangélikusok általában németek vagy szlovákok; katolikusok pedig egyaránt lehetnek magyarok, németek és szlovákok (a németek közül a svábok általában katolikusok, a szászok pedig evangélikusok). A románok, a szerbek és a ruszinok ortodoxok (később részben görögkatolikusok), a horvátok és a szlovének katolikusok. De ez nem egy zárt felosztás, a magyarok közt is lehetnek evangélikusok, a németek és a szlovákok közt is reformátusok, stb. S nyilván van asszimiláció, keveredés is, illetve mindezektől függetlenül létezik, létezhet  egyfajta Hungarus-tudat.

Mindenesetre az anyanyelvi iskolai oktatással is összefüggő magyar kátétanulás nyilván hatással volt a magyar nyelvi műveltség fejlődésére, adott helyzetben pedig az anyanyelv megőrzésére is. (S hasonlóan pl. a németek vagy a szlovákok számára is az anyanyelven való hitoktatás.)  A kátéhasználatot az is segítette, hogy a katekizmust olykor hozzákötötték a bibliához vagy a zsoltároskönyvhöz.

Két érdekes példát hozok a kátéhasználattal kapcsolatban. Az első a szilágysági Varsolcról való és 1683 körüli: „Szanto Föld vagyon Nr 4 … mellyeket a falu ketszer kétszer meg szánt, Praedikator magvaval be vét es az leanzok kiket Catechizal aratasb(an) segiteni az Pastor(na)k  tartoznak” (SzT VI, katekizal a.). Tehát itt a pap fizetéséhez hozzátartozott, miszerint a helybeli lányok munkával viszonozzák, hogy őket a pap a katekizmusra tanítja. A második példa pedig azt mutatja, hogy Bethlen Kata nemcsak a saját gyűjteményébe és használatára vásárolt könyveket, hanem ajándékozás céljából is. Egy, az olthévizi református gyülekezet történetéről 1735-ben írt kézirat erről így emlékezik meg: „… hogy a tiszta Tudomány nagyobb nevekedést vehetne itt és jövendőre is gyökeret verne, a Méltóságos Patróna asszony a Falusi Gyermekeket sok kedvezéssel, ajándékotskákkal s ditsiréssel édesgeti vala, akik magokat tanulásra adták, azoknak  maga a Méltóságos Patróna asszony könyveket küldött, melyeket kiis osztottunk a tanulóknak, Grammatikákot, Rudimentákat, Öreg és Kis Catechesiseket, Férfinak s Leánynak való Ábécéket, Soltárokat, szám szerint negyven két darab könyvet, ennek felette a conversusok közül az olvasni tudóknak Uj Testamentumot, öreg catechesist, Impressumat  s némelyiknek maga vett és küldött a Patróna Aszszony”.  1744-ben pedig az udvari papja azt jegyezte fel, hogy „Procuráltatta a Méltóságos G. Aszszony az Ekklésia számára szép könyvetskéket, u. m. Impressumokat, Soltaros könyveket, Catechismusokat, Ábécés Könyveket, hogy mind a nagyok gyakorolhatnák magokat a kegyességben, mind a kisdedek épületet vehetnének a tisztességes tudományokban és a jó erköltsükben” (Szabó 1997).  Persze, nem minden falunak volt ilyen szerencséje.

Mészáros István (1981: 213) pedagógiatörténész egy kézikönyvében külön és kiemelten emlékezik meg a katekizmusoktatásról. Azt írja, hogy a korábbi, 15. századi városi-plébániai iskolák oktatásának természetes velejárója, segítője volt az anyanyelv. A belőlük kialakult humanista gimnáziumok azonban a 16. század elején már a latin nyelvű tanításra törekedtek. A század második felében az immár protestánssá vált iskolák ezt a gyakorlatot átvették, „de a kezdő kisgyermekeket újszerű anyanyelvi hitoktatásban részesítették: a számukra készített kis katekizmus anyagát tanultatták meg velük, hogy minél korábban a gyermeki szinten megfogalmazott hittételek birtokába juttassák őket. E kisgyermekeknek szánt katekizmusoktatás jelentős újszerű oktatástechnikai újítással járt együtt. Az anyanyelvű nyomtatott tankönyv ekkor került be az iskolába, első ízben ekkor vált az iskolai oktatómunka legfontosabb eszközévé. Az első magyar nyelvű katekizmuskönyvecskéket protestáns prédikátorok írták, protestáns nyomdák nyomtatták ki”. Majd azt mondja, hogy a reformátorok buzgolkodásának következtében  nőtt meg jelentősen „a magyar nyelvű nyomtatott könyvek száma, vallásos és világi témájú olvasnivalót egyaránt adva az olvasni tudóknak, elsősorban a városokban és a mezővárosokban”. A magyar művelődésnek a reformáció fő szakaszában egyébként is leginkább Erdély volt a letéteményese, olyan fejedelmek mellett, mint a katolikus Báthori István és a református Bocskai István, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György. S ekkor és még később, Erdély romlása, majd a fejedelemség függetlenségének megszűnése (1711), a Habsburg-uralom alatt is elsősorban az ottani protestáns értelmiség teljesítménye volt a meghatározó.

Noha fentebb vázoltuk a katekizmusok jelentőségét (mint a MKL is írja, tanításuk a XVI. század közepétől a katolikus iskolákban is a reformáció hatására indult meg), természetesen a magyar reformációnak is legfontosabb hittani és ehhez kötődő nyelvi programja a Biblia anyanyelvű terjesztése és magyarázata volt. Nálunk a Biblia első teljes magyar fordítása is, mint ismeretes, a reformáció hatására született meg. Egy Heltai Gáspár által szervezett közösség 1551 és 1556 között több kötetben néhány ószövetségi könyv híján már az egész Bibliát lefordította. Bornemisza Péter is ebből idéz. Ezt, Félegyházi Tamás 1586-ban megjelent Újszövetség-átültetését (Debrecen RMNy 584) s más fordításrészleteket, illetve az eredeti héber és görög szöveget, valamint a Vulgatát és a külföldi szakirodalmat is megtekintve, tanulmányozva, az első teljes magyar bibliafordítást Károlyi Gáspár és néhány munkatársa készítette el, ami  Vizsolyban jelent meg 1590-ben (RMNy 652). Károlyiék bibliafordítása a XVI. század legnagyobb egyházi és művelődési teljesítménye. Százegynehány, esetenként javított, illetve revideált szövegkiadása közül külön is megemlítem Szenci Molnár Albert (Hanau 1608, Oppenheim 1612), Misztótfalusi Kis Miklós (Amszterdam 1685, kötéséről Aranyas Bibliának is nevezett) és Köleséri Sámuel kiadását, az úgynevezett Váradi Bibliát, amelynek a nyomtatását  – mivel a török közben elfoglalta Váradot –, Kolozsváron fejezték be 1661-ben. A Károlyi-fordítás nagy, 1908-as, egy bizottság végezte revíziója, az azóta elkészült javított és revideált új fordítás (1975, 1990, 2014) mellett, ma is velünk él, és a református egyházban hivatalosan is használható. A Vizsolyi Biblia, Károlyiék fordítása az a könyv, amelynek kiadásai a magyar nyelvre, irodalomra és művelődésre is minden más könyvnél nagyobb hatással voltak.

Elismerjük azonban a szintén jó színvonalú első teljes magyar nyelvű katolikus fordítású Bibliát is (1626), amelyet Káldi György készített (s amelynek a megjelentetését anyagilag Bethlen Gábor is támogatta). Vagy például Pázmány Péternek, a magyar ellenreformáció kiemelkedő alakjának a kiemelkedő egyházi irodalmi munkásságát is, amely szintén hozzájárult a magyar nyelvhasználat fejlesztéséhez, az irodalmi nyelv kialakulásához. Egy számszerű összevetés azonban jól mutatja, mekkora a különbség a két fordítás elterjedtsége, és így nyelvi hatása között is. A katolikusok ugyanis korábban nem szorgalmazták a Biblia széles körű olvasását, azt a papság közvetítésével tartották kívánatosnak. Mire  a Káldi-fordítás harmadik kiadása (Buda, 1782) megjelent, a Károlyiékénak már a harmincegyedik. „Pedig a protestáns bibliakiadást a Habsburg-rendszer eltiltotta hazánkban. 1608-tól 1794-ig református és evangélikus fordítások, illetve kiadások mind csak külföldön jelenhettek meg: Németországban, Hollandiában és Svájcban. Az egyetlen kivétel a Váradi Biblia 1660-ban, amelyet az erdélyi fejedelmek védelme alatt nyomtattak Nagyváradon” (Bottyán 2009: 72).

Luther Márton ösztönözte és fontosnak tartotta az anyanyelvi éneklés ügyét is. Számos régi magyarra fordított vagy eleve magyarul írt protestáns ének – igaz, sokszor megrövidítve vagy nyelvileg (némileg) módosítva –, benne van a mai református, valamint az evangélikus vagy az unitárius gyülekezeti énekeskönyvekben is. Közülük is kiemelkedik a bibliai százötven zsoltárnak a Szenci Molnár Albert készítette verses fordítása-parafrázisa, amelyekből, amelyeket szintén tanítottak, tanítanak a protestáns, elsősorban a református iskolákban, s amelyeknek szintén jelentős nyelvi hatása is volt.  A bibliafordításokról, a protestáns egyházi énekekről igen sokat írtak már (ld. pl. Barcza 1990; Bottyán 2009; Csomasz Tóth 1950; Dobszay 1996/1997; Hubert 2004; A. Molnár–Oszlánszki 2012). Ezért is e témakörökre most csak igen röviden, jelzésszerűen tértem ki. – Azt gondolom azonban, hogy kátéirodalmunk, annak története is, az eddigieknél több figyelmet érdemelne, netán egy részletesebb összefoglalást is.

S végül még egy mondandó. A katolikus és a protestáns felekezetek között ugyan jórészt ma is megmaradtak a tanbeli különbségek, de az egyházpolitikai, társadalmi ellentétek gyakorlatilag megszűntek. S a lényegében közös vallási, erkölcsi tanítás mellett – ha csak a nyelvi szempontot nézzük is – mindnyájan hozzájárulnak az anyanyelv ápolásához, hagyományainak őrzéséhez – s főleg kisebbségi helyzetben –, a nyelvi és a nemzeti identitás megtartásához is. És ezzel  a reformáció egyik örökségét is tovább viszik.

Jegyzetek

 Barcza József  (szerk.) 1990. Emlékkönyv a Vizsolyi Biblia megjelenésének 400. évfordulójára. A Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya, Budapest.

Barta Gábor 1986. Az Erdélyi Fejedelemség első korszaka (1526 – 1606). In: Erdély története három kötetben. Főszerk. Köpeczi Béla. Erdély története I. köt. Szerk. Makkai László, Mócsy András. Akadémiai Kiadó, Budapest. 409 – 541.

Bottyán János 2009. A magyar Biblia évszázadai. 2., átdolgozott kiadás. A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest.

Buzogány Dezső (a kiadványt gondozta, az előszót írta) 2010. Marosvásárhelyi hitvallás 1559. Erdélyi Református Egyházkerület, Kolozsvár.

Csomasz Tóth Kálmán 1950. A református gyülekezeti éneklés. Magyar Református Egyház, Budapest.

Dobszay László 1996/1997. A magyar népének-törzsanyag felekezeti megoszlása. Magyar Egyházzene 4: 275–283.

Dömötör Adrienne 2006. Régi magyar nyelvemlékek a kezdetektől a XVI. század végéig. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Fekete Csaba (sajtó alá rend., szerk., kísérő tanulmány)  2007. Első konfirmációs ágendánk (1751). Szilágyi Sámuel névtelen munkája. Tiszántúli Református Egyházkerületi Gyűjtemények, Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Miskolci Egyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszéke, Debrecen.

Fekete Károly 2013. A Heidelbergi Káté magyarázata. A Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, Budapest.

Heidelbergi Káté 1563/2013. A Heidelbergi Káté. Szerk. A  Magyar Református Egyház Generális Konventjének kátészerkesztő bizottsága. Kálvin Kiadó, Budapest.  A Heidelbergi káté új fordítása. reformatus.hu/egyhazunk/mutat/6216/

H. Hubert Gabriella 2004. A régi magyar gyülekezeti ének. Universitas Könyvkiadó, Budapest.

Juhász István 1996. Hitvallás és türelem. Tanulmányok az Erdélyi Református Egyház és teológia 1542–1792 közötti történetéből. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Református-Evangélikus Karának Tanárai, Kolozsvár.

Káté 2003. Káté. Evangélikus keresztyén hitünk rövid összefoglalása. A Katekismus (Edita, Helsinki, 2000) c. kiadványt finnből ford. Joób Máté. Luther Kiadó, Budapest.

Katekizmus 1994. A katolikus egyház katekizmusa. Szent István Társulat, Budapest. Javított részek. Uo., 1998.

Luther, Martin 1529/2008. Dr. Luther Márton Kis Kátéja. Nyolcadik kiadás. Luther Kiadó, Budapest.

Melanchthon, Philipp /1997. Briefe für Europa. Levelek Európának. Internationale Wanderausstellung zum 500. Geburstag Philipp Melanchtons. Nemzetközi vándorkiállítás Melanchthon Fülöp születésének 500. évfordulója alkalmából. Melanchthonhaus, Bretten.

Mészáros István 1981. Az iskolaügy története Magyarországon 996–1777 között. Akadémiai Kiadó, Budapest.

MKL = Magyar katolikus lexikon I–XV. Főszerk. Diós István. Szent István Társulat, Budapest, 1993–2010. Ld. még: lexikon. katolikus.hu

A. Molnár Ferenc 2011a. A korai magyar tízparancsolat-szövegek hagyományozódásáról. In: Languages and Cultures in Research and Education. Jubilee Volume Presented to Professor Ralf-Peter Ritter on His Seventieth Birthday. Edited by László Kálmán Nagy, Michał Németh, Szilárd Tátrai. Jagellonian University Press. Cracow. 173–186.

A. Molnár Ferenc 2011b. Mikael Agricola Abckiria és Dévai Bíró Mátyás Orthographia Vngarica című műveinek összehasonlító vizsgálata (Magyar nyelvtörténet és finnugrisztika). In: Congressus XI. Internationalis Fenno-Ugristarum. Piliscsaba, 9–14. VIII. 2010. Pars IV. Dissertationes sectionum: Linguistica. Redegunt: Sándor Csúcs, Nóra Falk, Viktória Tóth, Gábor Zaicz. Reguly Társaság. Piliscsaba. 310–316.

A. Molnár Ferenc – Oszlánszki Éva 2012. Szenci Molnár Alber zsoltárainak szöveghagyományozódásáról. Második bővített és javított kiadás. Debreceni Egyetem, Magyar Nyelvtudományi Tanszék, Debrecen.

Monok István 1996. Nemzeti nyelvű olvasmányok a XVI–XVII. századi Magyarországon.  In: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Kovács András, Sipos Gábor és Tonk Sándor. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár. 393–401.

RMNy = Régi magyarországi nyomtatványok. [I. köt.] 1473–1600; II. köt. 1601 – 1635; III. köt. 1636 – 1655; IV. köt. (1656 – 1670). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971, 1983, 2000, 2012.

Szabó Ágnes 1997. Bethlen Kata és könyvtárának rekonstrukciója. In: Simon Melinda – Szabó Ágnes: Bethlen Kata könyvtárának rekonstrukciója. Scriptum Kft., Szeged. Ld. még: mek. oszk.hu/03100/03148/html/

SzT VI = Erdélyi magyar szótörténeti tár. Anyagát gyűjtötte és szerkesztette
† Szabó T. Attila. Akadémiai Kiadó – Kriterion Könyvkiadó, Budapest – Bukarest, 1993.

Zvara Edina (sajtó alá rend.) 2003. „A keresztyén olvasónak”.  Magyar nyelvű bibliafordítások és -kiadások előszavai és ajánlásai a 16–17. századból. Balassi Kiadó, Budapest.

*A cikk nagy része a Magyar Nyelv Napjai során az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége 25. évfordulóját ünneplő ülésen Kézdivásárhelyen 2017. máj. 12-én és az Anyanyelvi Konferencia Gátszakadás. A Biblia nemzeti nyelveken című konferenciáján 2017. nov. 6-án elhangzott előadás egy kisebb részének szerkesztett és nagy mértékben bővített szövege.

[1] Ez az eddig négy kötetben megjelent kézikönyvsorozat minden megtalálható vagy azonosítható, feltehető régi magyarországi vagy külföldön magyarul (is) megjelent könyvet ismertet; időrendben és sorszámmal ellátva tárgyalja őket. Ld. még Irodalomjegyzék. A régi könyvcímeket, szövegeket hangalakjuk megtartása mellett mai betűtípusokkal és a mai helyesírás szerint írom, a kiadás helyét pedig a mai magyar névalakban (is). Az RMNy könyvleírásaiból szó szerint is veszek át. .

[2] Közülük külön említsük meg Telegdi Miklós egy fordítását: Az keresztyénségnek fundamentomiról való rövid könyvecske…  (Bécs 1562; RMNy 173).