Közszolgálat

A közszolgálat definíciójára a nemzetközi szakirodalom három értelmezési keretet ajánl fel:

1. dolgozók, személyek csoportjára vonatkozik;
2. a közszféra személyzeti rendszerét jelenti;
3. a közszolgáltatások biztosításának átfogó rendszere.

A nemzetközi kutatások kizárólag az első két értelmezésbe tartozó kérdésekre irányulnak. A brit fogalomhasználat, árnyalva a közszolgálatot a public service kifejezés alá sorolja az állam által alkalmazott tanárokat, orvosokat, stb. is, míg a civil service kifejezés vonatkozik a közigazgatás szűkebb értelemben vett hivatalnokaira. A magyarországi közszolgálattal foglalkozó szakirodalom még szelektívebb, mert kizárólag a 2. értelmezéssel, a közszféra személyzeti rendszerével foglalkozik. Ezen redukcionista értelmezés szerint a közszolgálat alatt egyedül a közigazgatás hivatalaiban dolgozók értendők, így abból értelemszerűen kimarad a közszolgálati média intézményrendszere. Mindezzel szemben a meghatározás 3., kiterjesztett értelmezése a közszolgáltatások biztosításának minden elemét átfogja, s a közigazgatás mellett magában foglalja a közszolgáltatásokat közvetlenül biztosító intézményrendszer tevékenységét, az iskolák, kórházak működését, a tűzoltóságot és a közszolgálati média intézményeit stb. Kiterjesztett értelemben a közszolgálati tevékenységet – állami finanszírozás mellett – magántulajdonú szervezetek is végezhetik, amennyiben megfelelnek a feladattal összefüggő szakmai, minőségi követelményeknek.

Közszolgálati média

 Közszolgálatinak azokat a médiumokat nevezzük, amelyek a közszolgálati alapelvek szerint működnek, közérdekű, az össztársadalmi véleményspektrum azonos súlyú ábrázolását biztosító, állampolgári véleményalkotást garantáló sokszínű tájékoztatást biztosítanak. A közszolgálati médiumok állami tulajdonban előfizetési díjakból, vegyes finanszírozás esetén az állami költségtérítés mellett, reklámbevételekből működnek. Magyarországon 2002-től, miután a Medgyessy-kormány eltörölte az előfizetési díjat, a közszolgálati televízió, rádió és hírügyökség döntő részben állami támogatásokból, elenyésző mértékben pedig reklámbevételekből, illetve a hírkereskedelem bevételeiből, vegyes finanszírozással működik.

A közszolgálati média feladata az előfizetési díjprivilégium vagy a közvetlen állami támogatás/költségtérítés ellenszolgáltatásaként a lakosság teljes körű rádiós és televíziós alapellátásának biztosítása. Az alapellátás egyaránt felöleli a hírszolgáltatási, oktatási, kulturális és szórakoztató tartalmak előállítását és közvetítését. Európa legtöbb országában a közszolgálati médiumok maguk határozzák meg alapellátási feladataik tartalmát. Az alapellátás ellenőrzésére és a programpolitika irányelveinek meghatározására társadalmilag releváns csoportok képviselőiből tanácsokat vagy kuratóriumokat rendelnek az intézmények mellé.

 Európai tájékoztatási modell

Európában a közszolgálati média kialakulása történelmi-kulturális előzményekre tekint vissza. A közösségeknek a sorozatos háborúkkal és etnikai feszültségekkel szemben védelmet nyújtó állam mindig jelentős szerepet kapott, miközben magas volt az egyes közösségek és államok integratív képessége is. A modellre hatott az a tradicionális nézetrendszer is, amely egyfajta közérdekre, közjóra vonatkozó felfogást is keretbe foglalta, amely az individuális érdekek fölött áll, és amelyet az egyéni érdekekkel szemben, a közösségi érdekek védelmében kívánatos érvényre juttatni. Ebben a nézetrendszerben a közjó mellett külön hangsúlyt kap a nemzeti kultúra ápolása és a hagyományok tisztelete, és a mindezek mediatizálásához szükséges kommunikációs szuverenitás és autonómia. A köztájékoztatás értékét – szemben az észak-amerikai tájékoztatási modellel – nem a piaci profitabilitás határozta meg, a nézők nem fogyasztók, hanem állampolgárok, akiknek alapvető joga a közinformációkhoz való hozzáférés. Az Európai tájékoztatási modellt az elmúlt évtizedekben a digitális technológiai forradalmakon keresztül megvalósuló globalizáció, a fogyasztóközpontú szemlélet és az állami szabályozottság csökkentése erős kihívás elé állították. Az európai közszolgálati modell gyakorlati működésében jelentkező problémák az állami tulajdonú média korlátai, illetve az új technológiák piacosítása, valamint az Európai Unió egységes audiovizuális szabályozásának nemzeti médiarendszerekre gyakorolt hatásai következtében alakultak ki. A globális és az európai integrációs kihívások elsődleges színtere a nemzetállam, e kihívások pedig a nemzeti tájékoztatási monopólium, a közszolgálati média gyengítésére irányulnak, különös tekintettel arra, hogy a közszolgálati média eredeti erősítése, valamint a nemzeti érdekek, értékek és vélemények megjelenését biztosító tartalomszolgáltatás fenntartása volt.

A magánérdekek közérdek fölé helyezése elsősorban a média gyenge szabályozásában és a közszolgálati tájékoztatás fokozatos térvesztésében mutatkozott meg. A globalizáció folyamatainak érvényesülése odáig vezetett, hogy napirendre került a történeti állam lerombolásának programja is, a társadalmi szerveződés új formáinak létrehozása, egy új világrend kialakítása.

A közszolgálati média a világ legtöbb országában jelentős ideológiai, politikai és technológiai problémákkal és kihívásokkal szembesül. A legnagyobb kihívással azokban a társadalmakban találkozik, amelyekben a közszféra háttérbe szorult a neoliberális működési elvekhez kötődő privát szférával szemben. A közönség szórakozási igényeit kiszolgáló műsorstruktúrával és a bajtematikával átitatott hírműsorokat működtető magántulajdonú kereskedelmi médiával szemben jelentős lépéshátrányba került a közszolgálati média.

Bajtematika

A bajtematika a kereskedelmi média hírműsoraira jellemző, extremitásokat megjelenítő szerkesztési elv. Eszerint a hírek élén nem a nap legfontosabb történései, hanem a leginkább figyelemfelkeltő események állnak, amelyek általában bűncselekményt vagy valamilyen sokkoló történést jelenítenek meg. Az RTL Klub és a TV2 1997-es indulásától kezdve Magyarországon is megfigyelhető volt, hogy a két kereskedelmi tv-csatorna esti híradóinak szerkesztése eltért a közszolgálati híradóétól. A bajtematikára épülő hírműsorokat uralják a balesetekről, gyilkosságokról, háborúkról és a természeti katasztrófákról szóló hírek. A streaming szolgáltató csatornákon is valósággal hemzsegnek az erőszakos jeleneteket, gyakran brutalitást tartalmazó filmek. Annak ellenére, hogy Magyarországon több mint ötven, kábelen elérhető magyar nyelvű televíziós csatorna és streamingszolgáltató működik, a kereskedelmi szolgáltatók hírműsoraiban, de szórakoztató műsorelemeiben is lényegében a bajtematikára épülő tartalmakat előtérbe helyező szerkesztési stratégia érvényesül.

 Globális közszféra

 A kereskedelmi média korszaka a tartalmi kínálat és a széles körű szórakozási lehetőségek ellenére nem bővítette az állampolgárok közinformációkhoz való hozzáférését és beleszólását a műsorkészítés folyamatába. Colin Sparks globális közszféráról szóló elméletében a közönség mellé állt, amikor a globális vállalkozók korábban „magánügynek” tekintett médiavállalkozásait szoros összefüggésbe hozta a közérdekkel és a közüggyel. Oscar Negt és Alexander Kluge rámutatott arra, hogy a burzsoá demokrácia kezdeteitől fogva küzdelmet folytatott annak érdekében, hogy a közéleti viták és kérdések határait meghúzza, és a magántulajdon kérdését a közügyekből kirekessze. Az idézett kutatók álláspontját igazolták vissza azok a kialakult modellek, amelyekben a közéleti diskurzust meghatározó tartalmakat néhány magántulajdonú médiaközpont állította elő, miközben a médiafogyasztókért való versengésben hátrányba került közszolgálati médiumok valóságos küzdelmet folytattak közönségük megtartásáért, sokszor puszta megmaradásukért. Magyarországon például 1997-től a két országos földi sugárzású kereskedelmi televízió alkotta oligopólium határozta meg a televíziós piacot úgy, hogy 2013 végéig mindkét társaság külföldi tulajdonban állt.

 Funkcionális közszolgálat

 A funkcionális közszolgálat elméletét a közmédia szervezeteinek atlernatívájaként Christian Nissen fogalmazta meg az ezredforduló előtt. Hipotetikus elméletével a közszolgálati tájékoztatással összefüggő kihívásokat és feladatokat neoliberális, piacközpontú keretrendszerbe igyekezett foglalni. Nissen több ponton vitatott rendszerfelfogása alapvetően abból a tézisből indult ki, hogy a közszolgálati tájékoztatás megváltozott piaci körülmények és médiafogyasztási szokások hatására már nem a közszolgálati intézményrendszerhez, hanem a közszolgálati feladatokhoz kötődik. Az elmélet szerint az elavult állami intézményi szemléletet fel kell váltani a funkcionális közszolgálat szemléletmódjával. Nissen a funkcionalizmusra hivatkozva egyenesen azzal a felvetéssel élt, hogy a közszolgálati feladat ellátására a kereskedelmi műsorszolgáltatók is pályázhatnának. Érdemes ugyanakkor megjegyezni; hogy a közszolgálati feladatok meghatározása egyes esetekben elválaszthatatlan a közszolgálati intézmények strukturális kérdéseitől. A feladatközpontú szemléletet az új-zélandi médiarendszerben 1988-1991 között elindított radikális neoliberális kísérlet kudarca után maga Nissen is kénytelen volt elvetni.

Nissen funkcionális elmélete a technológiai forradalmak és az újmédia, azon belül a közösségi média hatására napjainkra észrevétlenül a megvalósítás első szakaszába lépett. A nemeztállamok kormányzatai és közintézményei egyre inkább professzionális szakembereket alkalmaznak annak érdekében, hogy közcélú tartamaikat a hagyományos közszolgálati rádió és televízió csatornák és a print média mellett, a magántulajdonban működő digitális platformokon is minél szélesebb körben osszák meg a célközönségükkel és szablyák a felhasználók igényeire. A magántulajdonban, piaci elvek alapján működő újmédia közszolgálati tartalmakkal való ellátottsága és állami hirdetésekkel való finanszírozása Nissen funkcionális közszolgálati elméletének megvalósulása.

Miközben a hagyományos média közvetítő szerepe, társadalmi ellenőrzése, szakmaisága, etikai és szabályozási vetülete egyre inkább háttérbe szorul, előtérbe kerülnek az újmédia nagy tech óriások által vezérelt, algoritmusokra építő változatai. A folyamat kongnitív disszonancia állapotát eredményezi az állam számára. Miközben az állam a közönség elérése érdekében anyagilag támogatja a digitális médiafelületeket, kénytelen tudomásul venni az ezzel járó negatív hatásokat. Az újmédia individualizálja az egyént, elbizonytalanítja a valósághoz való kapcsolatát, elősegíti az elszigetelt közösségek létrejöttét és a társadalmi kohézió és az állami részvétel ellen ható folyamatok kibontakozását és az intézményesült sajtó elsorvadását.

Kiberdemokrácia

Az újmédia, azon belül is elsősorban a közösségi média nyújtotta költségtakarékos kommunikációs csatornák új közösségszervező lehetőségeket, egyfajta interneten érvényesülő demokráciát teremtettek. A honlapok, csetoldalak, a közösségi média és az egyéb közösségformáló internetes lehetőségek kialakították – elsősorban a fiatalabb korosztályok számára – a hagyományos médiahasználat alternatíváját. Az internetgeneráció aktív korba lépve drasztikusan átrendezte – és folyamatosan átrendezi – a tájékoztatás korábbi meghatározó formáit, aminek egyik azonnali vesztesévé a nyomtatott sajtó vált. A folyamat hatással van a fiatalok interperszonális kapcsolataira és szabadidő-felhasználására is, amennyiben a személyes kapcsolatokat és társas időtöltést egyre inkább az elmagányosodást erősítő, fizikai értelemben a társaktól, partnerektől távol végzett kommunikációs tevékenységek váltják fel. A kiberdemokrácia egyaránt erős kihívás elé állítja az állami és a globális kereskedelmi média képviselőit. Az állam számára a közösségszervező technikák drasztikus változása és az individualizáció, a hagyományos médiapiac szereplői számára pedig az interneten forgalmazott közösségi üzenetek ingyenessége következtében széttöredező finanszírozási modell jelenti a legfőbb problémát.

 Kreatív rombolás elmélete

 A közszolgálati médiát érintő technológiai forradalmak jó ideig illeszkedtek a Joseph Alois Schumpeter osztrák származású amerikai közgazdász által megfogalmazott kreatív rombolás teóriájába. Ennek értelmében az innovátor/vállalkozó azáltal zavarja meg a korábban megszokott körfolyamatokat, hogy új módokon cselekszik, vagy új dolgokat tesz. A piaci termelés alkotó rombolásáról szóló teóriája szerint a vállalatokban megtestesülő új, innovatív kombinációk a régiek mellé lépnek, majd elszívják tőlük az erőforrásokat, majd átveszik a vezető szerepet és kiszorítják őket a versenyből. Ezzel a vállalkozó a hosszú távú gazdasági fejlődésben játszik szerepet, tevékenysége lényegében a kapitalizmus evolúciójának forrása, az ,,alkotó rombolás” megvalósítója. Az innováció egyesek számára felemelkedést, másoknak deklasszálódást eredményez, beszéljünk akár vállalatokról, akár családokról vagy konkrét személyekről.

Az elmélet posztmodern kori érvényességét a negatív egyéni és társadalmi következmények hatására többen megkérdőjelezik. A digitális platformokra épített újmédia schumpeteri értelemben innovatív, a korábbi médiapiaci status quo-t megváltoztató, gazdasági fejlődést generáló változásnak tekinthető, ugyanakkor olyan felforgató erejű technológiának tekinthető, amelynek romoló ereje minden korábbit felülmúló módon érvényesül.

A digitális forradalom alapja az internet, platformja pedig a globális közösségi szuperhálózat. Az internethez kapcsolódó kulcsjogok az amerikai kormányzathoz, a közösségi média, a FANG (Facebook, Amazon, Netflix, Google) pedig egy exkluzív amerikai vállalkozói körhöz tartozik.  A kereskedelmi médiára jellemző közönségigényeknek való megfelelés a múlté, a jogi felelősség érvényesítésének lehetősége, amelyek korábban a sajtó elszámoltathatóságát biztosította a FANG esetében a minimálisra csökkent. Emily Bell, „A Facebook megeszi a világot” című cikkében egyenesen arra jutott, hogy a közösségi média napjainkra már nem csak a híreket és a hagyományos újságírást kebelezte be, de hatással van a politikai kampányokra, a bankrendszerre, a szórakoztatóiparra, a kereskedelemre, sőt a kormányzatokra és a nemzetbiztonságra is. A felforgató erejű technológiák és hálózatok mögött álló nagyvállalatok számára profitorientációjuk mellett kulturális imperializmust is folytatnak és felforgató hatású társadalmi-politikai mozgalmakat támogatnak és élen járnak a progresszív politikai témák tematizálásában.

Felhasznált irodalom:

Antal-Gazsó-Kubínyi-Pelle: Médiabefolyásolás, az új kislexikon. Budapest, Századvég, 2016

Emily Bell: Facebook is eating the world. Columbia Journalism Review, 2016. március 7., www.cjr.org/analysis/facebook_and_media.php

Ferguson, Niall: A tér és torony. Budapest, Scolar Kiadó, 2021

Virilio, Paul: Az információs bomba. Budapest, Magnus Design Studio, 2002