Skip to main content

Elmegy lassan a berek, az erdő…

- 2015. 07. 10.

Versenyeztünk könyveinek megkaparintásán.Művei 12 nyelven szólnak. Ha azt mondom: Kele, Lutra, Bogáncs, Vuk, Hú… már sokan tudják a nevét. Állítólag Jókai Mór után a leginkább olvasott magyar író volt… Két éve eladták a tízmilliomodik könyvét…115 éve született, és (június 23-án) 45 éve halt meg Fekete István. Ha a már felsorolt állatregényekből valaki nem ismerte volna föl, akkor az iskolai tananyaggá vált Tüskevárról egészen biztosan eszébe jut a neve. Felvillantunk néhány képet Fekete István életéből – különös tekintettel írói nyelvének, stílusának kialakulására.

Életének legfogékonyabb korszakát, első tíz évét szülőfalujában a Somogy megyei Göllén töltötte. Itt szerette meg a természetet, a növényeket, az állatokat, a falu egyszerű és bölcs embereit. Itt ismerte meg Matula bácsit, Puska András uradalmi csősz személyében. Fekete István a középiskolát Kaposváron végezte el, majd innen vonult be katonai szolgálatra. A gazdasági akadémiát Debrecenben a Mosonmagyaróvárott végezte. Először gazdatisztként dolgozott Bakócán és Ajkán, 1942-től Budapesten kapott állást a Földművelésügyi Minisztériumban. 1949-ben a minisztériumból eltávolították, volt uszálykísérő, tanító, írásaiból élt. 1960-ban József Attila-díjat kapott a Tüskevárért.

Mintegy félszáz művet írt. Nemcsak ifjúsági író volt, műveit a felnőttek ugyanúgy élvezhetik. A próza mellett 168 versét is ismerjük. Írt filmforgatókönyveket, színdarabokat, mezőgazdasági, halászati, vadászati könyveket is.

Fekete István stílusának egyik meghatározója az állatok megszólaltatása. Az 1959-ben született December című írásából idézzük a mókus és bagoly párbeszédét. Figyeljük meg, hogy mennyire nemcsak két állat képzelt párbeszédéről szól, hanem a szimbólumok születéséről és erejéről is:

– Látlak – mondta a bagoly szeme.
– Nem bántalak – nézett vissza mókus. – Jó hely?
– Ide jöhetsz, nem bánom, de én nappal aludni akarok.
– Én pedig nappal nem vagyok itthon. Elég nagy ez a kert…
– Milyen sokat tudsz te… – a mókuska odament egy repedéshez, ahonnét le lehetett látni a kápolnába, ahol a régi harmónium mellett egy öregember ült. Odalent megszólalt a Békesség vágyának halhatatlan orgonája. – Milyen sokan vannak… – ekkor már a baglyocska is ott leselkedett, és nem törődött vele, hogy a tolla a mókus szőréhez ért.
– Nagyon sokan, és látod azt a kisgyereket? Mindenkihez odamegy, mindenkit megsimogat, és érintésétől fényleni kezd az emberek arca.
– Ki az a kicsi, aki mégis nagyobb a többinél? – érdeklődött a mókus. A bagoly erősen gondolkodott:
– Az emberek azt mondják róla, hogy ő a Szeretet. De én nem tudom, hogy mi az…

Fekete Istvánnak emlékmúzeuma van Göllén, Dombóváron, Ajkán és a Kis-Balatonnál. Keszthelyen található a Matulárium. Több tucat óvoda és iskola viseli a nevét. 1970. június 23-én szüleimmel Mátrafüreden nyaraltunk. Reggel szüleim mondták, hogy meghalt Fekete István. Templomba menet a sétányon egy síró nőt láttam. Akkor azt gondoltam, hogy Fekete István miatt sír. Lehet, hogy így volt. Hallgassuk meg a Búcsú című versét:

Elmegy lassan a berek, az erdő / El a nádas, a tél, a nyár.
A hegy, a völgy, a nappal és az éjjel / A szemem látta egész határ.
Elmegy? Talán mégsem egészen, / Meglátom tán az örök vízen,
Hiszen a Szépség maga az Isten. / S lelkemben ott lesz: hiszem, hiszem.

(Képek: Zerind, Derzsi Elekes Andor, Wikimedia Commons)

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x