Előrebocsátom, a bevezető kérdés olyan kérdés, amire biztosan nem lehet e rovat keretein belül megnyugtató választ adni. Egyértelmű válasz nincs is. Ha valami egyáltalán közelebb visz minket ember és kutya sajátos viszonyának megértéséhez, akkor az a természettudományos és művészettörténeti kutatások mellett épp a folklór, ebbel, fenével, kutyával kapcsolatos szólásaink, közmondásaink tanúsága.

A szürke farkasból az elmúlt bő tízezer év során apránként hűséges pulivá, elegáns collie-vá vagy épp pizsamás házi ölebbé vált kedvencünk nem mindig volt ilyen kezes, a domesztikálás folyamatának kezdetein bizonyosan nem. Az ókori Egyiptomban nemcsak fáraókat, hanem kutyákat-macskákat is bebalzsamoztak. Szakkara szakrális kutyatemetőjében ezerszám találtak a régészek kutyatetemeket. Szakrális azért is, mert Anubisznak, a halottak kutyafejjel ábrázolt egyiptomi fejedelmének temploma alatt helyezkedik el. De hiába is voltak részben hű kedvencek már az egyiptomiak körében, még középkori ábrázolások is gyakran mutatnak démonikus, iszonyú módon vicsorgó, lángnyelvű fenevadakat. A magyar népi emlékezetben az Árpád-kor virágzó Magyarországát porig égető mongol hadak kutyafejű tatárokká nőttek, az ellenség kutyafejű-rémképének továbbélésébe belejátszhattak a törökvilág borzalmai is, (vö. Magyar néprajzi lexikon, tatár mondakör szócikk). A kutyák kivételes állatok: átjárásuk lehet a különböző világok, élők és holtak között.

A kutyafejű Anubisz az ókori Egyiptomban a halottak fejedelme volt. Ez a kép kutyaábrázolás a szakkarai kutyatemetkezési helyről, Anubisz altemplomából.

Megtestesíthetnek alvilági erőket, sőt egyenesen démonikusak lehetnek. A tartui összehasonlító folklorisztika egyik professzora, Ülo Valk két teljes könyvet szentelt a néphit démonológiájának, melyben az ördög különféle háziállat-ábrázolásai is kiemelt szerepet kaptak. Első helyen a kutya. Ezért sem tartható fenn a magyar etimológia azon állítása, amely sok finnugor nyelv peni hangalakú szavának rokonságát a magyar fenével jelentéstani okból kizárja. A folklór démonológiája élő példatár arra nézve, hogy eb-kutya-ördög-fene-alvilági fogalomköre a népnyelvben is összetartozott, sőt kutya meleg, kutya hideg, kutyaütő, megkutyálja magát, egyik kutya, másik eb stb. szólásaink elárulják, hogy ma is szervesen összetartozik.

Megnéztem a XIX. század közepén gyűjtött eb és kutya kulcsszavú közmondásokat a Czuczor–Fogarasi szótár anyagában, amiben ismét csak Kiss Gábor és Kiss Bernadett remek tematikus gyűjtése, a Bölcs tanácsok volt segítségemre. A végeredmény annyira egyértelmű, hogy még engem is meglepett. Ha a nem kifejezetten negatív konnotációjú közmondásokat is semlegesnek jelölöm, a pozitívakat pedig természetesen pozitívnak, akkor a következő a számbéli eredmény (pozitív/semleges/negatív konnotáció) áll elő:

eb/ebül kulcsszóval 48 frazéma, megoszlás szerint 1 pozitív, 20 semleges, 27 negatív;

kutya/kutyagazda kulcsszóval 6 frazéma, megoszlás szerint 0 pozitív, 2 semleges, 4 negatív.

Ebben a gyűjtésben egyetlen egyértelműen pozitívnak tekinthető közmondásunk a jó ebet nem ütik agyon egy túróért, ám igencsak beszédes, hogy az eb szó önmagában nem is áll egyetlen CzF. forrású szólásban sem pozitív konnotációval: a jó jelző kell az ebnek, hogy kisegítse. Ezzel szemben a negatív konnotáció eléréséhez egyetlen jelzőre sincs szükség: eb a diák (azaz nem sokat ér) könyv nélkül; eb (azaz haszontalan vagy egyenesen ellenséges), aki nem barát; eb a király (azaz mit sem ér) ország nélkül; eb a varga (megint csak semmit érő, haszontalan) talp nélkül;
ebebéd (gyatra, keveset érő) az, hol bor nincsen; késő bánat, ebgondolat (a későn jött igaz gondolattal vagy szándékkal már nem lehet meg nem történtté tenni a rossz cselekedetet vagy egyéb balgaságot, azaz végső soron ez is haszontalan). Eb anyja fia és eb apának kutya fia, egyik eb, másik kutya, kutya gazda, ebszolga: utóbbi négyhez igazán nem kell különösebb kommentár, hiszen semmirekellő az összes, úgy ahogy van. Ha eddig a haszontalan volt a fő asszociációnk, – ezt még az utóbbi négy példa esetében is megengedhetjük–, akkor alább már biztosan a rossz és gonosz viszik a prímet. Ebugatás, szamárordítás nem hallik mennyországba (az ilyen szerzetek könyörgése még a mennyben sem hallgattatik meg) – itt talán még démonikus voltuk is átsejlik a frazémai mázon… Ebül gyűlt, ebül költ (a tisztátalan, esetleg gonosz módón szerzett gazdagság úgy is vész el, ahogy jött). Végül a katonának szép a neve, eb az élete esetében az eb kifejezetten szembeállító negatív pólust képvisel: rosszat, csúnyát a széppel szemben.

Hogy ma ki mennyire érzi négylábú barátaink démonikus kisugárzását kutyameleg, kutyahideg kifejezéseinkben, nem tudom. Mindenesetre jobban örülnék, ha ezeket hallanám gyakrabban unos-untalan előforduló, még értelmiségiek szájából is elhangzó ocsmány szinonimáik helyett.