Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Változások a nyelvpolitika területén Ukrajnában (2014–2020)

2021.03.6.nincs hozzászólás

felsőoktatatás – közszolgálat – tömegtájékoztatási eszközök nyelvhasználata – oktatás – államnyelvtörvény – oktatási törvény

A 2014. évi „majdanos” forradalom Ukrajna társadalmi életének számos területén idézett elő gyökeres változásokat: megbomlott a szociális béke, Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, mindmáig megoldatlan a donbaszi fegyveres konfliktus, valamint tart a gazdaság visszaesése. Anélkül, hogy belemennénk annak vitatásába, hogy ezen változások időzték-e elő a békétlenséget, vagy, az esetleg, az országon kívülről (is) szított békétlenség követelte/követeli-e meg a változásokat, ugyanakkor biztosan állíthatjuk, hogy a nyelvpolitika területén történt átalakulások egyszerre tekinthetők, úgy oknak, mint következménynek is. Oknak, hiszen nyilvánvaló az összefüggés az akkor érvényes nyelvtörvény (Ukrajnának az állami nyelvpolitika alapjairól szóló 2012. évi törvénye) hatályon kívül helyezéséről hozott 2014. február 23-i parlamenti döntés, és a túlnyomórészt oroszajkú déli és keleti területeken élők önállósulási, elszakadási törekvései között. De következménynek is, mert a „Majdan” utáni domináns államépítési koncepció, a történelmileg megöröklött kulturális-nyelvi sokszínűséget az ország területi integritását, így az állam biztonságát veszélyeztető tényezőnek tekinti. Mindezeknek következtében az ország nyelvpolitikája forradalmi gyorsasággal, alig fél évtized alatt jutott el a jogelvek szintjén az ország alkotmányában és számos nemzetközi egyezményében, a gyakorlati megvalósíthatóság területén pedig a 2012. évi nyelvtörvényben szavatolt nyelvi szabadságtól, a törvényileg megszabott állami egynyelvűségig. Alább e folyamat főbb állomásai veszem végig,

2014. július 1-jén az ukrán parlament elfogadta az 1556-VII. sz., A felsőoktatásról szóló törvényt. Ezen jogszabály – ellentétben az akkor még érvényes nyelvtörvény előírásával, amely előírta a felsőoktatás nyelvének a hallgatók általi szabad megválasztásnak a jogát –, kizárólagosan az ukrán nyelvet határozza meg az állami-önkormányzati fenntartású felsőoktatási intézmények oktatási nyelveként. Ugyanakkor ezen jogszabály még megőrzi a magánintézmények számára a szabad nyelvválasztási jogát, illetve megőrzi a lehetőségét a felvételi vizsgáknak (teszteknek), azon a nyelven történő leadását, amelyen a felvételiző középszintű oktatásban részesült.

2015. december 10-én elfogadták A közszolgálatról szóló törvényt, amely az ukrán mint államnyelvnek jogállását rögzíti a hivatalokban, valamint azt ilyen intézmények okmányainak egyetlen nyelveként határozza meg. Az állami szolgálatot teljesítők részére hivatalos teendőik ellátása során előírja az államnyelv kötelező használatát, valamit e nyelv tökéletes ismeretének kritériumát, amiről az érintettnek az arra hivatott szerv által kiállított bizonyítvánnyal kell rendelkeznie. Ezen törvény nem tesz említést a kisebbségi vagy regionális nyelvek használatáról, illetve alkalmazhatóságáról a hivatali/hivatalos teendők ellátása során. Egyedül az angol nyelv alkalmazását teszi lehetővé a hivatali pecsétek és a hivatalt megjelölő táblák felirataiban.

Alapvetően változtak az audiovizuális tömegtájékoztatási eszközök nyelvhasználati szabályai. E területen két törvényt fogadtak el. Az első a 2016. június 16-án, Ukrajna vonatkozó törvényének módosításáról az államnyelvű zeneművek részarányával kapcsolatosan a televízió- és rádióadásokban. Az akkor még érvényben lévő, 2012. évi nyelvtörvény előírásaival ellentétben, mely mindenki számára szavatolta a hírközlés és televíziós-rádiós adások nyelvének szabad megválasztását, valamint, hogy a televíziós-rádiós szervezetek bármilyen nyelven közvetíthetik adásaikat, e törvény, a közvetített adásokban az ukrán nyelv használatát minimálisan 60%-ban határozta meg. Emellett a törvény rendelkezett arról is, hogy a közvetített szöveges zeneművek legalább 35%-a ukrán nyelvű kell, hogy legyen. Ugyanakkor megadta a lehetőségét, hogy egyes televíziós-rádiós szervezetek külön engedély (licenc) alapján műsoridejük 60%-ig valamelyik EU-s hivatalos nyelven közvetíthessenek szöveges zeneműveket. Ezek a rendelkezések azt jelentik, hogy valamilyen nemzeti kisebbségi nyelven csak abban az esetben van lehetőség működtetni valamilyen televíziós/rádiós szervezetet, amennyiben annak műsoridőjét legalább 60%-ban ukrán nyelvű adások teszik ki. Kivételt képez valamely kisebbség nyelvének valamely EU-s hivatalos nyelvvel való azonosságának esete. A második a 2017. május 23-án elfogadott, Ukrajna vonatkozó törvényeinek az audiovizuális tömegtájékoztatási eszközök nyelvével kapcsolatos módosításáról szóló törvénye, amelynek egyik elvi jelentőségű újítása, hogy a jogalkotó nem használja a „kisebbségi vagy regionális nyelv” fogalmat, helyette e törvényben és más továbbiakban elfogadásra kerülő jogszabályokban a „nemzeti kisebbség nyelve” és az „őshonos nép nyelve” kategóriákat vezeti be. E jogszabály meghatározza, hogy televízió/rádióadások nyelve az ukrán, és rögzíti az ukrán nyelven közvetítendő adások minimális terjedelmét, valamint előírja, hogy a nevezett törvény rendelkezik e területen az őshonos népek és nemzeti kisebbségek nyelve használatának megengedett mértékéről is. E törvény, meghatározva a 60%-os ukrán nyelvű műsorszórás kötelezettségét, területileg ezt a lehetőséget egy megye kereteire szűkítette le. Több megye, illetve országos lefedettség esetére már 75%-ra emelve e küszöböt.

A 2017. szeptember 5-én elfogadott az Oktatásról szóló törvény átmeneti rendelkezései szerint az Ukrajna őshonos népeihez, nemzeti kisebbségeihez tartozó azon személyek, akik 2018. szeptember 1-je előtt kezdték el az általános középfokú oktatást, 2020. szeptember 1-ig ezt az oktatást olyan szabályok szerint folytatják, amelyek a jelen törvény hatályba lépése előtt álltak fenn, az ukrán nyelven oktatott tantárgyak számának fokozatos növelésével. Ami azt jelenti, hogy a kisebbségek nyelvén oktató iskolák általános és középszintjein 2020. szeptember 1-től kell átállniuk a teljes ukrán nyelvű oktatásra. E törvény 7., az oktatás nyelvének kérdéseit szabályzó cikke rendelkezéseinek lényege:

– a kisebbségekhez tartozó személyek ezentúl csak az óvodai és az iskola elemi szintjén részesülhetnek anyanyelvi oktatásban, de ott is csak az államnyelv mellett, értsd vegyes, kisebbségi-államnyelvű oktatásban;

– az ilyen oktatás nem az adott kisebbség nyelvén működő intézményben, hanem kizárólag ukrán nyelvű intézmények (hiszen e törvény szerint már minden oktatási intézmény ukrán tannyelvű) keretein belül, külön osztályokban (csoportokban) valósul meg, vagyis megszűnik az ukrántól eltérő nyelven működő intézmények létjogosultsága;

– megszűnik az anyanyelvi oktatás lehetősége (a jogalapja) mind a szakközép-, mind a felsőoktatás kereteiben. Itt, amennyiben erre igény jelentkezik, megteremtik a feltételeit a kisebbség nyelvének, mint tantárgynak a tanulásához;

– ugyanakkor a jogalkotó hagy egy kiskaput a többnyelvű oktatásra, történetesen, hogy egy vagy néhány tantárgy két vagy több nyelven is oktatható. Ezek a nyelvek nem szabadon megválaszthatók, az vagy az angol, vagy az EU más hivatalos nyelvei lehetnek.

Emberjogi szempontból különösen aggályosak ennek, valamint az ezen jogviszonyokat szabályozni hivatott, a továbbiakban elfogadásra kerülő jogszabályoknak azok kitételei, amelyek az ország lakosságát az őket megillető nyelvi jogok szempontjából négy csoportra osztják.  Ez az anyanyelven való oktatásban való részesülés tekintetében az alábbiakat jelenti, hogy:

1) az ukránok ukrán nyelvű oktatásban részesülhetnek a rendszer minden szintjén és formájában; 

2) az őshonos népek (értik alatta a krími tatárokat) az anyanyelvükön tanulhatnak az általános középiskolában;

3) azok a nemzeti kisebbségek, akiknek a nyelve az EU hivatalos nyelve, alapszinten (1–4. osztály) tanulhatnak saját nyelvükön, azonban az általános és középiskolai szinteken túlnyomó részben már ukránul kell elsajátítaniuk a tananyagot;

4) egyéb kisebbségek (például az oroszok) akiknek a nyelve csak az alapszintű oktatásban használható.

A föntebb nevesített törvények rendelkezéseinek, a 2012. évi nyelvtörvény követelményeitől való eltérőségéből fakadó, jogrendszerszintű ellentmondásokat az Alkotmánybíróság oldja fel 2018. február 28-án kelt, a 2012. évi nyelvtörvényt hatályon kívül helyező határozatával. Mivel tartalmi problémákra hivatkozva semmiképpen sem tehette ezt – mert azzal sértette volna az Alkotmányt és az ország nemzetközi vállalásait –, ezért, történelmében először, és mindmáig utoljára eljárási szabálysértés indokával (a képviselők nem személyes szavazása) semmisítette meg a nevezett törvényt, jelezve ezzel az államhatalom teljességének elkötelezettségét a hivatalos egynyelvűség meghonosítása mellett.

Ezen folyamatnak következő, a kisebbségek jogfosztása szempontjából alapvető fontosságú eseménye 2019. március 25-én, az Ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvény (Államnyelvtörvény) elfogadása volt.  E jogszabály, amely további szigorításokkal magába foglal minden, a nemzeti kisebbségeket anyanyelvük használatában korlátozó föntebb említett előírásokat,  kiterjeszti ezeket a társadalmi élet szinte minden területére, és többek között:

– közigazgatási felelősségre-vonást helyez kilátásba a törvény megsértői számára;

– megszabja az ukrán állampolgárok kötelezettségét az államnyelv ismeretét illetően;

– az útlevélben a családnév és az utónév latin betűs átírása az ukrán nyelvű névből történik. Tehát megfosztja az ukrán állampolgárokat – így a magyar nemzetiségűeket is – attól, hogy saját nevüket a magyar helyesírásnak megfelelően tüntessék fel azon okmányokban, amelyekben latin betűkkel kerül az beírásra.

– kötelezővé teszi az államnyelv ismeretét a helyi képviselők, önkormányzati vezetők, illetve önkormányzati és állami, valamint önkormányzati tulajdonban lévő vállalatok és szervezetek vezetői részére.

– rendelkezik arról, hogy az államhatalmi szervek és a helyi önkormányzatok esetében a munkafolyamat során kizárólag az államnyelv használata lehetséges, így ellehetetlenítve bármilyen másik nyelvnek hivatalban való használatát.

– kizárólag az államnyelvet lehet használni a választási folyamatokban.

A nem ukrán nyelvű sajtótermékek csak ukrán nyelvű fordítással együtt forgalmazhatók. A kiadványok minden lapszámát ukrán nyelvre kell fordítani. Ezen előírás alól, mentesültek az angol és más, az EU hivatalos nyelvein megjelenő lapok. Így, ez az előírás már nemcsak abszurd, de még diszkriminatív is lett, hiszen az országban használatos nyelvek közül „csak” az orosz, belorusz vagy gagauz nyelveken kiadott sajtótermékére vonatkozik. Ez a jogi norma nem csak az egyenlő bánásmód és egyenlő lehetőségek alapelveit sérti, de a piaci versenyegyenlőség, valamint a személyeknek a szabad információterjesztéshez, az információ szabad terjesztéséhez és hozzáféréshez való jogának szempontjaiból is aggályokat vet fel.

Az államnyelvtörvény elfogadásáig Ukrajnában a könyvkiadás nyelve nem volt tárgya jogi szabályozásnak. E jogszabály érvénybe lépésétől számított 2,5 év eltelte után, vagyis 2021. július 16-ától minden regisztrált kiadó köteles ukrán nyelven kiadni könyveinek felét. Ez alól a kötelezettség alól mentesülnek azok a krími-tatár nyelvű és más nemzeti kisebbségek nyelvén íródott könyvek, amelyeket az állami, illetve a helyi költségvetés finanszírozásában a majdan elfogadásra kerülő kisebbségi törvény előírásainak megfelelően adnak ki. E törvény előírja azt is, hogy az ukrán nyelven kiadott könyveknek kell kitenniük a könyvesboltok választékának legalább 50%-át. Ez a szabály nem vonatkozik a majd elfogadásra kerülő kisebbségi törvény előírásának megfelelően, speciálisan az őshonos népek és nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése céljából létrehozott könyvárusító intézményekre (helyekre).

E jogszabály szerint a kulturális-művészeti rendezvények nyelve az államnyelv. Amennyiben a rendezvényen más nyelvet használnának, a rendező köteles biztosítani annak teljes szinkronját vagy folyamatos fordítását ukrán nyelvre. Más nyelvek alkalmazása akkor lehetséges, amennyiben azt a rendezvény művészeti vagy kreatív koncepciója indokolttá teszi, valamint a (ma még nem létező) kisebbségi törvény által előírt esetekben.

Általános kerettörvényről lévén szó, az államnyelvtörvény nem kerüli meg az oktatás szféráját sem. E jogszabály 21. cikkelye szó szerint ismételve az Oktatási Törvény 7. cikkét, azt még pótlólagosan kiegészíti két, a kisebbségi nyelveket korlátozó előírással:

1) a felsőoktatásba való felvételik kizárólag ukrán nyelven történnek,

2) idegen nyelvek tanítása csak ukrán nyelvből megengedett.

Az említetteken kívül, e törvény előírja az ukrán nyelv kizárólagos használatának a kötelezettségét többek között: a számítógépes programok felhasználói felületein és weboldalakon, nyilvános rendezvényeken, fogyasztói szolgáltatásoknál, reklámokon, illetve az egészségügy területén. Így gyakorlatilag kizárva a kisebbségi nyelveknek a közéletben való használatának lehetőségét, beszorítva azt a magánbeszélgetések és a vallási liturgiák területére.

A kisebbségi-nyelvi-jogfosztási folyamat legutóbbi állomása A teljes és általános középfokú oktatásról szóló törvény elfogadása volt 2020 januárjában.  E jogszabály az oktatás nyelvének szabályozását tartalmazó 5. cikkelye lényegében megismételve Az oktatásról szóló törvény. 7 cikkének és az államnyelvtörvény 21. cikkének előírásait, továbbá:

– meghatározza az államnyelv mellett az EU valamely hivatalos nyelvét beszélő nemzeti kisebbség nyelvén oktató osztályok számára az államnyelv és az adott kisebbségi nyelv alkalmazásának mértékét, illetve arányát, az általános oktatási folyamat különböző szakaszaiban. Történetesen, az alapoktatás szintjén e személyek jogosultak az államnyelv tanulása mellett anyanyelvi oktatásban részesülni. Az általános elemi oktatás szintjén 5. osztálytól az éves tanidő legalább 20%-a államnyelven történik, ennek mértéke a 9. osztályban 40%-ra növekszik. A középfokú oktatás szintjén (10–11. osztályok) ennek ez az arány nem lehet kevesebb, mint 60%. Más, vagyis nem őshonos nép, és nem EU hivatalos nyelvet beszélők számára már 5. osztálytól a tanidő legalább 80 %-ában ukrán nyelven oktatnak.

– megengedi, hogy az általános középfokú oktatási intézményekben egy, vagy néhány tantárgyat angol, illetve más EU hivatalos nyelven oktassanak.

– meghatározza, hogy az általános középoktatási magántulajdonban lévő oktatási intézmények jogosultak szabadon megválasztani az oktatás nyelvét, és kötelesek biztosítani a tanulók számára az államnyelv elsajátítását az állami standartoknak megfelelően.

E folyamatot az Alkotmánybíróság 2019 júliusában, 48 parlamenti képviselőnek az Oktatási törvény 7. cikke alkotmányosságát vitató beadványával kapcsolatosan hozott Határozata koronázza meg, amelyben a taláros testület, mind a vitatott törvényrészt, mind a teljes jogszabályt alkotmányosnak minősíti. 

Ezen törvényalkotást az érintett nemzeti kisebbségek, azok anyaországai, valamint a kérdésben illetékességgel bíró nemzetközi szervezetek részéről is számos kritika érte, azonban ezek igencsak elenyésző hatással voltak/vannak erre a mindmáig tartó (jelenleg a jogszabályok rendelkezéseinek fokozatos bevezetése történik) folyamatra. Ugyan megfelelő időtávlat hiányában ma még nehéz lenne behatárolni a föntebb vázolt jogalkotási folyamat hosszú távú következményeit, de az bizton állítható, hogy semmiképpen nem a társadalmi békét, a közmegegyezést, a gazdasági felvirágzást szolgálják. A nemzeti kisebbségek – különösen az anyanyelvét mindezidáig széleskörűen használó kárpátaljai magyarság – számára a nyelvi diszkrimináció kiteljesedését és az erőszakos asszimilációt jelentik.

Zápszony, 2021. 02. 02.

A szerző: Tóth Mihály, a jogtudományok kandidátusa, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke, e-mail: tothmihaly@meta.ua

Új hozzászólás