Útjaim célját a legpontosabban talán egy kedves akkori nagypataki házigazdám foglalta össze, amikor a meglehetősen gyarló minőségű magnószalag tanúsága szerint így beszélt:

„Maga gyiák a –ziszkolába, a –zuniverzitáténál professzor? Egyéb nem kell! Tudja-e mit keresznek magik? Kereszik e magyar gyükeret nálunk itt bé! Szeretik erőszt! Magyar gyükér! Meg vannak értve! Mind magyarok vótunk…”

„Móduva Magyarországhoz tartozott! Az Asszuszeret martján vót a határ, béfelé né! Ez még Szent László üdejibe vót.” Mondotta volt egy kedves bogdánfalvi asszony. Azt is tudta, hogy az Asszúszeret martján állott egy fa, amit még Szent László ültetett volt. Ez a fa virul, ha a magyarság sorsa jó, ha népünk sorsa rosszra fordul, ez a fa kiszárad. „Mikor Nagymagyarországon verekedett vót a magyar a törökvel, sz a törökök győztek vala kiaszott a fa. Még vaj kétszer meződüt de moszt esz asszú. Megvan de asszú.”

Adja Isten, hogy a tavasz jöttével újra zöldüljön!