Fiatalkorában nem volt idegen tőle a könnyelmű, kissé léha életvitel. A két bohém közül ő az egyik. De ki hinné, hogy a másik bohém Arany János? Márpedig A betyár című elbeszélő költeménye épp arról regél, hogy a kondorosi csárda csaplárnéjának igencsak tetszik a huzamosan ott iszogató öreg-bojtár.

Nyilvánvaló vonzalmát azzal is jelzi, hogy minduntalan lefaragja a bús lovag fogyasztását. Minél többet iszik a vendég, ő annál kevesebbet jegyez fel. „Egyet felír, kettőt törül” abban a reményben, hogy a betyár észreveszi és viszonozni fogja egyre erősödő érzelmeit. (A férfi inkább beáll huszárnak.) A szerelmi remény eme sajátos kifejeződését fordítja át Szép Ernő a Kávé és kifli sanzonszövegében, sőt a Kávécsarnok életképe is hasonló elszámolási szóváltással indul. A kupléban a szép csaplárosnéból a kávémérés tulajdonosnője lesz, a betyárból kis bajuszkás, lakkcipős gigerli, aki nagykávé helyett kiskávét, kilenc kifli helyett csak egyet akar fizetni. Az illúziókat tápláló özvegy hetekig vár a szenvedélyes vallomásra, míg végül megelégeli az eredmény nélküli pusztítást, és válaszút elé állítja az ábrándokkal visszaélő csalót:

Arany csaplárosnéja még sokáig sóvárog a betyár után, a modern nő azonban – kivált, ha üzletasszony – hamar kiábrándul a viszonzatlan szerelemből. A férfi eltűnik, maradnak a kiflik, rész az egész helyett.