Két-három hét elmaradt cselekvések zugpótlására gondoltuk az elején. Mára profi Classroom-,  ZOOM-, Teams,- Discord-, Sutori-, Redmenta-, Genially-, sőt szabadulószoba készítők és felhasználók, érettségire online felkészítők és felkészülők lettünk. Az oktatásban otthon tevékenykedő pedagógusok és diákjaink egyaránt. Királynak érezzük magunkat, siker siker hátán.

De mára jobban tudjuk, korona nélkül nincs király, van viszont kézfogás nélküli pacsizás, amit csak nézünk egyelőre. Reggelente karanténkera, hogy „élő” órán hozza mindenki a formáját a kisablakban, majd követi, mi a mai quarantheme. A magát háziőrizetesnek nevező karanténdiákjainknak hiányzik a suli. Az egyik legnehezebb feladat a kommunikáció, annak is a cserefolyamata, a tanult általános modell 2020 tavaszán nagyon hirtelen megváltozott.  Meg tudjuk-e oldani, hogy egy időben legyünk online, bár más térben, nevezhetjük-e egy térnek a virtuális óra helyszínét jelentő platformot? Átírhatjuk-e a kommunikáció formáiról szóló fejezetet a tankönyvekben?

Az első napokban szürreálisnak tűnő helyzet fokozatai nyomon követhetők diákjainkkal folytatott „beszélgetéseinkben”. Előbb apró felszabadulás, hogy otthon lehet maradni; majd aggodalom, aztán kis megnyugvás; még nagyobb félsz, ez most már így marad, tanárnő?; tessék küldeni hanganyagot, nem megy másképp; nem tudok reggel órára jönni, alszik a kistesóm, nagyinak vásárolnom kell, nem ’megy’ a netünk; melyik Classroom-csoportról tetszik beszélni?; mi a mai óra linkje, hol a jelszó, beküldtem a prezentációt, nem tetszett megkapni?; tessék velem beszélgetni, még az is jó, ha le tetszik szúrni kicsikét.

Mi mindent értünk jobban ezután? A nyugatosok korabeli spanyolnáthát, a szürrealista művészek érzéseit, netán Kassák avantgárd versének halandzsa szavai is értelemmel, jelentéssel felruházhatókká válnak a középiskolások számára: ó dzsiramári. Szeptembertől lesz-e szükség arra, hogy eltetessük az olyan nagyon okostelefont az órán, vagy csillogó szemmel figyelnek diákjaink, és változás vár ránk az élő közösségi térben? Az online tanított hagyományos önéletrajz jellemzői alapján szeretünk-e majd jobban kézzel írni, és lesz-e erre az évre, időszakra vonatkozó bekezdés az önéletrajzunkban? A diákjaink által beküldött számos gyakorló feladat, a Fráter Zoltán írásából megismert fogalom alapján: az „e-irat” segítségével vajon milyen sikerrel, hány százalékra sikerült megírniuk féltett érettségizőinknek az érvelést vagy műértelmezést? Jó artisták vagyunk-e ebben a helyzetben, amelynek korlátokat csak a képzelőerő szab?

Vajon változik-e majd a stílusunk, bánni fogjuk-e a csengetések kötött idejét, kihűlő kávékat, rohanást a büfébe? És fel kell-e tennünk a kérdést újra: na, mi a stílus, koronavírus?