Sóval-borssal nincs túl sok mondása az európai nyelveknek, de ami van, az egészen általános, és általában a fűszerek értékére, erejére utalnak. Bár a német du kannst da hin gehen, wo der Pfeffer wächst, ’mehetsz oda, hol a bors tenyészik’ nem épp udvarias invitálás a maradásra. Többféle lesajnáló árnyalatú idióma inkább csak a ködös Albionban tartozik a borshoz: a peppercorn rent ’olcsó albérlet’, a text peppered with errors, szó szerint ’hibákkal borsozott (értsd teletűzdelt) szöveg’. Mégis úgy tűnik, az Eurosport ajánló-szerkesztői önkéntelen is az angol csapáson haladtak, mikor imígyen sózták-borsozták az alpesi sívilágbajnokság szüneteiben beúsztatott, Nigéria nem jutott ki az Afrika-kupára klipjüket: ismerje meg az afrikai futball savát-borsát! Ha kedvünk lenne, el is rágódhatnánk az elénk szórt borsszemeken, de nincs miért. Ha valakinek e szólásunk nyelvi-kulturális holdudvaráról csekélyke fogalma van, ilyet nem mond. Valaminek a savát-borsát se magyarul, se semmilyen európai nyelven megismerni nem lehet.

Sóért-borsért tehetősebb eleink nem keveset áldoztak, egy tisztességes, gyomormaró céhes bacchanálián tucatszám kerültek asztalra a fűszeresebbnél fűszeresebb ételek. A gazdagsággal mindenkor kérkedni kellett, ha volt s ha nem, s ugyan mivel lehetett volna az újkor hajnalán szebben s illendőbben, mint azzal, hogy egy becsületes lakoma harminc-negyven fogásába több marha árának megfelelő mennyiségű sáfrányt, gyömbért, borsot öntöttek a szakácsok. Ráth-Végh örökbecsű magyar kuriózumaiban Magiar étkeknec főzése Thököli Sebestyén Uram ő Nagysága Szakácha Szent Benedeki Mihály által c. művén át ránk is örökített néhány fűszerezési tanácsot. A tikfi éles lében fűszerezése így hangzik ebben az 1601-es késmárki munkában: „vagdalj bele hagymát, tárkonyt egészen és két-három lémóniát, azokat főzd együtt, lásd meg a savát, hogy meg akarod borsolni, először ecetezd meg, azután borsold, sáfrányozd, gyömbérezd meg”. A szívott ráké meg eképpen: „… rakd belé az tisztított rákot, tégy belé tárkonyt, főzd együtt erősen. Borsot, sáfrányt, gyömbért tégy bele, az sava az ecetet felül ne haladja, mert nem jó lészen, hanem egyaránt legyen mint bors, ecet, só”. Ezen étkeknek bizonyosan megvolt a sava-borsa, csak ember s bendő kelett hozzá, aki kiállja.

Sónak-borsnak drágaságát külön is őrzi a borsos áron ad/vesz valamit szólásunk. Németül gesalzene ’sós’ és gepfefferte Preise ’borsos ár’ egyaránt ismeretes, de míg nálunk ez mindenképp borsos, az észtben soolased hinnad ’sós ár’ egyértelműen sós. Talán mert északon a só is olyan elérhetetlen drágának tűnt, mint jóllakottabb tájakon a bors. Olcsónak persze a kárpáti tájakon sem számított, elég ha felidézzük gyermekkorunk kurucainak sószállító kalandjait az Esze Tamás talpasaiból. Itáliában, tengeri sókertek ide vagy oda, a hagyományos kenyér szinte a közelmúltig teljesen sótalan volt a valamikori állami sómonopólium „emlékére”. Kicsit idősebbeknek talán nemcsak a neorealismo filmjeiből rémlik a régi olasz „Nemzeti dohánybolt”, a Sale e tabacchi, mely nevében s barnás cégtábláján is mutatta, hogy dohánytermékek mellett a só kizárólagos (legális) árusítóhelye is volt.

Felül a temesvári Állami Magyar Színház Borsszem Jankó előadásának plakátja, alul az 1868-ban indult Borszem Jankó élclap. A címválasztást a mesehős erején és a bors csípősségén kívül egyik vezető karikaturistájának, Jankó Jánosnak a neve is ihlethette

Sós-borsos árakkal akár borsot is törhettek a gyanútlan vevő orra alá, de érdekesebb a mozsárban őrölt friss fűszernél a kicsi a bors, de erős mondás háttere. A csípős, fűszeres ételeket kedvelő konyhákban Európa-szerte megvan ez a mondás, de másutt is, megfelelőit Koreától Afrikáig megtaláljuk. (Egy jó koreai menü még jóféle házi paprikakrémeken szocializálódott honfitársainkat is próbára teheti.) El pèvere xe picolo, ma el pissega, ’kicsi a bors, de csíp’, mondja a venetói, s ugyancsak a csíp igét használja az olasz változat is. Ha ezen európai szólásaink eredetét nézzük, a kulináris eredet nyilvánvaló: a bors tényleg apró, tényleg nagyon erős fűszer, és nem egy helyen, ahol ismerik a mondást nincs is, nem lehet kettős értelme. Más a helyzet mifelénk, ma már önkéntelen is rögtön szólásunk átvitt értelmére gondolunk: a magyar változat erős szavában azonban kiválóan egybejátszik a fűszer és a mesebeli legény, Borszem Jankó ereje. Anyja borsszemet nyelt, s így fogant a már születése pillanatában mágikus erejű legényke. A Grimm-mesékből ismert változatában olyan aprócska maradt, hogy nem volt az a kulcslyuk, min át ne fért volna.

            Vannak-e manapság még Borszem Jankók, nem tudom. De mint az Afrika-kupás baki is mutatja, sokak mindennapi érintkezéséből is hiányoznak a fűszerszámok, pedig megadhatnák velük mondanivalójuk sava-borsát. Szólások nélkül sótalan a nyelv, az élet. Ahogy Makkai Ádám mondta állítólag nemrég, az illinois-i egyetemen: Idioms are the salt and pepper of any language.