ott megismerkedvén az orosz megszállás elől oda menekült finnekkel, végül 1839-ben Finnországban köt ki, a finnugor nyelvtudomány, amiről, persze, Reguly akkor még mit sem tud, miért is tudott volna, a finnugor nyelvtudomány még csak bontogatja szárnyait, de e szárnycsapásokkal is évtizedekkel megelőzve az indoeurópai nyelvészetet, szóval, Regulynak a finn nagyfejedelemségbe érkezésekor Magyarországon már jó félévszázada osztja meg az értelmiséget Sajnovics Demonstratiója, amely mű a magyarokat és a lappokat rokonítja egymással, s jó három évtizeddel vagyunk túl Gyarmathi Affinitásán, az első mai értelemben vett összehasonlító nyelvészeti munkán, amelyben minden akkor ismert finnugor és szamojéd nyelv összevetésével igazolja a magyar nyelv finnugor voltát, s fél évszázaddal vagyunk az „ugor-török háború” néven elhíresült tudományos vita előtt, amely háborúban a szellemi harc időnként szellemtelen eszközeivel vívják meg csatájukat a magyar nyelv finnugor, illetve török származtatásának hívei.
Nos, eme hosszúra sikeredett mondat után az egyéb mondandómat a jobb érthetőség kedvéért is rövidebb mondatokban fejtem ki.
Finnországban ekkor az ún. turkui romantika után a helsinki romantika korát élik. Az Ős-Kalevala megjelenése utáni években vagyunk, amely mű a finn nemzeti tudat kovácsává vált. (Csak zárójelben jegyzek meg egy kultúrtörténeti egybeesést: február 28-a a Kalevala napja, egyszersmind a finn kultúra napja – annak tiszteletére, hogy Lönnrot az Ős-Kalevala előszavát azon a napon fejezte be. A magyar kultúra napját pedig a Himnusz megszületésének napjához kötjük.)
A nagy nemzeti ébredés ideje ez Finnországban, amelynek témakörébe szervesen illeszkedett a rokonok keresése is. Persze, akárcsak nálunk, ám míg Magyarországon a rokonkeresés romantikája két – ellentétes – útra terelte az eziránt érdeklődőket, Finnország egy irányba, a finnugor rokonság felé indult. Így válhatott a Reguly-kortárs Mathias Aleksanteri Castrén a finnországi finnugrisztika megalapítójává, letéve a tudomány asztalára évtizedes gyűjtőútjainak eredményét, amely felölelte az össze uráli nyelvet, de amibe belefért még az akkor szinte teljesen ismeretlen nyugat-szibériai nyelvcsoport, a jenyiszejiek vizsgálata is, benne az azóta kihalt kott nyelvé.
Reguly ebbe a hangulatba csöppent bele, s rögtön azonosult is vele.
Az Észak Kőrösi Csomája jelzőt elnyerő Reguly tudatosan készül önként vállalt küldetésének megvalósítására: minél több oroszországi finnugor népet akar felkeresni, de közülük is leginkább a Nyugat-Szibériában élő vogulokat és osztjákokat, a nyelvileg a magyarhoz legközelebb álló népeket, hogy nyelvi-néprajzi anyagot gyűjtsön tőlük.
Több évig tartó finnországi nyelvészeti tanulmányai során megismerkedik számos finnugor nyelvvel – miközben, természetesen, finnül is megtanul –, meggyőződik a magyar nyelv finnugor voltáról. Felismeri, hogy a vogul és az osztják közelebb áll a magyarhoz, mint a lapp vagy a finn. Eközben arra is jut ideje és energiája, hogy lefordítsa az Ős-Kalevala néhány énekét – ezt közel másfél évszázaddal később adják ki Magyarországon, amikor a végleges Kalevalának már öt magyar nyelvű fordítása volt.
Jellemző epizód, hogy 1841 májusának végén Pétervárra utaztában megáll néhány napra Tallinnban, Tartuban, továbbá Kattilában, egy vót-finn faluban. A vótok akkor mintegy 5000 lelket számláltak, manapság jó, ha egy-két tucatnyian vannak. Ez is figyelmeztető jel nyelvcsaládunk jövőjét illetően, azóta több nyelvrokon népünk is a teljes megsemmisülés küszöbére jutott. Egyhetes tartózkodása során 72 vót dalt jegyzett le – szöveggel és négyet kottázva is. Reguly előtt csak 13 vót dal szövegét ismerte a tudomány, mindössze 300 sor terjedelemben. Reguly vót nótafája Anna Ivanovna, korának nagy énektudója volt, aki énekelt Lönnrotnak és Ahlqvistnak is, s akitől összesen 4000 sort jegyeztek le. Ezek megtalálhatók az 1928-ban kiadott Suomen Kansan Vanhat Runot (A finn nép ősi dalai) hatalmas népköltési gyűjteményben. Reguly gyűjtését a Finnugor Társaság adta ki a lejegyzés után több mint 100 esztendővel, 1958-ban. A Reguly által gyűjtött anyagból megismerhetők a vót lakodalmi szokások. A dalok között található siratóének is, ami azért értékes, mert Reguly előtt ilyent nem jegyeztek le, tehát Reguly mentette meg az utókornak. A vótul beszélő Anna Ivanovna amúgy a finnül beszélő Regulyt nemes egyszerűséggel ostobának nevezte, mert nehezen értette az öregasszony nyelvét. A vót és a finn egyébként közeli rokon nyelvek.
De nem csak vót dalokat kottázott le, hanem még Finnországban egy dalt is ellátott kottafejekkel. Valószínűleg egy kocsis énekelte dalt jegyzett le, s a szöveg fölé kottafejeket is rajzolt. Ennél lényegesen gazdagabb zenei anyagot gyűjtött a vogulok között
Regulyra jellemző: a nyitottság, a céltudatosság, a sokoldalú műveltség (a jogtudományok mellett több nyelv ismerete, zenei műveltség, felnőtt korban elsajátított nyelvészet, de képes volt az Észak-Urál másfél évszázadig legpontosabb térképének megrajzolására is). Méltán lehet példaképül állítani a mai ifjúság elé.
Magyarországon – bár volt akadémiai támogatás, voltak lelkes, a magyarság őstörténetét megismerni akaró „szponzorok”, s kutatók is, mégis – sokkal inkább véletlenszerű a nyelvrokonok kutatása – bár éppen a Reguly-hagyaték megfejtése érdekében voltak tervezett gyűjtőutak (Pápay, Munkácsi).
Ezzel szemben az – akkor az orosz birodalmon belül élő – finnek a 19. század második felében tudományosan megtervezik és megszervezik az oroszországi nyelvrokonok kutatását. Ez a folyamat egészen az 1920-as évekig tartott, amíg a Szovjetunió be nem zárta a kapukat (időközben ugyanis Finnország is független állam lett 1917-ben).
Magyarországon az említett, nem éppen pozitív hagyomány érvényesül ma is, szemben Észtországgal és Finnországgal, ahol jelentős állami és alapítványi támogatást élveznek a veszélyeztetett helyzetben lévő finnugor népek támogatását célzó programok; nálunk viszont többnyire néhány lelkes szakember önfeláldozó munkájától függ, történik-e valami a nyelvrokonok érdekében.
Amíg a másik két finnugor nyelvű országban a finnugor nyelvrokonság tudományos és kulturális kérdés, nálunk, úgy tűnik, politikai – mégpedig negatív politikai – felhangot kap.
Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.
*
Figyelemfelhívás:
Új fa nő a blogvadonban. Dunántúli, ha nem is mandulafa. Kínálja majd friss termését, de gyökereiben, lombjában őrzi korábbi gyümölcseit is, amelyekből néha – a változatosság kedvéért – válogat. Lesznek köztük verselmények, amelyek nem biztos, hogy versélményekké válnak, lesznek szatirikus írások, többnyire kisebbség- és nyelvpolitikáról, lesznek visszamlékezések évtizedekkel ezelőtti élményekre (s ezekben igyekszem megőrizni nyelvjárásomat), de megfogalmazódik vélemény aktuális kérdésekről is.
Kéthetente tervezem a jelentkezést.
Elérhető: pannonicus.blog.hu
Az eddig megjelent írások:
(1) Beköszöntő + Köznapi Messiás (vers, részletek) – 2019. szeptember 1.
(2) Az inteligëncs Kutyaur – 2019. szeptember 15.
(3) Emberfáklya az anyanyelvért – 2019. október 1. (szept. 25.)
(4) A politika trükkje – 2019. október 15.
(5) A nyelvjárásru – 2019. november 1.
(6) Rímmel-ámmal (játékos versek) – 2019. november 15.
* Elhangzott a Reguly bicentenáriuma alkalmából a Parlamentben rendezett ünnepségen, 2019. november 8-án.
„Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.”
Az utóbbi időben a magyar finnugrista nyelvészet persze valóban megpróbálja magát elhatárolni, a történettudományok képviselőitől, és megpróbálja teljes mértékben rájuk tolni a „nyelvtörténetből kreált őstörténet” filozófiájából kialakult zűrzavar minden felelősségét.
Az alábbi idézetet azonban Szinnyei József írta:
Tudvalévő dolog, hogy a nyelvek rokonsága, nem bizonyítja okvetlenül a népek fajrokonságát is… ennélfogva, nem szabad eleve elutasítani némely íróknak azt a föltevését, hogy az „igazi magyarság” faj szerint nem finnugor… de, annyi kétségtelen, hogy a finnugor származású magyarok voltak mindig többségben…az ő nyelvüket vették át a hozzájuk csatlakozó népek. Bármilyen idegen elemekkel gyarapodott is tehát a magyarság… „az igazi magyarok” az ős-finnugoroknak egyenes leszármazottjai.”
Márpedig Szinnyeiről nehéz lenne azt állítani, hogy nem finnugrista nyelvész.
De idézhetünk egy 21. századi finnugristától is, Fodor Istvántól:
Az ELTE Finnugor Tanszék tananyaga ( amelyet Fodor jegyez ) így kezdődik:
finnugor.elte.hu/index.php?q=ostortenetfodor
Az uráli (finnugor és szamojéd) nyelvekben lévő nagyszámú szókincsbeli és nyelvtani egyezés kétségkívül arra utal, hogy e népek távoli elődei valaha egymás közelében éltek, s nagyjából egy nyelvet vagy igen közeli nyelvjárásokat beszéltek. A nyelvtörténeti vizsgálatok azt is vitathatatlanná tették, hogy ez az „együttélés” igen régi időkben lehetett, feltehetően a mezolitikum (átmeneti kőkor) és a neolitikum (újkőkor) időszakában. A finnugor egység minden bizonnyal a neolitikum késői szakaszán, vagy a bronzkor kezdetén – a Kr. e. 2000 körüli évszázadokban – bomlott fel. Ebben az időszakban az ugorok (a mai obi-ugorok és magyarok ősei) az Uráltól keletre éltek, a finnségiek pedig a kelet-európai erdővidéket népesítették be az Uráltól egészen a Baltikumtól nem messze eső területekig.”
A finnugrisztika tehát egészen mostanáig igen is azt tanítja, hogy a magyarok ( és nem csak a nyelv ) finnugor származásúak.
Lehet ezt persze revideálni, de akkor azt is ki kell mondani, hogy a finnugor tudomány nem tudja cáfolni a krónikaszerzőink információira támaszkodva kialakított szkíta ( vagy hun ) eredethagyományt.
Ki kell tehát mondanunk, hogy a nyelv semmivel nem mond többet a magyarság eredetéről, mint a krónikáin! ( Tehát nem csak Szinnyeinek, de Munkácsinak sem volt igaza. )
A magyar nyelv eredetéből levezetett „őstörténetet” tehát egyszerűen el kell felejteni. Maradnak a mondák, a mesék, a hagyományok, mint egyébként minden más népnél is.
Illenék tehát bocsánatot kérni, azért a sok-sok rágalmazásért „dicsőséges őskeresőzésért” meg „”halszagúzásért”, meg a „dilettánsozásárt” – meg a többi förtelemért, amit nem szívesen sorolnék fel ( Honti könyv ) amivel megvádoltattak a „másként gondolkodókat” akik mindig is tagadták a „finnugorszármazást”… a nyelvről esett szó a legkevesebbszer.
Egy ízig –vérig mai finnugrista nyelvész – Fejes László – is így írt erről egyik cikkében:
„A finnugrisztika is nagy hibát követett el, amikor „finnugor néprajz”-ról, „finnugor zené”-ról, „finnugor irodalom”-ról, sőt, „finnugor világlátás”-ról és hasonlókról kezdett beszélni. Kezdetben persze a tudományág művelőinek sem volt világos, hogy a nyelvi, kulturális és genetikai-antropológai párhuzamok nem vehetőek egy kalap alá. Az ilyen hangok azonban később is erősek voltak, és ma is hallhatjuk őket.”
Várjuk tehát… és elvárjuk… ( a beismerés után ) a bocsánatkérést is.
„Reguly emléke előtt tisztelegve ideje felülbírálnunk eddigi viszonyulásunkat a finnugor nyelvrokonság – hangsúlyozom: nyelvrokonság és nem néprokonság – kérdéséhez.”
Nem tudom, mennyivel tisztelgünk ezzel a kijelentéssel Raguly előtt, de a megidézett ezt írta a témát tárgyalva:
„… hol a nyelv rokon, ott a népnek is, mely ezt beszéli, rokonnak kell lenni.”
Mindezekből persze még nem következik az, hogy ezek az emberek ne tévedtek ( ne tévedhettek volna ) – csak–csupán annyi következik, hogy mindezidáig még soha senki komolyan nem tudta bizonyítani, hogy – a magyarokra vonatkoztatva – a nyelvrokonság ne lenne azonos a néprokonsággal, vagyis azt, hogy a magyarok nem finnugor eredetűek. Ha bárki megpróbálkozott ennek bizonyításával, akkor abból mindig az jött ki, hogy akkor viszont a magyar nyelv sem lehet finnugor eredetű. Márpedig aki ilyent állított, az eddig még mindig a „borsóval felhintett szégyenpadra lett térdepeltetve”.
Az utóbbi időben több magyar nyelvész is kiállt már ezzel a „nyelvrokonság nem néprokonság” féle tézissel. Amit persze lehet az új kutatási eredmények fényében kialakított, új nézetként kezelni – de semmiképpen nem lehet azt állítani, hogy ezt a finnugrisztika már 150 – éve tudja, mint ahogyan azt az MTA tette.