Pusztay János

Puszay János

Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Nous ne sommes pas chinois!
Online 4.

2020.02.20.nincs hozzászólás

„Vietnámiak vagyunk” – áll a felirat a vegyesbolt ablakában, melyet mindenki korábban úgy emlegetett, hogy „a kínai”.

„Veszek egy habtejszínt a kínainál.” A boltban, ahol a termékek egy része a földön fekszik, és köztük kell lavíroznia gondolatban jól járó vásárlónak. „Vietnámiak vagyunk, és nem voltunk otthon az elmúlt 30 napban” – tájékoztat a kézzel írt felirat a pho levest kínáló étterem ajtaján.

Nem újkeletű, hogy valaki nyíltan deklarálja egy közösséghez, pontosabban kisebbséghez tartozását. A trend a közösségi médiában jelent meg a párizsi Charlie Hebdo című lap szerkesztősége elleni 2015. január 7-i terrortámadás. Amíg a „Je suis Charlie”, és annak számos mutációja azt jelezte, szolidáris valakivel, akit vesztesség ért. Számos alkalmazás is segítette keretezni ezt az azonosulást, francia zászlóval lehetett például díszíteni a profilképünket.  2015. november 13-án 129 ember vesztette életét és több százan megsebesültek Párizs belvárosában, ahol hat helyszínen egy időben összehangolt merényleteket hajtottak végre terroristák. Az események hatására kaotikus állapotok léptek fel, és azok közül is, akik sértetlenül megúszták a támadást, több tízezren rekedtek a megbénult francia főváros utcáin. 2015-ben azonban a párizsiak a közösségi média, a Facebook és a Twitter funkcióival élve önszerveződésbe fogtak, és ezeken keresztül fejezték ki társadalmi szolidaritásukat. A valós életben nyújtott támogatás mellett a Facebookon sokan francia színekbe öltöztek. A Facebook maga aktiválta a Safety Check alkalmazását. A rendszer lényege, hogy egy katasztrófa sújtotta zónában a felhasználók egy kattintással jelezhetik a hírfolyamban ismerőseiknek, hogy életben és biztonságban vannak. Párizsban a terrortámadás éjszakáján több mint 4 millió ember használta a Safety Check alkalmazást, és több mint 360 millió felhasználó értesült arról, hogy ismerősei biztonságban vannak. Mindannyian franciák voltunk.

Később komoly vitákat generált az is, ha valamely ország mellett valaki nem fejezte ki a szolidaritását. Így például, ha az orosz közösséget érte egy tragédia, a magyar internetezők nem váltottak fehér-kép-piros színre. Arra azonban nem volt példa, hogy minden retorzió vagy megbélyegzés nélkül valaki deklarálja, hogy mely közösséghez nem tartozik. A politikai kommunikáció eszköztárában folyamatosan jelen van ez a fajta elhatárolódás, de annak következménye van. Egy-egy kijelentést protesztek követik. De ne politizáljunk.

A „nem vagyunk kínaiak” deklaráció nem az online médiában, hanem a tárgyi világban olvasható egyre több helyen Budapesten és a vidéki nagyvárosokban. Korábban a Magyarországon élő kínai közösséggel az olcsó, gyakran kétes beszerzési forrású nyersanyagokkal dolgozó és bőséges adagokat adó éttermeket, valamint óriási kínálatú, „vajon eredeti-e a termék” típusú boltokat azonosították sokan, mára azonban megjelentek az olyan éttermek, amelyek nem csupán autentikus kínai ételeket kínálnak, hanem kiemelkednek a kiszolgálás és a körülmények színvonalában a magyar átlagtól. Az egyik ilyen étterem tulajdonosa február 2-án a Facebookon a következő bejegyzést jelentette meg: „Az évek során megszerettem Magyarországot és otthonra leltem itt. Családot is itt, Budapesten alapítottam. Ma már bátran és büszkén mondhatom hazámnak Magyarországot is, legalább annyira, mint Kínát. […] Tudom, hogy időnként ijesztő hírek érkeznek Kínából, ahogyan tisztában vagyok azzal is, hogy még ijesztőbb pletykák terjednek – például itt az interneten. Azonban szeretnék mindenkit biztosítani arról, hogy – miként az elmúlt évtizedekben úgy – továbbra is a vendégeink lehető legjobb kiszolgálása és biztonsága a legfontosabb számunkra. Amelyért eddig is és most is megtettünk mindent.” Ha tehetjük, mi biztos elmegyünk újra enni a mesterhez.

A kínai turisták tömeges megjelenése a 2010-es évek közepén kezdődött, és Budapest látképéhez kezdtek tartozni azok az ideutazók, akik az Üllői út belső sávjában rángatják ki a bőröndjüket a szabálytalanul megálló buszok csomagtartójából valamelyik szállodába tartva, és a nagy forgalommal dacolva, a dühös dudálásokat meg sem hallva. Másrészt pedig egyre több iskolában tanulhatnak a magyar diákok is kínaiul. Ugyancsak egyre nehezebbé vált reggeli órákban gyalogosan közlekedni a városban úgy, hogy ne találkozzunk kínai turistával, aki a nevezetességek mellett a szemeteseket vagy éppen egy elpusztult madarakat is le ne fotózott volna. A kép tehát rendkívül komplex. Aki ismeri az egyes országokra jellemző kulturális szterotípikákat, meg tudja különböztetni a fegyelmezett, csöndes csoportban közlekedő japán, a vidámabb, de a személyes teret tiszteletbe tartó koreai, és a fent említett kínai csoportokat. A többség azonban ilyen, vagy olyan előítélet alapján egységesen távol-keletiekről beszélt. Fültanúja voltam annak a kellemetlen esetnek, amikor korai barátom a 2000-es években taxit rendelt, és miután a diszpécsernek elmondta, hogy koraik, az határozottan nyugtázta, „ja, kínaik.”

Ennek azonban most vége. A koronavírus véget vetett azonban annak a korszaknak is, amikor a Magyarországon élő, vagy ide látogató távol-keleti (koreai vagy japán) vagy dél-kelet ázsiai közösségek tagjai (vietnámi vagy thaiföldi) beletörődnek abba, hogy egy homogén csoportot alkotnak. A Kínából érkező, világméretű járvány képét kirajzoló hírek hatására, ha létezett is szolidaritás az ázsiai emberek között Magyarországon vagy Európában, annak mára vége. Me, tudom, mikor áll helyre. „Nous ne sommes pas chinois!” – Nem vagyunk kínaiak, hirdetik a feliratok. Vajon erre is lesz majd Facebook applikáció?

Új hozzászólás