Skip to main content

Arckép, napsugár, emlék

- 2019. 03. 27.

Egyik délelőtt váratlanul bekopogtam a magányos szomorkodóhoz. Nagy sokára, feldúlt állapotban nyitott ajtót, látszott, hogy valamiben megzavartam.

Kedvenc könyvtáram felé baktatva, az utcán érthetetlen módon eszembe jutott a feleségét nélkülöző Kazinczy levele és költeménye. Az ötvenkét éves mester 1811-ben, Berzsenyi közelgő születésnapja (május 7.) előtt néhány nappal postai küldeményben köszönti a niklai remetét. Jókívánságai közé másolja be a papírlap belső oldalára az alábbi verset:

AZ Ő KÉPE

Midőn a hajnal elveri álmomat,
S a fény csak lopva csúsz még rejtekembe,
Imádott kedves kép! te tűnsz szemembe,
S ah, gyúladni érzem régi lángomat.

Ez ő! ez ő! kiáltom, s csókomat
A képnek hányom részegűlt hevembe.
Így szólott, így járt, így mozgott, ölembe
Így sűlyede, elfogadván jobbomat.

S most ezzel folynak, mint egykor vele,
A titkos, édes, boldog suttogások,
Vád, harc, megbánás, új meg új alkvások.

S midőn ezt űzöm, mint egykor vele,
Kél a nap, s bélő a jaloux-nyiláson,
S sugárival körűle glóriát von.

Török Sophie az 1790-es évek közepén

„Az ő képe. Magának távolléte alatt” – írja magyarázatul Berzsenyinek. „Magának”, aki az „ő képe” modellje, nem más, mint Kazinczy neje, Török Sophie. Ekkoriban éppen nem tartózkodik a széphalmi kúrián, ám ha otthon van is, már nem a régi, törékeny, bájos ifjú hölgy. „Feleségem gyenge lyánykori képe, melynek mása kezedben van, azon falon függ, mely általellenben áll ágyammal, s a felkelő nap azt a helyet világítja legelébb szobámban. Az igen jól eltalált kép örök ifjúsággal bír, nem úgy, mint originálja, kit az esztendők is, a gyermekszülés és szoptatás is fonnyaszt. Innen az illúzió. – A versezetben legalább forró fantázia s hév érzés van” – világítja meg a keletkezés indítékait ugyanebben a levélben a szonett szerzője.

Donát János: Kazinczy Ferenc (1808)

Kétségtelen, hogy „hév érzés” árad a sorokból, de mit jelent itt, mire utalhat a „forró fantázia”? Nem csupán arra, hogy Kazinczy az életrajzi tény (a szobája falán függő festmény, a kelő nap sugarai, az ébredés körülményei) alapján elképzelte a reggeli jelenetet, hanem a vers beszélője is forró fantáziáját érvényesíti, amikor a távollévő feleség helyett a róla készült festményhez beszél, sőt a képpel folytat titkos, édes, boldog suttogásokat.

Jakobey Károly: Kazinczy-kúria Széphalomban (1859)

S még ennél is többről van szó, hiszen fellobban a régi láng („gyúladni” érzi), s a felgerjedt férfi részegült hévvel küldi az ágyból csókjait a portrénak. Az „így” ütemes, négyszeri ismétlése közben azt is elképzeli, hajdan hogyan mozgott és hogyan süllyedt ölébe az imádott kedves, akinek arcképe örökre megőrizte fiatalságát. Nem csoda, ha a csinos festmény látványa felizgatja az egyedül maradt férjet, s a szép időket gondolatban újra élve szerez örömet magának. Már az is erotikus játékra utal, ahogy az álomból ocsúdás folyamatát ecseteli: a hajnal „elveri” álmát, a fény „lopva csúsz” be szobájába, s miközben lázas tevékenységét űzi, annak végén a nap „bélő”, azaz belő a zsalu nyílásán. Mindazonáltal nem csupán klasszicista pornójelenetet látunk, az önkielégítés ritmikus mozdulatait – „Ez ő! ez ő!… Így… így… így … Így” – a házastárs iránti rajongás és tisztelet övezi, s a közös élmények felidézése még inkább személyessé teszi és tovább növeli a szenvedély hőfokát. Feltolul sok-sok vád, harc, megbánás, alkvások (alkudozások) emléke, s a képzelt aktus végén, mintegy megkoronázva a kilövellés arany pillanatát, meg is értjük már, hogy a nap nyílvesszőként becsapódó sugarai miért ragyognak glóriaként az arckép körül.

Ezek a régiek, ezek a régiek!

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x