A Károli Gáspár Református Egyetem Magyar Nyelv-, Irodalom- és Kultúratudományi Intézete és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság konferenciával egybekötött könyvbemutatót szervezett 2020. március 7-én az egyetem dísztermében.

A megjelenteket Horváth Géza dékán köszöntötte. Elmondta, hogy a bölcsészkaron negyedik alkalommal rendeznek konferenciát magyartanárok számára. Most a tudományos igénnyel megírt, de jól olvasható tanulmányokból álló kötet apropóján gyűltünk egybe.  Horváth Géza szerint a magyartanárok feladata az olvasás megszerettetése, hogy ezáltal a diákok hozzáférjenek a szigorú szabályok szerint felépülő irodalmi szövegek jelentéséhez. A tanároknak meg kell találniuk a tárgyi tudás közvetítése és a készségek fejlesztése közötti optimális arányt.

A konferencia első három előadása az emelt szintű érettségi tételsorhoz kapcsolódott: Tverdota György a József Attila-, Gintli Tibor a Krúdy Gyula-, Buda Attila a Szabó Lőrinc-tétel mélyebb megértéséhez juttatta el a közönséget.

Tverdota György azzal kezdte előadását, hogy a „kései korszak” terminust Németh G. Béla szabadalmaztatta József Attila 1935-37-es pályaszakaszára, szembe állítva a korábbi évek proletárköltőjével. Az előadás címe („a saját szemem láttára átalakulok”) József Attila Babitshoz írott 1935-ös leveléből való, ám egy 1933 telén kezdődött szemléleti átalakulásra utal. 1933-ban jelenik meg a semmi és a bűnösség témája a versekben, felváltva a történelmi-materialista [[ódákat. A tematikus váltást a költő élet- és társadalmi helyzetének, lelkivilágának, ideológiájának megrendülése okozza. A magánéletben és a közéletben is társtalanná válik. A totális elszigetelődésből fakad a semmi élmény és a lelkifurdalás (Reménytelenül Lassan tünődve, [Magad emésztő…]). Az 1933-as Medvetánc kötet utolsó versében jelenik meg a kései korszak harmadik meghatározó motívuma: Mama. A sokáig elfojtott anya-élményt a Gyömrői Edittel végzett analitikus terápia szabadította fel a költőben, ennek eredményeképpen sem folytatódhattak korábbi költészeti eljárásai. A tárgyias líra helyett a kifejezés kerül előtérbe, a rejtett lelki tartalmak szomatikus megfelelőjükkel együtt tűnnek fel verseiben, pl. homokos sík, kozmosz.

Tverdota óvott attól, hogy a domináns témák ellenére egységesnek tekintsük és misztifikáljuk József Attila kései költészetét. Nem igaz, hogy a költő a halálra készült, hiszen megverselte a Flóra-szerelmet, vagy játékosan írta meg a Születésnapomra c. versét. Ezekben az években drámai küzdelmet folytatott, hogy újra magára találjon, a végső összeomlás csak 1937 júniusában következett be.

Gintli Tibor „A lélektaniság problémája Krúdy Gyula A hírlapíró és a halál és az Utolsó szivar az Arabs Szürkénél című ikernovelláiban” tételről beszélt. Elöljáróban leszögezte, hogy nem ért egyet a címmel. A két szöveg kapcsolata tematikus, mindkettő kulináris novella, de A hírlapíró esztétikai szempontból nem ér fel az Utolsó szivar értékével. Továbbá A hírlapíró esetében nem vethető föl a lélektaniság aspektusa. Egyes irodalomtörténészek szerint a lélektaniság tudatátvilágítást és hosszas narrátori kommentárokat jelent, ami  Gintli szerint túl szigorú kritérium (l. Csáth Géza elbeszéléseit). Mások úgy vélik, akkor lélektani az elbeszélés, hogyha a szokatlan, meglepő, brutális események provokálják az olvasót magyarázat keresésére, és ő lélektani motivációt talál. Ilyen értelemben lélektaniak Kosztolányi, Csáth, Füst Milán novellái, valamint Németh László tudatregényei. Krúdy nem kötődik ezekhez az elbeszélésmodellekhez.

Honnan vették ezt a szempontot a tételkiírók? Az előadó szerint Mérei Ferenc (nem irodalomtörténész!) 1971-es tanulmányából, aki a szövegben fellelhető implikált pszichológiai mechanizmusokról beszél, és nem állítja, hogy az Utolsó szivar lélektani elbeszélés. Mérei elemzése koherens: az ezredes átérzi ellenfele helyzetét, saját étvágyához értelmezést csatol. Az időleges azonosulást vegetatív reakciói jelzik. Az elbeszélés végén visszatér saját állapotához, de nem tud szabadulni a hírlapíró szerepéből. Gintli Tibor elemzése az étkezés jelentéséből indul ki: az élethez és a halálhoz való viszonyt jelenti. A Krúdy-hősök jellemzően vitalitást jelentő ételeket fogyasztanak, az ezredes nem. Mindennek a végét eszi, nem azt, amiket az újságíró. Az ételekkel melankolikusan-ironikusan végig követi életútját. Étkezés közben elválik tudatos cselekvése és öntudatlan vonzódása. Tudatosan úgy dönt, hogy nem fog meghalni, a nem tudatos halálvágy azonban más végkimenetelhez vezet. A szövegben megjelenik a halál szaga (boncolás, klinikák), a kocsis figurája is a halált jelképezi. Melankolikus életöröm és halálvágy konfliktusából az utóbbi kerül ki győztesen.

Buda Attila betegség miatt nem vett részt a konferencián, előadását Szabó Lőrinc Tücsökzene című versciklusáról felolvasták. Szabó Lőrinc 1945-ben kezdte írni a kötetet, az igazoltatások miatt hajszolt idegállapotban. A 18 soros versek kiáradt vagy elrontott szonettek, a költő a tartalomra koncentrál, a forma nem számít. A szonettek nem időrendben haladnak, bizonyos versekben közbeszólások vannak.  A régmúlt, a közelmúlt és a jelen áttűnik egymásba, a múlt eseményei a jelen önértelmezését segítik. A miskolci, balassagyarmati, debreceni és budapesti évek emlékeiből azokat emeli ki, amelyeket a felnőtt személyiség is magáénak vall: az érzelmek megtapasztalását majd elmélyülését, olvasmányok emlékét, a személyiségre vonatkozó reflexiókat.

Szabó Lőrinc 1945-ben nem csatlakozott az új hatalomhoz, ezért polgári írónak bélyegezték. A Tücsökzene 1957-ben nyerte el végső formáját, es megjelenése után azért lett népszerű, mert egy egész ország akart a (polgári) szerzőhöz hasonlítani (Rába György). A 370 versben a tücskök a kívánt, az 1945 előtti életkori nyarat idézik meg.

A konferencia második részében két előadás hangzott el, amelyeket kerekasztal- beszélgetés követett. Vincze Ferenc „A transzilvanizmus az erdélyi irodalomban” című előadásában Kós Károly 1920-as meghatározásáből indult ki: a transzilván „fából vaskarika”, azaz „magyar, román avagy szász, egyúttal erdélyi”. Az előadó a definíció értelmezését és kritikáját követte napjainkig.

Bertha Zoltán táj és lélek szerepét mutatta be Kós Károly Varju nemzetség című regényében. Kiemelte, hogy Kós Károly számára a transzilvanizmus neokantiánus eszmét, etikai idealizmust jelentett: kisebbségben is megmaradni igaz embernek. A Varju nemzetség ennek az eszmének reprezentatív regénye az 1629-1660-as évekből. Sajátos poétikáját a krónika és a ballada jelleg együttese adja. A szövegvilágot a 20. sz-i próza jellegzetes irányzatai, a behaviorizmus és a mágikus realizmus felől is megközelíthetjük.

A tanulmánykötetet bemutató beszélgetésben a szerkesztőket – Papp Ágnes Klárát, Sebők Melindát és Török Lajost – Vincze Ferenc kérdezte. Hogyan illeszkedik a kötet az érettségihez? Sebők Melinda kifejtette, hogy a kiadvány teljes mértékben megfelel a 2005-től bevezetett kétszintű érettségi vizsga követelményeinek. Emelt szintű magyar érettségin nem elég a szerző életrajza és a szövegértés: a műelemzést mérik, a műveltségi feladatsorban pedig sokrétű, pl. színháztörténeti ismeretanyagra is rákérdeznek.  Emelt szinten jelen van a kortárs irodalom, továbbá a hagyományos szerzőktől nem egy-egy mű, hanem egy kötet ismeretét kérik számon. A kiadványban közölt tanulmányok elrendezése követi a szóbeli tételsort, a kötelező szerzők-válaszható szerzők felosztást.

Hogyan célszerű feldolgozni a kötetet? Papp Ágnes válaszában a végzős középiskolás diákoknál és a felkészítő tanároknál tágabb célközönséget nevezett meg: ajánlja a kötetet egyetemistáknak is, különösen jól használható a tanárképzésben. Kulin Ferenc vagy Török Lajos tanulmánya betekintést ad az irodalomtudományi háttérismeretekbe: megmutatja, hogyan válik tudássá egy területről szerzett ismeretünk, milyen vélemények állnak egymással szemben, mi rejlik egy-egy tétel megfogalmazása mögött.

A „Mennyire rajzolódnak ki korszakok a tanulmányokból?” kérdésre Török Lajos azt válaszolta, hogy nem volt cél a korszakolás, a tanulmányok bármilyen sorrendben olvashatók. A kronologikus tárgyalásmód kezd háttérbe szorulni az irodalomtanításban. Neki a régi magyar irodalmi tanulmányok (Balassi, Zrínyi) tetszenek a legjobban.

Tudatos volt-e a témák műfajközpontúsága? Válaszában Papp Ágnes megismételte, hogy a központi tételsor adta a témákat. Utalt arra, hogy ez vitákat is felvethet, mint ahogy Gintli Tibor előadásában hallottuk.

A záró fejezetben szereplő feladatsorral az volt a szándék, hogy az olvasó diák kipróbálja magát?  Sebők Melinda szerint csak részben: a szerkesztők ösztönözni szeretnék a diákokat arra is, hogy a nemrégiben megjelent forrásokat, pl. Beke József Arany-szótárát kézbe vegyék, tanulmányozzák.

Végezetül Török Lajos elmondta, hogy a tanulmányok nyelvezete átmenetet képez a középiskolai tankönyvek és a téma kutatási nyelve között. Nem minden idegen szót fordítottak le, de a tanárok megértik, a diákok ízelítőt kapnak az egyetemi szakszövegek olvasásából.

A kötetet a résztvevők a helyszínen jelentős kedvezménnyel vásárolhatták meg. A tanulmányok elmélyült, akár többszöri olvasást igényelnek, alkalmasak egyéni vagy fakultációs órákon zajló felkészülésre is.