Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Harangozó Imre

Harangozó Imre

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Miért aktuális ma Szakonyi Károly Adáshibája?
Színház és nyelv 72.

2021.03.2.nincs hozzászólás

Az 1970-ben születtet Adáshiba kulcsmű, a szerző legtöbbet játszott darabja.

A főszereplői és egyben mellékszereplői kispolgárok, a Bódog család tagjai. Az egyik csoportot a tokba bújt tévécsalád alkotja: az öntelt apa (Bódog), a sütés-főzésnek élő anya, a Rudolf Valentino-filmek szerelmese (Bódogné), a lányuk, aki elvált, és önmagát, valamint újra a nagy őt keresi (Vanda), az egyik fiuk, a karrierista pénzszerző mérnököcske (Dönci) és az anyagias butuska libuska felesége (Saci); valamint a tolókocsis szomszéd (Szűcs úr). A szereplők másik körét egyetlen személy képviseli, az albérlő, Emberfi („horgász vagy kicsoda”), a szakállas vézna fickó, Krisztosz, foglalkozását tekintve a mester. A társai, tanítványai (?) tizenketten csak az említés szintjén jelennek meg. A két szereplőkör egyfajta híd szerepet játszhatna a másik Bódog fiú, Imrus, ha szándéka megvalósulna, de ez nem történik meg. Fellázad ugyan, de hiába.

Az igazi főszereplő egy tárgy, a televízió, amelyet állandóan néznek, és jelentéktelen tartalommal reflektálnak a látottakra, még pontosabban beszélnek el egymás mellett a szereplők a kapcsán. (A szerzői utasításban a következő szerepel: „A tévé a legfontosabb. Pedig nincs is a színpadon, mégis ott van, de mennyire! Hiszen a darab kezdetén már be van kapcsolva, s ki sem kapcsolják az előadás végéig.”) Szakonyi műve a tévékultusz és a modern bálványimádás tragikomédiája. Pontosan fogalmaz Szánó Erika: „Nemcsak egymásra nem figyelnek, de ami miatt nem figyelnek, arra sem figyelnek. Az ember Holdra lépésének pillanatát láthatnák, de eltörik egy tányér a nagymamától örökölt készletből, és különben is, ennél az űrhonfoglalásnál izgalmasabbnak érzik azt az inváziót, amely a balatoni telkek méregdrága négyszögölei ellen indul.”

A szereplők kispolgárok, kicsinyes beltenyészetben élnek, az orrukig, azaz a tévéig látnak csupán. Bódogék teljesen biztosak abban, hogy mindent jobban tudnak, és mindent jobban csinálnak mindenkinél. A nagy élethazugság megtestesítői.

A darab cselekménye egyetlen este játszódik le, egyetlen helyen, szinte klasszicista módon zárt. A Bódog család a kisebbik fiú születésnapját ünnepeli, hogy a tizennyolcadikat vagy a tizenkilencediket, a családfő számára nem teljesen világos. Nincsenek nagyjelenetek és drámai csúcspontok, nagy összeütközések, egyedül Emberfi megjelenése kiemelkedő dramaturgiai pillanat.

Bódog úr, a családfő időnként már-már komolyabbra fordítja a szót, bízhatunk valamilyen időtálló értékrendben a részéről, azonban a humor forrásaként szolgáló kontraszt másik eleme mindjárt földhözragadtabbá teszi a gondolkodásmódját. „Az a baj, hogy ez hiányzik itt! Széthulló család, széthulló nemzet! Ezt már Széchenyi is megmondta! Miért nincs ezen a krumplisalátán bors? Semmi íze bors nélkül! Lassan már ott tartunk, hogy krumpli sem lesz a krumplisalátában!” Ráadásul sokatmondó a halvacsora közben a legnagyobb problémája:  „Figyeljek a szálkára is, meg nézzem a tévét!”

A Bódog név beszédes és ironikus egyben, hiszen a boldog szavunk korábbi alakja, a szó belseji l késői járulékhang. Ez a család tehát így boldog, és tagjai a bódogizmus képviselői.

Ők azok, akik ott nyüzsögnek egymás hegyén-hátán a televízió körül, és a személytelen készülék előtt szemünk láttára vesztik el személyiségüket, kapcsolódnak ki a világból, válnak totememberekké, közönybábukká. Emberfi hiába fakaszt a szódából vörös bort, hiába kél lábra és jár a béna, tolókocsis Szűcs úr neki köszönhetően, senki sem veszi észre, mindenki a krimire figyel. És aztán hiába rontja el a tévét egyetlen kézrátéttel, majd javítja meg, ezen a családon az Isten sem segíthet… És hiába biztatja egy tiszta pillanatában Vanda a megváltásban kudarcot valló Emberfit: „Látja, mi ez itt? Egy akvárium. Egy istentelenül otromba akvárium, amiből ki sem látni, mert a falát belepte az alga… Csak néhány buborék száll fel a felszínre, ennyi jele van az életnek… a buborékok…” Majd később: „Itt maradunk szépen, díszhalacskák, ebben az akváriumban.” Ez a család megváltoztathatatlan és reménytelen. Bódogék bölcsnek és erkölcsösnek tartják magukat. El sem tudják képzelni, hogy létezik egy másik, teljesebb élet.

A mű eredeti címe is a képmutatást tükrözi, a következőt adta neki Szakonyi: Ó, vidd csak szépen a sálat is!, azonban Várkonyi Zoltán (a Vígszínház akkori igazgatója) tanácsára végül az Adáshibára változtatta, mivel Várkonyi szerint az eredeti cím túl hosszú, elriasztaná a nézőket. Ez arra utal, hogy Imrus a mű végén látva Emberfi kudarcát, otthagyja az otthonát, elmegy. Mire Bódogné csak ennyit mond, nem fogva fel a történés súlyát: „Nahát! A sálját meg itthon hagyta! Amikor nagyon jól tudja, hogy milyen kényes a torka!”

A mű nyelvi jellemzői a banális cselekvéseket és típushelyzeteket kísérő klisédömping, a közhelyek sora, a konvenciókból felépülő párbeszéd. Még pontosabban a párhuzamos párbeszéd, egymás melletti elbeszélés, senki nem figyel a másikra, csak a tévére és saját magára. Süketek és vakok egymás dolgai iránt. Egymás mellett és nem egymással együtt élnek. A nem látok, nem hallok, nem beszélek hármassága a nem figyellekkel egészíthető ki. A műben a tévé dramaturgiai szerepe arra kényszeríti a nézőt, hogy magába tekintsen, hiszen a színpadi dialógus neki szól. A családi összejövetel oka, Imrus születésnapja, teljességgel háttérbe szorul,

családi összetartozásról szó sincs, pláne őszinte ünneplésről. A szereplők, azaz a családtagok elveszítik személyiségüket, kikapcsolódnak a világból. A kispolgári közöny és a reménytelenség hatja át a darabot, hiszen olyan emberekről szól, akik azt sem veszik észre, hogy van egy ember, aki meg szeretné váltani a világot, velük együtt. A beszűkült látókör és a kisszerű cselekvések ellen nincs mit tenni.

A legfontosabb kérdés az, hogy miért aktuális ma is a darab? Ennek megválaszolására egyetemi hallgatókat kértem meg, ezek közül most kettőt idézek, és ha szabad így fogalmaznom, a feltételezett válaszok érkeztek, magam is így gondolom. Napjaink televíziója az okostelefon.

A világban a legfontosabb a vallásba és a családba vetett hit, ezért ez a szöveg nemcsak 2020-ban aktuális, hanem a jövőben, főleg, hogy tudjuk azt, valószínűleg mennyit fog változni ez a világ.

Miért mondom ezt? Sajnos napjainkban egyre jobban azt veszem észre, hogy az emberek, a barátok, sőt a családok távolodnak el egymástól a digitális világ miatt, és ez csak rosszabb lesz. Nem figyelünk a másikra, mert a telefon sokkal fontosabb. Ott beszélünk meg mindent, ezért a kommunikáció is szinte teljesen eltűnik. Szomorú ez az egész, úgy érzem. Egy kis digitális detoxra lenne szüksége az embereknek, s talán közelebb kerülnének egymáshoz.

Mindemellett a legtöbb ember nem látja az örömöket az életben, egyszerűen nem veszik észre, pedig előttük van. Jobban kellene figyelnünk a másikra, erre hívja fel a szöveg a figyelmet.

(V. N. magyar–történelem szakos hallgató)

Szakonyi Károly műve olyan üzenettel rendelkezik, amely – úgy gondolom – nem csupán a dráma keletkezésének idején, hanem ma is aktuális. A különbség talán mindössze annyi, hogy a tragikomédiában a televízió a központi eszköz, napjainkban pedig már az internet használatát, az okostelefonokat és a számítógépeket is meg kell említenünk.

A történet egy tipikus család napját mutatja be, akik születésnapi ünneplésre készülnek. Azonban fontos megjegyeznünk, hogy számos meghökkentő esemény is zajlik az életükben. A főszerepet nem az ünnepelt, hanem a televízió tölti be. Igazából azt sem tudják, hogy a fiú hány éves. Ráadásul az albérlőjükre sem fordítanak kellő figyelmet, hiába igyekezne a férfi, hogy csodatételeivel ráébressze őket butaságukra.

Az egész családot beszippantja az adás, miközben azt sem tudják és értik, hogy tulajdonképpen mit is néznek. Az egyetlen tudatos tévénéző az ünnepelt, aki valódi kíváncsisággal fordul a készülék felé, és egyetlen műsort néz végig, majd távozik.

Ami a szöveg felépítését illeti, a párbeszédek csapongóak, mindenki csak a saját igazát és véleményét fejti ki, de egymással nem foglalkoznak. Az apa, Bódog kijelenti, hogy „ebben a családban mindenki törődik mindenkivel, és ez így van rendjén”, azonban ezután azonnal témát is vált, hiszen „fontosabb” dolga akad – meg kell találnia a rádióújságot.

A beszélgetések és az érzelmek felszínesek. A szereplők néha kérdeznek egymástól valamit, de a válaszra már úgysem kíváncsiak. A mondatok többsége a televíziós műsorról szól, a családi összetartásnak szinte a nyomait sem láthatjuk.

A mű üzenete azért sem veszítette el az aktualitását, mert manapság is számtalan konfliktus származik abból, hogy az emberek nem   A saját, akár virtuális világukban léteznek, nem törődve a valósággal, s ez komoly, végzetes problémákhoz vezethet.

(É. B. magyar–angol szakos hallgató)

A tévékultuszt az utóbbi bő évtizedben felváltotta a mobilkultusz. Akkor is és most is sokan képernyőemberekké váltak/válnak. A Szakonyi-dráma beilleszthető a magyarérettségi szóbeli tételsorába, a „Művek a magyar irodalomból III. Kortárs szerzők” címűbe. Ugyanakkor a darabot elolvastatva nem csupán magyarórán, hanem osztályfőnöki órán is megbeszélhetjük a diákokkal, hogy miként teheti tönkre a családi kommunikációt a televízió, napjainkban az okostelefon, miféle nem várt hatásai vannak a mobilfüggőségnek. A beszélgetés és az egymás meghallgatása a közösség lételeme és emberi létünk alapeleme.

A darab felvételről megtekinthető az interneten a Pesti Színház előadásában, a mű elolvasása után kitűnő kiegészítője lehet az értelmezésnek.

Irodalom

Osztovits Levente: Szakonyi Károly: Adáshiba. Társadalmi Szemle. 1970. 7. sz. 92–95.

Szántó Erika: Tévé a színpadon. Jegyzetek Szakonyi Károly Adáshiba című komédiájáról. Színház. 1970. 9. sz. 21–23.

(Nyomtatásban megjelent a Magyaróra. II. évf. 2020. 3–4. számában)

Az Adáshiba 2011-ben a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban.

Forrás: szon.hu

Új hozzászólás