Észtország délkeleti csücskében és az észt-orosz határ túlsó oldalán él a mintegy 10-11 ezer lelket számláló szetu kisebbség, körülbelül fele-fele arányban megoszolva Észtország és Oroszország között. A szetuk nyelvük, kultúrájuk és főleg – ortodox – vallásuk révén különülnek el az észtek többségétől. Szetuföld területe 1500 km² – ez volt Észtország legsűrűbben lakott, de legszegényebb része. Központi településük, az eposzban is emlegetett Petseri, a II. világháború után Oroszországhoz került. A város de jure – a Tartui béke értelmében – Észtország része, de facto azonban Oroszország Pszkov megyéjének egyik járási székhelye.

Első említésük a 19. század közepéről való, pszkovi észteknek nevezték őket. A szetu elnevezés a balti-német újságban (Inland) jelent meg 1860-ban. Az elnevezés gúnynévnek számított a cári uralom alatt.

A szetu nyelv(járás) a délészt nyelvjárások egyike. Több jellegzetességük a finnel köti össze őket (ilyen például a magánhangzó-harmónia), és nem az észak-észt nyelvjárásokkal. (Egyébként az észt irodalmi nyelv előbb a délészt nyelvjárásokon alapult, az Újtestamentum 1686-os fordítása is délészt nyelvű. Idővel az északészt nyelvjárások elterjedtek az egész országban, így az vált az irodalmi nyelv alapjává.)

1995-ben Võruban állami támogatással létrehozták a Võru Intézetet, amelynek eddigi legnagyobb eredménye a Sulev Iva összeállította Võro-eesti synaraamat – Võru-eesti sõnaraamat (võru-észt szótár) (2002). Szeretnék elérni, hogy kialakuljon és hivatalos státuszt kapjon a võru-szetu nyelv. Bár a võru és a szetu nyelvjárás között vannak eltérések, a võruiak és a szetuk között nem a nyelvben van a legnagyobb különbség, hanem a vallásban: a võruiak lutheránusok, a szetuk ortodoxok.

Szetuföld délkeleti részén az ortodox vallás már az első évezred végén megjelent. A 13. században Irboskában már monostor és templomok voltak. 1473-ban III. Iván Petseriben monostort alapított, amelynek nagy hatása volt a környék vallásos életére.

Az (ortodox) egyház nyelve az orosz volt, de ezt a szetuk nem nagyon értették. 1774-ben az első észt származású ortodox pópa, Anikita Jakovlev, a diakónusoknak szetu nyelvet tanított, így közelítette egymáshoz az egyházat és a hívőket.

A szetuknál megfigyelhető volt a kereszténység előtti elemek és az ortodox vallás keveredése, emiatt a szetukat a helyi oroszok ’fél-hívők’-nek tartották. A szetuk átvették ugyan a keresztvetést, minden házban volt ikon-sarok, de titokban megőrizték pogány szokásaikat is, például a Pekó-kultuszt egészen az 1930-as évekig ápolták.

A független Észtországban – 1918. február 24-én vált függetlenné Észtország – észtesítették az ortodox egyházat. A pópák az 1920-as évektől észtek, az istentiszteletek és az egyházi énekek nyelve az észt (de nem a szetu!). Az 1930-as években Petseriben papi szemináriumot hoztak létre, ahol szetu származású pópákat képeztek.

1940-től Észtország szovjet megszállás alá került. A szovjet időben az egyházat elnyomták, s csak az újra – 1991. augusztus 20. óta – független Észtországban működhet szabadon az egyház.

A 13. században meghúzták Ó-Livónia és Oroszország határát, ami egyúttal két vallás és két civilizáció határává is vált: Nyugaton a római katolikus (a 16. századtól protestáns), Keleten a görögkeleti (ortodox) volt a vallás. A szetuk lakta régió a keletihez tartozott. A 18. század elején az orosz birodalom égisze alatt egyesítették egész Észtországot, így eltűnt a határ Észtország és Szetuföld között.

Észtország protestáns részén a 19. század első felében felszabadították az észt parasztokat a jobbágyság alól, a lutheránus egyháznak köszönhetően elterjedt az anyanyelvű iskoláztatás, gyors kapitalista fejlődés következett be. A szetuk ezekből a folyamatokból kimaradtak. A jobbágyfelszabadítás csak az 1860-as években következett be, a kapitalista fejlődés lassú ütemű volt. Az ’igazi’ észtek lenézték, iskolázatlannak tartották a szetukat.

Az I. világháború után, a Tartui béke következtében Szetuföld Észtország része lett. Az észt kormány megkezdte Szetuföld fejlesztését mind gazdaságilag, mind az iskoláztatás területén. Iskolákat alapítottak, amelyekben azonban észt nyelvű oktatás folyt. Az iskolákban nem használták a szetu olvasókönyveket sem.

Az első szetu kongresszust 1921. október 9-10-én rendezték Petseriben. Ennek első napjával egy időben Tartuban ülésezett az észt Anyanyelvi Társaság (Emakeele Selts), amely javaslatot tett a szetu kultúra fejlesztésére azzal, hogy szetu nyelvjárási szövegeket jelentetnek meg. Az ülésen megállapodtak, hogy – a szetuk ügye mellett elkötelezett – Paulopriit Voolaine állítson össze szetu olvasókönyvet (Seto lugõmik). Ennek első része a következő évben meg is jelent, a szövegek nagy részét maga Voolaine írta. Ugyanő összeállította a második kötetet is, amely 1925-ben jelent meg Tartuban.

Az 1921-es első és az 1930-as második, 450 fő részvételével megtartott második szetu kongresszus fő témája a szetuk észtekhez való integrációja volt. A törekvések hatására emelkedett a szetuk képzési színvonala, már nem maradt el a többi észtétől. Az integrációt azonban lassította a szetuk élete és szokásvilága, az ortodox vallás, a saját folklór és a nyelvi különbségek.

1922-ben Petseriben tartották meg az első szetu dalosünnepet.

1940-ben a Szovjetunió megszállta Észtországot, az észt-szovjet határt nyugatabbra tolták, ennek következtében a Szetuföld egyharmada, a központtal, Petserivel együtt a Pszkov megyéhez került. Mivel nem volt határ, kiüresedtek az orosz oldalon lévő észt és szetu falvak, a gyermekeket az észt oldalra küldték tanulni, az észt oldalon élő szetuk fele városba költözött, ami felgyorsította elésztesedésüket. A szovjet időszakban a szetuknak kettős identitásuk alakult ki: egyidejűleg voltak szetuk és észtek.

Észtország függetlenségének újbóli elnyerése után a Szovjetunió (illetve Oroszország) ragaszkodott az 1944-es határokhoz, ami kettészakította a szetuk lakta területet.

1977-ben Värskában rendezték meg a szetu dal, a leelo, első ünnepét (leelopäivät), amelyet azóta háromévenként tartanak meg.

Ugyancsak Värskában rendezték meg a 3. szetu kongresszust 1993-ban, amelynek már csak 105 szetu résztvevője volt. A kongresszus központi témái: hogyan lehetne egyesíteni a szetuk lakta területeket, illetve hogyan lehet bevezetni a szetu nyelvet az iskolai oktatásba. A 6. szetu kongresszus (2002) deklarálta, hogy a szetuk önálló finnugor nép. A nyelv a szetuk számára fontos az etnikai identitás szempontjából, de hasonlóképpen a folklór, a hagyományok, valamint – főleg az idősebb korosztály számára – az ortodox vallás is.

Ma a szetuknak van saját rádiójuk, folyóirataik, zászlajuk, tananyaguk, himnuszuk és nemzeti eposzuk (Peko).