Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Kecskeméti anekdoták

2021.03.18.nincs hozzászólás

A félegyházi születésű Szabó Kálmán néprajztudós, régész és nyelvész (1886–1963), a huszadik századi Kecskemét tudományos és kulturális életének kiemelkedő alakja, 1911-ben a város jeles polgármesterének, Kada Eleknek a meghívására került a városi múzeumba.

Először „múzeumőri” státusban dolgozott, majd ő vette át az intézmény irányítását. Baráti körben, mint írja, „cserepesnek”, „koponyakaparónak”, „ódondásznak”, de leginkább csak „bogarásznak” hívták. Áldozatos élete során temérdek „tücsköt-bogarat” összegyűjtött. Legkedvesebb kutatási területe a halászat és a pásztorélet volt, de a kecskeméti szőlőtermesztésről és a kecskeméti tanyákról is írt könyvet, régi szokásokkal és hiedelmekkel – erkölcs, babonák, szerelmi étető, jegyajándék, kézfogás, halotti tor – is foglalkozott, valamint olyan kiveszőben lévő mesterségekkel, mint a subakészítés és a szappanfőzés. A kecskeméti anekdoták Szabó Kálmán egybegyűjtötte kötetét, melyből az alább következő szemelvények származnak, 1935-ben jelentette meg az Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt. „A »hírös város« anekdotakincse” címmel, Kada Elek, „régibb, jó gazdám elékének emlékének” ajánlással. – M. M.

*

K. Pál országgyűlési képviselő, 1873 húsvétján Kecskeméten lévén, élénk vitába elegyedett Hornyik Jánossal a város nevének eredetéről. Hornyik nem vette észre, hogy a képviselő ugratni akarja, s lelkesen magyarázta, hogy a „mét” „járás”-t jelent, Kecske mét: „Kecske járás”.

K. Pál nagy komolyan azt felelte, hogy ez tévedés. Szerinte az alpári csata előtt Árpád apánk táborának kecskenyája buja mezőinken legelészett, azonban a legelő olyan mételyes volt, hogy a nyáj – éppen az alpári csata előestjén – mind egy szálig elpusztult. Innen a név: Kecskemétely. Kecskemét: mint gépely: gép, cikkely: cikk.

Hornyik csendes méreggel csak ennyit felelt:

– Vakapád.

És többet őstörténeti és nyelvészeti vitába nem bocsátkozott a képviselővel.

*

Savanyú Jóska rablóvezér úrias tempójú ember volt, rablásait többnyire csak nyáron át folytatta erdő-mezőn, télire azonban bevonult a városokba, legtöbbször Budapestre. Így került Pestre 1870-ben is. Hogy pedig minél kevésbé tűnjön föl becses személyisége, udvarszolgának szegődött el a „kecskeméti ház”-hoz, Kecskemét város pesti házához. Savanyú Jóska e minőségben takarította a beszálló kecskeméti utasok és kofák után az udvart, és őrizte az ingóságaikat. Felügyelete alatt semmi el nem veszett, mert aggodalmas gondja volt rá, hogy a rendőrségnek semmiféle alkalma ne legyen a házhoz beütni az orrát, és leleplezni az ő féltve őrzött inkognitóját.

*

A világháború első évében két katona a kecskeméti Beretvás ivójában, a „Kisberetvás”-ban poharazott. Azt mondja a huszár a bakának:

– Tudod-e, komám, hogy keletközött a világháború?

– Nem tom én – feleli a baka.

– Hát úgy – folytatja a huszár –, hogy tavaly télön együtt vacsorázott a muszka cár Ferenc Jóskával. Ösznek, italoznak, eccő aztán aszongya a muszka cár: „De Jóska, a zántiját, csak mögitatom én a lovam a nyáron a Tiszábú!” Erre aszongya Ferenc Jóska: „Mög ám a körösztanyád térgyekalácsábú!” Ezön oszt összevesztek, oszt így lött a háború.

*

A „Lássuk a medvét!” szállóige kecskeméti eredetű. A kecskeméti határbeli atyafiak színházba tévedtek, ami nemigen esett meg velük, azelőtt az ilyen művészetekből csak a medvetáncoltatást látták a vándor oláh komédiás és medvéje alakításában.

Megkezdődött a darab. A cifraságok, festett kárpitok, aranyos ruhák megnyerték az atyafiak tetszését, de aztán ezzel hamarosan elteltek, és várták, mi lesz valami érdemleges, mikor lesz vége a sok haszontalan beszédnek. Ám alig, hogy az egyik beszélő elhagyja a színpadot, másik jön helyette, és még többet fecseg. Szerfelett unalmas lévén a dolog, végre kitört az egyik atyafi, és fölkurjantott:

– Elég a beszédből! Lássuk a medvét!

*

1900-ban egy Katona József utcai fűszeres, akinek üzletében pálinkát is mértek, ilyen cégtáblát akasztott ki: „Jóska zsidó a goromba kocsmároshoz”.

1907-ben a Nagykőrösi utcán, egy bodegaüzleten volt olvasható a következő csábító kiírás: „Falatozó, pofázó és viritykölő üzlet”.

Sokan emlékeznek még erre a cégtáblára is: „Povedák Herák Magyar Szűcs”.

*

Egy olasz színházi vállalkozó arra kérte a kecskeméti tanácsot, engedje meg, hogy a városban néhány olasz nyelvű előadást tarthasson. Az egykori tanács állítólag azzal az indokolással utasította el a kérelmet, hogy a város lakossága a szigorú tél folyamán úgyis eleget szenvedett.

*

Lakodalmat ültek a kilencszázas évek elején egy jómódú helybéli gazda házánál. A lakodalmi ebéd végén a pörkölt torta elfogyasztására került a sor. Az asztal végére nem jutván torta, oda valami barnára festett gipszfigurát tettek. Az ott ülő vendégek összetörték, és kezdték rágcsálni. Az egyik polgár odafordult a mellette ülőhöz:

– Ízlik-e, János bácsi?

– Hát ízleni ízlik, csak a fene se győzi nyállal.

*

Két tanyasi kecskeméti ember vitázik.

– Mondja kend, Mihály: télnek télebb-e a hideg, vagy nyárnak nyárabb a meleg?

Mihály bá’ elgondolkozik, aztán azt véleményezi:

– Már én ammondó vagyok, télnek csak télebb a hideg, mert akkor befagy a Széktó, de nyáron nem forr föl.

*

A nagytorony óráját nézi egy kőrösi asszony a gyümölcspiacon, és megkérdi a kecskemétitől:

– Mondja már, lelkem, miért van azon a tornyon négy óra, nem lenne elég egy?

– Azért – felelte a kecskeméti –, hogy ha négyen akarják nézni, hát egyszerre is láthassák.

*

Találkozik a kecskeméti talyigás a nagykőrösivel. A kecskeméti maga előtt tolja a talyigát, a kőrösi viszont húzza maga után.

Kérdi a kecskeméti:

– Szomszéd, miért húzza kend a talyigáját, amikor tolni sokkal könnyebb?

– Azért – feleli a kőrösi –, mert félek, hogy belelépek.

*

Volt a városnál hajdan egy hivatalnok, aki pár pohár bortól is alaposan becsípett. Vagyonos fiú lévén, elhatározta, hogy megházasodik. Kapott is egy fiatal hajadont, aki hajlandóságot mutatott, hogy hozzámegy feleségül. Tüstént meg is esküdtek. Nagy lagzit csaptak, ahol pompás „elázások” történtek, köztük persze az újdonsült férj is. Amikor az utolsó vendéget is kikísérte a ház fiatal ura, visszament a szobába, ahol az asztalnál ült a fiatal menyecske – némi aggodalommal. A fiatal férj próbált illemtudón megállni a lábán, és akadozva megkérdezte:

– Kihez van szerencsém?

*

Farkas Náci bátyánknak sok remek szólását lehetne megörökíteni.

A feminizmusról volt szó a „Kucorgó”-ban (Felsőkerületi Függetlenségi 48-as Pártkör).

– Mi is hát a feminizmus tulajdonképpen? – veti föl valaki a kérdést.

– Azt akarják, hogy az asszonyoknak is éppen annyi joguk legyen, mint a férfiaknak – hangzik a válasz.

Közbeszól erre Náci bátyánk:

– Nahát, abba az én feleségem biztosan nem egyezne bele!

*

Pisze doktor közismert alakja volt Kecskemétnek. Nevét betörött, tompa orráról kapta, és ma is őrzi a Pisze-kút, amely a lakóháza előtt állott. Lelkes negyvennyolcas volt. Kossuth Lajos halála után jó tíz évvel, egy március tizenötödikei vacsorán a következőképpen fejezte be a szónoklatát:

– Most pedig súgja minden ember a másik fülébe, de úgy súgja, hogy egész Európa meghallja: éljen Kossuth Lajos!

 

Új hozzászólás