Székely Csaba, a fiatal erdélyi írógeneráció üstököse 2011-ben a Bányavirág című drámájával robbant be a színpadra. Ekkor jelent meg Bányavidék-trilógiájának első része Bányavirág címmel, majd ezt követte a Bányavakság (2012) és a Bányavíz (2012). A darabok – amelyek számos külföldi és hazai díjat elnyertek – önállóak, de ugyanabban a képzeletbeli székely faluban játszódnak, ami egyszerre szimbolikus és valóságos. Az isten háta mögötti bányavidék. A szerző magában hordozza Erdély szellemiségét, mégis kritikus szemmel tudja szemlélni környezetét. Szereplői felett nem ítélkezik, végtelen szeretettel formálja meg őket, és tehetetlen aggódással szemléli vergődésüket. Mindhárom műfaja tragédia és komédia, vagy komédia és tragédia. A színre állítótól vagy az olvasó befogadásérzékenységétől függ.

Az író mindhárom művében tabutémákat boncolgat, és szembenézésre késztet a stilizált Erdély-képpel. Mindezt groteszk humorba ágyazva teszi, az élő, illetve az általa megalkotott nyelv ötvözésével. Egyébként a trilógia összefoglaló címéhez, a Bányavidékhez nyelvileg is szorosan kötődik a három rész: Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz. Az összetett szavak előtagja megegyezik, és az utótagok pedig alliterálnak. Az alliteráció jelentkezik a szereplők nevében is. A Bányavirágban: Iván, Mihály, Ilonka, Illés, Irma; a Bányavakságban: Ince, Iringó, Izabella, Florin, Izsák; a Bányavízben: Ignác, Márton, István, Imola, Irén. Mint látható, csak egy szereplő kezdőbetűje tér el az ötből.

Ezúttal a Bányavíz nyelvezetével kívánok foglalkozni. Általában elmondható, hogy a Bányavíznek is meghatározó eleme és a darab humorának elsődleges forrása a Székely Csaba drámáira jellemző sajátos szórend, ismétlések, a nyelvjárás kicsit elemelt változatára épülő nyelvhasználat. Mindenképpen egyéni a hangja. A Bányavízben a tabutéma, a papi pedofília szabad szájú előadásmódban jelenik meg. Azonban nem sértő és bántó a trágárság, többek között éppen a humor forrása.

A humor egyik legfontosabb eszköze a kontraszt, már a mű felütésében. Ignác, a katolikus pap készül a misére, a pulpitus mögött gyakorolja a szöveget:

 

IGNÁC Kegyelem nektek és békesség Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól. Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait! (Szünet) Gyónom a mindenható Istennek és nektek, testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem… Sssokszorrr és sssokatt… (Halkan) Süket sasok sósat sírnak, sistereg a sáskák segge. Sssokszorrr és sssokatt.

Másutt ekképp szólal meg:

IGNÁC Az ember nem lehet elég óvatos. Amiképpen a Biblia írja: „ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön.” De tudhatjuk-e, mikor jő a tolvaj? Lófaszt tudhatjuk.

A magasztos liturgia és a gyakorlatul szolgáló nyelvtörő mondóka, illetve a durva kifejezés áll ellentétben. Egyébként a felkészülésében zavarja meg Ignácot a szenilis házvezetőnő, Irén. (A Szkéné Színház előadásában a színre vivője, Bozó Andrea a Vidor Fesztiválon, Nyíregyházán elismerést kapott alakításáért, és a Színikritikusok díját is elnyerte.) Irén feledékenységét azzal a nyelvi megoldással jelzi a szerző, hogy minden mondata keretes, ismétléses, azaz amit a mondat indításakor mond el, azzal is fejezi be.

IRÉN De mér gyakorolja a mise szövegét, elfelejtette, vagy mér gyakorolja?

IRÉN Úgy látom, teríteni úgyse kell most már, úgy látom.

IRÉN Máma tokmányt főzök máma.

Az ismétlés megjelenik a párbeszédekben, mintegy túlhangsúlyozva és ezáltal humorossá téve a diskurzust. Íme:

IGNÁC Hát te mit csinálsz, Marci fiam?

MÁRTON (úgy tesz, mintha olvasná a Bibliát, majd felemeli a fejét) Üldögélek itten.
IGNÁC Üldögélsz itten egyedül a sötétben.

MÁRTON Igen. Vagyishogy nem éppen a sötétben üldögélek. Ég a lámpa.
IGNÁC S mivel foglalatoskodsz a nem éppen sötétben? Csak nem a Szentírást lapozgatod?
MÁRTON De, éppenséggel a Szentírást lapozgatom.

IGNÁC Az jó dolog, a Szentírás lapozgatása, ha csakugyan avval foglalatoskodsz.
MÁRTON Tán nem úgy festek, mint aki avval foglalatoskodik?

IGNÁC Innetről nézve egészen úgy festesz. Szóval a Szentírást lapozgatod.
MÁRTON Helyes a megfigyelésed, édesapám. Lapozgatom, s olvasgatom Krisztus urunk tanításait.
IGNÁC Értem. (Odamegy hozzá) S amúgy mit csinálsz?

MÁRTON Az imént mondtam, hogy Krisztus urunk tanításait olvasgatom. Amúgy is meg másmúgy is.

IGNÁC Mondani mondtad.

MÁRTON Na.

IGNÁC Aztán semmi egyebet nem csináltál itten a Krisztus urunk tanításainak olvasgatásán kívül (egy pillanatra a nyitott Biblia fölé hajol) az Illés próféta könyvéből, egyedül a sötétben?
MÁRTON Semmi egyebet, édesapám.

IGNÁC Csak mert mintha másfajta zajokat is hallottam volna.

MÁRTON Miféle zajokat?

IGNÁC Olyasféléket, amik nem hasonlítanak a Szentírás lapozgatására.
MÁRTON Lehet, hogy a tanító úr megint ordibált álmában odafenn, s azt hallottad. Vékonyak a falak.

IGNÁC Vékonyak-e?

MÁRTON Igen, egészen biztos, hogy azt hallottad. Elvégre a tanító úr álmában ordibálása nem igen hasonlít a Szentírás lapozgatására.

IGNÁC Arra nemigen.

MÁRTON Inkább egy tökön szúrt oroszlán üvöltéséhez hasonlatos.

 IGNÁC Ahogy mondod. Habár bakmacskák nyivákolására jobban hasonlít énszerintem.
MÁRTON Lehet. Csak a tanító úr féle ordibálás sokkal több zagyvaságot tartalmaz, mint a bakmacska-nyivákolás meg az oroszlánüvöltés együttvéve.

Székely Csaba, nomen est omen, nagy mestere a székely poentírozásnak.

IRÉN Énszerintem az a probléma, hogy kiveszett magából a hogyishívják. A szenvedély. Az kiveszett magából mostanság.
IGNÁC A szenvedély?
IRÉN Aham. Alig pislákol már.
IGNÁC Ez nem igaz. Nagyon is pislákol az a szenvedély.
IRÉN Ha maga mondja, atyám, akkor pislákol, ha maga mondja.
IGNÁC Múltkor is pislákolt. Hányan elsírták magukat a misén!? Az összes vénasszony sírt az én szavaimnak hallatára.
IRÉN Mikor is volt ez?
IGNÁC Vagy két héttel ezelőtt.
IRÉN Két héttel ezelőtt?
IGNÁC Igen, aznap, amikor elmondtam a misén azt az újságot, hogy felére csökkentik a nyugdíjakat.

A vidék nyelvhasználata is megjelenik többek között, az –e kérdő partikula elhelyezkedésében, valamint nyelvjárási szavak használatában.

IGNÁC Nem-e véletlenségből a mise szövegét próbálnám itten gyakorolni?

—————————————————————————————————————–

IGNÁC Ne legyél csihánynyelvű, fiam!

—————————————————————————————————————-

MÁRTON Azt nem mondanám éppenséggel, hogy kínoz…
IGNÁC Akkor mit mondanál éppenséggel?
MÁRTON Hát… csak úgy bizget.

—————————————————————————————————————-

IGNÁC (odalép Mártonhoz, megöleli, a fülébe súgja) Mit mondtam neked az ellenkezésről? (Hangosan) Erősen kíváncsiak vagyunk a mi gondnokunk versére. Igaz-e, István, hogy erősen kíváncsiak vagyunk?
ISTVÁN Igaz, atyám. Erősen.

—————————————————————————————————————-

IGNÁC (utánakiált) Megyek is! Hálátlan, vén fataró!
—————————————————————————————————————-

Az egyszerű házvezetőnő, Irén nem ismeri az idegen kifejezéseket.

 

IRÉN (sértődötten) Jól van, gyakorolja csak, atyám, én nem zavarok. Csak el akartam mondani, hogy… (Megemelné a borítékot, de visszaengedi a kezét. Elindul a konyha felé, megáll) De mér gyakorolja a mise szövegét, elfelejtette, vagy mér gyakorolja?
IGNÁC Nem felejtettem el, Irén, az másnak a szokása ebben a házban. Megromlott a dikcióm mostanság, úgy veszem észre, s ezért gyakorolom. Ha tisztábban beszélek, az emberek jobban figyelnek az Úristen szavára, s az enyémre.

IRÉN Nem a dickiája romlott meg, atyám, ha engem kérdez.

Ugyanakkor ugyanő sajátos kontrasztként ‒ ami szintén a humor forrása ‒ az egyszerű beszédébe tudálékoskodó idegen kifejezést iktat.

IRÉN Ha már a világjárás tematikája kapcsán szólunk, képzelje, atyám…

Hasonló funkcióban a hivatalosnak tűnő beszéd Márton beszédében is jelentkezik:

IGNÁC Tudom én, gyermekem, hogy nehéz. De találunk megoldást, ne csüggedjél! Segítünk a mi felebarátunknak, mint önmagunknak, s összegyűjtjük a pénzt a házatok felépítésére, elvégre a magyar ember összetartó népség.
MÁRTON Hajaj.
IGNÁC Hogy mondod, fiam?
MÁRTON Múlt héten is annyira összetartó voltam, hogy még mindig izomlázam van belé.
IGNÁC Most mit bölcsködsz? Azok vagyunk, s kész. Ezt mindenki tudja.
MÁRTON Nem mondom, más pálinkájának elfogyasztását illetően elég nagy összetartást lehet megfigyelni a faluban. De egyébiránt nem-e inkább egymás szemének kivájásával foglalatoskodunk? Ami egyiknek rossz, az a másiknak jó.

Ignác patetikus, vallási, fennkölt beszéde váltakozik a trágársággal és obszcenitással.

 

IGNÁC … a boldogságos hagymatokányt… Irén, a kutyák ragacsos faszába bele! Maga szerint mit csinálok én mostan?
————————————————————————————————————

IGNÁC Ne legyél csihánynyelvű, fiam! Azért mondom el minden alkalommal, hogy az emberek megszívleljék a jó szót. S hogy a közös sors ke­serű poharában is felismerjék az Úr nektárjának csepegését.
————————————————————————————————————-

IGNÁC Pedig megígérte, hogy egyenesen hazajön. Ej, nincsen már a szónak súlya a mai világban, gyermekeim. Olyanok vagyunk, mint réten a fűszál, mely ki van szolgáltatva viharok korbácsának, zivatarok tomboló netovábbjának, s hasztalan lesi az örömhírt hozó fehér galamb üzenetét a magasból!

A humor forrása tehát a stílusnak és a nyelvváltozatoknak a folyamatos ellentéte. Mindehhez társul a közhelyes, ismétléses megnyilatkozás.

IGNÁC Urunk templomát tisztogatni nemes feladat. Tető van a fejed felett, Isten szolgája nevelt, taníttatott. Fiam, nagy hálátlanság lenne, ha megfordulna a fejedben az a gondolat, amit a fejedben forgatsz. Hálátlan akarsz-e lenni?
MÁRTON (lehajtja a fejét, szinte gépiesen) Nem akarok én hálátlan lenni, édesapám, semmiféle gondolat nem fordult meg a fejemben.
IGNÁC Imádkozzál akkor az Úrhoz, s adjál hálát, amiért nem fordult meg a fejedben az a gondolat, amit a fejedben forgatsz…

Jellemzője Székely Csaba szövegének a sajátos, egyedi, eredeti hasonlatok használata.

IMOLA Nem-e? Akkor ki mondta azt, hogy a hajamnál fogva lógat fel a gerendára, és úgy fog ottan pörgetni, mint egy ventilátort, ha meglát a templom kapujának közelében?
—————————————————————————————————————–

ISTVÁN Erősen fáj, atyám? [ti. a gyomra]
IGNÁC Máma erősen, fiam. Mintha lenyeltem volna egy kurva rotációs kapát.

Székely Csaba drámáinak legfontosabb nyelvi jellemzője, hogy több regisztert és stílust ötvöz. Nyílt beszéd van, meg persze kreatív káromkodás, a sorozatos jelzőcsavarás egy sajátos, kitalált szellemes, kacifántos nyelven. Maga a szerző így vall róla: „Ez nem egy létező nyelv. A szövegek reális kérdésekről szólnak, de a nyelv erősen stilizált. A beszédük által is szerettem volna érzékeltetni, hogy ezek az emberek izoláltan élnek, elvadultak, szétitták az agyukat. Kúsznak-másznak a nyelvben, próbálnak belekapaszkodni a beszélgetőpartnereik mondataiba. Ehhez a helyzethez kerestem nyelvet, amiben érződik, hogy erdélyi, de nem lehet pontosan azonosítani, melyik régió. Ahogy keresgéltem, kapóra jött a Varró Dani által magyarított McDonagh-darab, a Vaknyugat. Ahogy ő az ír parasztokat ábrázolja, az nagyon közel áll ahhoz, ahogyan a szereplőimről gondolkozom.”

Egy másik interjúban azt is hozzátette, hogyszóhasználatát tekintve nem akart beazonosítható székely tájszólásban írni.Az említett forrásokat keverte többféle erdélyi nyelvjárással, és azt szerette volna elérni, hogy a szereplők egy sehol nem létező, mégis ismerős nyelven beszéljenek.

Összegzésképpen elmondható, hogy Székely Csaba stílusa és nyelvhasználata összetéveszthetetlen. A Bánya-szövegek és a Székely-replikák egyediek a kortárs magyar irodalomban.