Skip to main content

Bővülő keresztnévtárunk

- 2020. 04. 07.

E havi kérdésünk így szólt:

Egyetért azzal, hogy a szülők egyre nagyobb listából választhatnak nevet gyermeküknek? Ön szerint megáll egyszer ez a növekvő tendencia? Lesznek ma népszerű nevek, amelyek teljesen eltűnnek?

Raátz Judit főiskolai docens • Eötvös Loránd Tudományegyetem; tudományos főmunkatárs • Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézet (Budapest)

A nevek elfogadásával foglalkozó Utónévbizottság tagjaként, válaszolok: igen, egyetértek azzal, hogy a lista bővüljön. 2019-ben is 70 új női és 58 új férfinév került föl az adható nevek listájára. A növekedését természetesen a divat, de egyéb igények is okozzák. Ez a tendencia, nem hiszem, hogy a közeljövőben megállna, ugyanis egyre kisebb születésszám mellett a névkérelmek száma nem csökken, sőt, inkább nő. Talán teljesen nem fognak eltűnni a népszerű nevek, inkább egy „klasszikus” név alakváltozatai válnak gyakoribbá. Ilyen pl. a Mária, amely a leggyakoribb női név hazánkban. De ezt a nevet viselők száma évente kb. 30 ezerrel csökken. Az újszülöttek száz leggyakoribb női nevét tartalmazó listában már évek óta nem található meg, viszont megjelentek az alakváltozatai: a Maja, Mira, Mia.

Rácz Anita intézetigazgató egyetemi docens • Debreceni Egyetem (Debrecen)

A keresztnévlista gyarapodását nem tartom rossz dolognak. A névkincs mindig is kulturális kérdés volt. Bár az utónévadásra vonatkozóan engedélyezett névlista sokáig nem létezett az országban, valamiféle népszerűségi listák az írott források alapján megállapíthatók. Az idők során ez a lista úgy alakult, ahogyan azt a történelem által kiváltott kulturális változások alakították. Az utónevek között éppúgy volt mindig divatos és kevésbé divatos, mint például az öltözködésben. És ahogyan az ruházkodásban változik a divat, úgy megtörténik ez a keresztneveknél is: megjelennek újdonságok, ám egy idő után visszatérnek a régen divatos jelenségek. Mértéktelen növekedésre nem számítok a nevek terén. Az pedig, hogy mely nevek tűnnek el majd, megjósolhatatlan. Jól látható ugyanakkor, hogy a „klasszikus” keresztnevek gyökere oly mélyen beágyazódott a társadalomba, hogy több száz év alatt sem tűntek el, csak időnként visszaszorultak.

Slíz Mariann egyetemi docens, Fercsik Erzsébet vendégtanár, N. Fodor János adjunktus, Homoki-Mozga Evelin tudományos segédmunkatárs, Varkucs Róbert magyartanár válaszát az Édes Anyanyelvünk 2020/2. számában olvashatják.

 

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x