Skip to main content

Egy szerszámmal egyfélét

- 2020. 01. 27.

Édesapámra mondhatták, rám nem a következőket. Ha egy családban vagy csak fiúk, vagy csak lányok vannak, szívesen élcelődnek ezzel az ismerősök. Vagy ők mondják piszkálódva, vagy a családapa magyarázkodva: „egy szerszámmal egyfélét”. Egyes fórumokon így tárgyalják ezt a szólást (nyelvtanilag helyzetmondatot):

„A mi családunkban az a mondás járja, persze csak vicc-szinten, hogy egy férfi egy szerszámmal egyfélét tud csinálni. Eddig nálunk bejött: most várom a harmadik kisfiamat.”

„Mifelénk is szokták ezt mondani (egy szerszámmal csak egyfélét lehet csinálni), de általában azoknak a szülőknek a szájából hangzik el, akik vegyes párost szerettek volna, de két fiuk, vagy két lányuk lett helyette. Kvázi ezzel nyugtatják magukat… és ezzel piszkálják őket.”

„Ja és egy szerszámmal egyfélét, lehet ezt szokták mondani.”

„Ezt csak viccből szokták mondani, ha mondjuk, két fiú után jön egy lány, hogy biztos nem az apáé, mert egy ember csak egyfélét tud nemzeni. El ne hidd már, ugyanannyi esélyed van fiúra is, mint lányra.”

India (kép: BG)

Irodalmi előfordulása is ismert: „Egy szerszámmal csak egyfélét lehet csinálni.” (George Cooper: Gyalogút)

És egy klapanciában is rábukkantunk: „Negyedik dalia fúr, farag vagy gyalul, / A komoly iparos soha meg nem szorul. / Három fiúgyermek, jól meg kell gondolni, / Egyféle szerszámmal egyfélét tud Zsolti.” (paloznak.hu)

A szólásnak van másféle, ipari használata is. Főleg a műanyagiparban hangoztatják, fröccsöntés közben. De itt az áthallás véletlen.

Nincs hozzászólás!

Your Email address will not be published.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

x