Polgári és büntető törvénykönyvünk egyaránt védi a magántitkot, melynek védelme kiterjed különösen a levéltitok és a hivatásbeli titok oltalmára. A magántitok megsértése enyhébb esetben polgári jogi természetű személyiségi jogi igényt keletkeztet, súlyosabb esetben büntetőjogi jogkövetkezményekkel is jár.[1]

Bizonyos hivatások gyakorlói titoktartásra kötelezettek a hivatásuk gyakorlása során vagy az azzal összefüggésben tudomásukra jutott adatok és információk vonatkozásában. A hivatáson alapuló titoktartási kötelezettséget jogszabály vagy az adott hivatás gyakorlásának elveit rögzítő szabályzat (pl. etikai kódex) írja elő. Felmerül a kérdés, hogy melyek azok a hivatások, amelyeknek gyakorlói titoktartási kötelezettséggel terheltek. Eljárási törvényeink, a polgári perrendtartásról és a büntetőeljárásról szóló törvény, nem nevesítik, hogy mely hivatásokhoz kapcsolódik titoktartási kötelezettség, csupán utalnak arra, hogy azok a személyek, akik hivatásuknál fogva titoktartásra kötelesek, megtagadhatják a tanúvallomást, ha azzal titoktartási kötelességüket sértenék meg.[2] Ez a jog kizárólag abban az esetben nem illeti meg őket, ha az érdekelttől, attól tehát, akit a titok érint, felmentést kaptak. A titoktartási kötelezettséggel terhelt hivatások kimerítő felsorolására nincs lehetőség, mert egyetlen olyan jogszabály sem látott napvilágot, amely ezt a kérdést egyértelműen és egységesen rendezné. A gyakorlat tükrében megállapítható, hogy titoktartásra kötelesek például az ügyvédek, az orvosok, a banki alkalmazottak, az egészségügyi dolgozói munkaviszonyban állók, ideértve azokat is, akiket egészségügyi szolgáltatóhoz fűz munkavégzésre irányuló jogviszony. Hasonló megítélés alá esnek a gyógyszerészek, a közjegyzők, a pszichológusok, továbbá a katolikus papok, a református és evangélikus lelkészek. Érdekesség, hogy a titoktartási kötelezettség forrása nem mindig törvény, hanem sok esetben alacsonyabb szintű jogszabály, például szakmai etikai kódex. Míg például a pszichológusok és a gyógyszerészek ez utóbbira hivatkozhatnak, addig az ügyvédi, közjegyzői és orvosi titoktartás jogszabály rendelkezésén alapszik. A papok és a lelkészek titoktartási kötelezettsége a kánonjog körébe tartozó olyan kódexekből következik, mint az Egyházi Törvénykönyv, a Magyar Református Egyház 2013. évi I. törvénye és a Magyarországi Evangélikus Egyház Zsinatának 2005. évi III. törvénye. Példaképpen nézzük meg, miként fogalmaz két olyan jogforrás, amely titoktartási kötelezettséget állapít meg a hatálya alá tartozó hivatásgyakorlókra nézve!

Célszerű először az ügyvédi törvény szigorú rendelkezését górcső alá venni. E jogszabály szóhasználatában ügyvédi titoknak minősül minden olyan tény, információ és adat, amelyről az ügyvédi tevékenység gyakorlója e tevékenysége gyakorlása során szerzett tudomást. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az ügyvéd az ügyféllel folytatott konzultáció minden részletét köteles ügyvédi titokként kezelni, és azt sem fedheti fel, hogy egy adott személy az ő ügyfele-e vagy sem. Jogi szakkifejezéssel élve tehát az ügyvédi titok fogalmát kiterjesztően kell értelmezni, és már az is ügyvédi titoksértésnek minősül, ha az ügyvéd mások jelenlétében saját ügyfelét megnevezi, vagy egy adott személyről – például bírói kérdésre – azt állítja, hogy az az ő ügyfele. Természetesen nem minősül ügyvédi titoksértésnek, ha az ügyvéd az adott személyt abban az ügyben nevezi ügyfelének, amelyben a jogi képviseletét ellátja. A törvény általános érvénnyel rögzíti, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlója köteles az ügyvédi titkot megtartani. A jogszabály nem csupán lehetővé teszi az ügyvéd számára a tanúvallomás tételének megtagadását bármely hatósági vagy bírósági eljárásban, hanem ezt kötelességként írja elő mindaddig, amíg az ügyvéd felmentést nem kap a titok jogosultjától, vagyis attól a személytől, aki az ügyvédi titokról rendelkezni jogosult.[3] Ennél is szigorúbb szabály vonatkozik a büntetőügyben eljáró védőre. Bizonyos kivételektől eltekintve a védő nem menthető fel titoktartási kötelezettsége alól az olyan információkra nézve, amelyekről védőként szerzett tudomást, vagyis ilyen kérdésekben egyáltalán nincs lehetőség tanúkénti meghallgatására, vallomástételének el nem hárítható, objektív akadálya van. Joggal merül fel a kérdés, hogy időben korlátozott-e az ügyvédi titok megőrzésének kötelezettsége, meddig nem oszthatja meg az ügyvéd az ügyvédi titoknak minősülő információkat. A jogszabály szerint az ügyvédi tevékenység gyakorlójának titoktartási kötelezettsége független az ügyvédi tevékenység folytatására létrejött jogviszony fennállásától, és az ügyvédi tevékenység gyakorlásának befejezése vagy a jogviszony megszűnése után is időbeli korlátozás nélkül fennmarad. Az idő múlása tehát egyáltalán nem hat ki az ügyvédi titoktartási kötelezettségre, és azt egyedül a titok jogosultjának kifejezett felmentő nyilatkozata szüntetheti meg. Hazánk jogrendjében az ügyvédi titok olyannyira abszolút védelmet élvez, hogy csupán kivételes esetben és többletgaranciát nyújtó eljárási szabályok betartásával (pl. ügyészi jelenlét mellett) lehet ügyvédi irodában házkutatást tartani vagy titkos megfigyelést folytatni.

A szigorú jogszabályi rendelkezések ellenére sem ritka, hogy bíróság előtti eljárásban ügyvédet idézzenek meg tanúként, mert például éppen ő rendelkezik olyan információkkal, amelyek egy adott ügy bírói megítélésekor jogilag jelentősek. Az olyan ügyvéd tehát, aki a titoktartásra vonatkozó szabályokat kevéssé ismeri, az idézésnek viszont jóhiszeműen eleget kíván tenni, könnyen válik saját buzgóságának áldozatává, ha megfeledkezik a hivatásából eredő speciális előírásokról. A bíróságok ugyanis csak kivételesen vetik fel maguktól, hogy fennáll-e a titoktartási kötelezettségben rejlő akadály, és annak megítélését, hogy tehető-e vallomás, legtöbbször a meghallgatandó ügyvédre bízzák. A gondosan eljáró ügyvéd tehát eleget tesz az idézésnek, a bíróságon azonban közli, hogy titoktartási kötelezettség terheli, alóla felmentést nem kapott, ezért vallomástételének akadálya van.

Az ügyvédi titoktartási kötelezettség egyébként nem csupán az adott ügyben elsődlegesen eljáró, ún. ügyintéző ügyvédre terjed ki, hanem az ügyvédi iroda többi tagjára is. Mivel az ügyfeleknek alapvető érdekük fűződik ügyeik hatékony és szakszerű viteléhez, ezért a törvény az ügyvédi irodán belül nem állapít meg olyan szabályokat, amelyek a működést, illetőleg a jogi képviselet megfelelő ellátását aránytalanul nehezítenék. Ennek megfelelően az ügyvédet nem terheli titoktartási kötelezettség alkalmazottjával, valamint a helyettes ügyvéddel szemben sem, de természetesen minden tőle telhetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy azok a személyek, akik az ügyvédi titokról jogszerűen szereznek tudomást, maguk is megőrizzék azt. A lelkiismeretesen eljáró ügyvédnek tehát meg kell bizonyosodnia arról, hogy az ügyvédi titkot jogszerűen megismerő személyek megfelelően gondoskodnak-e a rájuk bízott ügyvédi titok védelméről. Ez a gyakorlatban – a rendkívül körültekintő eljárás és kiválasztás mellett – szigorú titoktartási nyilatkozat aláíratását is jelenti.

Alapvetően hasonló jogi megítélés alá esik az orvosi titok is.[4] A hatályos jogszabályok az egészségügyi adatok bizalmas kezeléséhez, titokban maradásához fűződő jogot alapvető betegjogként kezelik, vagyis – szemben az ügyvédi titokra vonatkozó rendelkezésekkel – nem a kötelezettség, hanem a jogosultság irányából közelítenek, és ez utóbbiból, a betegek alapvető jogából eredeztetik azt a szigorú titoktartási kötelezettséget, amely az orvosokat és az egészségügyi dolgozókat terheli. E titoktartási kötelezettség szempontjából alapvető jogforrás az egészségügyről szóló törvény. A jogszabály szerint a beteget megilleti az a jog, hogy az egészségügyi ellátásban részt vevő személyek az ellátás során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatokat csak az arra jogosulttal közöljék, és azokat bizalmasan kezeljék.

E megfogalmazásból is kitűnik, hogy a titokvédelem igen széles körű; nem csupán a betegségre vonatkozó adatokat érinti, hanem a beteg személyes adataira is kiterjed.

A betegnek joga van arról nyilatkozni, hogy betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből. A beteg egészségügyi adatait a beteg hozzájárulása nélkül kizárólag a törvényben írt esetekben lehet közölni. Erre akkor kerülhet sor például, ha az adat közlését törvény írja elő, vagy mások életének, testi épségének és egészségének védelme teszi szükségessé. Ugyancsak kivételként nevesíti a törvény azt az esetet, amikor a beteg további ápolásáról kell gondoskodni, és az adatközlés ezt a célt szolgálja. Ilyenkor is csak a további ápolást, gondozást végző személy lehet az adatközlés címzettje, és kizárólag olyan adatokat lehet közölni, amelyek a további ápolás és gondozás szempontjából nélkülözhetetlenek, vagyis amelyek ismerete elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy a beteg egészségi állapotában ne álljon be kedvezőtlen változás. Az egészségügyi titokhoz fűződő jog magában foglalja azt is, hogy a beteg vizsgálata és gyógykezelése során csak azok a személyek legyenek jelen, akiknek részvétele az ellátásban szükséges, valamint azok, akiknek jelenlétéhez a beteg hozzájárult. A betegnek joga van ahhoz is, hogy a vizsgálatára és a kezelésére olyan körülmények között kerüljön sor, hogy azt beleegyezése nélkül mások ne láthassák, és ne is hallhassák. Végül biztosan mindenki hallotta már azt az orvosi kérdést, hogy a kórházba kerülő személynek ki a legközelebbi hozzátartozója, kit lehet bármilyen fejleményről közvetlenül és rövid úton értesíteni. Ennek jogszabályi alapja, hogy a betegnek joga van megnevezni azt a személyt, akit fekvőbeteg-gyógyintézetbe történő elhelyezéséről, egészségi állapotának alakulásáról értesíthetnek. A betegnek természetesen ahhoz is joga van, hogy ebből a személyi körből bárkit indokolás nélkül kizárjon. Ami a beteg szemszögéből jogosultság, az a kórház számára kötelezettség. Az egészségügyi intézmény ugyanis köteles a beteg által megnevezett személyt a beteg kórházba kerüléséről, állapotának jelentős mértékű változásáról késedelem nélkül értesíteni.

Az orvosi titoktartás alól alapvetően a beteg adhat felmentést, előfordulnak azonban olyan helyzetek is, amikor erre más személy válik jogosulttá. Példaként említhetők az olyan öröklési jogi perek, amelyek tárgya a végrendelkező személy belátási képességének utólagos megítélése. Ilyen esetekben az örökhagyó már nem él, és a perben két ellenérdekű fél feszül egymásnak, akik közül az egyik az örökhagyó végrendeletének megdöntésében érdekelt, mert a végrendelet hiányában maga örökölne. Az ilyen típusú perekben kulcskérdés az örökhagyó végrendelkezéskori mentális állapotának megítélése. A bíróságnak tehát orvosi szakkérdésben kell állást foglalnia, meg kell ismernie az elhunyt személy teljes egészségügyi dokumentációját, az egykori kezelőorvosokat azonban köti a fentebb kifejtett szigorú titoktartási kötelezettség, amely alól az örökhagyó már nem tudja őket mentesíteni. Ez a jogosultság ilyenkor a perben álló feleket mint öröklésben érdekelt személyeket illeti meg, vagyis bírói felhívásra nekik kell nyilatkozniuk, hogy az örökhagyó kezelőorvosait felmentik-e az őket terhelő titoktartási kötelezettség alól. A perben álló felek kölcsönös felmentő nyilatkozata feljogosítja a bíróságot az elhunyt személy egészségügyi adatainak megismerésére, valamint arra is, hogy szükség esetén igazságügyi szakértői véleményt szerezzen be az örökhagyó mentális állapotáról a végrendelkezés időpontjában.

Miután az ügyvédi és az orvosi titok sajátosságait ismertettük, érdemes némi figyelmet szentelni a gyónási titoknak, valamint a kánonjog és eljárási törvényeink ellentmondásának is. Mint láttuk, az ügyvédi titok jogosultja felmentést adhat a titoktartási kötelezettség alól. Ettől eltérő szabályokat állapít meg az Egyházi Törvénykönyv 1550. kánon 2. §-ának 2. pontja, amely úgy rendelkezik, hogy a papok tanúzásra képtelenek minden olyan dolog vonatkozásában, amelyet szentségi gyónásból tudnak, még akkor is, ha maga a gyónó kérte őket, hogy fedjék fel ismereteiket. Ezzel összhangban az 1388. kánon a gyónási titok megsértését a legsúlyosabb kánonjogi büntetéssel, az Apostoli Szentszéknek fenntartott, önmagától beálló kiközösítéssel sújtja. „Az egyházon belül bizonyos tények, adatok, eljárások, iratok titkossá minősítése – a világi jogrendekhez hasonlóan – alapvetően kettős célt szolgál. Az egyik az egyház szervezetének működésével kapcsolatos érzékeny információk védelme. Olyan dolgokról van szó, amelyeknek alkalmatlan időben vagy módon történő nyilvánosságra kerülése megzavarná a közjót, illetve kárt okozna az egyház küldetésének, mert például lehetőséget biztosítana külső erőknek, hogy befolyásolják életét, belső rendjét.”[5]

A polgári perrendtartásról szóló hatályos törvényünk ezt a logikát nem követi, és a gyónási titkot nem tanúzási képtelenségként, hanem vallomástétel alóli mentességként kezeli. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mentesség az Egyházi Törvénykönyv szigorú rendelkezése ellenére sem illeti meg a gyóntatót a polgári perben eljáró bíróság előtt, ha a titoktartás alóli felmentő nyilatkozatot a jogosult megadta.

Az üzleti titok fogalma és ellentmondásai

Nem szükséges jogásznak lenni ahhoz, hogy találkozzunk az üzleti titok fogalmával. A gazdasági életben számtalanszor halljuk, üzletemberek hivatkoznak rá naponta, mégis kevesen tudják, mit is jelent pontosan, milyen védelemben részesül az üzleti titok, és hol húzódnak az üzleti titokra hivatkozás jogi határai. Az üzleti titok a szellemi alkotások és az ipari kémkedés megjelenésével tett szert kiemelkedő jelentőségre. A jog által is elismert alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy más piaci szereplők, például a versenytársak ne tudják kifürkészni és megszerezni azokat a fontos információkat, amelyeken egy vállalkozás sikeres működése alapszik. Az üzleti titok fogalma évtizedes, sőt évszázados fejlődés eredménye.

Nem csupán a definíció szorult tökéletesítésre, hanem az üzleti titok védelmének mint jogintézménynek is helyet kellett találni a jogrenden belül. Eldöntendő volt tehát, hogy melyik törvény keretei közé illeszkedik leginkább az üzleti titok védelmének szabályozása, továbbá meg kellett válaszolni azt a kérdést, hogy miként viszonyul az üzleti titokhoz fűződő jog más, a törvények által ugyancsak elismert érdekekhez. Ez nem csupán a jogalkotót, hanem a jogalkalmazókat is dilemma elé állította.

A fogalommeghatározás a közelmúltig a Polgári Törvénykönyvben volt fellelhető, ez a jogszabály jelölte ki a titok jogosultját, és részesítette törvényi védelemben az e titok fennmaradásához, megőrzéséhez fűződő érdeket. Hatályos jogunk külön törvényt szentel az üzleti titoknak, ide azonban, mint láttuk, hosszú út vezetett.

A jelenleg elfogadott meghatározás szerint üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó, titkos, ennélfogva vagyoni értékkel bíró olyan tény, tájékoztatás vagy egyéb adat, amelynek a titokban tartása érdekében a titok jogosultja az adott helyzetben általában elvárható magatartást tanúsítja. További fontos feltétel, hogy az ilyen adat ne legyen közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára könnyen hozzáférhető. Nem csupán a fenti ismérveknek megfelelő tény, tájékoztatás vagy adat minősül üzleti titoknak, hanem az ezekből készült összeállítás is. Az üzleti titok legfőbb sajátossága, hogy az ilyen információ illetéktelenek általi megszerzése, hasznosítása, másokkal való közlése vagy nyilvánosságra hozatala a titokgazda jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekeit sértené vagy veszélyeztetné. Az érdeksérelem, illetve a veszélyhelyzet természetesen csak akkor állapítható meg, ha a titok megőrzésével kapcsolatban a titokkal jogszerűen rendelkező jogosultat felróhatóság nem terheli. Ez azt jelenti, hogy a titokgazdának ahhoz, hogy az üzleti titok megsértésére hivatkozhasson, minden tőle telhetőt meg kell tennie az üzleti titok megfelelő védelme érdekében. A titok megőrzése során tanúsított hanyagság, felelőtlenség vagy könnyelműség azt okozhatja, hogy a titokgazda egyáltalán nem vagy csupán korlátozottan lesz jogosult a titoksértővel szemben fellépni.[6]

Az üzleti titokhoz hasonló védelemben részesíti a törvény a know-how-t. Ezzel a kifejezéssel is gyakran találkozhatunk az üzleti világban, mégis csupán kevesen tudják szabatos meghatározását adni a fogalomnak. A know-how, magyarul védett ismeret, üzleti titoknak minősülő, azonosításra alkalmas módon rögzített műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, megoldás, esetleg tapasztalat vagy ezek összeállítása.

A törvény az üzleti titok védelméhez fűződő jogot a titokgazdát megillető jogosultságok irányából határozza meg. Eszerint a jogosultnak joga van az üzleti titok hasznosítására, mással történő közlésére és nyilvánosságra hozatalára. A közlést és a nyilvánosságra hozatalt összefoglalóan az üzleti titok felfedésének nevezzük.

Új jogintézmény az üzleti titokhoz fűződő jog átruházása. Korábban ezt a lehetőséget a jogszabály kifejezetten nem nevesítette, csupán a gyakorlatban születtek piaci szereplők között ilyen természetű megállapodások, és mivel jogszabályba nem ütköztek, ezért a jogalkalmazók a szerződéses szabadság jegyében elismerték, elfogadták ezeket a jogügyleteket. Az üzleti titok védelméről szóló új törvény – a Polgári Törvénykönyvhöz és az élet követelményeihez igazodva – kifejezetten is rögzíti, hogy a titok jogosultja más személlyel ún. üzleti titok jogátruházási szerződést köthet, amellyel az üzleti titokhoz fűződő jogot részben vagy egészben erre a személyre ruházza át. Hasonlóan viszonyul a jogalkotó azokhoz a szerződésekhez, amelyeknek tárgya nem az üzleti titokhoz fűződő jog átruházása, hanem csupán az üzleti titok hasznosítására vonatkozó engedély megadása. Ez utóbbiak az üzleti titok hasznosítási szerződések, melyek ugyancsak megengedettek.

A jogszabály azt is meghatározza, hogy pontosan milyen magatartások jelentik az üzleti titok megsértését. Az üzleti titok jogosulatlan megszerzése, hasznosítása vagy felfedése esik ilyen megítélés alá, ezekben az esetekben kell a titoksértőnek bizonyos jogkövetkezményekkel számolnia. A törvény tételesen felsorolja az üzleti titok megsértőjével szemben alkalmazható szankciókat. Ezek közül a legsúlyosabb a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítése. Ha tehát a titoksértőnek a titok megsértéséből haszna származott, köteles azt a titok jogosultjának átengedni. Természetesen egyéb hátrányos jogkövetkezmények is sújtják, sújthatják azt, aki az üzleti titokhoz fűződő jogot megsérti. Ha például a jogsértő a birtokába jutott üzleti titok felhasználásával a saját maga számára üzleti, gazdasági kapcsolatokat létesített, akkor kötelezhető arra, hogy ezekről a kapcsolatokról a titok jogosultjának adatot szolgáltasson, hiszen alapvető érdek, hogy a titok hasznosításához szükséges ismeretekkel a titok jogosultja rendelkezzen. Végül a jogsértőnek azzal is számolnia kell, hogy amennyiben a titoksértés folytán árut bocsátott piacra, úgy azt vissza kell hívnia. A gyakorlatban egyéb jogkövetkezmények is előfordulnak, de talán a fentiek a legérdekesebbek.

Érdemes a gyakorlat tükrében górcső alá venni, hogy mely esetekben nem valósul meg az üzleti titok megsértése, mikor nem hivatkozhat a jogosult arra, hogy jogellenes magatartást követtek el a sérelmére. A jogosulttól független fejlesztés, felfedezés vagy alkotás természetesen nem minősül üzleti titoksértésnek. Ugyancsak kivétel, ha valamely termék vagy szolgáltatás nyilvánosan hozzáférhető, és valaki ezek vizsgálata, elemzése vagy tesztelése során jut bizonyos ismeretek birtokába. A részletszabályok ismertetése nélkül is megállapítható, hogy a jogalkotó olyan esetekben tekint el az üzleti titoksértés megállapításától, amikor az adott információ megszerzéséhez a jóhiszeműség és tisztesség követelményével összeegyeztethető, az adott helyzetben általában elvárható magatartás vezet.

Az üzleti titokhoz fűződő jog tehát bizonyos esetekben korlátozható. Ha például valaki más személy üzleti titkát azért szerzi meg és hozza az eljárni jogosult hatóság tudomására, hogy ezzel elejét vegye egy olyan magatartásnak, amely az üzleti tisztesség általános követelményeibe ütközik, akkor ezzel a személlyel szemben az üzleti titok megsértésének jogkövetkezményei nem alkalmazhatók, hiszen a közérdek védelmében járt el. Az üzleti titokhoz fűződő jog természetesen ebben az esetben is csak olyan mértékben korlátozható, amilyen mértékben ezt a közérdek védelme megköveteli, vagyis érvényesül az egyéb jogterületeket is átható arányosság elve. Az ilyen helyzeteket a bíróságoknak mindig gondosan és körültekintően kell mérlegelniük, hiszen fontos érdekek, alapvető jogok egymáshoz fűződő viszonyát kell kiegyensúlyozniuk.

Nem lehet üzleti titokra hivatkozva visszatartani az ún. közérdekű vagy közérdekből nyilvános adatokat.[7] Ezek körét külön jogszabály határozza meg. A jogszabályi definíciót némiképp egyszerűsítve elmondható, hogy azok az adatok közérdekűek, amelyek közfeladatot ellátó szervekre vonatkoznak, és nem minősülnek személyes adatnak. Jellemzően olyan információk tartoznak ide, amelyek a közfeladatot ellátó szerv vagy személy tevékenységével kapcsolatosak, vagyis amelyek megismerésére azért tarthatunk igényt, mert így tudjuk ellenőrizni, hogy a közpénz felhasználásával működő szervek felelősen gazdálkodnak-e. Hasonló megítélés alá esnek a közérdekből nyilvános adatok, amelyek nem közérdekűek ugyan, ám megismerésükhöz össztársadalmi érdek fűződik, így – erre irányuló kérelem esetén – közrebocsátásukat jogszabály írja elő.

Dióhéjban elmondható, hogy a közpénzből gazdálkodó szervekhez bárki közérdekű adatigényléssel fordulhat, és ennek a szerv – kevés jogszabályi kivétellel – köteles határidőben és maradéktalanul eleget tenni. A jogalkotó igyekszik egyensúlyt teremteni a közérdekű adatok nyilvánossága és a titokhoz fűződő jog között. Vannak olyan adatok, amelyeket a közpénzből gazdálkodó szervek sem kötelesek az érdeklődő tudomására hozni. Ilyen például a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat, amely a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.[8] A gyakorlatban még mindig sok bizonytalanság figyelhető meg annak megítélésében, hogy egy-egy konkrét adatigénylést teljesítenie kell-e a megkeresett szervnek, avagy valamilyen, a törvény szerinti mentesülési ok áll fenn. Nem ritkán a bíróságnak kell a végső szót kimondania.

Hasonló konfliktushelyzetekkel találkozhatunk a közbeszerzési eljárásokban is. Közbeszerzési alapelv a nyilvánosság. Az ajánlatkérőnek átlátható és a verseny tisztaságán alapuló közbeszerzési eljárásokat kell lefolytatnia. Ezek az ún. közbeszerzési alapelvek, melyek közbeszerzési ügyekben egyszersmind a bíráskodásnak is zsinórmértékei. Az eljárás résztvevőinek alapvető érdekük fűződik ahhoz, hogy más piaci szereplők ajánlatát és az ajánlatkérő döntésének indokait megismerjék. Kizárólag így tudnak megnyugtatóan dönteni arról, hogy forduljanak-e igen költséges jogorvoslati kérelemmel a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz. Ha például üzleti titokra hivatkozással meg lehetne tagadni az iratbetekintést attól, aki úgy érzi, hogy igazságtalan ajánlatkérői döntés áldozata, akkor egyáltalán nem érvényesülne a nyilvánosság és átláthatóság követelménye. A törvény hosszú ideig nem adott eligazítást arra nézve, hogy miként kell kiegyensúlyozni a nyilvánosság követelményét és az üzleti titokhoz fűződő jogot. A jelenleg hatályos jogszabály már viszonylag szabatosnak tekinthető ebből a szempontból, bár még mindig előfordulnak jogvitás helyzetek. A szabályozási logika lényege abban ragadható meg, hogy a jogalkotó kifejezetten felsorolja azon adatok körét, amelyek megismerése nem tagadható meg üzleti titokra hivatkozással.[9]

Összegzés

Látható, hogy a jogban központi fogalom a titok, melynek számos megnyilvánulási formájával találkozhatunk mind a jogszabályokban, mind pedig a jogalkalmazók gyakorlatában.

A fentiekben csupán példálózva tekintettem át, hogy milyen főbb jogi titkokat különböztethetünk meg egymástól. Összefoglalóan megállapítható, hogy a jogi titok olyan adat vagy információ, amelynek rejtve maradásához a jog által elismert, de legalábbis méltányolt érdek fűződik. Ez az érdek azonban, mint láttuk, gyakran kerül összeütközésbe a titokban maradáshoz fűződő joggal, és ilyenkor bontakoznak ki azok a jogviták, amelyek elbírálása felelősségteljes feladatot ró a jogalkalmazókra. Az üzleti titok példája jól szemlélteti, hogy az évek során kikristályosodott bírói gyakorlat miként szüremkedett be a jogszabályszövegbe. Ez a példa nem egyedi, de különösen tanulságos abból a szempontból, hogy a jogalkotó nem nélkülözheti a jogalkalmazás gyakorlati tapasztalatait, és emellett az össztársadalmi elvárásokra is figyelemmel kell lennie. Az ilyen jogalkotói viszonyulás alapvető letéteményese a kiegyensúlyozott jogrendnek.

Források

Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény

A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi CX. törvény

Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény

Az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény

Az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvény

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény

Érszegi Márk Aurél. Az egyház titkai – 1. Gyónás és konklávé. 2010. január 9. https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-egyhaz-titkai-1 [2019. augusztus 7.]

[1] Lásd a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:46. §-át a magántitokhoz fűződő jogról, valamint a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 223. §-át a magántitoksértés büntetőjogi tényállásáról.

[2] Lásd a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 289. és 290. §-ait, valamint a büntetőeljárásról szóló 2017. évi CX. törvény 170. §-át.

[3] Lásd az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény 9-14. §-ait az ügyvédi titoktartási kötelezettségről.

[4] Lásd az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 25. §-át az orvosi titoktartáshoz való jogról. Emellett tartalmaz még releváns rendelkezéseket az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény is.

[5] Lásd: Érszegi Márk Aurél. Az egyház titkai – 1. Gyónás és konklávé. 2010. január 9. www.magyarkurir.hu.

[6] Az üzleti titok jogintézményének bemutatása az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvényre támaszkodik.

[7] A közérdekű és közérdekből nyilvános adatokra vonatkozó szabályozás rövid ismertetése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.) rendelkezéseire támaszkodik.

[8] Lásd az Infotv. 27.§ (5) bekezdésében nevesített kivételt.

[9] A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) részletesen szabályozza, hogy mely adatok nyilvánosságra hozatal nem tagadható meg üzleti titokra hivatkozással. Lásd pl. a Kbt. 43. §-át.