Papp Andrea

Magyari Sára

Balázs Géza

Balázs Géza

Cservenka Judit

Cservenka Judit

Minya Károly

Minya Károly

Ilosvay Selymes Pál

Ilosvay Selymes Pál

Blankó Miklós

BlankoM

Dede Éva

Dede Éva

Vízkeleti Szilveszter

Vízkeleti Szilveszter

(Ny)elvi kérdések   1-100.

Horváth Péter Iván

Horváth Péter Iván 100 ismeretterjesztő írása

Írások

Nyelvemre harapva
1-75.

Hartay Csaba

Hartay Csaba 75 szatirikus nyelvi írása

Írások

Takázás
1-45.

Horváth Péter Iván

Magyari Sára 45 nyelvi esszéje

Írások

Szólás-mentés 1–50.

Pomozi Péter

Pomozi Péter 50 írása

Írások

Korrekt troll 1-77.

Halmai Tamás

Halmai Tamás 77 korrektorglosszája

Írások

Nyelv és iskola 1-16.

Kóródi Bence

Kóródi Bence 16 írása

Írások

Kávéházi szeglet 1-26.

Fráter Zoltán

Fráter Zoltán 26 esszéje

Írások

Borostyánkő 1-88.

Puszay János

Puszay János 88 esszéje

Írások

Székely viccek pragmatikai elemzése

2019.12.5.nincs hozzászólás

A pragmatika megszületése nagyjából ugyanarra az időszakra datálható, akár a kognitív tudományoké (pszichológia, nyelvészet, mesterséges intelligencia-kutatások).

Az 1950-es évek elején kezdődő kognitív program első lépései Chomsky, Miller, Newel és Simon írásai voltak, a pragmatika megszületése pedig 1955-re tehető, és Austin nevéhez köthető (Reboul – Moeschler 2006: 27–28). A kiterjedt kutatások viszont az 1960-70-es években kezdődtek el, ehhez köthető a nyelvészetben használt „pragmatikai fordulat” terminus (Tátrai 2011: 279). Austin beszédaktus-elméletének, amely a pragmatika kialakulásának egyik alapja volt, kiindulópontja az a megállapítás, hogy számos olyan mondat létezik, amely se nem kérdő, se nem felszólító, se nem felkiáltó, mégsem írnak le semmit, és nem értékelhetőek logikai minőség szerint. Nem a valóság leírására, hanem annak változtatására szolgálnak (Reboul – Moeschler 2006: 29). John Searle, Austin tanítványa továbbfejleszti az elméletet, és szabályokat dolgoz ki, amelyek leírják a beszélő szándékait, illetve azt, hogy milyen módon fejezi ki ezeket konvenciók segítségével (uo.: 32–33). Wittgenstein nyelvjáték-elmélete, amely a nyelvet tevékenységként fogta föl, illetve Grice interakció-elmélete, amely a kommunikáció sikerét a benne résztvevők együttműködéséből kiindulva magyarázta szintén jelentős mértékben hozzájárultak a pragmatika tudományágának kiforrásához (Tátrai 2011: 279).
Grice szerint a kommunikáló felek az együttműködés alapelvét tiszteletben tartva, közösen járulnak hozzá ahhoz, hogy megkönnyítsék beszélőtársuk számára az interpretálást. Az alapelvet négy maxima segítségével bontja ki: a mennyiség maximája azt várja el, hogy a beszélő hozzájárulása kellő információt tartalmazzon, se többet, se kevesebbet, mint amit a szituáció megkövetel; a minőség maximája a beszélő őszinteségét, kijelentésének igaz voltát feltételezi; a relevancia maxima a tárgynál való megmaradást írja le; a mód maximája pedig azt követeli meg, hogy világosan és egyértelműen fejezzük ki mondanivalónkat (Reboul – Moeschler 2006: 53). Hogyha ezeket a beszélő a megnyilatkozás során pontosan betartja, akkor szó szerinti jelentés, megsértésük esetén viszont félreértés jön létre az interakcióban (Hardi 82). Az egymással kommunikáló felek rendelkeznek azzal a képességgel, hogy mondandójukat a kommunikációs igényekhez igazítsák (Tátrai 2011: 280). Fontos szerepet kap a kontextus, amely a környezet ismeretét foglalja magába, tágabb értelmezésben azt a tér- és időbeli, társadalmi- és világismeretet jelenti, amely összefügg a megnyilatkozás témájával. Létrehozásával a résztvevők a nyelvi szimbólumok értelmezését adják. A deixis olyan nyelvi művelet, amely az értelmezésbe a résztvevők fizikai és társas világát is bevonja, vagyis azokat az ismereteket, amelyek a szituáció feldolgozásából származnak (Tátrai 2011: 280). A megnyilatkozásaink során az explikálás mellett többet közlünk, mint amit kimondtunk. A közlés azon részét, amit nyelvileg nem fejezünk ki, implicit jelentésnek nevezzük. Létrehozása megkövetel egyes kontextuális ismereteket, dekódolása pedig következtetési folyamatokon alapszik.
A beszélő által használt nyelvi eszközök azt a célt szolgálják, hogy az üzenet probléma nélkül eljusson a hallgatóhoz, aki dekódolja és kikövetkezteti a szándékot. Hogyha valamilyen hiba történik, az üzenet nem éri el célját, és akadályozza a társalgás gördülékeny menetét, félreértett kommunikációs helyzeteket eredményezhet (Hardi 51).

A székely viccek és a pragmatika
A félreértett kommunikációs helyzetek olykor nagyon humoros megnyilatkozásokat, szituációkat produkálnak, nem ritka, hogy tudatosan használják föl őket a viccek létrehozásakor. A viccnek, amely nevettetés céljából előadott, csattanóra végződő rövid történet főbb jellemzői közé tartozik a kötött forma, népköltészeti jellegét pedig a szóbeliségben való terjedése adja. Több fajtája ismert formai szempontból (írott, szóbeli, képes), illetve a tematika szempontjából (családi, kulturális, gazdasági, foglalkozási stb.). A szóviccekkel ellentétben –amelyek sokkal inkább nemzetiek, etnikusak a nyelvi determináltságból adódóan–, a cselekményt és szereplőket tartalmazó viccek a legtöbb esetben érthetőek a különböző nyelvhasználók számára, hiszen bizonyos témák több nyelvben is megtalálhatóak (Ortutay 1977-1982: vicc szócikk). Viszont akadnak olyan helyzetek, amikor a vicc témája jelentős kulturális különbségekre mutat rá, ezért gyakran előfordul, hogy ebből az okból kifolyólag nem válik érthetővé a humor forrása (Crystal 1998: 145).
Írásomban néhány székely vicc pragmatikai elemzését kísérelem meg. Az általam választott viccekben az a közös pont, hogy olyan kommunikációs szituációkra épülnek, amelyekben a megértés akadályokba ütközik, ezáltal pedig kommunikációs zavar jön létre. A félreértés a vicc csattanóját adja, így a humor elsődleges forrásává válik. A viccek a székely gondolkodásmódot tükrözik, tehát kultúraspecifikusak, így a felmerülő megnyilatkozások dekódolásának egyik feltétele az adott régió szokásainak, világképének, gondolkodásmódjának, nyelvjárásának és tájszavainak ismerete. Ha nem –vagy csak hiányosan– ismerjük a népcsoport jellemvonásait, akkor nem biztos, hogy a viccet kellő mértékben megérthetjük.

Viccek elemzése
1. Parabola antenna

A székely fiú megkérdezi az apját:
– Édesapám látott-e má’ parabola antennát?
– Hogyne fiam. Má’ ettem is.
– De édesapám az nem olyan, azt nem lehet megenni!
– Hát akkó’ csak láttam.

Ez a vicc a székely gondolkodás egyik fontos sajátosságára világít rá. A székely ember gyakran szeretne „nagyot” mondani, kissé felnagyítja, eltúlozza cselekvéseit. A viccben a székely bácsi a minőség maximáját sérti meg. A „Hogyne fiam. Má’ ettem is.” kijelentésével a beszélgetéshez való hozzájárulása hamissá válik, ennek oka az lehet, hogy olyasmiről beszél, amihez nincs elég evidenciája. A székely a helyzet megmentése érdekében azonnal megcáfolja saját korábbi közlését, de ekkor már tudjuk, hogy a kijelentés valószínűleg nem igaz. Ennek fényében láthatjuk, hogy a vicc komikumát a pragmatikai félreértés mellett a népcsoportról alkotott sztereotípia kifigurázása is adja.

2. Mindenhez is
– Székely Bácsi, maga tényleg mindenhez ért?
Mire az öreg:
– Mindenhez is!

A vicc nagyon jó példája a minőségi maxima megsértésének, hiszen a közlés iróniát tartalmaz. A székely próbálja humorosan érzékeltetni a kérdés relevanciáját. Gondolatmenete a számos irodalmi műben is visszaköszönő (pld. Tamási Áron: Ábel-trilógia) székely furfangot tükrözi.

3. Messze van Kolozsvár?
Megy a székely a kocsival az úton, mikor megszólítja egy diákforma legény:
– Bátyám, messze van Kolozsvár?
– Nincs messze – feleli a székely.
A diák kérdi, hogy felülhet-e, mire a székely mondja, hogy felülhet. Eltelik egy óra, két óra, még mindég mennek. Végül a diák nem bírja tovább és megkérdezi:
– Bátyám, messze van még Kolozsvár?
Mire az öreg:
– Most már messze…

A diák udvariasan, a tapintat maximáját betartva utal szándékára. Az implicit jelentést maga a kontextus adja: a székely bácsi autóval utazik, a diák megszólítja, nyilvánvaló, hogy szeretne elérni ezzel valamit. Viszont pontos közlés helyett csupán körüljárja a témát, nem mondja ki konkrétan, hogy hová szeretne utazni, csupán említést tesz a helyről. Amit a diák implikált nem azonos azzal, amit kimondott, így az implikátumból a székely bácsi számára nem válik világossá a diák szándéka. Ezután a székely bácsi a kérdésre felel, nem feltételez implicit jelentést. A diák a felülésre vonatkozó kérdésével megsérti a mód maximáját, ugyanis a kérdésből továbbra sem derül ki szándéka. A székelybácsi a mennyiség maximáját olyan módon sérti meg, hogy nem járul hozzá kellőképpen a társalgáshoz. Ez a székelységre vonatkozó sztereotípiák egyike, így a viccben is komikumként jelenik meg. A diák az idő múlásával megismétli legelső kérdését, a székely bácsi válasza pedig csattanószerűen deríti jókedvre az olvasót, ugyanis ezen a ponton válik világossá az együttműködési alapelv megszegése, és az ez által okozott nyelvi félreértés. Ezt példázza a következő vicc is.

4. Kérek egy jegyet
Székely a vasútállomáson a jegyváltó ablaknál:
– Kérek egy jegyet.
– Hova? – kérdi az eladó.
– Hát ide a kezembe!

A székely kérésével megsérti a mennyiség maximáját, hiszen nem ad elegendő információt az eladónak, aki rögtön vissza is kérdez. Az eladó kérdésénél szintén a mennyiség maximájának megsértésére láthatunk példát (helyesen: „hová szeretne utazni?”). Az eladó valószínűleg feltételezi, hogy székely érezni fogja a visszautalást az előzetes közlésre, aki viszont nem következtet az implicit jelentésre, tehát figyelmen kívül hagyva a kontextust, és a kérdést szó szerint értelmezi. Érdekes elgondolkodni azon, hogy ez a fajta megnyilvánulás arra vezethető vissza, hogy az ember a hozzá térben és időben közelebb levő dolgokra gondol először, a megfoghatatlan, távolabbi értelem csak másodlagos. Válaszát a relevancia maxima megsértésével adja, ugyanis nem kapcsolódik az előző megnyilatkozáshoz.

5. Rokonok
A székely megy a fiával az erdőben. A fia kérdez:
– Ídesapám, rokonunk-e nekünk a Kovács Pista bácsi?
– Nem fiam, nem rokonunk.
Kis idő múlva megismétlődik a kérdés. Az öreg felidegesedik, és azt kérdi:
– Mi bajod neked a Kováccsal, miért gondolod, hogy rokonunk lenne?
– Csak azért, ídesapám, mert otthon fekszik anyámmal az ágyba.
Erre az öreg:
– Ejnye teringettét, akkor mégiscsak rokonunk nekünk a Kovács Pista bácsi!

A székely ember büszkeségében csorbát ütne, ha a fia tudomást szerezne az asszony hűtlenségéről. A viccből kiderül, hogy a fiú sejt valamit, ezért két látszólag nem összeegyezhető kérdéssel, a mód maximájának megsértésével tesz utalást apjának. Kérdése nem egyértelmű. A székely félrevezeti fiát, hogy becsületét megmentse, ezzel viszont a minőség maximáját sérti meg, hiszen kijelentése nem őszinte. Végül is lezárja a beszélgetést, és megkíméli magát az apa mint családfő tekintélyének elvesztésétől.

6. Tehenek
Székely bácsival készít interjút a helyi TV stáb:
-Aztán mondja bátya, esznek rendesen a tehenek?
-Hát a fehérek igen.
-És a feketék?
-Hmm, azok is…
A riporter néz egy ideig majd továbbmegy:
-És bátya, tejet adnak rendesen a tehenek?
-Hát a fehérek igen.
-És a feketék?
Bácsi megvonja a vállát:
-Azok is…
Riporter nem tudja mire vélni ezért megkérdi:
-Bátyám hát ha a feketék adnak tejet úgy mint a fehérek, és esznek is mint a fehérek…akkor miért mondja őket külön?
-Hát, mert a fehérek az enyémek.
-És a feketék?
-Hmmm, azok is…

Első olvasásra a vicc talán inkább tünteti fel a székely embert egy kissé szellemileg visszamaradottnak, mint furfangosnak. Gyakran mondtam el ezt a viccet olyan ismerősöknek, akik sosem jártak Székelyföldön, és még hallomásból sem ismerték a székely gondolkodásmód sajátosságait. Ilyen esetben általában a viccet nem tudták dekódolni, és nem találták meg a humor forrását, csak meglepődve kérdezgettek: miért emlegeti mindig külön a fehér és a fekete teheneket? A válasz egyszerű: a riporter megnyilatkozásai eldöntendő kérdések, amelyek a lehetőségek számát csupán igen vagy nem válaszokra korlátozzák. A székely bácsi büszkesége nem engedi, hogy egy interjú során kizárólag tőmondatokban feleljen, és beigazolja a székely ember szűkszavúságára vonatkozó sztereotípiákat. Ennek elkerülése végett a mennyiség maximáját sérti meg, mégpedig a túlzott mennyiség alkalmazásával. Vélhetőleg így sokkal értelmesebbnek, bőbeszédűbbnek tünteti föl magát. Ennek az ismeretnek a birtokában a vicc máris sokkal humorosabb, mint ahogy azt először gondoltuk.

Összegzés
Az általam elemzett viccekben különböző pragmatikai félreértésekre láthattunk példát, amelyek a Grice maximáinak be nem tartásával jöttek létre. A tréfás helyzeteket a nyelvi félreértések és a székely gondolkodásmód szegmensei egyaránt meghatározták. Láthatjuk, hogy a maximák megsértését általában a székely gondolkodásmód különféle elemei eredményezték: a székely ember nem szeretné elveszíteni tekintélyét, leplezni szeretné szűkszavúságát vagy éppen furfangos természetét hangsúlyozza. Gyakori az implicit jelentések föl nem ismerése, a szó szerint történő dekódolás. A pragmatikai elemzés által kiderült, hogy az üzenet célba nem érése, a társalgás akadályokba való ütköztetése gyakran eredményez olyan félreértett kommunikációs helyzetet, amely tökéletes alapja egy viccnek. A nyelvi félreértések és a székelység világképének ismerete hozzásegít ahhoz, hogy megtaláljuk a humor forrását, és a minket körülvevő világról átfogó ismereteket szerezhessünk.

Irodalom
CRYSTAL, David 1998. A nyelv enciklopédiája. Osiris, Bp.
HARDI Judit A félreértés pragmatikai vizsgálata. In: Magyar Nyelvőr (A világhálón elérhető számok összevont tartalomjegyzéke). Online: http://nyelvor.c3.hu/period/1341/134108.pdf (ellenőrizve: 2019. 12. 02).
ORTUTAY Gyula 1977-1982. Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai Kiadó, Bp. Online: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/ (ellenőrizve: 2019. 12. 02).
REBOUL, Anne – MOESCHLER, Jacques 2006. A társalgás cselei: Bevezetés a pragmatikába. Osiris, Bp.
TÁTRAI Szilárd 2011. Pragmatika. In: BALÁZS Géza (szerk.) 2011. Nyelvészetről mindenkinek, 77 nyelvészeti összefoglaló. Inter, Bp.

Viccek forrásai
http://kecskefeszek.net
http://viccesviccek.hu
https://www.nyest.hu

Megjegyzés: A tanulmány alapja a Partiumi Keresztény Egyetem magyar szakán pragmatika tantárgyra írt szemináriumi dolgozat.

Új hozzászólás