Skip to main content

Korrektorok kerestetnek

- 2020. 02. 10.

Azért persze nem egészen igaz ez. De annyi igen, ha véletlenül beütünk egy plusz számot vagy betűt, vagy felcseréljük a kis- és nagybetűket, azért beenged a fiókunkba: „A Facebook rendszere felismeri az elütési hibával bevitt felhasználói adatokat és automatikus javítja is azokat, így az illető probléma nélkül be tud lépni a fiókjába”. Vagyis az informatikusok beépítették a tévedést, a melléütést. Pontosan úgy, ahogy az agyunk is működik. Tudjuk, hogy helyesen így kell írni:

szabadság

de megértjük a következő formákat is:

szabatság

szabaccság

szabadsák

Már az irodalomba is bekerült, hogy a hülye az hüje is lehet. Persze a hüje formának van stilisztikai többlete (kevesebblete?). Az egyik internetes lap a hírre ráerősítve közli, hogy éppen ezért nem tartanak annyira a helyesírási hibáktól vagy betűelütésektől, hiszen az olvasó úgyis érti, a hírverseny miatt viszont gyorsan (gyrosan?) kell fogalmazni, gond-e ha kimarad (kimara) egy-egy (eg) betű (b).

Vagyunk még néhányan, akik úgy gondoljuk, ez nem jó. A nyilvános szöveget a lehető legjobban kell megfogalmazni, a hibákat javítani. Egyre nagyobb szükség lenne olvasószerkesztőkre és korrektorokra, akik gondozzák a szövegeket.

A Manyszi ezért hirdette meg a korrektorversenyt. Az ideire 2020. február 15-ig lehet jelentkezni, maga a verseny március 21-én lesz Budapesten, az ELTE-n.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x