Skip to main content

Szavazunk

- 2016. 06. 05.

Ilyenkor kiderül, milyen sokan is vagyunk mi magyarok, meg persze az is, mennyire értékesek. Hisz pecsételésre nagyon kellünk. A szavazatunk pedig sokat ér. Kampány idején arra is fény derül, jobbnál jobb vezetőink vannak. Vagy lennének…

szavazas3

 

Különösen érdekes, hogy éppen ki mire fekteti a hangsúlyt. Az idei kampány magyar kulcsszavai a biztonság, család, egészség, együtt, élet, közösség, pénz, tiszta lappal, tisztességes. Általában választások előtt előkapok egy-két értelmező szótárt, és ellenőrzöm a jelentéseket, mert szavazástól szavazásig, azaz négy évig valahogy nem ugyanazt kapjuk vissza, mint amit a plakátok, szlogenek megígérnek. Mert a kampányban tett kijelentések ígéretek. Na, jó, sejtjük, hogy inkább hitegetések, de azért mi szavazók emlékszünk arra, hogy ki mit mondott, meg arra is, hogy ki mit tett, és persze arra is, hogy azt hogyan tette és kiért.

Ebben a kampányban az egyik magyar párt a Biztonságot a közösségnek! központi szlogennel jelent meg. Szóvá is tettük itt-ott, halkabban és hangosabban is, hogy ne feledjék, a közösség azt jelenti, hogy közös életet élünk; közös eszmék, célok vezérelnek; az együvé tartozás jellemzi a csoportot; a javakat közösen birtokoljuk és használjuk stb. Különösen fontos politikusainknak szem előtt tartaniuk, hogy a közösségi jó nem egyenlő a vezetői (politikusi) jóval. Az utóbbi önös érdekek, javak megszerzését célozza, míg az előbbi áldozathozatallal jár, lemondással, odafigyeléssel, nagyon nagy belső fegyelemmel a valódi vezető részéről.

DSC09404

 

A biztonság elsősorban a veszélyektől, bántalmaktól mentes állapotra utal; a szilárdság képzetét kapcsoljuk hozzá; a bizonyosságot és határozottságot, valamint a magabiztosságot adó érzést társítjuk a szó jelentésköréhez. De a kampány kezdete óta gyakran merengünk el azon, milyen igét hagytak ki a szerkezetből, és milyen cselekvést társítsunk mi hozzá. Talán a kérünk, nyújtunk, követelünk, szerzünk, adunk igék mutatnának ott jól. De az is lehet, hogy egyes számban kellene gondolkodnunk, valahogy így: akarok, ígérek, hozok. Vagy az is lehet, szándékosan nem került oda az a cselekvést jelentő valami, és szó sincsen semmilyen tettről, hiszen az számon kérhető – mondjuk úgy négy év múlva.

A másik magyar párt szlogenje is nominatív szerkezet: Tiszta lappal. A csonka szólás jól mutat ugyan, de jelentése kapcsán felmerül bennünk egy s más, mert a tiszta lappal indul szókapcsolat elsősorban arra utal, hogy elölről kell kezdeni valamit, mert nem jól működik, mert lezárult egy korszak; benne van az újrakezdés lehetősége, az újragondolás is; de ott lebeg a hazárdírozás, a játszmázás jelentésköre is. Persze politikáról van szó, tudjuk, mi minden fér bele.

Ugyanakkor ez a szólás különösen érdekes lehet abból a szempontból is, hogy nem ígér semmit: ami most indul, az lehet ilyen is meg olyan is; és főleg nem róható fel – mondjuk úgy négy év múlva –, senkinek semmi.

***

Élvezettel olvasgatom, fényképezem, fejtegetem a választási plakátokat. A román nyelvűek is mámorosan hatnak rám, nemcsak a mieink. De azoktól nem ugyanazt várom. A mieinktől még várok, várunk valamit. Például azt, hogy legyen, aki szavazzon rájuk – mondjuk úgy négy év múlva!

 

(Képek: MS)

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x