Papp Andrea

Magyari Sára

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

„A vulkanikus erő beléd száll” Beszélgetés Esztergályos Jenővel, az Apáczai Kiadó alapítójával

2021.06.15.nincs hozzászólás

Gyermekkoromban én is a celldömölki Apáczai Kiadó könyveiből tanultam az alapvető ismereteket. Az Esztergályos Jenő szerkesztette olvasónaplókat töltögettem, az írás-olvasást, a helyesírást is az ő kiadványaiból gyakoroltam. Több generáció is elmondhatja ezt.

Az Apáczai Kiadó tankönyvei megkapták a Magyar Termék Nagydíjat, a Frankfurti Nemzetközi Könyvkiállításon és Vásáron Az én matematikám 2. tankönyv elnyerte a Best European Schoolbook Awards elismerő oklevelét. Neki köszönhetjük a pedagógusok Kossuth-díjának nevezett a Genius Apáczai Diploma Díjat. Ő alapította a Zenit 41 díjat is, amire a kiemelkedő szorgalommal és kitartással bíró, Apáczai Csere János szellemiségét követő, 41 év alatti pedagógusok pályázhattak. Esztergályos Jenő, akit mindenki csak tanár úrnak szólít, számos rangos elismerést és kitüntetést tudhat magáénak, 2009-ben még a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették. Vele beszélgettem Kemenesaljáról, a helyi hagyományokról, anyanyelvünk jelentőségéről.

Tanár úr, kérem, meséljen celldömölki kötődéséről, itteni gyökereiről!

– A celldömölki gyökerek Alsóságra vezetnek, mert 1938. május 9-én itt születtem, és hűséges is maradtam hozzá. Ott kereszteltettem meg Alsóságon az evangélikus templomban, ott jártam iskolába. Nyilván akkori kedves barátainkkal bejártunk Celldömölkre művelődni és szórakozni. 1945 után nehéz évek vártak a parasztszülőkre és gyerekeikre. A végrehajtók kemények és kíméletlenek voltak a beszolgáltatások és a „padlássöprések” idején. 1951. augusztus 11-én elveszítettem az édesapámat. 1952-től a kőszegi tanítóképzőbe jártam. Negyvennégyen kezdtünk a tanítóképzőben, huszonnégyen végeztünk. 1956-ban büntetésből lerúgtak az Alföldre tanítani, és ott töltöttem három évet. Amikor az Alföldről hazakerültem, Egyházashetyén, Berzsenyi szülőhelyén folytattam. És akkor 11 év tanítás után elvégeztem a rajz szakot és akkor kiszemeltek szakfelügyelőnek. Akkor elvégeztem itt Celldömölkön a rajz szakot már régebben, és akkor megyei szakfelügyelő lettem alsó tagozatban, és rajz szakomat tanítottam a felső tagozatban. Csodálatos évek voltak. Minden évben az 5. a, b, c osztályos gyerekeink szüleikkel együtt jöttek velünk a Szépművészeti Múzeumba. Amit itt megtanultunk, az ókori művészetet – Egyiptom, Babilónia, satöbbi – azt ott a múzeumban látták, utána megtanultunk késsel-villával enni egy közeli étteremben. És utána következett a lényeg: orrvérzésig vidámpark!

Később Celldömölkön alapítottam meg az Apáczai Kiadót, ami 24 éven keresztül sikeresen működött. Az általunk kiadott tankönyveket az egész Kárpát-medencében ismerik.

Miért ajánlaná a kirándulni vágyóknak Kemenesalját és kifejezetten a Ság hegyet?

– A Ság hegy kedvelt kirándulóhely. A tájegységből jellegzetesen kiemelkedő vulkanikus kúp 279 méter magasságával már messziről felhívja magára a figyelmet. Ha a Ság hegyet említjük, idézzük fel a IV. Bélához köthető mondát. A tatárjárás után a király körüljárta az országot, várakat akart építtetni, mert a tatárok a várvíváshoz nem értettek. Gonosz tanácsadói valami miatt nem akarták, hogy várat építtessen, ezért nyolcadszor-tizedszer vezették körbe a Ság hegy oldalán, amikor a király megkérdezte: Nem érünk még fel? Azt felelték erre a tanácsadók: Uram, királyom, ez egy ilyen nagy, magas hegy! Na, ha ez ilyen magas, akkor ezt a tatárok úgyse tudják meghódítani, akkor ide ne építtessünk várat! És van egy monda a Ság hegyi borral kapcsolatban is. A vulkanikus erő, ugye férfiasságot kölcsönöz. Miután nehezen akartak megszületni császárnőnk gyermekei, a Ság hegyről vitetett bort. Aztán jöttek szépen sorjában valamennyien és eredményesen. A Ság hegy borkultúrája nagyrészt jelenlegi gazdáinknak köszönhető. Felzárkóznak a somlói borvidék minőségéhez, és jó hírét viszik, akik ezt fogyasztják. Arról nem is beszélve, hogy az a hír járja a Ság hegyi borról, hogy mérséklettel fogyasztva nagyon jót tesz a vese működésének, és elősegíti az egészséges életmódot is.

– Milyen helyi hagyományokra hívná fel az érdeklődők figyelmét?

– A városnak egy nagyon jó fölelevenített szokása a szeptember eleji hétvégén a szüreti felvonulás. Ugyan Celldömölkön van a búcsújáróhely, de Ságon szoktak lenni a hatalmas nagy búcsúi bálok. Én magam is ezeken nőttem fel. Tavaly a trianoni emlékműsort szerettük volna megtartani, egy csodát képzeltünk el, mert Szakály Sándorral az élen a legkiválóbb történészek vállalták volna. Bánhegyi Ferenc barátunk – aki a történelem tankönyveink szerzője ‒, kérdezett volna, és itt tartottuk volna meg a művelődési központban a trianoni emlékülést a 434 főnek, közben a koszorúzást a trianoni keresztnél, irodalmi műsort, amibe beszálltak volna az általános iskolák és a gimnázium, elképzelésem megragadta Majtényi László kiváló barátomat, a Vas megyei közgyűlés elnökét. Sajnos a Covid közbeszólt, és nem lehetett megtartani, pedig szívünkből jött volna. Bármikor jártak nálunk tanárok, tantestületek, felvittük őket a Ság hegyi trianoni kereszthez, és elmondtuk a történeti igazságtalanságot, ők pedig magukkal vitték a trianoni keresztről szóló történetet.

– Mit adott Kemenesalja a magyar kultúrának, a magyar irodalomnak?

Nyilván Berzsenyi Dániellel kellene kezdeni, mert azért koszorús költőnk. Nyilván a személyiségével, a magyar irodalomba való berobbanásával, Dukai Takách Judithoz fűződő kapcsolatával. Maximálisan oda kell tűzni a zászlótartórúd csúcsára őt. Kresznerics nyilván első helyen említendő. Talán megpróbáltunk emlékének megfelelő Kresznerics Alapítványt létrehozni, és ezt nem azért mondtam, mert kezdeményezője és alapítója vagyok, mert majd azon is gondolkodtunk, hogy nemcsak Kemenesaljának, hanem ennek a homloknyi Magyarországnak, ahogy kedves költőnk, Váci Mihály írta, kellene egy olyan alapítvány visszaadni a pedagógusoknak, a gyerekeinknek, akikből éltünk, és 72 munkatársunkkal együtt, ami kenyéradó gazdaként is nagyon szép volt, hogy az Apáczai Kiadót így létrehoztuk, de az eszmeiségünk és a szellemiségünk az elhatott Hegyeshalomtól Battonyáig, Szentgotthárdtól Sátoraljaújhelyig. És a nemzettudat, a magyarságtudat, amelyet hintettünk, az azért ott van, meg a pedagógusok megbecsülése, szeretete. Ha mondjuk Bivalypünkösdön is megemlítik az Apáczai Kiadót, akkor Celldömölk, vagy Celldömölkről az Apáczai Kiadó azért eszükbe jut. Azt hiszem, a pedagógusainkat is meg kell említeni, mert hiszen a különböző diákolimpiákra, versenyekre, különböző pályázatokra jelesül küldték a tanítványok pályázatait, és eredményesek voltak…

– Mitől ilyen termékeny ez a táj?

Ahogyan említettem a beszélgetésünk elején, 1956-tól 59-ig büntetésből az Alföldön tanítottam. Ott a vakondtúrás is hegynek számított. Énnekem az a véleményem, hogy itt a Kemenesalja népe, mondhatnám, hogy nemzetem büszkesége, mert a kulturális adottságaink, eszmeiségünk, ami talán kevésbé ismert, az én tanítóm, Szakály Dezső alsósági iskolaigazgató volt. 1934-ben, amikor a trianoni keresztet felavatták, akkor az iskolából négy helyre állította fel a szavalókórust, észak: Felvidék, kelet Erdély, Délvidék, és Burgenland, amit elvettek tőlünk. Egy karnak, ahogy beintett, úgy mondták a Reményik és a nemes költőink versét Trianon emlékére. Akkor még a Nem, nem, soha jeligével…

Több kortárs szerző is itt él. Mi vonzotta ide, mi tartja itt őket?

– Én is kinn voltam a télen Majtényi Laci barátomnál Egyházashetyén. Láthatatlan ez a kisugárzás, de biztos, hogy van valami. Berzsenyi örökében nem is olyan nehéz akár az irodalomnak élni vagy azt ápolni. A tudományos életben is meglehetősen jócskán származtak el innen Celldömölkről kiváló matematikusok, irodalmárok. Régebben mondogattuk, hogy „üljél le itt a Ság hegyen, és akkor az a vulkanikus erő beléd száll!” Ez benne van a levegőben, megérinti a szellemünket itt a Ság hegyen keresztül. Ez a „Kiscell” ezelőtt 50-80 évvel is egy elegáns, kicsi városka volt a maga országos vásáraival, és persze mint vasúti gócponti is ismertté vált. Amikor jöttünk be Ságról apámmal, mindig megragadott a város hangulata, mindig kaptam is valami vásárfiát. És a Ság hegy is hozzájárult ahhoz, hogy a Ság meg a bor fogyasztója két jó barát lett, és mindenki jó szívvel, jó hangulattal emlékezik vissza arra a barátságra, amit itt a Ság hegy borával vagy a gazdájával kötött.

Mit jelent tanár úr számára az anyanyelv?

Méltó válasz lehet erre egy nagyon kedves Kiss Dénes-versike:

A szó ékszer

békés, kékes,

anyanyelvem

édes, ékes

 

Édes, ékes

békességes

anyám szava

gyöngyös, fényes

 

Átadom, mint

ékszert – éket

izzon, égjen,

ha beszélek.

Hát ezért fontos a tanítóknak meg a magyartanároknak, de minden pedagógusnak a szerepe, főleg az édesanyáknak, mert már a kilenc hónap alatt is tőle tanulja a gyermek édes anyanyelvünket, tehát ő is vigyázzon, szépen beszéljen! Mint ahogy Nagy László is írta: Nem elég magyar anyanyelvűnek születnünk, tanulnunk kell magyarul a sírig. Ezért fontos, hogy erre ügyeljen mindenki, aki tollat vesz a kezébe, legyen az újságíró, tollnok vagy költő, író vagy egyszerűen pedagógus.

Mit gondol, a mai világban van-e jövője a nyelvjárásoknak?

Ezelőtt olyan 40-50 évvel próbálták a tájnyelvet megörökíteni, Lőrincze Lajos professzor úr, aki Szentgálon született, nem is olyan messze ide hozzánk, ugye valahol az Őrségben kívánt tájnyelvet venni, csak az volt a baj, hogy amikor a mikrofont odatette a néni elé, akkor már nem a tájnyelvi szókincsét és kiejtését mondta, hanem úgymond „mikrofonul” beszélt.

Amikor Szegedre jártam a tudományegyetemre, ott a Nagy József professzor úr, nagyon jóban voltunk, beszélgettünk vele, akkor ő-zött, amikor előadást tartott, véletlenül sem ejtett ki ő-zéssel, szögediesen bötüt.. Valahogy ezt tudják disztingválni a tájnyelvet beszélők..

Magyarországon a legszebben Északkelet-Magyarországon, Borsodban beszélnek, ami a legközelebb van a köznyelvhez, amit tudnak.

Hallani-e még a helyi nyelvváltozatot a mindennapokban?

Celldömölkön kevésbé, Alsóságon leginkább azoknak, akik 50-80 évvel ezelőtt születtek legalább, vagy ennél is korosabbak. Velük való és az egymás közötti beszélgetésben kiérződik az, hogy valaki, nem rossz értelemben mondom, falusi nyelvjárást beszél. De ez mindinkább kivásik, hiszen annyira kimozdulnak már az emberek munkavállalás és egyéb szempontból is, hogy ez mindinkább kikopik.

Énnekem az a véleményem, hogy mindenki tartsa meg ahogyan a belső értékítélete, szokása, szüleihez-nagyszüleihez kötődése, ragaszkodása van, aztán a nyelv alakítja önmagát, ahogyan Kazinczy is szívesen hallaná, remélem.

Mi a véleménye a papír alapú könyvek, folyóiratok sorsáról?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. A korombeliek, mi szívesen olvassuk a papír alapú újságokat. Kint voltam kétszer Londonban, figyeltem a metrón, tízből legalább nyolcan a telefonjukat babrálták és nyomkodták, talán ketten, ha tartottak újságot a kezükben. Most Olaszországról láttam felvételeket, lehet, hogy nem tegnapiak voltak, nagy örömmel láttam, hogy az embereknek papír alapú újság van a kezében és azt olvassák.

A fiatalok a papír alapú információt már abszolút nem igénylik, abszolút nem bújják. Az idősebbek talán azért, mert az ő kiegyensúlyozottságuk, nyugalmuk inkább azt szereti, ha foghatom, ha az én ritmusomnak, életformámnak megfelelő ütemben, iramban, illetve nyugalommal haladhatok, ezért szeretik olvasni. Mondjuk én ebben elfogult vagyok, hiszen az Apáczai Kiadóban évente hárommilliárdot meghaladó tankönyvet adtunk ki papír alapon, nyilván az interaktív anyagokat már akkor megcsináltuk. Nem tudom, hogy a Gutenberg-galaxis meddig él, jó lenne, mint ahogyan a televízió bejövetelével nem múlt el a film korszaka sem. Az írott sajtó – ebben benn van nyilván a könyv, az újság, a folyóirat, minden, – valahogy megtalálná azt a helyét, hogy nem múlna el, habár erre velem együtt nem sokan mernénk mérget venni be, mert ha így halad a világ, akkor lehet, hogy 20 év múlva a jelenlegi technikai vívmányok is öregkorukat élik, vagy egyáltalán meg se lesznek, de nem ismerjük a jövőt. De megjósolni se, hogy is mondjam, jós se próféta nem vagyok. Én egy kicsit aggódva tekintek a világ ezen fejlődése elé, szerintem nem jó lenne, de nincs megállás, nem lehet meggátolni a fejlődést semmiben sem, nem csak a technikában. A nyelv majd valahogy kialakítja magát, mindenesetre ha valakinek megvan a megfelelő szókincse, kifejezőkészsége, világosan, egyértelműen vagy színesen, ha szükséges tudja kifejezni magát, akkor ez még a középkorúak szemében egy öröm, egy dicséret, egy tekintélyt kölcsönöz az illetőnek. Azért én úgy gondolom, hogy sem irodalmárnak, sem közembernek, sem politikusnak, pláne valamilyen állami vezetőnek nem szégyen az, hogyha megfontoltan, meggondoltan, és szavakat a mondatokba öntve tudja szépen elmondani, hibátlanul a nyelvi helyességnek megfelelően a mondandóját, szívesebben hallgatják vagy nézik őt a televízióban vagy hallgatják a rádióban.

Tavaly volt 100 éve a trianoni békediktátum aláírásának. Miért fontos az Ön számára a határon túli magyarok ügye?

Az nem szerződés volt, azt nekünk diktálták, kényszer volt, mert még ennél rosszabb is lehetett volna. Még ennél siralmasabb állapot is előfordulhatott volna. A Trianon a magyar történelemben a tatárjáráshoz vagy a törökdúláshoz vagy a szabadságharc tragikus leveréséhez hasonlítható. Amiből a Horthy-rendszer alatt megpróbáltunk kijönni, és ki is jöttünk volna, ha időben ki tudunk az igazságtalan II. világháborúból lépni, akár az angolszászok felé, akár más irányba, de sajnos ez nem történt meg.

Az a baj, hogy a ’47-48-as kitelepítésekkel rendkívül sok magyart – ugye Szlovákia csallóközi részéről – áttelepítettek ide, és ugye kevés magyar maradt ott…

Nagyon szomorú vagyok, amikor azt hallom, hogy „de már Szent István óta nincs összefogás, nem értjük meg egymást.” Hát ez sajnos igaz, és számomra a legtragikusabb az, amikor magyar ölt magyart. Szent István utódlása után a különböző királyok testvérharcában egyéb módon is megnyilvánult, lásd a Dózsa-féle parasztháborút, amikor is magyar nemes ölte a kisnemest vagy a jobbágyot, aztán a Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelés, arról nem is beszélve, amikor a törökdúlás „nagy vendégszeretetünket élvezve” 150 évig itt vendégeskedtek. Nagyon nehezen hevertük ki, de hát mégis valamilyen módon itt él e nemzet a Kárpát-medencében. De ha nem figyelünk oda, és ha ilyen üldözöttként él Ukrajnában a 250000-ből megmaradt 150000 magyar, és a 2,5 millió erdélyi magyar székely nemzetünkből már csak 1,5 millióan sem vagyunk, akkor nagyon nagy bajoknak nézünk elébe. Hiszen Magyarország azon államok egyetlene volt, aminek határai saját nemzetiségéből való honfitársai veszik körül, lásd Szlovákiát, Erdélyt, Romániát vagy akár Szerbiát, Horvátországban a legkevésbé, ott nagyon kevés magyar él a többiekhez viszonyítva. Hát aztán az osztrák jólét a burgenlandi magyarokat is alig tartja meg, ott nincsen nemzetiségi probléma. Ugyanakkor a szlovákiai magyarság nagyon sok rosszat elszenvedett, hiszen egyedül ők nem ismerik el a két állampolgárságot. Azt hiszem, össze kellene tartani, mert ők is 4,5 millióan nincsenek olyan sokan, hogy megengedjék maguknak a rossz szomszédság török átok elvet. Sokat fejlődtünk itt azért, legtöbbet a szerbeknél, mert ott ezelőtt 10-15 évvel ütötték-verték a magyar fiatalokat. Most viszonylag, államilag is meg a köztudatban is azért megvannak.

Mit üzen a határon inneni és a határon túli Olvasóknak?

Egy magyar nemzet van, egy nemzet vagyunk, ha a határok szét is szakítottak bennünket. Én azt mondom, kitartani kell, erősíteni kell őket, nem csak a nyelvükben, hanem a hitükben is, és anyagilag is meg kell támogatni őket. A békés egymás mellett élést kell megválasztani, de nem alárendelt polgárként. Ők ugyanolyan, egyenlő magyarok, mint mi vagyunk. Néha sokkal jobb magyarok, mint mi, akik itt megélhetjük minden probléma nélkül. Bár élnék meg sokan a magyarságukat!

Az Apáczai Kiadót Esztergályos Jenő 1990-ben alapította Celldömölkön. 2008-ra az ország második legnagyobb magántulajdonú tankönyvkiadója lett. Ekkor a teljes tankönyvpiaci bevétel 16 százalékát tudhatta magáénak. A kiadó portfóliójában több mint félezer tankönyv, folyóirat, kézikönyv, interaktív tananyag szerepelt. 2014-ben a kiadót megvásárolta az állam, kiadványainak egy része a továbbiakban állami tankönyvként rendelhető meg. A kiadó egykori munkatársai 2021. szeptember 9-10-én Celldömölkön találkoznak.

Az interjú rövidített változata az Édes Anyanyelvünk 2021/3. számában jelent meg. A szerk.

 

Új hozzászólás