Skip to main content

A tanár és a tanítvány – Pável Ágoston és Weöres Sándor

- 2014. 11. 10.

Vas megye szellemi életének egyik legkiemelkedőbb alakja. Vend volt az anyanyelve. Mindig büszkén vállalta kettős (szlovén és magyar) identitását. Illyés Gyula szerint: „két nép hű fia”. Szombathelyen érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-latin szakán tanult. 1913-ban doktorál. 1924-től a szombathelyi múzeum könyvtárának őre. 1933-ban megalapította a Vasi Szemle című folyóiratot. pavel_agoston1941-ben a szegedi egyetemen a délszláv nyelv és irodalom magántanára lett. Tanítványai közé tartozott többek között Szombathelyen Weöres Sándor, Szegeden Szent-Györgyi Albert is. Jelentős néprajzi és nyelvészeti munkássága. A szombathelyi Szent Quirin templomban nyugszik.
„A húszas évek közepén a Faludi Ferenc utcai albérletébe „kosztos diák”-nak befogadta a Pável család a gyermek Weöres Sándort. A Tanár felismerte a szertelen gyermekben a zsenit, a szív embere pedig szerető-féltőn terelgette a járható utakra, hogy tehetségét ki tudja bontakoztatni. A köztük kialakult kapcsolatról sokan megemlékeztek, de erről leghívebben Weöres Sándor Szombathelyről való távozása után, 1929-től 1946-ig folytatott levelezésük tanúskodik. (…) így emlékezik Pável tanár úrra a tanítvány: „…rengeteget olvasgattunk, beszélgettünk együtt. Ő nála, az Ő érlelő melegében írtam első komolyan vehető verseimet… Oh, milyen megértéssel, gyengédséggel tudta felkarolni a fejlődő, bontakozó tehetségeket!… Azok közt, akik kifejlődtek a tudomány, művészet, életszentség, vagy más humánum terén, aligha akad csak egy is, aki Pável Ágostonok nélkül útja elején össze ne roskadt volna.” (S. Pável Judit: Pável Ágoston, a tanár http://www.vasiszemle.t-online.hu/2011/04/pavel.htm).

Weöres egy példátlanul szép verssel emlékezik jóakarójára, talán a legszebb ajándék, amit tanár kaphat:

Pável Ágoston emlékére

Lung Men síksága csontodat rejti,
híredet soha el nem takarja.
Po Csü-ji

Esztendők szállnak, vándor felhők
piros sugárban, lila homályban –
Pável Ágoston, higyjek-e (sic!) nékik,
hogy tíz éve nem vagy az élők sorában?
Percek siklanak az idő árján,
ezüst pikkelyük villan mint az álom,
mire megfognék
egyet, már eltűnt –
higyjek-e nékik, bátyám, barátom?

Diadalmas munka embere voltál,
kezed nyoma nem veszett el,
a percek, órák, napok és évek
rakott hajókként úsznak műveddel,
de nem láthatom hajad ezüstjét,
szemed víz-kékjét, piros arcod,
tollad nem mozdul, tíz éve pihensz már,
munkád győzi tovább a harcot.

Megint egy évmúlt, eljött a másik,
messzi a fecskék sötétkék szárnya,
fagyos a szikla, dermed a forrás,
téli napoknak hosszú az árnya,
de a homályból kinyujtózik
növekvő nappalok aranyos karja.
Szombathely földje csontodat rejti,
híredet soha el nem takarja.

(Egybegyűjtött írások, 1981: 2/61-62)

One Reply to “A tanár és a tanítvány – Pável Ágoston és Weöres Sándor”

  1. Lám, a tanár is örökké él!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x