Skip to main content

Eb, aki bánja, kutya, aki szánja – Kis közmondás-költészet

- 2016. 11. 15.

A magyar folklórkincs, népdalok, balladák egyik legkorábbi, meghatározó gyűjtőjének, kiadójának hatalmas anyaga birtokában jó rálátása volt arra, hogy népdalsorokból is kelhet új, önálló életre közmondás vagy épp szóláshasonlat.

Miként egyes nyelvi kategóriák közt, úgy a szóbeliség műfajaira is igaz: néha nem is olyan könnyű megvonni a határokat műfaj és műfaj, szófaj és szófaj között. Legfőképpen azért, mert vannak kategóriák, melyeknek egyszerűen nincsenek határai, határuk maga a folyamatos átmenet egyik kategória tipikus centrális terétől egy másik kategória tipikus centrális teréig. Lehetne mindezt a prototípus-elmélet kognitív keretébe ágyazni, magam azonban az általam már 1994-ben, doktori munkámban is használt színspektrum-ábrára szavazok. Ahogy a természeti világ való színeinek milliom átmenete van, s eljuthatunk egyik alapszíntől a másikig úgy, hogy közben soha sincs érezhető határ két árnyalat között, ugyanígy van ez számos kulturális jelenséggel is. Valami hasonló érzés fogott el, mikor egy régebbi gondolatom mentén elkezdtem összegyűjteni rímes közmondásainkat. A közmondás rendkívül tömör műfaj, egyetlen, ritkábban több tagmondattal kell ábrázolnia és hatnia. Egy népdalból kiszakadt töredék megállhat a lábán önálló frazémaként, és bizonyosan vannak olyan szólásaink, közmondásaink is, melyek csak hangulatukban, rímes, betűrímes vagy strofikus voltukban hasonlítanak más folklórműfajokra, de mindez csak áthallás, nem történeti kapcsolat.  Sem előbbi, sem utóbbi eshetőségen nincs mit csodálkoznunk, részben ugyanaz a teremtő közeg hozta létre amazokat s emezeket is.Itt és most csak néhány lehetőséget villantok fel arra, hogyan lehet költői eszközökkel még sűrítettebb, még tömörebb, vagy épp egy találó rímjáték miatt egyszerűen csak még kifejezőbb valamely szólás. Példáim szokás szerint nem látom el mikrofilológia aprólékosságú forrásjelöléssel, csak rovatom jól bevált, egyszerű forrásjelölését alkalmazom. A szerzők közmondásgyűjteményeit nevük alapján is ki-ki megtalálhatja.

A játékos rímeltetés, a  rímjáték növeli a szólás szuggesztivitását:

Addig a papé a fára, míg benne a pára, olvassuk Ballagi Mórnál, s mennyivel kevesebb lenne ríme fosztottan így: addig a papé a parókia, míg benne a pára.

Hasonló, kicsit l’art pour l’art ízű rímeltetés érződik a következő példákon is:

Nagyon alázatos, nagyon gyalázatos.(Margalits)
Adnak tanácsot, de nem adnak kalácsot. (Ezt Dugonicsnál találjuk, aki egyúttal fordítva is közli ugyanezt: Adnak kalácsot, de nem adnak tanácsot. Embere s helyzete válogatja, kinek melyik a kisebbik hiba.)
Az ebre nem vetnek hámot, a gondolattul sem vesznek vámot. (Erdélyi)
Délről derül, bocskor merül. (Magyar Nyelvőr, 22.)

A frazémákban gyakori szembeállítást, ellentétet hangulatilag is, formailag is fokozhatja a rím, különleges esete ennek az alábbi kancsalrímes remek:

Angyal a szava, (de) ördög a szíve. (Erdélyi)

A következőkben ellentétek és betűrímek fokozzák egymás hatását:
Kivered az ajtón,
bejön az ablakon.
(Erdélyi)

Vastag abrosz, vékony ebéd.

Utóbbi, felező nyolcas formánál gondolatban szinte követeljük a hiányzó tematikus és ritmikai zárlatot, oly egyértelműen érezni, hogy valamely népdal töredékeként, vagy épp táncszólásból, vőfélyrepertoárból „keveredhetett ide”, hogy immár önálló frazéma életét élje a paraszti társadalom bölcs életszemléletének tanújelenként. Ez a fajta ütemhangsúlyos felező tizenkettes, felező nyolcas, felező hatos, vagy 4││3 szerkezet egészen gyakori rímes (ritkábban betűrímes) frazémáinkban, s ez is a dalok felé mutató rokonságot domborítja ki. Előfordulnak azonban szinte rímtelenül is, egyszerű gondolatpárhuzamokként, mint alább:  

Eb szeme látta, eb keze vette,
akasszák fel, a ki keresi.
(Erdélyi)

Eb fujja nótáját, kutya járja tánczát.
(Erdélyi)

Aztán akadnak olyanok, ahol már egészen a népdal felé mutató jegyek vannak, de még döccen az ütemhangsúly, mankón jár a szótagszám:

Sör, bor, mint a tenger,
ihatik az ember.

Rímes-strofikusak, szinte már népdalok:

Ha jó akaratot veszek,
Még azért is adós leszek.
(Erdélyi)

Más forrásban, Ballagi Mórnál kevésbé domborodik ki e mondás dalszerűsége, így a szerkezet műfajhatáron táncolása: Ha jó akaratot veszek, másnak is adós leszek.

Kinek szűkön elesége,
annak van jó egészsége.
(Erdélyi)

Ahol a méz legédesebb,
ott a fulánk legélesebb.
(Dugonics)

Reménység ha rád néz,
édesebb mint  a nádméz.
(Kis-Vicay)

Mi szabad törvénynek,
nem szabad szegénynek.
(Kis-Vicay)

Házi ellenség a test,
friss a rosszra, jóra rest.
(Czuczor)

Már egyértelműen népdaltöredék a következő, amelyet tartalmánál fogva önálló közmondásként is befogadott a népnyelv:

Sírhat az az édesanya,
Kinek katona a fia.
(Erdélyi)

Más tájakon is előfordul, hogy rímes sorokba rendezik a közmondásokat, miképp az alábbi német példában:

Zwei Hunde an einem Bein,
Kommen selten überein.
’Nehezen alkuszik meg két kutya egy csonton.’

Langes Fädchen, faules Mädchen.
’Hosszú fonal, lusta leány.’

Morgenstund hat Gold im Mund.
’Ki korán kel, aranyat lel.’ Ezzel a magyar szöveggel Erdélyitől ismerjük.

26
Erdélyi János és Giovanni Antonio Cibotto gyűjteményének első kiadása. Mindkét műben elég magas a rímes közmondások aránya

 
Különösen nagy a rímes frazémák aránya kedves észak-itáliai gyűjteményemben, Giovanni Antonio Cibotto venetoi közmondásai közt. Tetszőleges kiragadtam közülük néhányat, és hangulati hűséggel (tehát nem feltétlen szószerinti fordításban) igyekeztem magyarul adni őket: L’amor xe potente, ma l’oro onipotente. ’Nagy a szerelem hatalma, de az aranyé mindennél nagyobb.’ Le bone parole onze e le cative ponze. Ez standard olaszul változatában is rímes: Le buone parole ungono e le cattive pungono. ’A jó szó hájjal keneget, a rossz viszont tűszúrás.’ Baso per forza non vale na scorza. ’Erőszakkal szerzett csók fabatkát sem ér.’ O Franza o Spagna basta che se magna. ’Bárhol légy is, csak betevő falatod legyen.’ (Szó szerint: Franciahon vagy Spanyolföld, elég, ha enni lehet.) A chi no vol far fadighe, el teren ghe produse ortighe. ’Aki rest a kapával, be kell érje csalánnal.’ (Szó szerint: Aki nem akar fáradozni, annak a föld csak csalánt terem.)

Műveljük hát kertjeinket, s csodálkozzunk rá bátran, hány és hány szemszögből tud ámulatba ejteni minket Európa és Magyarföld szólásainak gazdagsága!

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x