Csend, hang, csend

A hangadás parányi izmok (a hangszalagok, a szájüreg, a gége izmainak) együttműködése során jön létre. Egészséges embereknél rendszerint tudatos irányítás alatt áll, az agy mozgatóterületein a hangszalagoknak a beidegzése is megtalálható. Ismerjük azokat az izgalmi állapotokat, amikor az ember nem tud megszólalni, bár szeretne, amikor képtelen rá, hogy hangot adjon ki magából. A félelem, de még a nagy boldogság is kiválthatja a beszédképtelenséget, ahogy Kosztolányi írja: Méztől dagadva megreped a szőlő / A boldogságtól elnémul a szóló (Szeptemberi áhítat). Ilyen helyzet nemcsak éber állapotban következik be, hanem gyakori álom is, hogy egy hang sem jön ki az ember torkából. A torokköszörülés, köhögés, toldalékszavak használata utal a hangos beszéd kezdésének nehézségére. S ha a gátlás megszűnik, szabadon árad a hangos beszéd. Mondják, van, aki „szerelmes a saját hangjába”, azért beszél annyit…

Az emberi kapcsolatokban a hangos beszéd a kommunikáció egyik fontos eszköze. Kényszerűen mond le róla az, aki a hangképző szervek valamilyen betegsége miatt képtelen a hangos beszédre, a kapcsolat megtartása érdekében más eszközt kell számára kifejleszteni. Az is kénytelen lemondani róla, akinek megtiltják a kommunikáció e formáját (magánzárkába kerül egy elítélt), vagy az írott és íratlan szabályoknak veti alá magát valaki (pl. színházi előadás közben a nézőknek nem illik hangosan beszélgetni). Magányos helyzetben legtöbbször az ember ritkán beszél hangosan, s ha mégis, annak oka van. Zavaró a csönd, mely az üresség érzetét kelti, és ez félelemmel tölti el a lelket.  Szabadulni ettől úgy lehet, hogy a hangos beszéddel nyugtatja magát, védekezik, mint pl. a Jó Csönd-herceg előtt járó ember a fütyörészéssel.

Kevés olyan ember van, aki önként vállalja a némaságot. A kamalduli szerzetesek hallgatása fogadalmon alapszik, ott a közösség normája a csend. A hétköznapokban voltaképpen normaszegés az elhallgatás, és a környezetet megzavarja, nyugtalanítja, ha valaki nem hajlandó megszólalni. A (nem szervi eredetű) némaság kiborító, gyakran hangzik el, hogy „Szólalj már meg! Legalább mondj valamit!” Néhány ismert figura a művészi alkotásokból: a néma levente (Heltai Jenő színdarabjának címszereplője), a Persona (I. Bergman) Elisabeth nevű főszereplője, A zongoralecke című film Adája (J. Campion). A néma levente, vagyis Agárdi Péter fogadalomból lesz néma egy határozott időre, és semmilyen könyörgés, fenyegetés nem oldja fel a vállalt hallgatást. Elisabeth, a színésznő az Elektra előadásán némul el pár percre, végigjátssza az előadást, majd többet nem szólal meg. Ada – az eredeti történet szerint – gyerekkorában egy szülői dorgálás után dönt úgy, hogy néma lesz (ez végül a filmből kimaradt). Hármójuk története jól mutatja, hogy a némává váló személy a többi embert cselekvésre ösztönzi, mert mindenáron szóra akarják bírni a „némát”, nem bírják elviselni a hallgatást. A hangos beszéd hiányát nemcsak tagadásnak, elzárkózásnak ítélik, hanem ahogy a Persona Alma nővére is véli: gőgnek, megvetésnek, elutasításnak, később meg nem bocsátásnak. Dosztojevszkij nagy inkvizítora (Karamazov testvérek) is többször szóvá teszi, hogy Jézus nem szólal meg a vele való vitában.

 Sokan agressziónak vélik a hallgatást. Az egyik agresszió-kategorizálásában (Buss) helyet kap a némaság, a nem válaszolás mint az agresszió passzív formája. Megfigyelhető, hogy agressziót válthat ki a némaság (az erőszak erőszakot szül). A fentebb említett filmekben tényleges, fizikai agresszió jelenik meg. Alma nővér többféleképpen okoz fizikai fájdalmat Elisabethnek, Ada férje is elragadtatja magát (ujjlevágás), Agárdi Péter eléri, hogy szerelmét, Ziliát halálra ítéljék. Az elhallgatás, beszéd nélküliség oka Elisabethnél a legkomolyabb. A színésznő és anya álarcát levetve – a personától (Jung) megszabadulva személyiségének, létezésének értelmetlenségét ismeri fel, így közelít a semmi felé. Nem véletlen, hogy a film végén Alma nővér a semmi szót ismételteti vele beszédtanulásként.

„A csöndbe térnek a dalok” – írja József Attila. Mielőtt ez bekövetkezik, a hangos beszéd, az emberi hang szépségében gyönyörködjünk, élvezzük sokféle árnyalatát, simogassuk meg hangunkkal a másik embert…