De azért néha felszínre tör, s lesz belőle vad erotika. Olyasmi, ami Kaposvárt történhetett a 18. század végnapjaiban, azaz 1798-ban (más forrás szerint 1799-ben), amikor megírta Csokonai Vitéz Mihály a Dorottyáját. Teljes címén: Dorottya vagyis a dámák diadalma a fársángon. Csokonai nyilván részt vett viháncolós, buja falusi vagy kisvárosi farsangi mulatságban; mai napig így van ez, ahol zene, tánc, bor és fiatalság egyszerre találkozik, felbukkan, forrósodik, fülled az erotika.

A vénlány Dorottya férfit akar – ilyen az élet. A kiindulópont ez, némi gyöngécske rímmel (ejnye, bejnye!): Dorottya az egyik öreg kisasszon, / Ki méltó, hogy reá örök párta asszon…

Asszon rá a rím arra, aki ilyet ki tud izzadni. Dorottya kis-, vagyis vénasszony bemutatása nélkülözi a politikai korrektség minimumát is. Ha valakire ma ilyesmit írnának, könnyen a bíróság előtt találná magát:

Kitördelte kettőn kívül a fogait: / Úgyhogy ha bélottyant ajakit kifejti,

A hamut mamu-nak, a szöszt pősz-nek ejti. / Akár nézz elaszott bőr és csont karjára,

Akár két, irhával bévont rakoncára. / Lohadt mellyén csomó ruhák tekeregnek,

Mellyek közt elhervadt csecsei fityegnek…

Tréfálózni valakinek a foghiányán, kiejtésén, aszott bőrén, megereszkedett mellén? Vénlánycsúfoló, értjük, de azért mégis, Csokonai úr? Ahogy nézegetem az Önről készült képet, Ön sem volt hibátlan ember!

A vénlányok együtt árulják a petrezselymet a kaposvári fársángon:

Mellette aki ül, az öreg Orsolya, / Bíz az is csak olyan elcsiszolt korcsolya…

Na és ezután elereszti tollát Csokonai Vitéz Mihály. De érdekes módon ereszti el. A költő életében megjelent 1804-es nagyváradi és váci kiadást (500 példány) több követte, a sárospataki tanárok kiadásában lévő kötet jegyzetanyagában azonban az figyelmeztetés olvasható, hogy korábban nem minden úgy szerepelt, ami most, illetve azóta. Lássuk a mostani szöveget:

De abban őrajta sem vág ki Dorottya, / Hogy néki is kedves még az Ádám botja.

Ádám botja? Helyén ez volt: Hogy néki is tetszik Ádám állapotja.

S a folytatása is jobban utal valamire, manapság is „tekerésnek” mondjuk:

„Igazán, hogy vén lyánt s vén asszonyt a manó / Olly helyen is teker, ahol nem volna jó…” Korábban azért ez nem így volt, hanem enyhébben: „Oly helyre is viszen, ahol nem volna jó.” Ma is mondjuk: vigye el a manó, no de rossz helyen teker? Csak nem arra gondol?

Csokonai meghatározza a női szexualitás kezdő- és végpontját:

Akik már tizenkét esztendőt elhadtak, / Hanem hatvannégyet még meg nem haladtak:

Mert ez a két határ amaz epochában, / Mellyben már s mellyben még van tűz a dámában.

Csokonai tudomása szerint a nőknek 12—64 év között kell a szex. De még mennyire, hogy kell, ki is mondja:

Aki az időnek e két pontja közt van, / Annak mint megannyi angyal, ollyan a kan.

Csakhogy ez is enyhébb volt, az 1804-es kiadás jegyzete szerint:

Aki az időnek e két pontja közt él, / Az a férfiképtől holdvilágon sem fél.

Hát a férfi képétől való félelem enyhe kifejezése a nemi vágynak, az angyali kan jóval erősebb! A kan megtetszett Csokonai mesternek, mert máshol is változtatott:

Mossziő! az Úr is csak oly életet él > az Úr is csak kan-életet él

És tovább fűl az erotika. Korábbi kiadásban csak játszottak a tűzzel, a maiban már a szexszel:

A házban lévőket tűzzel felvetették > A dámák ruhája alját felvetették.

Ujjuj! Itt a vénasszonyok szoknyája alá néznek. Sőt a férfiakat is vetkőztetik. A korábbi kiadásban nem, csak később:

Míg Ferkó egy lészán hortyog s nyújtja bőrét / A cafjához kötnek egy nagy kancső lőrét > Míg Ferkó egy lészán pihenteti magát / Kettémetszik lopva a gatyamadzagát.

Ferkónak leesik a gatyája. Ez eddig csak előjáték, a többi már kemény szex lesz. Az első kiadásban még nem, csak a másodikban:

Eltapodta őtet az Ámor szekere, / Összejáratott melle s minden ere > Átjárta szép mellyét, szép hasát kereke.

El tudjuk képzelni, ahogy Ámor szekerének kereke átjárja egy hölgy szép mellét és szép hasát…

Szókimondóbb lett Csokonai, a későbbi kiadásba bevette a cula szó helyébe a kurva szót is: egy kurvától én ezt fel nem veszem…, Didergett a kurva, majd hogy meg nem fagyott…

A rés a szerelemnek ugyan nem szeméremrés, de azért nagyon áthallik: Van-e olly rejteke az asszonyi nemnek, / Amellyben nem nyílnék rés a szerelemnek.

A szerelemrés bizony azért marad árván, mert az urak másutt végzik el dolgukat:  …mert az Urak mind csak kákompillik! / Magok elcsergetik másutt sugárjukat, / S itthon még csúfolják a szegény lyányokat.

Megszakad a szív a vénlánysóhajtól:

Húshagyó! Húshagyó! engem itthon hagyó!

Mivel érdemeltem? Egek! Ugyan mivel?

Lám lett vólna mivel, csak lett vólna kivel.

A fársángon flörtölő szópárbaj indul férfi és nő között, de a nő nem kertel, csak kimondja a tutit:

Midőn A! Kit szeretsz? ez a játék jára,

Reá megy a kérdés egyszer Dorottyára.

A! Kit szeretsz? – Felel: Akárkit szeretek.

Mit adsz enni? – Annyit, amennyit vehetek.

Hová viszed? – Ágyba…

Bátor, egyenes, de csak beszól egy férfi, alázza szegény, elaszott Dorottyát: „Koporsóba! úgyis ott áll a fél lába.”

A fársángon felcserélődhetnek a szerepek. Mennyi fiú örülne ma annak a szokásnak, amelyet megoldásként kínált fel kétszáz éve a Karnevál hercege:

Béhozom szokásba (sok már csinálja is),

Hogy legényt megkérni merjen a dáma is.

 

Források:

Csokonai Vitéz Mihály összes művei három kötetben. Bevezetéssel ellátták és kiadták Harsányi István és dr. Gulyás János sárospataki tanárok. Genius kiadás. Budapest, 1922.

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya. A méla Tempefői. Szépirodalmi, Budapest, 1985.