Májusban lesz, hogy 25 éve távozott közülünk Illyés Gyuláné dr. Kozmutza Flóra a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola igazgatója, a magyar gyógypedagógiai pszichológia művelője, francia- német- magyar szakos középiskolai tanár, Illyés Gyula író felesége.  A következő hónapok blogbejegyzéseivel rá emlékezünk.

Kozmutza Flóra 1905. november 21-én, Budapesten egy összetartó, polgári családba született, ahol négyen voltak testvérek. Szülei szerfelett művelt emberek voltak. Flóra édesapja bíró volt, aki nagyon szerette a természetet és művészeteket, kedvtelésből rajzolt, és rendkívüli nyelvtudása volt. Gyermekeivel otthon ritkán beszélt magyarul, helyette németül, franciául szólt hozzájuk, és elvárta, hogy azon a nyelven is válaszoljanak. Jogi könyvei mellett tisztes könyvtára volt klasszikusokból, megtalálhatóak voltak a polcán Shakespeare és Molière összes műve mellett a jelentős orosz klasszikusok, és díszkiadásban Jókai és Mikszáth művei is. Flóra örökölte édesapjától az irodalom szeretetét.

A család összetartó erejét mutatja, hogy amíg a gyerekek nem költöztek el otthonról, együtt nyaralt a család. Kezdetben, Erdélyben, az I. világháború után pedig a Balatonon. A család felfedezett egy, akkor még szinte lakatlan partszakaszt a tihanyi révhez közel, itt bérelt házat néhány nyáron át, majd mivel mindannyian nagyon ragaszkodtak a helyhez, 1929-ben telket vásároltak, ahol 1930-31-ben felépült a család saját nyaralója. Flóra és testvérei valamennyien szerettek kerékpározni, úszni, evezni, gyalogtúrázni, vitorlázni. Eleinte a Szepességből származó, trianoni békekötés után átköltöző, Tihanyon nyaraló fiúk vitorlával felszerelt járművében hajókáztak a többi helyi, vagy helyben nyaraló egyetemistával, végül a Kozmutza család is szerzett egy csónakot, amit vitorlás bárkává építettek át. A parton kis mólót is építettek, és nagy, vízi túrákat szerveztek a Balatonon.

Illyés Gyuláné visszaemlékezéseiből tudjuk, szívizom és tüdő gyulladása utáni felépülése idején, 1937. július elején meghívta József Attilát a tihanyi nyaralóba, ahol  Flóra családját is megismerhette volna. A súlyos pszichikai problémákkal küzdő költő, bár készült az utazásra, utolsó pillanatban bekerült a Siesta szanatóriumba, aminek hosszabb időre lakója lett, így meghiúsult az utazás. Illyés Gyula később, 1939-ben vendégeskedett először a tihanyi házban, Flórával történt egybekelésük után. A házasok idővel vásároltak saját telket, ahol figyelembe véve a táj és talaj adottságait, gyümölcsfákat ültettek. A második világháborúban a tihanyi házukat feldúlták, Illyés Gyulánénak sok jegyzete, köztük a Doboz községben végzett kutatásai során felvett anyag nagy része, illetve számos József Attilától kapott levele megsemmisült. Az 50-60-as években sok író, költő, szerkesztő megfordult a nyaralóban, a családok összejártak, nevezetes volt az egy idő után szokássá váló évente megrendezett augusztus végi, nyárbúcsúztató csigavacsora, amit  az Illyés-család rendezett- írja Bodosi György Illyés Gyula családjáról szóló könyvében ( In: Illyés Gyula Tihanyban / Bodosi György / [a fényképeket kész. Bodosi György et al.]. – [Pécs] : Baranya m. Kvt., 1990 ). Illyés Gyula halála után felesége már ritkán látogatott el Tihanyba, a házat az örökösök gondozzák.

Flóra mindig segíteni szeretett volna az arra rászorulókon, de a középiskola elvégzése után engedve szülei kérésének, először más utat választott, tudjuk meg egy Illyés Gyulánéval készült, későbbi riportból (In: Ember és műveltség, 1976):

„Eredetileg orvos szerettem volna lenni, de a család „kényelmesebb” foglalkozást szánt nekem, így kerültem a bölcsészkarra, nyelvszakosnak. Ott tudtam meg, véletlenül, hogy gyógypedagógia is létezik, és azt is, hogy kikkel foglalkozik. Azonnal azt éreztem magamhoz illőnek, és eldöntöttem, hogy én oda átmegyek. Nem szakítottam a bölcsészettel, hanem beiratkoztam a főiskolára is, és így a bölcsészdoktori diploma mellett, két év különbséggel, a gyógypedagógiai tanári oklevelet is megszereztem.”

Így a Zrínyi Ilona leánygimnázium elvégzése után először a Pázmány Péter Tudományegyetemen magyar- francia–német szakon végezte egyetemi tanulmányait, miközben két évig a párizsi Sorbonne-on tanult (1927-1928). A J. M Guyau francia filozófus költőről szóló bölcsészdoktori értekezését is a Sorbonne-on írta meg, majd Budapesten védte meg 1931-ben. 1932-1935 között összesen 11 recenziója jelent meg az Athenaeum című lapban. Többek között írt Albert Schweitzer (1875-1965) Nobel-békedíjas (1952), elzászi német filozófus, orvos írásáról, illetve Carl Gustav Jung (1875– 1961) svájci pszichiáter munkájáról.

Amikor Flóra 1931-ben egy lapban cikket olvasott a gyógypedagógiáról, jelentkezett a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára. Tanárai a 20. század nagy, polihisztor tudósai Bárczi Gusztáv (1890-1964), Szondi Lipót (1893-1986), Tóth Zoltán (1883-1940) nagy hatással voltak rá, de sokra tartotta Ranschburg Pál (1870-1945) munkásságát is. Gyógypedagógiai oklevelét 1934-ben szerezte meg.

Pályáját a főiskolán kezdte gyakornokként, de tanított siketek, viselkedészavaros és értelmileg súlyosan károsodott gyerekek osztályaiban is. Eleinte Tóth Zoltán igazgató asszisztense volt, majd 1936-tól a Szondi Lipót, majd Bárczi Gusztáv vezette Gyógypedagógiai Kórtani és Gyógytani Laboratórium munkatársaként többek között a Lipótmezei Elmegyógyintézetben végzett lélektani vizsgálatokat, iker- és családfavizsgálatainak eredményeit a 40-es évek elején publikálta (Az ikrek testi lelki tulajdonságai: a Budapesti m. kir. Pázmány Péter Tudományegyetem Közegészségtani Intézetének vizsgálatai alapján / összeáll. Darányi Gyula. – [Budapest]: Országos Közegészségi Egyes., [1941], A budapesti állami gyógypedagógiai nevelőintézet értesítője az … tanévről / szerk. Bárczi Gusztáv. – 1937/38-45 (1942/43). – Budapest: Máté ny., [1938]-1943).

Szondi Lipót mellett szerepe volt a 48 fényképből álló, averbális, választásos, a sorsanalitikus ösztönrendszerre épülő Szondi-teszt elkészítésében, ami napjainkban is elterjedt eszköz a magyar klinikai pszichológiai gyakorlatban. Ekkoriban Kozmutza Flórát és kollégáját, Benedek István (1915-1996, Benedek Elek unokája) medikust, mint a professzor legjobb tanítványait, lelkesedésük, nagy munkabírásuk miatt szakmai berkekben „Szondi apródjainak” becézték (Valachi Anna: Múzsaszerepben. In: Holmi. XIX.11.p 1436.).

Illyésné az Ember és műveltség című 1976-ban megjelent könyvben, egy vele készült interjúban a következőképpen emlékszik egykori mestereire:

„Szondi európai hírű tudós és kiváló ember volt; szerencsére nem csak volt, hanem van még ma is, és remélem, hogy még sokáig lesz, ha külföldön él is. Fizetést ő sem kapott; tiszteletdíját, úgy ahogy volt, az altisztnek adta, akinek ez volt az egyedüli jövedelme. Szondi Lipót a róla elnevezett intézmény vezetője- Zürichben.”

„Bárczinak az életéről és munkájáról is köteteket lehetne írni. Falusi tanítócsaládból jött; gyógypedagógus, majd fül-, orr-, gégeszakorvos lett, később a Gyógypedagógiai Nevelőintézet, illetve a Főiskola igazgatójaként kiemelkedő szaktekintély. Legjelentősebb alkotása a hallásébresztés és a hallásfejlesztés módszerének kidolgozása. De az egész élete egyetlen nagy mű volt; a gyógypedagógia, a sérült gyermekek szolgálatában. Hatása pedig európai méretű.”