Pusztay János

Puszay János

Halmai Tamás

Halmai Tamás

Papp Andrea

Magyari Sára

Kóródi Bence

Kóródi Bence

Szűts-Novák Rita

Fráter Zoltán

Szűts Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán

Minya Károly

Minya Károly

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Nicsak, ki beszél!
Online 3.

2019.12.20.nincs hozzászólás

Ez a cikk felcserélődő kommunikátori szerepekről szól.

Azt állítom ugyanis, hogy az általam már oly sok tanulmányban ünnepelt, szerző és nem szerkesztő centrikus közösségi média egyre inkább a hiteles információk nélküli viták platformjává válik. Ebben a közegben a hagyományos érvelés már nem működik, és nem az üzenetek valóság tartalma befolyásolja a legnagyobb mértékben a befogadást, hanem az, hogy ki és milyen platformon mondja. „The medium is the message” írta le Marshall McLuhan az Understanding Media: The Extensions of Man című könyvében 1964-ben, és ezt az állítást a világháló, pontosabban annak szabadon írható felülete a Web 2.0 (a közösségi média) sem cáfolta meg. De nem fussunk ennyire előre.

A Z generáció tagjainak szóló lábjegyzettel kezdenék itt a főszövegben: a Nicsak, ki beszél! (eredeti cím: Look Who’s Talkin) 1989-ben bemutatott amerikai film, az 1990-es év legnézettebb bemutatója volt Magyarországon, és az X vagy Y generáció tagjai nagy valószínűséggel látták. A meglehetősen egyszerű, mégis szórakoztató és sokak által kedvelt romantikus történet középpontjában egy csecsemő áll, akinek a belső hangját hallják a nézők, és ez egyszerre teremt különleges hangulatot a filmnek. A John Travolta jobb alkotásai közé sorolható film azért is lehetett sikeres, mert egy olyan hangot hallhattak a nézők, melyet alapesetben nem regisztrálnának. Egy világra rácsodálkozó bébi őszinte hangot. Olyan dolgokra kérdezett rá (régen láttam a filmet, remélem, pontosan emlékszem, de nincs időm megnézni, mert ott a sok sorozat a Netflixen), melyek a felnőtteknek, pontosabban a felnőttek világát működtetőknek fel sem tűnnek. A filmet gyártó Tri-Star Pictures találta ki ezt a szokatlanul őszinte stílust. Egy csecsemő hangja csupán a mediatizált világban hallható, és ha materialisták kívánunk lenni, akkor azt mondhatjuk, hogy a filmipar végső soron profitszerzésből erősítette fel. És tódultak a nézők a mozikba. Bejött nekik.

Tudjuk azonban, hogy a filmvásznon kívül egy gyermek hangja önmagától nem hallható a világban, egy gyermek nem szólalhat meg a világ egyik olyan jelképes intézményében, mint az ENSZ, ha nincs erősítője. És ez az erősítő ma a közösségi média. Greta Thunbergnek az ENSZ New York-i klímacsúcsán, 2019. szeptember 23-án tartott beszéde is csak a mediatizált világnak köszönhetően erősödött fel. Hogy a filmiparéhoz hasonló profitszerzés vezérelte-e azokat az aktivistákat, akik a 16 éves Asperger-szindrómás svéd diáklányt választották szócsövüknek, az olvasó ítélje meg. Én nem nyitok róla vitát, mivel ebben a bejegyzésben azt a kérdést teszem fel, hogy az online médiában ki az, aki a klímaváltozás és környezetvédelem témájában beszélhet, megszólhat úgy, hogy a közösségi média és az azt irányító felhasználói aktivitás/algoritmusok felerősítik a hangját. A kutatók? Az államokat vezető politikusok? Az influenszerek? A kutatók vannak az adatok birtokában. Nekik kellene szólniuk. A vezetők politikusok hozzák a döntéseket. Ők menthetik meg a világot. Helyettük az influenszerek hirdetik az igét, és a politikusok is influenszerré kívánnak válni.

Greta influenszer. Leonardo di Caprióval egyetemben a közösségi médiát használja üzenetei továbbítására. De az is biztos, hogy nem a közösségi média juttatta be az ENSZ klímacsúcsára. Ahol az Egyesült Államok elnöke, Donald Trump elsétált mellette, és nem lépett oda hozzá kikérni a véleményét klíma ügyben. A közösségi média legnagyobb felháborodására. Egy elnök, aki maga is influenszer, de nem beszél egy influenszerrel, aki maga nem elnök. Nehéz követni, ugye?

Emmanuel Macron például nem sétált el szó nélkül az influenszer és Greta jelenség mellett. A közösségi médiában betöltött szerepével egyszerre kép kalapja van, melyekben megszólal. Az egyik a hagyományos elnöki, a másik az influenszeri. A Twitteren fejezte ki aggodalmát rövid, drámai üzenetben, nem hiteles, égő esőerdőket bemutató képpel, hanem illusztrációval, hogy égnek a brazil esőerdők. És a Föld tüdeje kiáltotta, és a közösségi média napokon keresztül visszhangozta szavait. Azóta kiderült, hogy ez az erdő nem a Föld tüdeje. És nem termeli az oxigént.

A brazil elnök, Jair Bolsonaro először érvekkel és adatokkal próbálta alátámasztani, hogy elődjei alatt is égtek az erdők. A statisztikák szerint még gyakrabban, mint most. Azt is hozzátette, hogy igyekeznek mindent megtenni a tüzek eloltásának érdekében, bár valóban tetten volt érhető komoly késlekedés. Ez az információ – hogy nem ők hibásak a tüzekért – azonban nem volt képes áttörni a közösségi média egyre magasabb, vagy inkább fluid ingerküszöbét. A brazil elnök ahhoz az eszközhöz folyamodott, mely a mai közösségi média titkos fegyvere. Ahogy ezt Gerencsér Péterrel egy, hamarosan megjelenő tanulmányunkban írjuk: „a társadalmi nyilvánosság effajta újabb szerkezetváltozása korántsem a demokratikus struktúrák elterjedését, hanem sokkal inkább a mind gyakrabban hangoztatott szűrőbuborék jelenségét és az emocionális alapú, nem racionális érveléssel alátámasztott polémiák kiteljesedését hozta magával, melyek a tömeget leértékelő frankfurti iskola érveinek újraértékeléséhez vezettek.” A brazil elnök egy, a fiatal francia elnök feleségének koráról szóló bejegyzés után maga kommentelt a Facebookon, kérve, hogy „ne alázzátok meg jobban ezt a srácot”, vagyis a francia elnököt. Vagyis, megalázza ő magát eléggé. A közösségi média újra felhördült, és védelmébe vette Macront.

De hol voltak közben a kutatók? Miért nem szólaltak meg ők? Miért nem osztották meg tudományos kutatásaik eredményeit bemutató tanulmányait? Miért nem léptek ki a Web of Science, a Scopus, a Google Scholar tudományos buborékból? Miért nem váltak inkább influenszerekké? Hiába próbáltak volna is, a közösségi médiában az ő hangjukat nem lehetett hallani. Végül inkább tűntetni mentek az utcára, így legalább a tévé híradókban egy 15 másodperces bevágás erejéig a kis színes rovatban lehet látni őket.

Új hozzászólás